A sok bukás halasztást szül
2008. október 27. 15:13, hétfő
A Fox stúdió nem igazán lehet büszke 2008-as évére, mely a hírek szerint az egyik legrosszabb lesz a cég történetében, s az elmaradt bevételek hatására 2009-ben szorosabbra kell húzni azt a bizonyos nadrágszíjat.

Ilyen előjelekkel érthető, hogy a Warner miért halasztotta el 2009-re az új Harry Potter-filmet, hiszen az idei tervüket így is túlteljesítették és, ha a 2009-es nem muzsikálna olyan jól, legalább lesz egy biztos pénzmágnes film.


A Fox 2008-ban, a többi stúdióval ellentétben nem tudott gigantikus sikert produkálni, hiszen legjövedelmezőbb produkciója, a Horton tavaszi filmként termelt Amerikában 154 millió dollárt, majd a Hipervándor és a 27 idegen igen sem nyáron hozott 80 milliót. Ez azt jelenti, hogy a legerősebb hónapokban a Fox mindössze a Míg a jackpot el nem választ 80 millióját teheti a plusz jel mellé, hiszen mind az Esemény, mind az X-akták: Hinni akarok, mind a Babylon AD, mind a Csimpilóták elvárás alatt teljesített.

Mindezek hatására a Chris Columbus-féle komédia, a Percy Jackson and the Lightning Thief premierje 2009 végéről 2010 július 2-ra tolódott, Dwayne Johnson családi filmje, a Tooth Fairy 2009 júniusa helyett csak novemberben kerül bemutatásra, az ugyancsak Columbus-film, az I Love You Beth Cooper Hayden Panettiere-rel 2009. március 27-e helyett július 10-i premiert kap, míg a kalandkomédia, a They Came From Upstairs februárról teleportálódik át július végére.

S, hogy a 2009-re tervezett bevételeknek legyen egy biztos pillére, a 2010 tavaszára belőtt Alvin és a mókusok 2, az Alvin and the Chipmunks: The Squeakuel úgy tűnik, hogy már jövő karácsonykor a mozik műsorán lesz.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. nov. 01. 13:25 | válasz | #10
Ennek a fickónak a képen ijesztően világít a fogsora :S
2008. okt. 30. 17:44 | galéria | válasz | #9
A cikkírónak: az angol filmcímeket legközelebb tegye már idézőjelekbe! Így több, mint kaotikus a cikk külalakja!
2008. okt. 27. 22:53 | válasz | #8
hát nézve , hogy mik voltak ebben az évben nem is tudom melyik filmtől várt nagy bevételt a fox, egy blockbuster szerűsége se volt!
winnie  
2008. okt. 27. 21:50 | válasz | #7
szerintem nem aggódik a fox a 2009-e miatt, az a gáz, hogy most nem tud mindent finanszírozni - 2010-ben, amikor beérik 2009, nem lesznek gondjai.

wolverine ide vagy oda, az biztos, hogy durranás lesz, de a night at the museum 2 és a jégkorszak 3 elvileg nagyobbat fog szakítani és előtte ott lesz a dragonball, a street fighter-film (egyik sem lesz blockbuster, de azért mégiscsak) - az év végén meg az avatar, szóval...
2008. okt. 27. 20:56 | válasz | #6
válasszatok meg engem a Fox elnökének :D
mert szarabbak a filmek mint 4 éve :D
2008. okt. 27. 20:49 | válasz | #5
Függetlenség napja 2 t a népnek:D
2008. okt. 27. 19:19 | válasz | #4
*fox-nál xD
2008. okt. 27. 19:19 | válasz | #3
itt az SG-n mindig elfelejtik megemlíteni, az X-men origins: Wolverine-t ami 2009 egyik legnagyobb durranása lesz...
szóval nem hinném, hogy aggódniuk kellene a Fox-nél.
De én azért megrendelnék egy Függetlenség napja második részt :D
Seth   2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. okt. 27. 15:49 | galéria | válasz | #2
"Alvin and the Chipmunks: The Squeakuel "

Azta micsoda fantáziadús alcím
2008. okt. 27. 15:26 | válasz | #1
Jó szar film az Alvin... persze ők máshogy nézik ezt. De a Fox igazgatójával nagyon nem vok kibékülve, és őszintén nem bánnám ha mennie kellene.