Kegyenc fegyenc - Csontdaráló 2?
2008. november 6. 01:08, csütörtök
Huncutkodott, elkapták és most attól retteg, hogy benga néger elítéltek fognak szappanokat dobálni neki a tusolóban. Szurkos bot meg sehol.

Hirdetés

Mint arról már beszámoltunk, Amerika már csak videón szavazott bizalmat az új Rob Schneider-filmnek, ami nem is csoda, hiszen az 1999-ben készített Tök alsó óta bemutatott három, egy személyben Schneiderre épülő film bevétele fokozatos csökkenést mutatott (65 millió dollár - 57 millió dollár - 35 millió dollár - 22 millió dollár), s világviszonylatban sem sokan voltak kíváncsiak rájuk. Persze ettől még nálunk (másik két országgal egyetemben) még a Tök alsó 2. is sikerfilm lett, így nem is lehet csodálkozni, hogy a Kegyenc fegyencet is bevállalta egy forgalmazó. A számítások pedig beváltak, hiszen újabb Schneider-mozi lett a legnézettebb film a premier hetében kishazánkban.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Kegyenc fegyenc, bár a címe és a plakátja is börtönfilmre utal, nem (csak) börtönfilm. A történet szerint Stan üdülési jogokkal üzletel, csak épp olykor némi szélhámosságra vetemedik, minek következtében fényűző életet folytathat nejével az oldalán. Azonban egy nap beüt a krach, Stant letartóztatják, vádat emelnek ellene és elítélik. Szerencséjére azonban van fél éve, hogy felkészüljön a sittes életmódra, mellyel kapcsolatban - ki tudja miért - leginkább amiatt retteg, hogy oda-vissza meg fogják erőszakolni. Sokan.

És éppen ez a hat hónapos türelmi idő a Kegyenc fegyenc legnagyobb hibája. A felkészülés története és a börtönévek ugyanis két, meglehetősen különálló részre szabdalják a filmet, melyek egyike sem lenne rossz külön, esetleg feldúsítva egy teljes filmhossznyira, de együtt túlságosan heterogén elegyet adnak. Ellenben ezzel a megoldással kevesebb idő marad a mellébeszélésre és gyorsabban lehet adagolni a poénokat. Illetve lehetne adagolni - a Kegyenc fegyenc azonban a régebbi, Tökös filmekhez képest meglehetősen visszafogott mind poén, mind "poén" szempontjából. Más kérdés, hogy ez a Kegyenc fegyenc legnagyobb erénye.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Rob Schneider tehetséges fickó, de úgy tűnik csak kis dózisokban üt igazán. Emlékezhetünk, hogy Adam Sandler szinte össze filmjében cameózik, amelyekben olyan földönfetrengős figurákat volt képes hozni, mint például a Férj és férjben a pap, de a Zohan taxisofőrje sem volt rossz. Idővel unalmassá vált az egypoénos figura, a kevesebb több lett volna. A Kegyenc fegyencben Schneider azonban meglepően visszafogott, s csak olykor veszi elő nagyon ökör "Tök-ös" énjét. A nagyobb baj az, hogy hasonlóképpen háttérbe szorul remek parodista énje is, amit nem lehet csak annak számlájára fogni, hogy ezúttal a rendezés nyűgeivel is meg kellett birkóznia.

Schneider filmje valamennyire hasonlít cimborája, Adam Sandler Csontdarálójához (még Warren Sapp is szerepel mindkét moziban), a különbség annyi, hogy cikkünk tárgya nem egy '70-es évekbeli film feldolgozása, hanem kvázi egy saját ötlet. Azonban ebben legnagyobb sajnálatunkra nem sok saját ötlet van, pedig érdemes lett volna erőltetni azt a kútfőt, hiszen amit önmaguktól találtak ki Schneiderék, az meglepő módon működött is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Kegyenc fegyenc a közepesnél egy fokkal gyengébb, sajnos kissé langyos film, nem meglepő, hogy nem sok országban találták forgalmazásra érdemesnek, de minden langyossága ellenére kellemes meglepetés - köszönhetően bizonyos prekoncepcióknak. Sőt, egyértelműen kijelenthető, hogy ez Schneider legjobbja az elmúlt évek főszerepes próbálkozásai közül. Bár - tesszük hozzá - a schneideri mezőnyben nem különösebben nagy érdem legjobbnak lenni. De ettől már látjuk a fényt az alagút végén. Hajrá, Kovács néni!

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Kegyenc fegyenc (Big Stan)
feliratos amerikai vígjáték, 105 perc, 2008

Rendező: Rob Schneider
Forgatókönyvíró: Josh Lieber
Operatőr: Victor Hammer
Jelmeztervező: Bonnie Stauch
Zene: John Hunter

Szereplők:
Rob Schneider (Big Stan)
David Carradine (A Mester)
Jennifer Morrison (Mindy)
Olivia Munn (Maria)
Brandon T. Jackson (D'Shaun)
Kevin Gage (Bullard)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. nov. 11. 19:58 | válasz | #17
Hát én mikor megjelent Kvájcsengkéjn majdnem hanyattdobtam magam :D
Egyébként a film minden hibáját feledtetik számomra a Kung-Fu paródiás részek :)
2008. nov. 07. 21:02 | válasz | #16
Nekem frankón teccett, szrtem érdemes megtekinteni... jó kikapcsolódást nyújt, és a poénok sem olyan rosszak... (no télleg "laposabb" mint a tök alsó, de ez igazán nem válik a kárára)... sőt, még némi komoly mondanivalót is csempésztek bele az alkotók Carradine - on keresztül...:) Szal jó szórakozást hozzá...:)
2008. nov. 07. 00:47 | válasz | #15
nekem spec nagyon nem tetszett. dehát ízlések és ízléstelenségek :)
2008. nov. 06. 23:16 | válasz | #14
Nekem is tetszik a figurája. Úgyhogy majd meglássuk :)
2008. nov. 06. 19:42 | válasz | #13
Én imádom a Rob Sneider filmeket !
Azért, mert ellentétben sok vígjátékkal, mint csupaszpisztoly...(ez most csak hasraütött), vagy akármelyik,vele ellentétben fordítva működnek a filmben a dolgok.
Nem a főhős az "ostoba", nem szimplán az ő hülyesége vezet a poénhoz, hanem ellenkezőleg ! Egy hétköznapi normális átlagember kerül mindig olyan kiélezetten ellehetetlenített szituációba, hogy annak csak irónikus lehet a végkifejlete.
Szal szerintem nem egy sablon-vígjáték.


winnie  
2008. nov. 06. 16:56 | válasz | #12
a magyart érdekes ezzel a plakáttal összehaosnlítani:)

2008. nov. 06. 16:33 | válasz | #11
hát az eredeti címben (big Stan) és ezen a plakáton semmi sem utal börtönfilmre...
itthon kellett valami "jó" cím, hogy beüljenek rá...
én csak azon csodálkozok, hogy nem Tök fegyenc lett -.-
isthun  
2008. nov. 06. 10:48 | válasz | #10
Jobb volt,mint a Lúzer SC!Így tovább...
AZTA  
2008. nov. 06. 10:46 | válasz | #9
Ja igen, az meg egy vicc hogy amerikában a jó filmek mellett rengeteg hulladék is van..ez is simán elfért volna akárhogy is kritizálják.
AZTA  
2008. nov. 06. 10:44 | válasz | #8
Csontdaráló 2? A helyszínt leszámítva nem sok közös van bennük. Meg azért az jobb is volt :D
2008. nov. 06. 10:39 | válasz | #7
A film legnagyobb erénye David Carradine saját paródiája! Kár, hogy ez a hozzá értő kritikusnak nem tűnt fel...
2008. nov. 06. 10:16 | válasz | #6
Közel sem annyira rossz a film, mint amennyire a kritika lehordaj. Aki akar egy kellemes kis kikapcsolódást az nyugodtan nézze meg. Nem ez lesz élete legjobb filmje, de szerintem nem is fogja megbánni.
Yutani  
2008. nov. 06. 09:57 | válasz | #5
Sőt, azt mondom, a Tökös csaj sokkal jobb volt ennél a filmnél, bár számomra sokat nyomott a latba Anna Faris és Rachel McAdams is, mert nélkülük (főleg előbbi) sokkal gyengébb lett volna az a film.
Yutani  
2008. nov. 06. 09:54 | válasz | #4
Egy kis kikapcsolódásnak teljesen jó, majd aztán 5-10 év múlva megint elő lehet venni megnézi. Én kedvelem Rob Schneidert (tegnap vettem észre, hogy játszott egy mellékszerepet a Demolition Man-ben is), bírom az agyament filmjeit, meg azt az idétlen figuráját.

Egyébként szerintem a 'Tökös csaj' egy jó film volt a maga nemében, és abban is kvázi főszerepet játszott.
2008. nov. 06. 08:28 | válasz | #3
Én nem éreztem a közepesnél gyengébbnek, egyszernézős vígjátéknak nagyon is szórakoztató, nem lesz legenda belőle, de egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem.

Végig könnyen emészthető, kikapcsolódós film pár beteg poénnal amiket én nem szoktam kedvelni, de ezek nem ütötték ki a biztosítékot még nálam sem.
Én nem vártam túl sokat tőle, így nagyon kellemes csalódás volt.

Narxis  
2008. nov. 06. 07:53 | válasz | #2
Nekem nagyon tetszett. Amúgy nem nagyon birom Robot, de ez a filmje tényleg jó.
2008. nov. 06. 07:40 | válasz | #1
Szinészként sokkal többre tartom Robot mint sandlert. Vannak jó poénok a filmben, egy kis dráma is, egyszer meg lehet nézni.