Daniel Craig nem lesz Thor
2008. október 25. 20:45, szombat
Daniel Craig esélyt kapott, hogy a James Bond-franchise mellett egy másik, vélhetően szintén nagy sikert arató sorozat főszerepét is magára öltse, ám a színész végül lemondta Thor szerepét.

Hirdetés

Miközben a "Shakespeare-fetisiszta" Kenneth Branagh a legjobb úton halad a Thor rendezői széke felé, addig akadnak olyanok, akik semmi pénzért nem hajlandók részt venni a projektben. Ilyen Daniel Craig is, aki visszautasította az isteni szerepet.

A színész indoklásként annyit hozott fel, hogy valószínű nem tudná összeegyeztetni Bond és Thor alakjainak erőkülönbségét, ám a valódi indok azért kicsit más lehet. 2010-ben a mozikba kell, hogy kerüljön a Thor, ráadásul a 2011-es A Bosszú Angyalaiban is komoly szerepe van, valamint az Első Angyal: Amerika kapitány és Vasember 2-ben is feltűnik Thor.

Ez pedig annyit jelent, hogy a 23. James Bond filmet leghamarabb 2012-ben kezdhetné el forgatni, amit biztosan nem hagytak volna a 007-es producerei.

Mivel egyikük épp Craig neje, így a színésznek nem sok választása volt.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. okt. 27. 13:47 | válasz | #22
Craig elég nagydarab, szőke, szakállat meg bármikor, bárki növeszthet vagy épp ragaszthat...

ja és a szőkéről is annyit, hogy hajat is lehet festetni..

sőt még jobbat mondok, ki is lehet gyúrni egy testet jó Thor-osra.
2008. okt. 27. 13:29 | válasz | #21
Craig -nek jó szerep volna, persze nem Thor, hanem a kalapácsa.
Yutani  
2008. okt. 27. 12:56 | válasz | #20
Hogy a témához is szóljak: Thornak valami nagydarab, szőke, szakállas fickót válasszanak. Tippem nincs.
Yutani  
2008. okt. 27. 12:54 | válasz | #19
Ez a te véleményed. Mások szerint (szerintem is) jó volt Craig a Bond-szerepben. Végre nem egy piperkőc öltönyös csávó dzsavel az Astonnal, hanem egy úgymond hihetőbb figura.

Már amennyire egyáltalán a JB007 hihető...
MiZo81  
2008. okt. 27. 10:57 | válasz | #18
:)
2008. okt. 26. 20:35 | válasz | #17
nem tudom miről beszélsz...
én csak meghajlítottam a tér és idő kontiounumot vagy mit :D
ahogy Xido pastás mondta
2008. okt. 26. 16:49 | válasz | #16
amúgysincs valami thor feje :D
Chocho  
2008. okt. 26. 14:53 | válasz | #15
"Mivel egyikük épp Craig neje"

Kész röhej... Nemrég olvastam, hogy a felesége ki volt akadva az erotikusabb jelenetek miatt. Nem örülne jobban, ha a férje egy szakállképű, kalapácsos képregényhőst alakítana? :)
MiZo81  
2008. okt. 26. 14:41 | válasz | #14
Mi van, vaze? Most írsz először fórumba? :)
Nem felülről lefelé kell olvasni, he! :)
2008. okt. 26. 10:46 | válasz | #13
már bond volt amikor összeházasodtak, épp a film kapcsán jöttek össze, ha jól tudom
Timbu  
2008. okt. 26. 10:30 | válasz | #12
"Mivel egyikük épp Craig neje"
Akkor már értem, hogy a baltával faragott képű hogyan kaphatta meg Bond szerepét. (Kasszasiker ide vagy oda.) Csináltak volna neki akármilyen titkosügynökös filmet (ami jó is lehetett volna), de Bondként...
adios  
2008. okt. 26. 10:27 | válasz | #11
Szerintem is Kevin McKidd lenne a legjobb választás.
xido  
2008. okt. 26. 09:09 | válasz | #10
te vay Hiro Nakamura
2008. okt. 26. 08:19 | válasz | #9
mester o.o
2008. okt. 26. 02:04 | válasz | #8
ja és most megint 2 óra 4 perckor írok
hát ez fantasztikus xD
2008. okt. 26. 02:04 | válasz | #7
ezt csináljátok utánam: elöbb írtam 2 óra 4 perckor és utána írtam 2 óra 2 perckor...
jó vagyok mi? xD
de nem csak ezért maradtam fent, nehhogy azt gondoljátok:D
2008. okt. 26. 02:02 | válasz | #6
Craig nem is szerette volna elvállalni szerintem a szerepet
2008. okt. 26. 02:04 | válasz | #5
elég nagy tévedésben éltek ha azt hiszitek, hogy egy rendező feladata megkoreografálni a harci jeleneteket, valamint monológokat írni :)
2008. okt. 26. 00:41 | válasz | #4
Szerintem egy marha....Thor lenni....
Mister  
2008. okt. 25. 23:04 | válasz | #3
de legalább szép, hosszú monológok lesznek :D
xido  
2008. okt. 25. 22:39 | válasz | #2
Nem is tudnám őt elképzelni...ha már hasonló karakterű emberben gondolkoznak,ott van Kevin McKidd is:)..hogy Brannagh milyen lesz superhero rendezőnek...hááát...a jellemfejlődést biztos zseniálisan megoldaná...de az akcióhoz ért?
2008. okt. 25. 20:50 | válasz | #1
Így hallásból jobb is. :D