Okosabbá vagy butábbá tesz minket az interneten elérhető információ- és félinformáció-áradat? Ez attól függ, honnan jövünk. Ám a jövőben a tudás egyre inkább a hasznos ismeretek kiszűrésének képessége lesz.

Hirdetés

Nem mindegy, hogy az internet nyújtotta információözönből mit szedünk ki, mire figyelünk, és az sem, mit értünk információn egy adott helyzetben. "Korábbi tapasztalatainktól, neveltetésünktől és műveltségünktől függ, hogyan döntjük el, mi hasznos és értékes számunkra" - magyarázza a Figyelőnek Pintér Róbert, a Szonda Ipsos kutatócég online stratégiai igazgatója. "Az internetre még inkább érvényes, ami egyébként a tömegmédia műsortartalmaira: jó, ha a felhasználóban, nézőben, hallgatóban van némi háttértudás és egy adag szkepticizmus a dolgok állását illetően."

"Wikiality" - ezzel az új szóval rukkolt ki egyik műsorában Stephen Colbert amerikai humorista, azokat az embereket jellemezve, akik számára a Wikipedia online lexikon maga a valóság (a "reality"). A jól strukturált műveltségű, alapvető ismeretekkel és kritikai érzékkel rendelkező ember persze ügyesen elválaszthatja a talmit az igazitól, és betömheti a neten műveltsége réseit. Ugyanakkor egy félművelt, paranoid vagy éppen hipochonder, összeesküvéselmélet-hívő, vagy bármely szélsőséges eszme követője szintén megtalálja ott a maga "szellemi táplálékát", ami tovább erősíti őt tévhiteiben.

A világhálón ki-ki azt kapja, amit akar. A neten a legvadabb gondolatok is fellelhetők - attól kezdve, hogy a Föld lapos, egészen a holokauszt megtörténtének cáfolatáig -, s az emberi természet sajátja, hogy az előfeltevéseinket igazoló információkra jobban odafigyelünk. Az emberi hülyeség és felszínesség mindig is létezett - állítja bölcsen a neves amerikai tech-magazin, a Wired. A lap szerzőgárdája szilárdan tartja magát ahhoz, hogy az internet és az egyéb digitális eszközök az emberi gondolkodás - tehát az információkhoz való hozzájutás, azok rendszerezése és kreatív átrendezése - szempontjából elképesztően nagy jótéteményként értékelendők. "A web - állította egy cikkében David Wolman, a lap munkatársa - páratlan eszköz az ember kezében az információgazdagság tekintetében, valamint az információk megtalálhatóságához és megoszthatóságához."

A képlet azonban nem ennyire egyértelmű. "Közel tíz éve már, hogy rengeteg időt töltök böngészéssel, információkereséssel, néhanapján azzal, hogy a világháló hatalmas adatbázisához hozzáteszek egy-egy részletet" - írta Nicholas Carr amerikai író egy cikkében. Neki a világháló egyfelől hatalmas segítséget nyújt a munkájában: míg például egy évtizeddel ezelőtt napokig kellett könyvtáraznia, hogy megtaláljon egy-egy idézetet, vagy adatot, addig "ma elég egy pár Google-keresés, és egy-két gyors kattintás a hiperlinkekre".

Ugyanakkor Carr azt is tapasztalja, hogy szabadidejének jó részét szintén e-mailezéssel, webnaplók (blogok) olvasásával, online magazinok címeinek pár másodperces átfutásával, internetes zenehallgatással vagy a hálóra feltöltött videók nézegetésével, linkről linkre ugrálással tölti. "Volt idő, amikor nem esett nehezemre elmerülni egy hosszas regényben: figyeltem a cselekmény fonalára, emlékeztem, hogy ki kicsoda. Míg egykoron búvár voltam a szavak tengerében, most a víz felszínén suhanok, mintha jetskin ülnék" - jellemzi Carr, hogyan változott meg a saját gondolkodásmódja az elmúlt években. "Pontosan látom, mit csinált a net az agyammal: lerombolta annak a képességét, hogy koncentrálni tudjak valamire, és egy témában mélyen elmerüljek."

Honnan szerezzük az információkat?

Ennek a felvetésnek nyilván van némi igazságtartalma - hiszen valóban kevesebb könyvet olvasunk elejétől a végéig és (kevés kivétellel) a nyomtatott újságcikkeket sem úgy fogyasztjuk már, mint régen. Pintér Róbert szerint azonban a dolog nem ilyen egyszerű: sok mindentől függ, mit és hogyan fogadunk be a neten. Segít minket az összes múltbéli tapasztalatunk (például, olvastunk-e már butaságot egy bizonyos oldalon), a neveltetésünk (vajon arra tanítottak-e minket, hogy ami le van írva, az mindig igaz, vagy inkább arra, hogy kérdőjelezzünk meg minden tekintélyt?), és a műveltségünk (ha olvasottabbak és tájékozottabbak vagyunk, könnyebben előfordulhat, hogy egy-egy részlet alapján gyanús az adott információ és utánakeresünk a dolognak).

Az információs korszakváltás egyik legfontosabb kérdése: hogyan szerzünk információkat, miként tanulunk, olvasunk, kommunikálunk, kapcsolódunk ki? Míg az ipari korszakban erre jól meghatározott, szinte monopolhelyzetben levő intézmények - iskola, könyvtár, kultúrház, tömegmédia - és eljárások, szokások léteztek (amelyek több-kevesebb hatékonysággal garantálták, hogy a társadalom nagy többsége tájékozott legyen, és tudja, honnan, hogyan kell tájékozódnia), addig ma minden ilyen intézmény alapjaiban kérdőjeleződött meg. "Egyelőre csak az biztos, hogy a régi csomag helyett nincsenek tutibiztos, kikristályosodott új metódusok és összetett intézményrendszerek, helyettük egy teljesen átmeneti helyzetben vagyunk" - foglalja össze Pintér Róbert.

A mai magyar társadalom aktív internetŹhasználóinak többsége felnőttként találkozott először az internettel. "A digitális bennszülöttek, tehát azok a ma még jobbára iskoláskorú fiatalok, akik már beleszülettek az internet világába, biztos, hogy egészen más információszerzési és feldolgozási technológiákat sajátítanak el, mint a korábbi nemzedékek" - figyelmeztet Berényi Eszter szociológus.

Műveltebbek vagy tunyábbak lesznek ettől az emberek? "Ezeknek a fiataloknak természetes minden, amit a világháló nyújtani tud, miközben nem tanulnak meg olvasni a sorok között, sőt, nem is nagyon olvasnak, legfeljebb nagyon rövid szövegeket, s ettől aztán el is butulnak szépen" - mutat rá Mark Bauerlein amerikai egyetemi professzor egy tavaly megjelent könyvében. A fiatalok - állítja a szerző, aki számos statisztikára, felmérésre és megfigyelésre alapozta írását - nem olvasnak irodalmat, nem látogatnak kulturális intézményeket, nem mennek el szavazni, képtelenek elemi tudományos tételeket visszaidézni. Ehelyett idejüket a digitális világban töltve sztorikat, képeket, zenéket nézegetnek, hallgatnak, sms-eket küldözgetnek, figyelmüket a pillanatnyi örömök oltárán áldozva fel.

Digitális benszülöttek

Pintér Róbert szerint viszont hiba a régi információs módok alapján értékelni a fiatalok tudását, kommunikációs szokásait és egyéb jelenségeket. Egyáltalán nem biztos, hogy ami történik, az hanyatlás, még ha közben a régi intézmények tönkre is mennek. "Elvégre minden, ekkora horderejű változás a régi megújulásával, illetve kényszerűen egy részének a pusztulásával is jár." Arra a kérdésre, hogy honnan szerzi majd meg a következő nemzedék a hagyományos értelemben vett "alapműveltséget", egyértelmű a válasz: nagyrészt az internetről. Nem ritka jelenség ma sem, hogy a fiatalok a lecke alapanyagát is - rosszabb esetben az egész dolgozatot - a világhálóról szedik össze.

A legfontosabb kérdés azonban az, miként kezeli ezt a helyzetet a klasszikus intézményi rendszer, hogyan viszonyul majd mindehhez az iskola: megtanít-e hiteles információkat keresni, szelektálni a neten fellelhető tartalmak között. Az elvárt tudás ugyanis egyre kevésbé lexikális lesz, inkább a "tudom, hol kell utánanézni" típusú. Az amerikai könyvtárak szövetségének (ALA) 1989-ből származó definíciója például az információs műveltségbe olyan készségeket ért bele, mint az adott probléma megoldásához szükséges információ azonosítása, megtalálása, értékelése és hatékony felhasználása.