|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Tizenegyszeresére nőtt a CERN honlapjának forgalma
2008. október 20. 14:21, hétfő - Forrás: SG.hu
A múlt hónapban indultak el az első részecskék a CERN nagy hadronütköztetőjében (Large Hadron Collider), amely a világ legnagyobb, 27 kilométer átmérőjű részecskegyorsítója.
Gareth Williams, az Interoute vezérigazgatója elmondta: "Ezt a történelmi eseményt a világ minden tájáról figyelemmel követték az emberek. Nemcsak az eseményt lehetővé tevő hálózati csatlakozások számában volt tapasztalható robbanás, hanem a CERN honlapjának forgalma is jelentősen nőtt, hiszen ki kellett elégítenie a legfrissebb információkra éhes embereket. A legfontosabb események ma már szerte a világon nagy mértékben függnek az internettől, hiszen a közönség információszomját először ezen a csatornán próbálja csillapítani - a vállalatoknak pedig alkalmazkodniuk kell ehhez a trendhez. Az Interoute képes megfelelni ezen elvárásoknak, hiszen 10Gbps-nyi pluszkapacitást már tíz napon belül is képes nyújtani." A 27 kilométer átmérőjű részecskegyorsító, amelyben a protonsugár egy másodperc alatt hozzávetőleg 11000 kört tesz meg, 50-175 méter mélyen fekszik a föld alatt. A gyűrűben 1232 db kétpólusú mágnes tartja a protonsugarat körútján, további 392 négypólusú mágnes pedig a sugarak megfelelő fókuszáltságáról gondoskodik. A mágnesek össztömege 27 tonna, -271°C-ra hűtésükhöz pedig 96 tonnányi folyékony héliumra van szükség. A fókuszáltság azért különösen fontos, hogy maximálisra nőjön az interakció esélye azon a négy ponton, ahol a két sugár találkozik. A kísérletek csúcspontján a protonsugarak sebessége eléri a fénysebesség 99.999999%-át. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |