Kitűzték a Fűrész 5 hazai premierjét
2008. október 21. 14:42, kedd
Az első három Fűrész-film sikere folytatásokra ösztönözte a készítőket, azonban a negyedik résznél, bár az első amerikai hétvégén az érdeklődés nem csökkent, mégis visszaesés következett be a bevételekben.

Nem kis feladatot vállaltak ugyanis a negyedik résszel a Fűrész-sorozat készítői, hiszen ismét rengeteget utaltak vissza az előző epizódokra, s a Fűrész 4 cselekményét is megpróbálták összeölteni a Fűrész 3-mal, meglehetősen nagy akadályokat állítva ezzel maguk elé. A feladatot úgy-ahogy sikerült teljesíteni.


Az más kérdés, hogy a tavalyi részt itthon a legszigorúbb korhatárral sújtották, s ezzel kvázi megakadályozták a hazai premiert, hiszen csak hatalmas terhek mellett lehetett moziban vetíteni a filmet.

Hogy az 5. résszel hasonló lesz-e a helyzet azt nem tudni, mindenesetre a Budapest Film nem mondott le a franchise-ról és a megszokott időben, az új év elején, ezúttal január 15-én fogja moziba küldeni Jigsaw és tanítványainak legújabb áldozatait.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. dec. 21. 22:20 | válasz | #24
Nem áll szándékomban kötözködni vagy okoskodni, de Január 8-án lesz, nem 15-én.
winnie  
2008. okt. 23. 10:18 | válasz | #23
de tényleg csak elég abba belegondolni, hogy a hazai kevés számítógépeseknek kis százalékát jelentő netezők közül is a többség csak arra alkalmas (hisz a legtöbben még így is csak levélezésre, iwiwre használják a netet, csekk a pár gigás csomagok népszerűségét a szolgáltatóknál), hogy a startlap.hu-ig eljusson, a google-t már nem is ismeri. még itt az sg-n is sokszor kérdezik, hogy xy-t honnan lehet letölteni, pedig az tényleg csak 2 mp megkeresni - nem véletlen, hogy ha letöltés, akkor az smsweb így virágzik.
winnie  
2008. okt. 23. 09:34 | válasz | #22
"nem tudok statisztikákat, de szerintem 80-90%-a biztosan netközelben van. letölteni meg az tud, aki akar."

nézd meg akkor a statokat, mert ez kivételesen ismert. 80-90%? bazz, izland irigykedhetne ránk, hogy európa legdruvább netpenetrációja a mienk:) azért fura belegondolni, hogy bár itt vagyunk ebben az országban, ahol az emberek több mint harmada azt sem tudja, mi az az óvszer, de 90% netközelben van...

hihetetlen álomvilágban élsz - a letöltés privilégiuma nagyon keveseknek "adatik" meg.

"hogy nektek csak 3 hónappal később jár fűrész és mi szó nélkül elfogadjuk. ilyet egy mai világban egyszerűen már nem lehet megtenni, de űgy tűnik, hogy ezt sokan nem látják."

inkább pár fejes mondja meg, olyanok, akiknek ez a munkájuk, mint egy-két random fórumozó, aki nem ért hozzá. egyszerűen nem lehet mindent akkor bemutatni, amikor akarod. taktikázni kell, mindent akkor bemutatni, amikor érdemes, költséghatékony, amikor maximalizálható a bevétel.
MiZo81  
2008. okt. 23. 09:16 | válasz | #21
Az, hogy az ember fiatal, és nagyrészt kocka haverjai vannak, nem jelenti azt, hogy az egész ország töltöget.

Ahol tanítok (és ez több száz fiatalt jelent, nem tizenpár havert), a tanulók nagy részének nincs otthon internet, egy részének még számítógép sem. Akinek meg adott az internet, azok közül nagyon kevés ismeri annyira a dolgokat, hogy tudná, honnan, mivel kell letölteni.

Csak gondoltam szólok. :)
2008. okt. 22. 23:05 | válasz | #20
"nem csak az emberek azon viszonylag kevés százalékának, akinek egyáltalán számítógépe van"

no, ilyet azért nem jelentenék ki. a fiatal generációnak, amelyik kapható az ilyen filmekre, nem tudok statisztikákat, de szerintem 80-90%-a biztosan netközelben van. letölteni meg az tud, aki akar.

"a letöltős emberek zöme amúgy sem jár moziba "
szerintem ez egy nagyon ferde általánosítás.
szerintem már rég kinőttünk abból a korból, ahol pár fejes azt mondja, hogy nektek csak 3 hónappal később jár fűrész és mi szó nélkül elfogadjuk. ilyet egy mai világban egyszerűen már nem lehet megtenni, de űgy tűnik, hogy ezt sokan nem látják.
2008. okt. 22. 16:39 | válasz | #19
Csak épp ez az, hogy az I wanna play a game 6 szótag nem pedig 5, kapásból pedig a Játszani szeretnék is 6 szótag pl. Értem én hogy mit akarsz mondani ezzel a fordítóknak nehéz a dolguk dologgal, de az említett példa tényleg ratyi fordítás, nem kell védeni.
2008. okt. 22. 16:29 | válasz | #18
Ja amúgy azt sem szabad elfelejteni, hogy ugyan egy szűk réteg warezol, akik ugye mint előttem is mondtad Winnie nem lesi meg lehet amúgy se moziban... Viszont vannak akik esetleg megnéznék, és mások letöltik, aztán onnantól kézről kézre járnak a kalóz példányok. Erre Halloweentól januárig lesz lehetőség. És mondom, szerintem 1-2 ezer néző elvesztését is már egy Fűrész megérezheti, megspékelve a 18+ besorolással.
god25  
2008. okt. 22. 12:25 | válasz | #17
Január 15??? Addigra az is rongyosra nézi, akinek nincs NET-e. Pfff.
Nekem bejött a 4. rész is. Sőt!
2008. okt. 22. 09:26 | válasz | #16
Ez itt egy játék, vagy Ez most egy játék.
Na, én tényleg nem kukacoskodni akarok, minden tiszteletem a fordítóké, csak nekem nem jött úgy be. :))
Bár, szinte mindig angolul nézem a filmeket, úgyhogy sokat nem zavart. :))
winnie  
2008. okt. 21. 23:13 | válasz | #15
lehet, hogy okkal. a "részese" verzió 7 szótag. nem véletlen lett utána csak 5. ezért mondtam, hogy 5-ből kéne mepróbálni.
2008. okt. 21. 21:43 | válasz | #14
Igazából azért hatott viccesen, mert olyan, mintha azt mondaná cseverésző hangon, Helló, tudod van ez a játék, biztos hallottál róla a hírekben. Na, most épp a részese vagy :)))
2008. okt. 21. 21:43 | válasz | #13
Ne vegyetek popcornt ;) :)
2008. okt. 21. 21:39 | válasz | #12
Ahogy az első részben meg tudták oldani. Pl: Hello Jeff! Egy játék részese vagy!
:)))
Az I wanna play a game alá ez jó volt, aztán a 2. vagy 3. részben változtatták meg. :)
MiZo81  
2008. okt. 21. 21:19 | válasz | #11
A Dark Knight pont azért írtam, mert kivétel.
Idén kétszer voltam moziban: a Dark Knight volt az egyik.
És esetleg elmegyek még a Max Payne-re, mert imádtam a játékot. :)
Csóró tanárként nem mehetek el minden filmet megnézni moziban, mert ha csak ketten megyünk, az annyiba kerül, mint pár hónappal később megvenni DVD-n, azt meg "örökre" megtarthatom, bármikor megnézhetem házimozin. (És még az utazást sem kell fizetni.)
winnie  
2008. okt. 21. 20:48 | válasz | #10
2008. okt. 21. 20:02 | válasz | #9
höö?? Mi az hogy úgysem megy moziba? Dark Knight az ékes példa.. :P :D
2008. okt. 21. 18:49 | válasz | #8
Azért 1-2 ezer ember a Fűrésznek veszteség. Szépen töltögetik általában. Bár abban van igazság, hogy aki warezol az ezt amúgy se moziban nézné. De azért szerintem érzékenyen érintheti :/
winnie  
2008. okt. 21. 18:48 | válasz | #7
tudom, sötét lovagot jó sokan ott látták, de épp ez is mutatta, hogy hiába a sok "plusz néző", a film így sem robbant itthon akkorát. ebből gondolom, hogy nem túl nagy az a nézői réteg, amely mozizna, ha nem lenne premierkésés. (nem biztos, hogy igazam van, de így látom.)

mondjuk a premierpánikot igazából sosem értettem, talán majd megmagyarázza valaki, hogy miért van az emberekben az a késztetés, hogy ha van valami és sokan részesülnek belőle, akkor nem akarnak kimaradni és ők is a többiekkel egy időben akarnak részesülni belőle.

hisz a fűrész 5-re kábé egy éve vár a nép (sőt, egész életében vár az ember, hisz két éve sem volt:), annyit jelentene pár plusz nap/hónap/év? oké, persze én vagyok hülye, de a karib 3-at, a kill bill 2-őt vagy, tudom is én, a punishert sem láttam még, pedig érdekel, de..., nem szalad el. (emlékszem, hogy a dextert, a sorozatot, is mennyire vártam és még mindig nem kezdtem bele, pedig már a 3. évad megy.)
MiZo81  
2008. okt. 21. 17:52 | válasz | #6
Mármint nem előzetes, hanem a film "kiszivárgott" első 6 perce. Bocs na. :)
MiZo81  
2008. okt. 21. 17:51 | válasz | #5
Bezony, a feliratfordítás is nehéz, nemhogy a szinkroncsinálás, amikor a szótagszámra, és a szájmozgásra is figyelni kell.

Viszont ha írtad volna, hogy tegye fel a kezét, aki moziban látta a Sötét Lovagot, akkor jelentkeztem volna. :)

Haverjaimmal mi is nagy letöltőg*cik vagyunk, de 50 km-t utaztunk öten, hogy moziban láthassuk. (Hogy aztán konstatáljuk, hogy még az a bizonyos 720p-s HD-előzetes is jobb minőségű, mint a Cinema City homályos, félrefókuszált képe - muhahaha!)
winnie  
2008. okt. 21. 17:34 | válasz | #4
""Helló Jeff! Van ez a játék." LOL Végigröhögtem "

persze, mert nem gondolsz bele. van 5 szótagod. te hogy írnád meg? biztos van jobb megoldás, de olykor a fordító eléggé meg van lőve.
winnie  
2008. okt. 21. 17:32 | válasz | #3
warezolók, fel kéne ébredni.

gondolom feltételezed, hogy idehaza akkora az internetpenetráció, hogy mindenkinek van netje, nem csak az emberek azon viszonylag kevés százalékának, akinek egyáltalán számítógépe van. az meg, hogy ki tud letölteni, ismét csak jelentősen leszűkíti a kört.

a letöltős emberek zöme amúgy sem jár moziba (minek fizessenek, ha tudnak várni - csak azt mondogatják, hogy ha egy film megérdemli, akkor meg is nézik. tipikus példa a sötét lovag, amit "megnéztek", láthattuk, hogy mekkora "sikerrel"), nem véletlen, hogy mindig is a világpremierek, amiket itthon amerikával egy időben mutattak be és csak kamerás verzió létezik az első napokban - szóval ezek a leginkább letöltöttek.
2008. okt. 21. 16:58 | válasz | #2
A magyar szinkron a fűrész esetében amúgy is elég gáz.
"Helló Jeff! Van ez a játék." LOL Végigröhögtem
Biztos, h aki nézte eddig ezt a filmet, nem fog várni januárig.
2008. okt. 21. 16:26 | válasz | #1
emberek, fel kéne ébredni. 2008 van, minden villámgyorsn történik. ha egy film késik egy napot a világpremierhez képest, a rajongó kicsit mérgesen tudomásul veszi. ha késik néhány hetet, dűhösen tudomásul veszi. ha késik 3 hónapot, akkor elküldi a kedves illetékeseket a mocskos anyjába, és inkább leszedi az akkor már elérhető dvd ripet. gyerekek, kinek jó ez?