Szebb és jobb lesz az Opera 10
2008. október 15. 14:12, szerda
Az Opera böngésző fejlesztői a legújabb verzióval több újítást is elérhetővé tettek a felhasználóknak, ám sok kritika érte a szoftver kinézetét. A 10. generációval ezen szeretnének majd javítani.

Hirdetés

Bruce Lawson, a cég webfelelőse a ZDNetnek adott interjúban beszélt a fejlesztési prioritásokról, a várható változásokról és a legújabb verzió, az Opera 9.6 eddigi szerepléséről. Utóbbi a múlt héten jelent meg, jelenleg is letölthető a fejlesztőcsapat hivatalos oldaláról, a várakozást pedig jól jellemzi, hogy csak az első napon egymilliónál is több letöltést generáltak a látogatók. A fogadtatás azonban vegyes volt, így van mit javítani a böngészőn.

Lawson elismerte, hogy a felhasználók közül sokan jelezték kifogásukat a böngésző külsejével, a kezelőfelülettel kapcsolatban. Ő maga úgy véli, hogy a külső alapján a valóságosnál tömöttebbnek, túlzsúfoltnak láthatjuk a kezelőfelületet, ami elriaszthatja az internetezők egy részét. Ezen igyekeznek majd változtatni az új verzióval, amiben a brit tervező, Jon Hicks is segítségükre lesz - Hicks leghíresebb alkotása a Firefox böngésző logója, amit kellően sikeresnek tartanak az Operánál ahhoz, hogy tőle reméljenek áttörést. Az esetleges új funkciókról viszont nem nyilatkoznak a fejlesztők, mindössze annyit árultak el, hogy az alfa változat az év végén készül el, a mobil készülékekre szánt Opera Mini 4.2 bétája pedig ugyanekkor jelenik meg.

Az Opera 9.6 szintén több érdekes változtatást hozott magával. Példaként említik az Opera Link által nyújtott szinkronizációt (amelynek révén az ezt támogató eszközökön tárolt előzményekkel összevethetjük az általunk begépelt internetes címeket), a beépített Opera Mail "alacsony sávszélesség" üzemmódját, amelynek révén figyelmen kívül hagyhatjuk a kevésbé fontosnak értékelt kommunikációt, az újonnan megjelent nyelveket, valamint az RSS-olvasó további finomítását.

Ami a Google Chrome megjelenését illeti, ezt örömtelinek tartja az Opera csapata, már csak azért is, mert ezzel az eddiginél jóval több felhasználó értesült arról, hogy az Internet Explorernek vannak komoly kihívói. Ma sokkal többen tudják, hogy egy külön piacról van itt szó, ami mindenképpen kedvező az alternatív megoldásoknak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sir Ny  
2009. feb. 20. 17:56 | válasz | #62
Hát ez nagy újság, én eddig azt hittem, hogy az opera 10 csúnyább lesz, mint az elődje...
2008. okt. 16. 23:29 | válasz | #61
Sírni tudok az ilyen kommenteken. Azt hiszi a gazdája, hogy valami nagy igazságot mondott a fanatikusokra és észre sem veszi, hogy ő ugyanilyen mikor szélsőségekben beszél.

"100%-ig megjelenít minden oldalt hibamentesen, amit semelyik másik böngészőre nem tudok elmondani"

Ilyen böngésző nincsen!!! Az viszont tény, hogy a webfejlesztőnek a szabványokhoz kellene ragaszkodnia (ahogy bármely más ipar dolgozóinak is), de az olyan szándékos lemaradásban levő böngészők miatt mint az IE, máig trükközniük kell vagy megkurtítaniuk néhány helyen az oldalaikat.

Összehasonlítások:
CSS
DOM
2008. okt. 16. 21:20 | válasz | #60
Nem tudom, mi a kicsi ezen? De állítsd be 200%-ra és akkor te is meglátod őket. A tabok meg ott vannak, ahova valók, arról nem tehetek, hogy FF-ék végül máshova tették...
2008. okt. 16. 21:04 | válasz | #59
Operához ott van az Ultimate highlight nevű userJS:
http://userjs.org/scripts/general/enhancements/ultimate-highlight

Ez pontosan azt csinálja, amit az eszköztárad. De amúgy természetesen van inline search, a '.' vagy a '/'gombbal, csak gépelsz s már keresi is, miközben mindet kiemeli. A kiemelés szine beállítható. Innen F3-al tudsz a következő találatra lépni Shift + F3-al meg az előzőre (vagy használod a Nézet sávot). De ott van a ',' gomb, arra az esetre, ha csak linkekben akarsz keresni. Meg persze a jó öreg Ctrl + F kereső.

A Google görgetősávon jelölős megoldása meg egyike a Chrome kevés igazi újításainak.
2008. okt. 16. 20:47 | válasz | #58
"Egyébként itt lehet megnézni pixelre pontosan"

Felesleges ehhez külön honlap. Ctrl + F12, Haladó, Böngészés, A weblap méretének mutatása a fejlécben.
2008. okt. 16. 20:42 | válasz | #57
"Az én megfogalmazásomban aki minimálisan kihasználja, az az, aki már ismeri a Ctrl+T-t és nem egérrel navigál az új tab gombra."

Akkor én nem tartozok közéjük. :) FF alatt néha használom, ha az egy nyitott fül miatt eltünteti a tabsávot, de amúgy nem. Egérrel szoktam új fület nyitni.
r4pid  
2008. okt. 16. 19:39 | válasz | #56
Én nem tudom hány ezer éves böngészőt használsz, de sem IE7-nél sem FireFox 3nál nem kell beírni csak entert nyomni, vagy a következőre menni. Amúgy FF-ban van olyan lehetőség hogy ha elkezded írni a szöveget akkor automatikusan odaugrik (külön beállítható ez az opció) nekem is ilyen.
Penge4  
2008. okt. 16. 19:28 | válasz | #55
A Ctrl+G-vel automatikusan rákeres. Egyébként meg a Chrome még a gördítősávon is becsíkozza azokat a részeket, ahol a keresett kifejezés megtalálható.
2008. okt. 16. 18:33 | válasz | #54
a creative-ossal nekem nincs bajom (ff2).
a magam részéről, ha vmelyik oldal nem jön be ff-al, ált hagyom a fenébe, jó reggelt, vége az ie egyeduralomnak. ha látogatót (reklámbevételt), ügyfelet akar egy oldal készítője veszteni, legyen csak lusta/hozzánemértő/arrogáns.
régebben még írogattam néha az ilyeneknek hogy jó lenne felébredni, ma rár lusta vagyok erre.
ha meg vmi nagyon kell, ott az emlegetett ietab - de csak ha vmi NAGYON kell...
2008. okt. 16. 18:18 | válasz | #53
De ez a megoldás a leggyorsabb, amit leírtam. Hiába színezi ki, attól még meg kell találnod a rengeteg szöveg között a színzetett. Ctrl+F-nél pedig újra be kell írnod a kifejezést.
r4pid  
2008. okt. 16. 18:11 | válasz | #52
Hmm googlebar...
Mintha rákeresnél google-ban valamire és nincs ott hogy "tárolt változat" ami alapból kiszínezi az összes előforduló szót amire rákerestél -.- Ja és létezik ctrl+f is ;) hasznos próbáld ki.
2008. okt. 16. 17:52 | válasz | #51
A Googlebar lite nagyon hasznos.

Ha keresel egy kifejezést googlen, akkor gyakran van olyan, hogy elérsz egy oldalra, de nem látod rajta a keresett kifejezéseket. Ezért rájuk kell keresni, mert mondjuk az oldal közepén vannak, amihez egy kilométert kéne görgetni.

De a Googlebar liteon mindig megjelenik az aktuális keresőkifejezésed szavakra lebontva. És ha rákattintasz egy szóra, akkor automatikusan odagörget, ahol a szó van. Ha még egyszer kattintasz, akkor a következő előfordulásra ugrik, stb.

Ez sok időt spórol keresésnél.

A Download them all azért jó, mert kijelölsz egy részt egy weboldalon, és a kijelölésben lévő összes letölthető elemet (lehet köztük szűrni) letölti neked egyszerre.
2008. okt. 16. 17:46 | válasz | #50
Erre a néhány oldalra pont jó az IE tab kiterjesztés. Bár megyjegyzem, hogy ezek elég b*zi oldalak, ha csak IE alatt mennek. Attól még a tény nem változik, hogy IE kell hozzájuk, de akkor is. Szóval csak ezért nem érdemes IE-vel szívni.
2008. okt. 16. 16:47 | válasz | #49
ez előző hsz-em erre vonatkozott
2008. okt. 16. 16:47 | válasz | #48
Problémákkal / nem képes megjeleníteni a FF:
travelport.net
esp.rci.rogers.com (bejelentkező oldal)
stb.
Általában ilyen bejelentkezőoldalas hibákba futottam bele régebben is FF alatt - igazából aki csak firefoxot használ, annak lehet fel sem fog tűnni hogy nem úgy funkcionál valami X oldalon ahogy valójában kéne, vagy úgy gondolja ilyen az oldal, pedig nem: csak a készítői lusták voltak megoldani / nem érdekelte őket egy FF kompatibilis oldal létrehozása... és ettől függetlenül persze lehet szidni egy adott oldal fejlesztőit, de ha számunkra értékes tartalom van rajta, akkor ígyis-úgyis IE-re kell vetemedni :)

Pár site ami kizárólag IE alatt megy:
walmart music downloads
blackberry.com/gtalk
Creative software AutoUpdate
MLXchange
HostileSpace
Penge4  
2008. okt. 16. 15:57 | válasz | #47
Gondolok itt főleg az FF kiterjesztésekre, amik nagyon hasznokat tudnak lenni. Pl. Adblock, Download Them All, vagy a Googlebar Lite.

Adblock természetesen alap. Down Them All-t nem igénylem, torrenten töltögetek, ahhoz meg még az is elég, ha nem tudja folytatni, hogy héha letöltök 1-1 10-20 megás valamit.
Googlebar? Annak meg mi értelme? Felesleges kiterjesztés, ami bookmarkletekkel pótolható bármelyik böngészőben, keresőnek meg ideje lenne megszokni a címsort.

Az én megfogalmazásomban aki minimálisan kihasználja, az az, aki már ismeri a Ctrl+T-t és nem egérrel navigál az új tab gombra. Tudod hány olyan user van, aki még erre sem képes?
2008. okt. 16. 14:32 | válasz | #46
Én elég sokat böngészek Firefoxszal, de nem szoktam találni olyan oldalt, amit ne tudna helyesen megjeleníteni. Szóval várnék olyan oldalakat, amik CSAK IE-vel mennek.

Múltkor volt egy ilyen oldal, de ott az egész oldal egy ActiveX programra épül, amit futtatnod kell, az meg persze nem megy FF alatt (IE tabbal talán igen).

De hogyha nálad több csak IE alatt menő oldal is van, akkor tedd fel FF alá az IE tabot, amivel az IE motorját használva tudsz oldalakt nézni, és csak egy kattintás az átváltás FF és IE motorja között.

Az igaz, hogyha valaki naponta csak megnézi az emailjeit, felnéz egy híroldalra meg iwiwre, annak elég az IE, mert már fent van, stb.
De aki már minimálisan kihasználja egy böngésző képességeit, annak nagyon kevés az IE szerintem. Gondolok itt főleg az FF kiterjesztésekre, amik nagyon hasznokat tudnak lenni. Pl. Adblock, Download Them All, vagy a Googlebar Lite.

Az sem elhanyagolható, hogy FF-ben és Operában is normális teljes zoom van, IE7-ben a zoom viszont eléggé használhatatlan, csak magukat a betűket meg alig lehet nagyítani.
NEXUS6  
2008. okt. 16. 13:48 | galéria | válasz | #45
Ha elmondom, akkor gyorsabb lesz?;D

Talán inkább valahogy másképp tölti be az oldalt, ha azt nézzük, hogy mikor indult és mikor fejezte be 100%-ra, akkor lehet, hogy más lenne az eredmény. Nem tudom. De ha azt nézem, hogy url beír, betölt, olvas, akkor az FF gyorsabban nyitja meg és előbb jön olvasható állapotba az oldal. Persze lehet, hogy a reklámot még csak akkor tölti, de kit érdekel!;)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. okt. 16. 11:50 | galéria | válasz | #44
Megint hatalmas faszságot írtál. Ki az a barom akinek ezek a plusz funkciók gondot jelentenének? Úgy hogy nem csinálnak semmit ha nem használják, sőt nem is láthatók azok a funkciók. Pl az rss dolgai is csak akkor jelennek meg, ha fel vagy iratkozva egy hírcsatornára...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. okt. 16. 11:46 | galéria | válasz | #43
Akkor ezt mondd el a tesztereknek is ok? :)

Nálam fordítva van :\
NEXUS6  
2008. okt. 16. 11:41 | galéria | válasz | #42
Most teszteltem és lassabb az Opera!;D

Az újonnan megnyitott oldalaknál is, meg amikor már egyszer letöltött oldalakat nyit meg újra, akkor is.
Narxis  
2008. okt. 16. 11:32 | válasz | #41
Megint faszságokat írsz. Arra gondolt, hogy kap egy alap böngészőt minden szir szar funkció nélkül és azt tesz bele ami neki kell. A 3.1-es FF-nél meg egyik Opera se gyorsabb.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. okt. 16. 08:57 | galéria | válasz | #40
Nálad valami időtorzulás lehet, mert általában sokkal gyorsabb az opera mint a ff, láthatóan, és tesztek szerint is. Ezzel a nem eléggé testreszabható kijelentéssel meg elárultad, hogy nem igazán igaz az hogy évekig használtad. Ezt a böngészőt a felismerthetetlenségig át lehet alakítani...
2008. okt. 16. 07:45 | válasz | #39
Az addonokról...
- Letöltésvezérlő? IE alá is létezik, akár külső is használható (bármilyen download manager, FlashGet, OrbitDownloader etc)
- Popup Blocker? AdBlock Pro
- Mouse Gesture? IE7Pro (ami mellesleg még több más dologra jó)
stb.

Szóval aki csak az addonok miatt vált Firefoxra és hasonlókra azt nem tudom megérteni :) Gyorsaság tekintetében elhiszem hogy van különbség, de személy szerint inkább várok negyed mp-el többet, csak hogy a legtöbb oldal tökéletesen jelenjen meg (IE szabványos oldalakat értem ezalatt persze, és mivel legtöbb ilyen)... amelyik oldal meg kifejezetten Firefoxra van optimalizálva, azt én is az alól nézem meg általában :)
2008. okt. 16. 07:39 | válasz | #38
Egy szó: kompatibilitás :)
Hiába van millió alternatíva, ha az oldalak nagy százalékát (sajnos) csak arra optimalizálták (főleg a régebben készülteket), megfelelően beállított IE meg egyáltalán nem annyira sérülékeny és támadható mint azt a legtöbb helyen beállítják...
2008. okt. 16. 07:08 | válasz | #37
firefox addonsban létezik már régóta, töltsd le, használd :)

én is ff használó vagyok, de semmi gondom az operával, örülök hogy követi a szabványokat, és nem kell külön optimalizálni rá a weboldalakat, mint a nyomi ie-re. külön ezért muszály vagyok ie6-ot, ie7-et tartani a gépemen :(
amúgy a tapasztalatom az hogy az emberek jó része még mindig ie6-ot használ! mégcsak a 7-es verzióra sem frissítenek! és ez többnyire a hozzá nem értésből adódik. ez szomorú.
lck  
2008. okt. 16. 07:00 | válasz | #36
Tetsuo  
2008. okt. 16. 02:35 | válasz | #35
amugy nekem pont a firefox logoja nem tetszik.. szal akkor az operahoz sem fuzok nagy remenyeket :P
Tetsuo  
2008. okt. 16. 02:33 | válasz | #34
lol
2008. okt. 15. 23:34 | válasz | #33
egyetlen okból használok operát és nem firefoxot, az pedig az, hogy operában vannak mouse gesture-k, vagy mi a fenék (ilyen új lap nyitása egérmozdítással, meg iylesmi, biztos tudjáétok miröl pofázok)
ha ez lenne firefoxban...
Narxis  
2008. okt. 15. 23:14 | válasz | #32
IE 7 Pro rulez, tényleg jó. Én is használom.
2008. okt. 15. 22:54 | válasz | #31
- Először és legesleginkább: Mert gyerekesnek találom a kötelező lázadozást a "naaagy és csúnya és kizsákmányoló, imperialista, kapitalista, pföjj, corporate szenny óriáscégek" ellen. Ebből már kinőttem.

- Már telepítve van (Nem mintha sokáig tartana felrakni egy másikat. Ja, Operát is használok -és ajánlom/telepítem másoknak, ha úgy látom, hogy az igényeiknek jobban megfelel-, mikor milyen kedvem van...)

- 100%-ig megjelenít minden oldalt hibamentesen, amit semelyik másik böngészőre nem tudok elmondani

Biztosan tudnék még egyéb indokokat is felhozni ha megerőltetném magam, de nem fogom. :)
Szerintem ez nem egy lényegi kérdés. Bár nagyon bájosnak találom, hogy az internetes társadalom ifjai ezzel kívánják pozicionálni magukat a naagy szintetikus világ hierarchiájában, de sajna ez a fajta szocializáció nekem sosem volt vonzó alternatíva. Én a megjelenített oldalakkal szeretek foglalkozni és nem az eszközzel, ami megjeleníti őket.
Kábé ennyi. :)
Penge4  
2008. okt. 15. 22:28 | válasz | #30
Nem kell, csak egy lehetőség, amivel nem feltétlenül kell élni.

Most gondolj bele. Vegyük például az SG.hu-t. Ha nem menne IE6-tal, az IE6-os embereket egy banner vezetné a Windows Update oldalára, szerinted mit csinálnának? Rákattintanának. A Windows Update meg elvégezné a szükséges dolgokat, kérné a böngésző újraindítását és mikor elindítja már IE8 indulna.

Ugyanígy a banki oldalaknál. Szerinted egy üzletember dacból menne át másik bankhoz, vagy rászánna cirka 5 percet a frissítésre?

Iskolákban meg a gyerekeknek leginkább vagy kuss van (idézem infótanáromat: Nem lesz flash. Mit akartok ti YouTubeot ezen a 512 megás neten, amikor vagytok rá 20-an? Örüljetek, hogy nem tanulunk!)
Meg van normális, akinek teszel említést, hogy talán frissíteni kéne, aztán megcsinálja. Ez a ritkább. A munkahelyen meg dolgozni kell, ha meg a munkához szükséges egy adott oldal, akkor a rendszergizda szélsebesen frissíti az összes gépen, különben a főnök megadja a kezdő lökést. Csak mondd a főnöködnek, hogy te szeretnél dolgozni, de nem lehet, mert a rendszergazda nem frissíti a böngészőt és máris te leszel a kedvence.

Drasztikusnak kell lenni, akkor lehet valamit kezdeni, különben csak felesleges huzavona van éveken keresztül, ami senkinek sem jó. A usereknek meg rugalmasnak kell lenni a XXI. században.

ps: Amíg bosszankodnak flamelnek és anyáznak a kommentekben, addig is a látogatottságot növelik, vagy a Google indexelést segítik elő, mert éppen konkurens fórumokon írnak olyan kulcsszavakat, ami a szóbanforgó oldalra irányítja a többieket, akik más böngészőt használnak, vagy újabb IE verziót és rájönnek, hogy mekkora király ez az oldal.
2008. okt. 15. 21:44 | galéria | válasz | #29
"Legyen az IE w3c valid"
Sajnos ki kell várnunk, hogy a non-valid IE verziók "kihaljanak" (amíg nem történik meg, azokra is kell optimalizálni). Addig pedig sok víznek kell lefolynia a Dunán.
Penge4  
2008. okt. 15. 21:36 | válasz | #28
cousin333: Ez sem rossz, ezzel mégtöbb helyet tudsz spórolni. Egyébként itt lehet megnézni pixelre pontosan.

igy legalabb 4-5 perc beallitani amire ilyen lesz

Ide lehet feltölteni az eszköztár beállításokat.

Alapvetoen a regi office elrendezeset koveti. (regi excell-ben is alul voltak a tab-ok, tovabba altalaban ket toolbar sor volt) Aki ennel atlathatobbat csinal annak csak gratulalni tudok.

Ez szubjektív, de nem célszerűbb lenne a tálcát felülre tenni?
Erről beszélek: alul - url=http://winportal.net/images/vista/a_start_menu_es_a_talca/taskbar_up.jpg]felül. Az elején szokni kell (mint mindent), de utána gyorsabban el lehet érni mindent szerintem.

Akkor aki IE-t használ, árulja már el, hogy miért! Kipróbált már másik böngészőt?

Tény, hogy a 90% nincs a helyzet magaslatán, de ha jól tudom például moonman is IE7Pro-t használ(t). Róla meg aztán tényleg nem lehet elmondani, hogy hülye lenne hozzá.
Na meg sok ember (főleg az idősebb korosztály) még közösségi oldalakra sem járkál, híreket olvas meg ilyesmi, ahhoz meg bőven elég az IE is.
Én ezt az IE ellenességet nem értem igazán. Mindenki azt használ amit akar, nem kell erőltetni semmit. Biztonsági rés meg arra van, aminek nagyobb a részesedése. És miért szívjanak a poweruserek a sok egyszerű user miatt, aki a FF és az Opera képességeinek a 90%-át ki sem használja, csak mert most ez mindenkinek a mániája, hogy át kell téríteni valakit.
Legyen az IE w3c valid (jó úton halad ezirányba) és akkor mindenki örül. Az egyszerű user, mert nem kell neki telepítgetni, a minimalista user, mert nem telepít feleslegesen semmit, amire nincs szüksége és a poweruser, mert a sok Pistike nem hígítja fel a feedback-ező közösséget, ezáltal zsákutcába terelve egy böngészőt.
2008. okt. 15. 21:20 | galéria | válasz | #27
"Mért használtok IE-t?"
Én nem azt használok, de:
* van aki nem ismeri, hogy van egyáltalán alternatíva
* van aki nem akar új telepítésével foglalkozni, hisz ott van a meglevő böngésző
* van aki nem ért a telepítéshez
* van aki nem tud telepíteni, mert nincs neki megengedve - munkahelyi vagy iskolai környezet, esetleg active diretory-val, vagy activex/vbscript/silverlight/IE-only webalkalmazásokkal)
Narxis  
2008. okt. 15. 21:13 | válasz | #26
Én IE7-et és FF-et is szoktam használni. FF testreszabható, NoScript-tel atombiztos. IE-t meg kíváncsiságból, változatosság kedvéért stb. Vistan elég gyors és biztonságos a Védett mód miatt. XP-n csakis FF-et használok, abból is a 3-ast.
NEXUS6  
2008. okt. 15. 21:02 | galéria | válasz | #25
Munkahelyemen használom néha, mert ott az asztalon ott van az ikonja, ahol itthon a FF-é!
2008. okt. 15. 20:38 | válasz | #24
Opera lassabb a firefoxhoz képest, én operát használtam évekig, viszont mostmár firefoxot.. testreszabhatóbb és jóval gyorsabb, mondjuk az e-mail kliens-t hiányolom belőle, de a hamarosan megjelenő verzióban már bele lesz építve elvileg.
2008. okt. 15. 20:37 | válasz | #23
Tényleg nem értem, miért használ bárki is Internet Explorert. Ezt a mondatot most biztosan nagyon sokan olvassák Internet Explorerrel. Akkor aki IE-t használ, árulja már el, hogy miért! Kipróbált már másik böngészőt?

Na de most tényleg! Mért használtok IE-t?
DjDano  
2008. okt. 15. 20:35 | válasz | #22
Szerintem nem a szépséggel van itt a gond, hanem a kezelőfelület elrendezésével... Kicsi gombok, könyvjelző eszköztár és tabok rossz helyen vannak stb
NEXUS6  
2008. okt. 15. 20:28 | galéria | válasz | #21
Tényleg jól néz ki, teccik.;)

De az FF-hez képest elég lassúnak tűnik.
Narxis  
2008. okt. 15. 20:14 | válasz | #20
Nem kéne nyomatni ezt az Opera hype-ot, arról kéne írni, hogy letölthető a Firefox 3.1 első bétája.
kvp  
2008. okt. 15. 20:07 | válasz | #19
En jelenleg a 9.6-os verziot hasznalom, az opera classic skin-el, ez eleg atlathato es szepek a szinei (szurke alapon egyszinu feher/kek/zold/narancs/prios gombok). Felul a fosav kis ikonjai (new, open, save, print, find), veluk egy sorban a kedvencek ikonjai (index, sg, stb.). Alatta egy sorban a tab fejlece (rewind, back, stop/reload, forward, fast forward), a cimsor es a keresosor. Ez alatt maga az oldal. Alul meg a tabbar (uj tab, tab-ok, kuka), majd az alatt a windows-os startmenu es a taskbar (+ikonok, ora). A balszelen pedig elrejtve ott vannak a konyvjelzok, a letoltesek, a jegyzetek, stb. (balszelre kattintasra/F4-re beusznak) Ez igy kb. az egesz felulet amit bongeszesre hasznalok. Sajnos az opera alap beallitasai nem ezt az elrendezest tukrozik, igy legalabb 4-5 perc beallitani amire ilyen lesz (nekem pl. fontos az uj tab-ok megnyitasa a szulo mellett es a tabbar szerinti valtas ctrl+tab-nal, de a new tab ikont is tobbnyire a felso toolbar elso elemenel keresem, lasd regi ms word-ben a new document-et).

Nem azt mondom, hogy ez az egyetlen idealis, de nekem ez eleg kenyelmesnek tunik. Alapvetoen a regi office elrendezeset koveti. (regi excell-ben is alul voltak a tab-ok, tovabba altalaban ket toolbar sor volt) Aki ennel atlathatobbat csinal annak csak gratulalni tudok. Ezzel szemben a felkert tervezo altal belinkelt referencia oldalak nem tunnek tul hasznalhatonak.
2008. okt. 15. 19:54 | válasz | #18
Éljen a minimalizmus. Nálam alapértelmezésben (oldalsávot nem számítva):
előre, vissza, újratölt/stop gomb (ez eddig 3), menü gomb (menüsor kikapcsolva) + kuka és URL sáv. Ennyi. Nincs új fül gomb, panelkapcsoló gomb, állapotsáv, meg keresőmező sem.

Amin még lehet nyerni az a skin. Ajánlom mondjuk az Opera Minimalt, vagy mondjuk a mOI-t
2008. okt. 15. 19:52 | válasz | #17
opera dragonfly amit te keresel, és eléggé hasonlít a firebughoz, bár kisebb a fícsörlistája picit.
2008. okt. 15. 19:46 | válasz | #16
Van 64 bites verzió - Linuxra.

Hicks mást is tervezett, remélem az Operánál rácsapnak a kezére, ha eltévelyedik, Vagy elsöpri a népharag :).

Ami az "orosz csávó" művét illeti, én nem voltam elszállva tőle. Az alapvetései: nagy méretű elemek, harsány színek. Volt néhány ügyes ötlete, de azok meg elsősorban funkcionálisak és nem vizuálisak voltak. Ami konkrétan tetszett, az az URL színezés, a némileg feldobott levelező (a mostnin látszik, hogy a 7-es változat óta külsőre keveset változott), a levél értesítő ikon, a jobb felső sarokban, illetve a külön fülön megvalósított Beállítások rész.
2008. okt. 15. 19:39 | válasz | #15
Ha iyet láttál, az javarészt amiatt volt, hogy az SG anno "elfelejtette" tájékoztatni az olvasót, hogy megjelent az Opera 9.50 .
Penge4  
2008. okt. 15. 19:34 | válasz | #14
"ahogy végre egy 64bites verziót is összedobhatnának."

Én még Windowsos flasht sem találtam 64 bitesben, csak Linuxosról volt szó leginkább itt-ott. Addig meg minek? Mi másra használnád ki a 64 bitet? HTML nézegetésére? Amíg nem lesznek beépülők (QuickTime, RealPlayer, PDF, DejaVu, DivXWebPlayer...stb), addig az kevés, hogy Java már van 64 bites.

Alapbeálíltás szerint zsúfolt. Épp ma dolgoztam egy idegen gép előtt, ahol Opera volt alap külsővel + oldalpanellel.

Nehéz lett volna megnyomni az F4-et? Ha az eszköztárakat nézzük, alapbeállításként az Opera Fülsáv, menüsáv, személyes sáv és címsáv négyese közel nem foglal annyi helyet, mint a Firefox nagy állat fülsávja és vastag címsora, amiből mindkettőt bőven meg lehet felezni, olyan vastag + még a könyvjelzősáv is alapból be van kapcsolva.

köszi, ezt jó tudnom, azt hittem rosszabbat és csúnyábbat próbálnak csinálni

Nézd meg Hicks napocskás, szivárványos oldalát és mégsem olyan helytelen a feltételezésed.
Ahelyett, hogy az orosz csávó királyul megcsinálta volna felvették ezt a .... majdnem kimondtam.
2008. okt. 15. 18:21 | galéria | válasz | #13
köszi, ezt jó tudnom, azt hittem rosszabbat és csúnyábbat próbálnak csinálni
Icegod  
2008. okt. 15. 18:19 | válasz | #12
Alapbeálíltás szerint zsúfolt. Épp ma dolgoztam egy idegen gép előtt, ahol Opera volt alap külsővel + oldalpanellel. Hát mit ne mondjak fejfájdító élmény volt. De aki eljutt az eszközök - megjelenés menüig, az már meg is oldotta a problmát :) ... nekem is összvissz 4 gomb + kuka van kint az eszköztáron... meg ugye a fülek
2008. okt. 15. 17:40 | válasz | #11
Anomaly: Firebug helyett van Opera Dragonfly, igaz még bőven fejlesztés alatt.
nohea  
2008. okt. 15. 17:33 | válasz | #10
"Ő maga úgy véli, hogy a külső alapján a valóságosnál tömöttebbnek, túlzsúfoltnak láthatjuk a kezelőfelületet" - eh wtf?! Ez biztos, hogy az Operáról beszél? Mer' ha igen, valaki elmesélhetné, hogy ezen mi a tömött/túlzsúfolt. Operát használok, már vagy 6-7 éve, de ezt a mostanit túlzsúfoltnak nevezni, hát nem is tudom.

Sztem amin inkább dolgozhatnának, az a in/kompatibilitás: nem mondhatni, hogy gyakori jelenség, viszont annál idegesítőbb. Jah, és PicLens-re se mondanék nemet, ahogy végre egy 64bites verziót is összedobhatnának.
2008. okt. 15. 17:20 | válasz | #9
nem sok ilyen van az tény. ugyanis a legtöbb olyan, aki ezt használja, az nem hogy nem fan, de szinte nem is tudja, hogy ezt használja, csak a windózon rábök az internetre és az indul el. bár érdekes, hogy valóban létezik egy olyan érdekes állatfaj, amelyik meggyőződésből használ ie-t. az ilyeneket nem szabad bántani, nem szabad hozzájukszólni, csak a hátuk mögött szép csendben kiröhögni őket :)
2008. okt. 15. 17:07 | válasz | #8
Firefox csak pisiseknek való, az Internet Explorer egy igazi férfi böngészője: veszély, kaland, kihívás
2008. okt. 15. 16:55 | válasz | #7
Hát én ma töltöttem le először az operát de eddig nálam ez a legjobb. Ha lenne benne firebug akkor még jobb lenne :D:D
NEXUS6  
2008. okt. 15. 16:44 | galéria | válasz | #6
Van a Világon még olyan, hogy IE párti!!!???;)))

Én is szeretem a Trabantot, de csak buliból!;D
2008. okt. 15. 15:53 | válasz | #5
Én úgy vettem észre, hogy többnyire az IE-pártiak szokták szidni az alternatívákat, és nem azok egymást. (Meg fordítva is igaz, de az jogosan )
2008. okt. 15. 15:39 | válasz | #4
na, és most jön a flém hogy bezzeg a firefoxról nincs szó, mér hájpoljátok ezt a f*szom operát? Ahogy azt az operások szokták az ff cikkeknél?
Nyugodtan kövezzetek meg, egyébként.
Herczi  
2008. okt. 15. 15:23 | galéria | válasz | #3
Én már több éve Operát használok, meg Firefoxot, olyan 90-10 arányban. IE-től még a hideg is ráz.
NEXUS6  
2008. okt. 15. 15:18 | galéria | válasz | #2
Azért jó ez a kis pezsgés, mert felrázza a júzereket is. Eddig sajna hiába voltak jobb borzolók mint pl az IE, senki (értsd: kevesen) nem vette a fáradtságot, hogy utána nézzen melyik lenne valójában neki jó.

Szal ezt is kipróbáljuk!;)))
2008. okt. 15. 15:13 | válasz | #1
"Ma sokkal többen tudják, hogy egy külön piacról van itt szó, ami mindenképpen kedvező az alternatív megoldásoknak."
Meg talán a szabványoknak a szabványosodásnak is.

Hajjrá alternatívok!