|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Jövőre jön az érintőképernyős Eee PC
2008. október 11. 01:26, szombat
Az Asus tervei szerint jövő év elején mutatják be a netbook család érintőképernyővel érkező változatait. Az Acer, a Toshiba és a Lenovo eközben WiMax-eléréssel fűszerezi noteszgép kínálatát.
![]() A főbb részleteket várhatóan a CES 2009 kiállításon osztják majd meg a nagyközönséggel, addig mindenképpen várnunk kell a hivatalos információkra. A cég továbbá elkötelezte magát az ikermagos Atom chipek alkalmazását illetően, ezzel azonban van egy kis bibi. Az Intel ugyanis a mai napig nem osztotta meg partnereivel ezek várható megjelenési dátumát, és nagyon úgy tűnik, hogy a processzorok mobil változatát egészen 2009 második feléig nem is fogják elérhetővé tenni. Tennék ezt azért, mert a processzorgyártó szerint eleve nem netbook készülékekbe szánták a fejlesztést és ezen a téren nem is szerepelne olyan jól, mint a mobil internet eszközök (MID) szegmensében. Jerry Shen, a cég elnöke eközben viszont elárulta, hogy tervezik egy 300 dollár alatti változat elkészítését - azt nem tudni, hogy milyen komponensekkel. A napokban három laptopgyártó is WiMax-eléréssel egészítette ki meglévő kínálatát, új noteszgépeikben ugyanis elsőként jelent meg a technológia. Az Acer a maga részéről az Aspire 4930-6862 és 6930-6771 típusokat dobta piacra, a 4G-szolgáltatással kiegészülve 4 Mbps letöltési, illetve 2 Mbps feltöltési sebességhatárral. A 14,1 és 16 hüvelykes kijelzővel, Core 2 chippel és merevlemezzel érkező példányok 900 dolláros áron váltak elérhetővé, egyelőre a Newegg és TigerDirect tengerentúli forgalmazók internetes boltjaiban. A Toshiba a Satellite U405-ST550W modellel egészítette ki családját, ez viszont 13,3 hüvelykes kijelzővel, 4 GB memóriával, illetve 320 GB-os merevlemezzel érkezik. A Centrino 2 platformba illeszkedő noteszgép szintén a tengerentúlon viszonylag gyorsan terjedő elérésre támaszkodik, a meglévő technológiák támogatása mellett. A Lenovo rögtön négy különböző ThinkPad változattal reagált a vetélytársak lépéseire, ezek között egyaránt megtalálható a kis-és középvállalkozásoknak szánt SL család két, valamint a mainstream T és az ultramobil X széria egy-egy példánya. Kapcsolódó cikkek
![]() Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|