Sarkozy kitart internetellenőrzési tervei mellett
2008. október 7. 12:57, kedd
A francia elnök levélben szólította fel José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét a távközlési csomag módosítására.

Hirdetés

Nicolas Sarkozy szerint az adott szövegrész megakadályozza majd, hogy a szerzői jogsértési ügyekben elrendelhető legyen a vétkesek és a gyanúsítottak internethozzáférésének blokkolása. A Liberation francia napilap megszerezte a dokumentumot és azt azonnal meg is jelentette Ecrans nevű szakmai blogjában. Az anyagban Sarkozy felszólította Barrosót és Viviane Reding távközlési és médiaügyekért felelős európai uniós biztost, hogy személyesen is támogassák a 138-as kiegészítés törlését a távközlési csomag tervezetéből. A francia államfő azzal indokolta kérését, hogy ez a szövegrész gyakorlatilag lehetetlenné teszi az internetes kalózok elleni harcot, és a kalózok tevékenysége a francia és az európai médiaipar létét fenyegeti. Az ágazat "pénzügyi egészségét" viszont biztosítani kell.

A 138-as kiegészítést Catherine Trautmann és Guy Bono francia szociáldemokrata európai parlamenti képviselők javaslatára került a tervezet végleges változatába és a célja az internetblokádok megakadályozása.

A módosítórészt szeptember 24-én, az utolsó pillanatban, számos konzervatív EP-képviselő támogatásával sikerült elhelyezni a tervezet szövegében. A 138-as kiegészítés kimondja, hogy egyetlen felhasználó sem figyeltethető meg, ellenőrizhető és az internethozzáférése sem blokkolható bírói engedély nélkül.

Sarkozy levelében sürgette a zeneszámokra vonatkozó szerzői jogvédelem időtartamának meghosszabbítását is, mondván erre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a zeneipar számára megtérüljenek a különböző fejlesztések és beruházások. Ráadásul így biztosítva lenne, hogy a zenészek egész életükben profitálhassanak a munkájukból. Az Európai Unióban a szerzői jogvédelem időtartama a dalok esetében jelenleg 50 év, ezt azonban 95 évre akarja felemelni a zeneipar és az Európai Bizottság.

Sarkozy levele részben elkésett, hiszen szeptember 24-én az Európai Parlament 573 igen szavazattal, 74 nem voks ellenében elfogadta a kiegészítést. Az Európai Bizottság és az Európai tanács ugyanakkor még tárgyalni fog a csomagról. Utóbbi november 27-én tűzi napirendjére a kérdést. Amennyiben a két szervezet az Európai Parlament határozatával ellentétes döntést hozna, a kérdés újra az EP elé kerül, amely jövő tavasszal tárgyalhat a tervezetről újra. Akkor viszont már Csehország tölti majd be az EU soros elnöki tisztét.

Mint ismeretes, a fájlcserélők internethozzáférésének blokkolásáról szóló elképzelés tavaly novemberben merült fel Franciaországban, a tervezetét idén júniusban fogadta el a francia kormány. A HADOPI nevű kormányzati hivatal ellen tiltakoztak nem csak a civil szervezetek, de a helyi internetszolgáltatók is. Legutóbb pedig a német kormány jelezte: nem támogatja a HADOPI-rendszer bevezetését. Ennek ellenére Nicholas Sarkozy elnök és kormánya ragaszkodott a hivatal felállításához, sőt az államfő idén márciusban már egy fő internetellenőrt is kinevezett.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. okt. 13. 08:58 | válasz | #27
mikor voltam melót keresni, 10-ből 9 munkaadó vágta le, hogy: 100k nettó természetesen minimálbérre berjelentve...

idővel ideg letteem és beugattam /nem érdekelt már a meló se / mi az hogy természetesen minimál? akkor nem 100k mocsok, hanem 120. nem is vett fel.


szal jó lenne, ha a mezei tróger melós jogait is védené valaki, bár ezt ebben az idióta, minimálbéresek országában elvárni....

arty  
2008. okt. 09. 12:41 | galéria | válasz | #26
te afrikában voltál az emlult években? vmi eldugott helyen, ahol nincsenek hírek?

de akkor minek kommentelsz? menj vissza
arty  
2008. okt. 09. 12:38 | galéria | válasz | #25
Sárközi úrra ráférne egy vagyonosodási vizsgálat ... (melyik politikusra nem?)

biztos találnánk befizetéseket a kedves jogvédő tetüládáktól :(
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. okt. 08. 14:20 | galéria | válasz | #24
nem, a feri nem választási csalással került oda, hanem úgy hogy az ország lakosainak nagy része hülye és naív. (főleg mert 2. alkalomra is átb@szták őket)
tar86  
2008. okt. 08. 09:57 | válasz | #23
Választási csalással került oda ahol most van, úgy mint Feri.
floatr  
2008. okt. 08. 09:54 | válasz | #22
ez jó
Valószínűleg pénze van ebben az iparágban ennek az ál-franciának. Miki bácsi keményen hajt, valakik biztoss jól megtámogatják...
2008. okt. 08. 07:33 | válasz | #21
Már a franciák is megbánták, amikor megválasztották ez a Sarházy-t :)
2008. okt. 08. 00:22 | válasz | #20
"...ez a szövegrész gyakorlatilag lehetetlenné teszi az internetes kalózok elleni harcot, és a kalózok tevékenysége a francia és az európai médiaipar létét fenyegeti..."

Őstehetség a fickó, jól nyomja a lózungokat. Csak azt nem értem, hogy miért nem én vagyok a francia elnök. Ilyen dumákat én is össze tudok hordani.
NEXUS6  
2008. okt. 07. 18:55 | galéria | válasz | #19
Ja, ja kicsit elszált velem a ló.;)

Szal tényleg pénzbe kerül minden. Éppen ezért ezek után kérek mindenkit, hogy (természetesen a saját érdekében) a bankszámlámra önként és dalolva utalja át a következő pénzeket:
- minden egyes üziért, emilért az aktuális postai díjszabásnak megfelelő összeget;
- minden letöltött zenei albumért átlag 3500 Ft-ot;
- minden megnyitott hirportálért a népszabi aktuális példányonkénti árát;
- a wikiéert és egyéb alapvető info forrás használatáért az Encycloppedia Britannica árat (az az 1 295 fontot), plusz egyéb tematikus oldalak használatáért 6000 Ft-ot portálonként;
- szkájpért a távolsági díjszabásnak megfelelő telefonhasználati díjat;
- Internet Tv, jutub miegymás 3000 Ft-os havi díjat;
- Flash játékokért menetenként 20 Ft-ot;

Több most nem jut eszembe, de szóljatok nyugodtan. A szolgáltatónak kifizetett díjat természetesen nem vonhatjátok le, hiszen a szolgáltatónak csak az alap infrastruktúráért fizettek.

Az internet használatához további jó szórakozást kívánok, de aki rendetlenkedik, vagy nem fizet az jól ki lesz tiltva innét, értem!?

;)))
2008. okt. 07. 17:41 | válasz | #18
Ha erre a Sárközire nézek, akkor egy bukott embert látok, akit kilóra megvettek különböző érdekcsoportok, mint egy tehenet.
Most olyan a feje lehet, mint egy kis durcás óvodásnak.
2008. okt. 07. 16:35 | galéria | válasz | #17
"Ez a fickó nem rokona véletlenül a Ferinek?"

Nem. Ez a Sarházy-nak a rokona.
2008. okt. 07. 16:32 | galéria | válasz | #16
ha összekakikálja magát kínjában ez a nagyfejű Sárközy akkor se tudnak mit tenni a titkosított forgalmú fájlcserélők ellen


2008. okt. 07. 16:03 | válasz | #15
[OFF] Ne a külsőt nézd, hanem a belsőt! [/OFF]
L3zl13  
2008. okt. 07. 15:48 | válasz | #14
OFF, de így ránézésre inkább valaki másra emlékeztet...
2008. okt. 07. 15:22 | válasz | #13
az internet nicns ingyen, fizeted a szolgáltatónak, aki fizeti a melóst etc... és a mani megy körbe.

nincs ebben semmi baj.

koncertezzenek a sztárok, abban a lé. annakidején Sting elfért a kistadionban, Madonna gondolom azé nem jött, mert nem akart a Petőfi csarnokban riszálni...

ez a gond, fizetésképtelen csóró lett a magyar átlag.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. okt. 07. 15:14 | galéria | válasz | #12
na azért ne szállj el. Ezt a gazdaságot nem váltja fel semmi, amíg nem folyik VÉÉÉÉRRR!
NEXUS6  
2008. okt. 07. 14:50 | galéria | válasz | #11
Pont ez a dúrva az internetben, hogy egy csomó olyan szolgáltatást szinte ingyen ad, ami régebben komoly pénzekbe került, pl levelezés, hír portálok, wiki-k stb.

Na most lassan a teljes információs rendszerünk átmegy az internetre, ami gyak kimeríthetetlen erőforrást jelent, kvázi ingyen.

Az a szitu, hogy a termelőeszközök fejlettsége folytán ugyan ez a fizikai világban is megvalósítható lenne!!! Ha az informaációs szabadság forradalma nem bukik el, az kihathat a társadalom és gazdaság egészére, egy depresszív, pénz vezérelte, hiánygazdaságot, felválthatja a kreatív, nonprofit, bőséggazdaság.
Ulkesh  
2008. okt. 07. 14:10 | válasz | #10
"Ráadásul így biztosítva lenne, hogy a zenészek egész életükben profitálhassanak a munkájukból."

Ez miért csak a zenészeket illeti meg? A többi embert miért nem?
Találjuk már ki, hogy mondjuk a szülészorvos kapjon havi juttatást a megszületett embertől, hiszen neki is köszönheti az életét és jó lenne, ha ebből a cselekedetből egy életen át profitálhatna. Vagy mondjuk a tanár aki kiképez egy mérnököt kapjon jogdíjat a mérnök minden munkája után, hiszen az Ő segítségével ért el mindent.
Vicc ez kérem..

"mondván erre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a zeneipar számára megtérüljenek a különböző fejlesztések és beruházások."

Igen, a zeneipar híres a nagy beruházásokról és fejlesztésekről, amik soha nem térülnek meg...

2008. okt. 07. 13:48 | válasz | #9
Egyértelmű, hogy Sarkozy a médiakiadók és jogvédők bábja ebben a témában.
Az meg már milyen hülyeség, hogy nem térül meg a befektetés? Szerintem az első pár hónap eladásainak bevétele bőven fedezi a kiadók befektetéseit. A többi már csak extraprofit.

Egyébéként elég érdekes, hogy az ún. demokrácia szülőhazájában próbálnak meg egyre jobban ellehetetleníteni, ellenőrzés alá vonni.
2008. okt. 07. 13:39 | válasz | #8
Engem még mindig az a része érdekel, hogy mi alapján döntik el legálisan vagy illegálisan cserélek fájlokat?
Chocho  
2008. okt. 07. 13:37 | válasz | #7
Ha már CD-k és DVD-k, nem veszik észre, hogy ez egy digitális kor? Mégis hová a jó fenébe tegyem én azt a sok lemezt? Na meg ha mp3-mon akarom hallgatni, egyenként tömörítsem át, vagy mi? Ha nekem az összes zeném CD-n lenne, már nem férnék el a szobámban.
Turdus  
2008. okt. 07. 13:27 | válasz | #6
Ez a fickó nem rokona véletlenül a Ferinek?
2008. okt. 07. 13:25 | válasz | #5
a multik popsiját fényezi.

idehaza mi a helyzet? megszevaztad a képviselőd aki 4 évig képsisel, gondolod te. 4 évig a pártjának parancsait teljesiti, a párt, pediglen érdekcsoportok óhaját lesi. pénzért...
2008. okt. 07. 13:24 | válasz | #4
akkor nem a neten, hanem dvd-n, és/vagy laptopvinyón fog a cucc gazditcserélni. mint az őskorban.

ennyi.

aki nem vette meg a (zenei) cédét, dévédét, ezután sem fogja.

én pl 1500 max 2 rugóé megveszem a kedvenc filmjeim, de 3 körül, már rohadjon a bótban. :) játék 3-4k szint, 10k kizárva.

2008. okt. 07. 13:23 | válasz | #3
Csak azt nem értem, ha a nép, aki tulajdonképpen megválasztotta Sárközyt, nem akarja a blokád elrendelésének lehetőségét, valamint a politikusok többsége sem, akkor egy francia elnök önmagában miér oly' elkötelezett a cél mellett?
Ezek szerint a köztársasági elnök másoknak, netán saját magának, az érdekeit képviselné?
2008. okt. 07. 13:19 | válasz | #2
Ekkora kamu dumát, hogy a zezészek profitálhassanak. Amikor köztudott, hogy a bevételeknek jó ha 8-10% marad a zsebükben. Többit elkapolják a jogvédők meg a kiadók.
Chocho  
2008. okt. 07. 13:16 | válasz | #1
"A francia államfő azzal indokolta kérését, hogy ez a szövegrész gyakorlatilag lehetetlenné teszi az internetes kalózok elleni harcot, és a kalózok tevékenysége a francia és az európai médiaipar létét fenyegeti."

Istenem... ezek az emberek soha nem hallottak az információs társadalom forradalmáról? Ki fognak halni, mint a dinoszauruszok...