Az eBay elküldi minden tizedik dolgozóját
2008. október 6. 16:54, hétfő - Forrás: MTI
Az amerikai eBay árverési portált üzemeltető társaság bejelentette, hogy mivel forgalma mérséklődik, elküld mintegy ezret dolgozói közül, ez a teljes létszám 10 százaléka. Az alkalmilag foglalkoztatottak számát is többszázzal csökkenti.

Hirdetés

A kaliforniai székhelyű eBay Inc. azt is közölte, hogy árbevétele a korábban előre jelzett sáv alsó értékéhez közel, 2,1 milliárd dollár körül alakult a harmadik negyedévben. Ugyanakkor mintegy 80 millió dollár lesz - zömmel a negyedik negyedévben - a vállalat áramvonalasításának költsége, beleértve a leépítéssel járó kiadásokat. Legnagyobb idei kiadása - 820 millió dollár kézpénzben - egy vonali átutalásokat lebonyolító társaság, a Bill Me Later megvétele volt.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Adamul  
2008. okt. 07. 20:22 | válasz | #5
"820 millió dollár kézpénzben"
a helyesírás miatt megérdemli a cikk az 1-es
2008. okt. 07. 08:57 | válasz | #4
Egyébként jogos, az készpénz ahogy te írtad, nem kézpénz ahogy a "Forrás MTI" nevű szerző írja... A 820M kp-ban pedig... na hagyjuk...
JL666  
2008. okt. 07. 08:15 | válasz | #3
szerintem az ebay kewl
Vardar  
2008. okt. 06. 22:37 | válasz | #2
Szegények. Te is sajnálod őket? Túl sok az a 2,1 milliárd.
Mert mással nem tudnának spórolni, csak kirúgással.
2008. okt. 06. 20:17 | válasz | #1
820 millió dollár készpénz? kamionnal vitték vagy mi:D?
egyébként nehogy már belehaljanak hogy csak 2,1 milliárdot kerestek egy negyedév alatt