Saját DSL-hálózatot építenek egy falu lakói
2008. október 7. 09:39, kedd
A Neckar-Odenwald körzeti Waldstetten polgárai hiába vártak az ígért szélessávú infrastruktúrára, ezért úgy döntöttek, hogy inkább ők maguk fektetik le a vezetékeket.

Hirdetés

Eddig a német település 50 lakója ragadott csákányt, lapátot, ásót és gereblyét, hogy saját kezükkel ássák ki a hálózat alapjául szolgáló árkokat. A munkában mindenki önkéntes alapon vesz részt és annyit ás, amennyit tud. Az embereknek egy helyi építési vállalkozó is segít, így hamarosan elkészülhet a 2,2 kilométer hosszú rendszer, amelyben később a szolgáltatók már könnyedén elhelyezhetik az optikai vezetékeket. "Megkaptuk a Deutsche Telekom költségösszesítő árajánlatát, azonban aszerint 200 000 euróba került volna a teljes munka" - nyilatkozta Helmut Hartmann waldstetteni elöljáró.

Problémát jelentett az is, hogy a falu közigazgatásilag még mindig Höpfingenhez tartozik, amelynek vezetői és képviselőtestülete viszont nem járultak hozzá a beruházáshoz, mondván az túlságosan drága és így nagyon megterhelné a költségvetést. A waldstetteniek ezután ismét megkeresték a Deutsche Telekomot és megegyeztek vele, hogy amennyiben ők maguk ássák ki az árkokat, akkor csupán 110 000 eurót kell fizetniük a vezetékek lefektetéséért.

Az önkéntesek életkora 12 és 78 év közötti. "Jól lehet motiválni az embereket, ha egy konkrét cél lebeg a szemük előtt" - közölte Hartmann. A találékony és szorgalmas waldstettenieket ráadásul még egy dolog motiválja: a Deutsche Telekom ugyanis vállalta, hogy amennyiben legalább 115 háztartás csatlakozik az új hálózathoz és aláírja a kétéves hűségnyilatkozatot, akkor a fennmaradó 110 000 eurós költséget is átvállalja. Eddig már 90 háztartás jelezte csatlakozási szándékát, így jövő tavaszra elkészülhet az új rendszer.

Idén februárban egy vorarlbergi település, Blons lakói döntöttek hasonlóképpen és ott minden házat bekötöttek a hálózatba, így a vendégfogadót, a községi hivatalt, az iskolát, az óvodát, a könyvtárat, a helyi orvos házát és néhány kisebb cég épületét is. Blons mellett három további osztrák település, St. Martin, Großschönau és Bad Großpertholz is saját maga hozta létre optikai kábelhálózatát.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. okt. 08. 14:10 | válasz | #24
Mi magyarok igenis meg tudnánk csinálni (nem vagyunk annyira lusták), csak az a baj, hogy elveszi a maradék életkedvünket is a munka, és utána csak örülni tudunk annak, h még élünk, de lassan már annak se. Kinn németben nincs ilyen probléma szerintem. Én pl biztos benne lennék, h menjek és dolgozzak azért, h legyen a falumnak netje.
tntmax  
2008. okt. 08. 13:02 | válasz | #23
Dícséretes kezdeményezés.
szivar  
2008. okt. 08. 09:59 | válasz | #22
Hát nem is tudom. Amikor az ember elhagyja a f***át is a melóhelyen hatodannyi bérért mint 'nyugaton', amikor a 'fizetésének' több mint 70 százaléka az állam bácsi zsebébe megy... Akkor valahogy nem is értem hogy miért nem motiválja a pénz... Érthetetlen.

Példának kedvéért havi 240 óra munkával akár meg is lehet keresni 115E forintot erre minálunk felé. Nettó. S már a melóhelyen is megszorítások és szemétségek vannak a főnökség részéről. Bruttó. Anyagok nincsenek, a munkaeszközök nincsenek/szarok, de a minőség az legyen kifogástalan. Hát elmész te is kedves barátom a sunyiba. Aztán rinyálhatsz ha nem tetszik, majd megunod és elmész szépen haza...
2008. okt. 08. 09:42 | válasz | #21
Vorpalt meg kell védenem mert, velem értett egyet! :)
Másrészt neked is igazad van, inkább fogd fel úgy a hozzászólást, hogy néha az emberek óra alá kell dörgölni, hogy betunyultak, különben sosem fogják észrevenni...
A "mindig más a felelős" érv pedig könnyű menekülési útvonal minden felelősség alól, ezt végre el kell felejteni. Nem tudom mit kellene tenni ez ügyben, de pl te is megpendíted, hogy "a szocialista rendszer az oka". persze !részben! de azóta csak mi magunk vagyunk az oka, hogy ez így is maradt!!

Valahogy azt sem fogják fel az emberek, hogy az önkormányzat mi a településen élők vagyunk, azt csinálunk, amit mi a településen élők szeretnének, a település érdekét szolgálják. Ehelyett az önkormányzatra is mindenki úgy tekint mint egy ködös távoli szörny aki segélyt ad, és akit okolni lehet a település bajaiért... Persze pártjainknak ez kényelmes, mert pártokra szavazunk a helyi képviselők helyett, még egy 100 fős faluban is ahol mindenki ismer mindenkit... :) Mert abban hiszünk, hogy ez vagy az a párt megoldja (megint a felelősség áttolása), nem abban, hogy mi megoldjuk! (persze szigorúan helyi szintről beszélek)
2008. okt. 08. 00:14 | válasz | #20
Először azt gondoltam, hogy baromira elküldelek melegebb vidékekre.
De vettem egy nagy levegőt, és csak annyit mondok, hogy ez a gyalázkodó és uszító hsz-ed baromira sértő volt.
Ehhez képest egy zsidó- és cigánygyűlölő lelkes internacionalistának tűnik.

A hsz-edben a "magyart" bármelyik szocialista blokkba tartozó nemzettel helyettesíthetnéd, mert az a nyomorult rendszer mindenhol ilyen gané népet termelt ki.

Egyáltalán nem is tudom, hogy miért nem kaptál még bant...
2008. okt. 07. 21:17 | válasz | #19
Biztos, hogy egyszerűbb?
2008. okt. 07. 21:17 | válasz | #18
Ahhoz nagyon sok ember kell, kis település nem tudná megfizetni. De egy nagyobb már esetleg ...
Vorpal  
2008. okt. 07. 19:45 | válasz | #17
Nem is tudom hova tudnám helyezni a magyart Európában : hanyag, a pénz nem motiválja, és fikázik.
Talán egy pozitiv aspektusa a magyarnak, hogy maga tud zabálni meg járni - aztán naggyából ennyi.

A pofám leszakat amikor látom, hogy b*ssza ki a szemetét a város közepén - eccerüen én már rég letettem arról, hogy ezt megértsem.

Nem hogy valami nagy nemzet ez, hanem egy rongyos paraszt banda,
fognak még rinyálni eleget - jobb lesz megszokni.
2008. okt. 07. 18:02 | válasz | #16
Szerintem nincsen igazad, egyszerűen a magyar ember genetikailag alkalmatlan arra, hogy ilyen megcsináljon. Inkább a fikázás meg a veszekedés, az megy nekünk kurvára... sajnos...
Legjobb példa, a belvizek idején naponta mutatta a híradó a siránkozó falvakat, hogy elöntötte a házakat a belvíz, mert nincsen pénze az önkormányzatnak az árkok tisztítására, hát aki így áll hozzá, megérdemli, mert senki nem tisztította ki a kertje előtt, mert "a szomszéd úgysem fogja" és "nem dolgozom az állam helyett"... hát nálunk csak a rinyálás van, ha egy szalmaszálat arrébb kellene tenni a közösség érdekében, inkább vitatkozunk, minthogy bárki arrébb tegye.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. okt. 07. 15:01 | galéria | válasz | #15
Nem, mert megdug a kormány a té a jupiszi, az összes, minden, nakadba akasztanak többszáz pert, nem adnak engedélyt. A földi halandónak csak kussolni és fizetni van joga!
Petka  
2008. okt. 07. 14:45 | galéria | válasz | #14
Pénz kérdése...
2008. okt. 07. 14:37 | válasz | #13
Nono itthon hiába akarná kiásni egy közösség egyszerűen nem egyeznének bele. Hiába próbál a nép spórolni, a közműszolgáltatók csak a saját rendszerüket és gépeiket használva állnak szóba a polgárokkal, ha hálózatbővítést akarnak.
ziipp  
2008. okt. 07. 14:24 | válasz | #12
És akkor semmi függés nem lenne a T-Komtól, meg hasonlóktól. *
ziipp  
2008. okt. 07. 14:23 | válasz | #11
Azon gondolkozom, hogy vajon nem lehet-e saját netszolgáltatót építeni? És akkor semmi függés nem T-Kom., meg hasonlóktól.
2008. okt. 07. 14:20 | válasz | #10
Az mar politikai kerdes, nekik a konkret esetben szelessav kellett belathato idon belul. Es ezt megoldottak, nem csak vartak hogy majd egyszer lesz valami, vagy sirankozas hogy a faluban nincs semmi ezert minden fiatal elkoltozik a varosba es kihalnak a falvak. A politikai reszerol nem tudok, de valoszinu hogy az osztrak falu lakoi jobban kepviselik a sajat erdekeiket mint egy magyar falu lakoi :) Persze azok nem fel evszazad kommunizmus alatt nottek fel :)
Turdus  
2008. okt. 07. 13:23 | válasz | #9
Tökéletesen igazad lenne, ha ezek a nagy cégek nem vennének fel horribilis összegeket az eutól (többek között a te adóforintjaidat) infrastruktúra fejlesztés címén.

bakagaijin: nem, a T mondta egy ismerősömnek, hogy ki kell fizetnie a póznát, ha baromi drágán lassú netet akar.
2008. okt. 07. 12:58 | válasz | #8
Megsporoltak 90 ezer eurot egy kis asassal, mi ebben a hulyeseg? Csak azert mert a mi orszagunkban senki nem vegezne kozossegi munkat, inkabb csak szemetelnek es falakra firkalnak, haziallatokkal osszeszaratnak mindent es nem szedik fel, stb., meg vannak kulturaltabb videkek is europaban. Megoldottak hogy legyen netjuk, magyaroroszagon meg csak menne a siras amig allam bacsi ki nem fizeti azt a 200 ezer eurot, azt leszarnak hogy kozben eladosott a tartomany/allam.
2008. okt. 07. 12:57 | válasz | #7
Azért mert szeretnék az eget is látni, de nem pókhálón keresztül, mint nálunk.
2008. okt. 07. 12:47 | válasz | #6
TOffline? Mármint az ELMŰ, nem? :).

Ha jól nézem a térképen, akkor a település átmérője kb egy km, és elég lapos, tehát valóban lehet hogy wireless-el jobban jártak volna. De lehet hogy valami überbrutál hálót építenek ki (végig optika), amihez képest a WiFi már gyenge lenne :).
2008. okt. 07. 12:43 | válasz | #5
Ez sajnos minden szolgáltatónál így van. Legyen szó áramról, vízről vagy gázról, mivel a hálózatbővítés szerintük a fogyasztói árba nincs belekalkulálva.
Turdus  
2008. okt. 07. 12:19 | válasz | #4
Az agyam eldobom... ingyen megcsinálják a szolgáltató dolgát, hogy fizethessenek neki. És még hősök is.
Gratulálok, a számtógépek sose fogják felülmúlni az emberi hülyeséget...

Bezzeg mikor nálunk mondja a TOffline azt, hogy fizesd ki a póznát, hogy fizethess havidíjat, akkor legalább itt leesik az embereknek a tantusz...
Cat  
2008. okt. 07. 12:07 | galéria | válasz | #3
pár tucat ember nagyon gyorsan kiássa a helyet, de még jobb, ha a falu bérel egy markolót, és az hip-hop megcsinálja. Sebessége, stabilitása összehasonlíthatatlan a wifivel. Csak azon csodálkozom, miért nem légkábellel oldották meg a dolgot.
Petka  
2008. okt. 07. 12:04 | galéria | válasz | #2
Biztos, hogy olcsóbb?
MuldR  
2008. okt. 07. 11:51 | válasz | #1
Egyszerubb es olcsobb lett volna egy sajat WiFi halozat. Itthon is sok kistelepulesen igy oldottak meg.