Zsír előadás a turbó generációról
2008. október 1. 18:35, szerda - Forrás: MTI
A fiatal magyar fogyasztókról, a fiatalok nyelvhasználatáról rendeztek konferenciát a Magyar Telekom székházában.

Hirdetés

Az eseményen neves szakemberek, többek között a Magyar Telekom, a GfK Hungária, a Music Television, a Converse, a Bravo, a Google és az Est Media Group munkatársai mondták el a fiatalok elérése közben szerzett tapasztalataikat. Az Értjük-e, miről beszélnek a fiatalok? alcímet viselő konferencia egyik előadója gyors, és tömör választ adott a kérdésre: nem. Sas István reklámszakember, pszichológus a "turbógenerációt" mutatta be, azaz azokat a fiatalokat, akik a reklámokat alakítják.

A reklámszakember szerint a 3-6 év közötti kisgyermekeket védeni kell az ártalmas befolyástól, hiszen ez a korosztály még nem tud különbséget tenni média és valóság között. A 6-12 éveseket segíteni kell, hogy megtanulják mit jelent a reklámból jövő információ. A 12-18 éves korosztályt pedig figyelni érdemes, hiszen ők diktálnak. "A turbógeneráció másképp appercipiál, disztingvál és szocializálódik. Értjük miről beszélnek? Nem" - tette hozzá Sas István. Példának szlengeket sorolt fel: király, sirály, kúl, állat, zsír, beteg - mindezeket a fiatalok használják arra, ha valami jó, nagyon jó. A szlengek sorrendje is fontos, hiszen fokozatot jelöl.

A beteg az a legjobb. Olyasmit is jelent, hogy a megszokottól annyira eltérő, szokatlan, hogy már jó. Erre is láthatott példát a közönség. Egy reklámfilmet mutatott az előadó, amelyben egy fiatal lány érzékien megnyal egy kanalat, majd más konyhai eszközöket is, utána bevonul a fürdőszobába és megízleli a vécéülőkét és a vécécsészét is. Sas István megkérdezte a jelenlévőket mire tippelnek, miről szól a reklám. A válaszok között felmerült, hogy talán fertőtlenítőszerről, esetleg óvszerről, mire kiderült, hogy egy szállodaláncról szól, amely a legtisztábbnak hirdeti magát. Állítólag ez az egyik internetről legtöbbször letöltött reklám, amit a fiatalok "betegnek", azaz igen jónak tartanak.

Az előadáson számos érdekes, színes, sokszor szórakoztató reklámfilmet láthattak a jelenlévők és rádöbbenhettek: reklámeltérítés folyik, ma már a fogyasztó is beleszól a marketingbe. Ezt támasztotta alá a következő előadás is. Illés Csaba, a Ringier-Bauer Teen Network főszerkesztője szerint a mai fiatalok sok mindenben különböznek a 20 évvel ezelőtti tiniktől. Kitárult számukra a világ, megváltozott a kommunikáció, egyszerűbben hozzájutnak dolgokhoz és korábban válnak felnőtté. Egy 11 éves olvasójuk például megmutatta, mi lapul a táskájában. A legnagyobb természetességgel beszélt arról, hogy bankkártyája van, amely a digitális fényképezőgép, az mp3-lejátszó és a mobiltelefon mellett lapul. Hozzá kell tenni, hogy az átlag fiatalokra nem ez a jellemző, de mindenképpen jelzi, hogy ez a generáció életstílusával, kedvenc márkáival, zenéivel, médiahasználati szokásaival igenis meghatározó preferenciák nyomán fogyaszt.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Esco  
2008. okt. 04. 06:35 | válasz | #31
Hát én nem tudom...
A csajszinak tudnék adni egy-két jó tippet, mit nyaljon, de szerintem a "beteg" egy olyan kifejezés, ami nem feltétlen a jót (vagy annak bármely fokozott alakját) jelenti.
Meg hova már konferencia, elég lenne, ha nem ragaszkodnának (nem mindenki teszi egyébként) olyan erősen ehhez a "főnökömmelbeszélgetekwáámitismondjak" stílushoz és kész.
Mit kell ezt túldramatizálni, az ősember rámorgott egyet a másikra azt mindenki tudta, hogy mi van, csináljuk mi is ezt, vagy elfogadjuk, hogy változnak a dolgok...
2008. okt. 03. 09:35 | válasz | #30
Lehet csak én vagyok eltávolodva, de a reklámok 90%ban egy szót nem beszél senki. Lényeg az hogy le legyen szopva a Magnum, te legyél a telibevert superman a rágótól meg a fogkrémtől, meg kiszárítsa a csendes óceánt a tampon.
Ami változik, hogy a faszi néha anry tipusú kell legyen néha meg kőgizda.
Nem hiszem, hogy van jelentősége, hogy a száloda végig nyalós nőt betegnek, hülyének, vagy lol-nak mondom. Lényeg, hogy tudatt alatt akarjak venni, hol itt a lingvisztika ?
god25  
2008. okt. 02. 18:57 | válasz | #29
Hja, ezek az érzelemzavaros emósok, akik még azt sem tudják eldönteni, hogy fiuk-e vagy lányok... ...mert a szüleik konferenciát rendeznek a gyermekeik nyelvhasználatáról.... pfff...
2008. okt. 02. 17:01 | válasz | #28
Én nem tudom, ezeknek nincsenek gyerekeik? Miért nem őket kérdezik meg, ha valamit nem értenek? Ehelyett ott májerkodnak a konferencián.
Macc  
2008. okt. 02. 15:40 | válasz | #27
szoval hogy a jobb kulfoldi reklamokat sem ertik. En is elvesztettem a fonalat ugylatszik...
Macc  
2008. okt. 02. 15:39 | válasz | #26
Az a baj, hogy akik itt okoskodnak, azert nem ertenek semmit, mert mindigis looser-ek voltak. Az iskolaban altalaban nem voltak barataik vagy vertek oket, a szlengrol fingjuk sincsen. Most hogy mar kozepkoruak lettek, mar azt a vekonyka fonalat is elvesztettek, es probalnak okoskodni. Inkabb huzzak le magukat azon a wc-n. Vicces hogy nemcsak a fiatalokat, de a kulfoldi a jobb kulfoldi reklamokat sem. Nem veletlen hogy a magyar reklam ott tart ahol.
NEXUS6  
2008. okt. 02. 14:52 | galéria | válasz | #25
A reggel úgy felbaxta az idegrndszeremet a Bocskor a Bumerángban!

Azon kezdtek el vitatkozni a Borossal, hogy a nyelv hogy alakul, változik, és hogy a tudósok vajon alkotják a szabályokat, vagy csak detektálják a szabályszerűségeket, a változásokat.

A vitában egyszercsak a Bocskor nekiáltt keménykedni, hogy dehogy a nyelv tisztasága, meg ilyenek (mintha neki sok köze lenne hozzá), a Boros (aki nekem eleve szimpatikusabb, hiszen egy népszerű üdítőitalt is elneveztek róla - Boroskóla) meg azon az állásponton volt, hogy a nyelv alakulását a tudorok max megállapíthatják, de hogy ez miképp történjen akármilyen meggondolások miatt is, ahhoz semmi közük, mert ez egy tőlük független organikus valami.

Na erre a Bocskor elkezdett személyeskedni, hogy a Boros azért mondja ezt mert neki ez a jobb, hiszen beszédhibás, és aztán nagyon dúrván percekig ezen lovagolt.

Hát majdnem beírtam a büszke "első magyar rádióspilótának", hogy pályafutása és értelmi képességei alapján valszeg közeli rokonságban van az első amerikai űrhajóssal, aki történetesen egy majom volt.
NEXUS6  
2008. okt. 02. 14:39 | galéria | válasz | #24
Hát ez nekem is szigetetütőtt az agyamba, hogy ez mi a fax lehet!!!???

Pedig a főiskolán direkt gyűjtöttük a latin szavakat, hogy azzal káromkodjunk (ha mánegyszer főiskolások vagyunk, vazze!), meg szopassuk a kevésbé felkészült, mezőgazdasági orientáltságú szorványtelepülésekről jött hátrányos helyzetűeket.
Lame  
2008. okt. 02. 13:19 | válasz | #23
Eleg lamer egy banda akkor ez. Az alabbi szavakat (király, sirály, kúl, állat, zsír, beteg) kb csak 10 eve hasznalja a fiatalabb korosztaly.
Jo nagy gyikok, ha, ez csak most tunt fel nekik ...
2008. okt. 02. 11:36 | válasz | #22
Hahaha, hát mondok én is egy példát erre a beteg dologra. :D

Amikor pl. az ember gajj betépve jáccik a Prey-jel, és meglátja, hogy a kicsi indián figurával, egy idegen űrhajón kell e.t.ket írtani, ahol ánusz kapu a bejárat, és gombnyomásra változik a gravitáció... hol fennt vagy hol lennt, a végén már asse tudod merre az arra, csak írtani kell a sok szörnyet, naaa az az ami nagyon beteeeg játék :D
Leyar  
2008. okt. 02. 11:28 | válasz | #21
Ha egy reklámban egy csajszi végignyal mindent, az tényleg beteges. De hogy ez lenne az überkirály? :)
GG  
2008. okt. 02. 11:23 | válasz | #20
Én momentán a appercipiál jelentésével nem vagyok tisztában pedig nem egy mai csirke vagyok és sokazt is olvasok. Nem hiszem hogy ez az alapművelségem hiányából adódik ha nem abvból hogy ezek a szavak kicsit szakzsargok, nem. Egy adott cél területt, munka használja belszavakként.
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. okt. 02. 11:02 | galéria | válasz | #19
Ellenben azokkal a szavakkal, sokkal nagyobb réteg használja azt, hogy "zsír", tehát "fontosabb" vagy inkább úgy mondanám, hogy általánosabb, mint az, hogy appercipiál.
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. okt. 02. 11:01 | galéria | válasz | #18
Mi a faszomat érdekli őket egyébként, hogy mi hogy beszélünk/írunk ide? Én meg nem használok olyan buzi szavakat, hogy pl. appercipiál, disztingvál. Hülye banda.
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. okt. 02. 11:00 | galéria | válasz | #17
Nagyon undik vagytok
2008. okt. 02. 10:49 | válasz | #16
Mekkora szarcsi foscsi ez a trendybendy igénytelenkedés. Már attól begörcsölök, ha walaki duplawéwel írja a dolgokat. A "cijjázás" az meg mindent visz. De ez a karifa, komolyan azt hittem, hogy valami kártyafa. :D luvluv...
A beteget meg tényleg nem a legjobbra kell mondani, hanem az agyalágyult alternatívákra. Érdekes módon nálunk az a dolog, ami a legtöbbször kap beteg jelzőt, az én vagyok.
2008. okt. 02. 10:21 | galéria | válasz | #15
Ne nézd a kereskedelmi adókat.Ennyi.Vegyél filmet TKból.Tv-n meg max NGC,DIscovery,Aplanet,vagy SPektrum.Filmmúzeum rulez, ott meg zene van éjfél után :)
2008. okt. 02. 09:52 | válasz | #14
kabi, karifa, aji. NA ezek melyik szavak voltak?
(Megfejtés: kabát, karácsonyfa, ajándék.)
Jákkk!;)
2008. okt. 02. 09:49 | válasz | #13
Jajj! Vége a társadalomnak. Már nem értik mit mond a mai fiatalság. :) Persze eztnem a reklámszakemberek és az őket megbízó cégek gerjesztették, kicsit sem...
Vedd meg ezt, mert nélküle egy senki vagy, vedd meg azt, mert ha olyan kütyüd nincs, a többiek hátbasz*rnak és kiröhögnek. Súlykolnak és súlykolnak, de néha ilyen konferenciákon meg elmondják, hogy vigyázni kell, mert a kicsi gyerkőcnél még elmosódik a valóság és amit lát/képzel. Ez utóbbira picinykét sem apellálnak, egy-egy reklámban!?!
Esetleg lassan a reklámhoz is kirakják a karikát, hogy csak 12 év felett, stb. nézhető, és a szülő, aki alig ér haza melóból, alig él, kapcsolgatja el a tévét minden 15. percben, hogy a gyerek ne lovalja bele magát valami őrületbe, amiért anya és apa fülét rágja heteken át...
Apropó: van már valami erdményes reklámszűrő tévéhez? Be kéne ruháznom egyre. :)
(bocsi a kifakadásért)

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. okt. 02. 08:56 | galéria | válasz | #12
üccsi, kelly kari, szemcsi, baszcsi, stb.

eszek a lekjopak keciek :D
Justil  
2008. okt. 02. 01:35 | válasz | #11
a zemós tinik a legládsóbbak mer ők naon luvolják 1mást...
2008. okt. 02. 00:50 | galéria | válasz | #10
"király, sirály, kúl, állat, zsír, beteg"

...lol...zomg ezek ge*ire gagyik..Bírom mikor elkezdenek elemezni, a nagyeszűek.Hát...a mostani 16-osok még rosszabbak, amit művelnek..agyon erőszakolják a nyelvet, a W-vel meg X-szel, meg egyéb faXságokkal :D:D:D
NEXUS6  
2008. okt. 01. 23:43 | galéria | válasz | #9
Én sem vagyok egy mai gyerek, de ez azért elég evidens!;)

Amúgy meg tök helyzet függő, nincsenek szabályok, van amikor az ember a tök normális dologra is azt mondhatja hogy beteg, pedig az elvileg normális, csak éppen a mai kultúrába nem illik már bele, mint pl a Ponyvaregényben Butch papájának a fogolytársa, aki odaadja a srácnak az órát.
Az a jelenet szerintem nagyon beteg, pedig egy 70-es években forgatott háborús tv sorozatban meg elmenne.
;D
2008. okt. 01. 23:06 | válasz | #8
az a legviccesebb az egészben hogy a "szakik" sikeresen nem tudják miről beszélnek a fiatalok.. ha valami beteg akkor az fura és annyira szar hogy már jó.. az új Batman pl az egyik legjobb film mégsem beteg, de pl egy gyaloggalopp már inkább beteg :D sztem
Tyler  
2008. okt. 01. 21:17 | válasz | #7
http://www.sg.hu/cikkek/60806/ez_a_legbutabb_generacio
djw  
2008. okt. 01. 21:04 | válasz | #6
"a lingvisztika megcsúfolása"

- és mit mond Ön arra, hogy jó?
- sirály!
- és arra bizonyos vizimadárra?
- kacsa? sirály! dóóópmen

Erről van itt nagybaszó ;)
2008. okt. 01. 19:54 | galéria | válasz | #5
szerintetek a szakik télleg nem vágják miről van itt nagyba szó?
2008. okt. 01. 19:51 | válasz | #4
"beteg"? még hogy ez a legjobb? áááá. meg se közelíti egyik haverom találmányát.... amit nem lehet tovább fokozni, az TY
2008. okt. 01. 19:29 | válasz | #3
ez a ,,beteg,, egy kicsit vicces sztem ezt nem pont a legmenőbb dologra mondjuk. ezt kategorizálni kéne. szal ha egy idétlen videót látunk ahol egy csaj mindent össze nyaldos az beteg (de tetszik). de ha pl elmegyünk moziba és látunk egy nagyon jó filmet akkor az általában zsír,nagyon cool, komoly, hatalmas...stb jelzőkke lilletjük :)
2008. okt. 01. 19:19 | válasz | #2
Jajj,de bírom az ilyen okos felméréseket.Legjobbak tankönyvekben.A fiatal beszédet a nyelvtantanárnak kell lefordítania olyanra,hogy megértse az osztály.ÉS elvileg mi beszélünk úgy -.-"
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. okt. 01. 19:12 | válasz | #1
Az eseményen neves szakemberek, többek között a Magyar Telekom, a GfK Hungária, a Music Television, a Converse, a Bravo, a Google és az Est Media Group munkatársai mondták el...

Jó, tehát ők voltak a szponzorai ennek a kollektív oxigénpazarlásnak, de hol vannak a szakemberek? nem látom őket sehol a cikkben

appercipiál, disztingvál és szocializálódik
Miért okoskodik valaki egy nyelvről, ha nem is beszéli?