A Web 3.0 élvonalát célozza meg az EU
2008. október 1. 11:04, szerda - Forrás: SG.hu
A Európai Bizottság konzultációt indított arról, hogyan kerülhetne Európa a Web 3.0-ra való átállás élvonalába.

Hirdetés

Európa vezető szerepet tölthetne be az internet következő generációjára való átállásban. Az Európai Bizottság ma felvázolta azokat a főbb lépéseket, amelyek lehetővé tennék, hogy Európa megfelelő választ adjon a következő években egyre intenzívebbé váló információs forradalom újabb hullámára. Ez a jelenség az olyan trendek egyre szélesebb körű terjedésének tudható be, mint a közösségi hálózatok, az online üzleti szolgáltatásokra való döntő mértékű átállás, a GPS-alapú nomád szolgáltatások és a mobil televíziózás, valamint az intelligens azonosító címkék térhódítása.

A jelentés szerint Európa kedvező helyzetben van a fent említett trendek kiaknázásához, hiszen jelentős szakpolitikai támogatást kapnak a nyitott és a versenyt ösztönző távközlési hálózatok, valamint a magánélet védelme és a biztonság. A Bizottság ma nyilvános konzultációt indított azzal kapcsolatban, hogy milyen szakpolitikai és magánszektorbeli válaszokat kellene adni ezekre a lehetőségekre.

"A jövő internete gyökeresen megváltoztatja majd társadalmunkat" - mondta el Viviane Reding, információs társadalomért és médiáért felelős biztos. "A Web 3.0 annyit jelent, hogy bárhol és bármikor gyors, megbízható és biztonságos hálózatokon keresztül intézhetjük üzleti ügyeinket, tölthetünk le szórakoztató tartalmat és vehetünk részt a közösségi hálózatok életében. El fog tehát tűnni a mobil és a vezetékes kapcsolat közötti különbség. Ez azt vetíti előre, hogy a digitális univerzum 2015-ig várhatóan megtízszereződik. Európában pedig rendelkezésre állnak az átalakulás vezetéséhez szükséges ismeretek és hálózati kapacitás. Gondoskodnunk kell arról, hogy a Web 3.0 Európában jöjjön létre és használata is elterjedjen."

Az európai internet-használók egyre gyorsabb és egyre jobb ár-érték arányú internetkapcsolatokhoz jutnak: 2007 végén ötven százalékuk több mint 2 megabit/másodperc (MBps) sebességű szélessávú hozzáféréssel rendelkezett, ez a sebesség az egy évvel korábbi kétszerese és alkalmas az internetes televíziózásra. Az EU 27 tagállamában a vidéki lakosság 70%-a számára elérhető a szélessávú hozzáférés, ami azt jelenti, hogy csökken a 93%-os teljes lefedettséghez képest meglévő hátrány. Az elmúlt évben az EU-25-ökben a vidéki területek szélessávú hozzáféréssel való lefedettsége 8 százalékponttal nőtt.

Mindez azt jelenti, hogy az új generációs internethasználat egyre elterjedtebb és egyértelmű, hogy az európai gazdaságra is hatást gyakorolhat. Az európaiak negyede 2007-ben használt web 2.0-es oldalakat, és a közösségi hálózatokon alapuló üzleti alkalmazások is fejlődésnek indultak. Az internetalapú vállalati szoftverek is várhatóan 15%-os növekedést mutatnak fel a 2006-2011 közötti időszakban. Az új technológiai alkalmazásokhoz teljes internetes lefedettségre van szükség.

A "tárgyak internete" kifejezés azt jelenti, hogy a gépek, járművek, berendezések, szenzorok és egyéb készülékek közötti vezeték nélküli interakció az interneten keresztül valósul meg. Már lehetőség van elektronikus menetjegyek használatára, és a mobil eszközök képesek lesznek az egymás közötti információcserére, amelynek köszönhetően fizethetünk vagy információhoz juthatunk. Az előrejelzések szerint 2015 re több mint egy milliárd telefon lesz képes ilyen technológiák alkalmazására. Ez pedig hatalmas lehetőséget jelent az uniós vállalkozások számára, amennyiben elegendő beruházás valósul meg a nagysebességű szélessávú hozzáférés területén és támogatást kap az innováció és a kutatás.

A Bizottság jelentése ezen kívül kitér az új szélessávú teljesítményindexre (BPI), amelynek segítségével össze lehet hasonlítani az olyan kulcsfontosságú intézkedések vonatkozásában megvalósított nemzeti teljesítményt, mint a szélessávú hozzáférés sebessége, ára, az ágazatban megvalósuló verseny és a lefedettség. Svédország és Hollandia vezeti a szélessávú hozzáférés európai versenyét, amely kiegészíti a távközlési szabályozó hatóságok által hagyományosan alkalmazott, a szélessávú internet használatának elterjedtségére vonatkozó indexet.

A bizottsági közlemény szerint az EU-nak ösztönöznie kell a következő generációs szélessávú hozzáférést érintő befektetéseket, például meg kell erősíteni a helyi hatóságok részvételét, mert ez utóbbiak az infrastrukturális beruházások keretében elősegítik a gyorsabb szélessávú kapcsolódást lehetővé tevő optikai kábelek törzsvezetékeihez való hozzáférést (vagy új törzsvezetékek telepítését), az internetes hozzáférés piacán fenntartják a versenyhelyzetet, megakadályozzák a fogyasztók szabad választásának tisztességtelen korlátozását, hozzájárulnak az internethasználattal kapcsolatos fogyasztói bizalom megőrzéséhez és finanszírozzák a jövő internetével kapcsolatos kutatásokat.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. júl. 03. 18:25 | válasz | #22
NEXUS6: A #16-os hozzászólásod szerintem megindító. Követve a gondolatmenetet, az az egyetlen baj szerintem, hogy a Web3.0 által az emberi agy túlságosan hozzá fog szokni a digitális tartalmakhoz, és gondolkodásmódhoz. Az ezen megjelenő tartalmak "ismert szabályszerűség alapján működnek". Manapság azonban léteznek olyan rendszerek, amelyeknek szabályszerűségei(kódjai)kevéssé ismertek. Ilyen az embereket tekintve az álom teljes tudományos megértése, vagy az intuíció megértése. Így az ilyen nem ismert szabályszerűségek által alkotott dolgok háttérbe fognak szorulni.

Összességében sztem ez az általad említett következmények negatív párja lehet
2009. júl. 01. 19:33 | válasz | #21
"A Web 3.0 annyit jelent, hogy bárhol és bármikor gyors, megbízható és biztonságos hálózatokon keresztül tölthetünk le szórakoztató tartalmat..."

Hoppá, ezt a jogvédő szervezetek nem fogják annyiban hagyni... Remélem indítanak egy jó kis pert amit elveszítenek. Majd megtanulják, hogy ne szóljanak bele a felhasználók dolgába.
2008. okt. 02. 14:50 | válasz | #20
Valóban sok számításra lehet szükség ahhoz hogy például egy automatizált Ató sávot váltson (másik autó sebessége, távolság becslés, stb stb...) de ez csak akkor igaz szvsz ha nem kommunikál a másik autóval. Szabályrendszert lehet erre fölállítani hogy kommunikáljanak egymással az Atók és akkor máris biztonságos a sávváltás.

Az meg hogy "nagyon sokáig" kell az emberi agy ehhez a dologhoz, relativ.

Másrészről abba belegondolni most hogy az autók repülni fognak hihetetlen, de igaz. CSak az a kérdés mikor és mivel.
NEXUS6  
2008. okt. 02. 13:55 | galéria | válasz | #19
Azért nem eszik olyan forrón a kását!;)))

Az Eurocontrol 2000 környékén kiadott útiterve szerint, mostanára full automatizált, gyakorlatilag útvonal nélküli repülésirányításnak kellene lennie.

Ehhez képest ott tartunk, hogy a ferihegyi Matias központban a világon az elsők között bevezetett számítógépesített, de hagyományos beszéd alapú repülésirányítás nagyjából kiforrta magát, és kezd szélesebb körben is elterjedni. Egyrészt.

Másrészt. A városi forgalom automatizálásához valóban szükséges lesz a számítógépes irányítás/segítség, de hogy pl csak "sávot" válts, ahhoz át kell látnod a forgalmi szitut, még ha a gép a többit el is intézi.

Szal az a sci-fi, hogy beadom KiTT-nek hogy hova menjen, aztán szimeringes szájjal nyálatcsorgatva bealszok a volán mögött, az valszeg mindíg is Sci-fi marad.

A multkor volt egy cikk, hogy teleaggattak egy kocsit mindenféle érzékelővel, meg számítógéppel, hogy egy első világháborús Dreadnougth hadihajón nem volt annyi kiálló micsoda. Aztán épp hogy annyival poroszkált a géperejű, hogy talán nem bünteti meg a rendőr a forgalom akadályozásáért, de még így is balesetes lett.
Ugyan ez 3D-ben? Felejtsd el!
Sok mindenhez az emberi agy még nagyon sokáig kelleni fog!
Hawaii  
2008. okt. 02. 01:00 | válasz | #18
A 3. és 4. bekezdésben vázolt okfejtésed azért még gondold át néhányszor...

Mire a városi tömegközlekedésben a légteret is igénybe vesszük, addigra az embernek legfeljebb csak az úticélt kell a járművel közölnie.
2008. okt. 01. 23:27 | válasz | #17
Hallottátok, hogy kijött a web 3.01-es javított változat?!?
NEXUS6  
2008. okt. 01. 23:20 | galéria | válasz | #16
Ha már arra megy ki a játék, hogy mondjunk közhelységeket, akkor szerintem meg a jövő a 3D-ben van.
Persze az inkább valami Web 8-lesz.;)))

Kb 1 évtizeden belül kezdenek elterjedni a 3D megjelenítők, ami gyökeresen fogja átalakítani az emberek gondolkodását. Kb akkora lépés lesz ez, mint a könyvek, fejtmények után amikor megjelent a mozgókép.
Interaktív 3D virtuális objektumok fognak bennünket körülvenni, amit az emberek gondolkodása úgy fog lekövetni, hogy hozzászokik a nagy mennyiségű 3D adat feldolgozásához.

Ennek érdekes módon a közlekedésben lesz a legnagyobb jelentősége. Amíg nem volt mozgókép, addig az emberek max egy ló sebességével voltak képesek közlekedni. Csak néhány ember volt képes arra, hogy utazó legyen, hajós, mozdonyvezető akármi, ők kiválasztottak voltak, mert vágyuk és képességük volt a mozgás.
A mozgókép viszont stimulálja az agyat, megadja a nagy sebességű adatfeldolgozás képességét, ami pl az autóvezetéshez is kell. A mozinak, tv-nek videónak hála ma már bárki képes letenni a vezető engedélyhez szükséges vizsgát.;)

Viszont, amiről sok scifiben álmodoznak, a 3D városí közlekedést (repülő kocsik miegymás) öngyilkosság lenne bevezetni. Ma csak a pilóták képesek a levegőben tájékozódni. De a 3D megjelenítők, a 3D virtuális környezet bevezetésével az átlagember agya is fel lesz már erre készítve.
;)
2008. okt. 01. 22:11 | válasz | #15
Szerintem meg arról van szó, hogy ezek az emberek a jövőbe szeretnének látni és próbálják körvonalazni azt. Csak valóban az a nagy helyzet hogy semmi lényegeset nem mondanak és ők is a sötétben tapogatóznak a jövőt illetően.
Abban igazuk van hogy a hordozhatóságban van a jövő illetve bárhol bármit el lehet majd intézni, de azt remélem nem gondolják komolyan hogy ez az eszköz a mobil lesz!

2008. okt. 01. 19:59 | galéria | válasz | #14
ja. és azt bírom, mikor úgy állítják be a lassan 10 éve is kaporszakállasnak számító technológiákat, mintha ez valami baromi nagy újdonság lenne...

általánosban erre csak annyit szoktunk mondani:

"most jössz?"
Vorpal  
2008. okt. 01. 19:14 | válasz | #13
web 3 : ok részemről ennyi volt ...

hogy dögölne meg minden agyament marketinges un. kreativ.
NEXUS6  
2008. okt. 01. 18:24 | galéria | válasz | #12
"A Web 3.0 annyit jelent, hogy bárhol és bármikor gyors, megbízható és biztonságos hálózatokon keresztül intézhetjük üzleti ügyeinket, tölthetünk le szórakoztató tartalmat és vehetünk részt a közösségi hálózatok életében. El fog tehát tűnni a mobil és a vezetékes kapcsolat közötti különbség."

Ok, akkor veszek egy mobilnetes usb-sztiket valamelyik mobilszolgáltatótól, meg a haver mobilját a loptokon szkájpon keresztül csörgetem, meg csak blútúszos egeret, zseblámpát porszívót használók, hogy minden mindennel összetudjon keveredni, akkor ez a Web3? Mer ez tényleg nem a jövő, hanem a jelen, de lassan a múlt.
djw  
2008. okt. 01. 17:33 | válasz | #11
na de fiúklányok! ejnye! wep3 az jó! egyszerű, ahogy nézem:

Végy egy pár jónak tűnő és lehetőleg régóta népszerű szolgáltatást (lásd: wiki, iwiw, sokmindenmás).
Keverj hozzá pár mégrégebben létező technikai kifejezést (lásd: zsávaszkript).
Tedd be az egészet egy sékerbe és jól sékeld meg.
Nézd meg mi volt a legutóbbi webN (ahol N egy természetes szám), majd növeld az értékét egyel.
Kész is az új wepkettő. Tálald az egészet egy magas rangú politikus szájából/ban és röhögjön mindenki jóízüen.


(azért elszomorító, hogy az SG ilyen "hírekig" süllyed)
Radi  
2008. okt. 01. 17:06 | válasz | #10
Őszintén szólva szerintem még Web 2.0 sem létezik...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. okt. 01. 15:50 | galéria | válasz | #9
ki a fasz az aki ezekért a közhelyekért, és definiciókért (amit egyébként normális embernek eszébe se jutna definiálni, mert annyira mindennapos, és nincs értelme, hogy üvölt tőle a gibbon is)?

Én is ilyen munkát akarok. Faszom, mánágernek kellett volna "tanulnom" azt egész nap csak bullshitet kéne generálnom, és kiba sok pénzt kapnék érte.
2008. okt. 01. 15:05 | galéria | válasz | #8
komolyra fordítva a szót: mire gondolnak vajon ilyenkor? mit éreznek?

az IPv6ra gondolnak vajh'? ami már vagy 10 éves

"A jövő internete gyökeresen megváltoztatja majd társadalmunkat"

az még oké hogy okoskodik és brutálnagy közhelyeket mondanak ezek az európai úniós "fogjuk meg azt vigyétek" elvtársak /elvtárnők , de hogy ezért felvesznek havi másfél kétmilió ft-ot vagy annak megfelelő zsetont az már nem oké
elküldeném őket egy kis málenkíj robotra , tudniillik arbeit macht frei..
2008. okt. 01. 15:00 | válasz | #7
Ez a web 2 is egy baromság ennyi erővel már web 58-nál tartunk ha csokorba szedjük az újdonnságokat.
2008. okt. 01. 14:59 | galéria | válasz | #6
A Web 3.0...

2008. okt. 01. 14:33 | galéria | válasz | #5
bullshit 4eva!
pex  
2008. okt. 01. 13:49 | válasz | #4
web3? ott van a foton is: naphosszat gornyedten allunk egy nagy racsos villogo golyo elott es kozben szigoruan nezunk. Fulunket es kezunket szinten lefoglalja az input es az output.

Szerintem nagyszeru. Amugy meg a web3 az, amiben meg tobb penz van mint a web2-ben.
strogg  
2008. okt. 01. 13:18 | válasz | #3
és mi elsz a webhárom? A totális nagytesó végre megvalósul? Mert tulajdonképpen arra fogják használni...
Cat  
2008. okt. 01. 11:59 | galéria | válasz | #2
Wiki, blog, közösségi hálózat, kép/videómegosztás témakörben már nincs új a nap alatt, telített a piac.
NEXUS6  
2008. okt. 01. 11:54 | galéria | válasz | #1
Hú vazze hogy megy az idő, a vebkettővel már végeztünk is!?
;)))