Ben X - HA MMORPG-zel, meghalsz
2008. október 5. 10:23, vasárnap
A Ben X főhőse a valós világ elől a netes szerepjátékokba menekül és amikor végleg betelik nála a pohár, rászánja magát az elképzelhetetlenre.

Hirdetés

Az évből eddig eltelt 9 hónap mérlegét megvonva, bizony ismét csak a papírformát állapíthatjuk meg azzal, hogy kijelentjük, az európai és nem-amerikai filmes kínálat simán überelte a hollywoodit. S ezen szavak monitorra vetésekor nem a szandálos bölcsész beszél belőlünk, hanem egy realista hang. Még talán arról sincs szó, hogy az idei hollywoodi kínálat gyenge lenne - nem véletlen, hogy az idehaza az elmúlt hetekben bemutatott amerikai filmekről szokás szerint jobbára csak pozitívakat tudtunk írni.

Egyszerűen megint nagyon erős, az amerikaiaknál erősebb filmek kerülnek a hazai filmszínházakba: a norvég Szerzők, az olasz Testvérem egyedüli gyerek, vagy az uruguayi Ahova a pápa is gyalog jár jut először eszünkbe. És nem, nem fogunk ríni azon, hogy ezen filmek nem kapnak megfelelő publicitást, kevesen látják őket, mert nincs benne Jason Statham vagy Tom Cruise, hiszen, akit érdekelnek, az úgyis megnézi őket.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Ben X ugyancsak az európai vonalat erősíti, azon belül is a félig kommersz csapást, ráadásul a számítógépes játékos tematikája, az MMORPG-k történetbe való behozása remek csalit kínál a képregény-filmekért és játékadaptációkért rajongóknak. Holott hiába nagy szerepjátékos a film főhőse, hiába mutatnak részleteket az Archlord című játékból, természetesen mindez csak metafora szintjén mozog.

A belga-holland dráma főhőse az autista tulajdonságokkal bíró Ben, aki természetesen a maga kis világában éli napjait. Ez kívülről magasfokú antiszocialitásnak látszik, naná, hogy ezért osztály- és iskolatársai poénkodásainak, szivatásainak egyik kedvelt célpontja. Ben persze összeszorított fogakkal tűr, hiszen bármikor kiszabadulhat és felléphet a netre, hogy szerepjátékozzon, hogy Ben X, a harcos bőrébe bújjon, aki hűséges gyógyítójával rója a biteket.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Nic Balthazar filmjének alaphelyzete ugyan semmi újat nem mond, mégis bármennyiszer látjuk az efféle iskolai terrort és a válaszlépést (akár a vásznon, akár a médiában), nem hagyja hidegen az embert. Ahogy a társadalom "normális" figurái, úgy Ben is idővel elér tűréshatárának végére, nála is elszakad a cérna, s olyasmit tesz, amit a film a dupla idősáv okán afféle interjúkkal próbál feltérképezni, melyek során tanárok, családtagok, diáktársak mesélnek arról, hogy vajon mi vezetett Ben tettéhez, meg lehetett volna-e akadályozni azt.

Az MMORPG-s "csali" eleinte elég korrektül működik, azonban miután megszokja a néző, igencsak önismétlővé, repetitívvé válik, s már nem szolgálja annyira a film érdekeit, mindössze azt sulykolja belénk, hogy Ben különleges, másféle szemüvegen keresztül szemléli a kis világát körülölelő valóságot.

Hiába a súlyos téma, az olykor ötletes megvalósítás, a Ben X minden sokkolás ellenére is csak a más filmekből elemelt paneleket szajkózza. Ebből így igazi tanmese kerekedik, melybe sikerül még valahogy a vallási kérdéseket is belekeverni. A szájbarágás és a hibák ellenére azonban még így is friss (bár közepes) fuvallat marad a film, leginkább annak köszönhetően, hogy mindvégig kitart amellett, hogy a főhős agyába fészkelve tudósítson érzékenyen a történésekről.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Ben X nem önfeledt szórakoztatást nyújtó film, inkább elborzasztó, bár a készítők nem mertek alámerülni a csömörben és egy kurta-furcsa, a film hangulatához nem illő befejezést választottak. De talán ennek is köszönhető, hogy Hollywood érdeklődni kezdett a film iránt, s egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy két év múlva, valamelyik ismert, Los Angeles-ben élő fiatal fenomén fogja magára ölteni az általában Oscarral kecsegtető autistaálarcot.

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Ben X
színes feliratos belga-holland dráma, 93 perc, 2007

Rendező: Nic Balthazar
Forgatókönyvíró: Nic Balthazar
Zeneszerző: Praga Khan
Operatőr: Lou Berghmans
Producer: Burny Bos

Szereplők:
Greg Timmermans (Ben)
Marijke Pinoy (anya)
Laura Verlinden (Scarlite)
Pol Goossen (apa)
Jakob Beks (Ben tanára)
Titus De Voogdt (Bogaert)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
KMKM  
2010. jan. 07. 20:36 | válasz | #52
Vetítik:
CINEMAX: Péntek (Január 8.) 15:15

Kedd (Január 12.) 13:10

Vasárnap (Január 17.) 23:40

Hétfő (Január 18.) 13:15

CINEMAX 2: Szombat (Január 9.) 15:15

Szerda (Január 13.) 13:10

Hétfő (Január 18.) 23:40

Kedd (Január 19.) 13:15

TESSÉK aki netán nem töltené le vagy nem találja énis így vagyok vele szóval inkább megnézem még1x
KMKM  
2010. jan. 07. 20:34 | válasz | #51
sylvanor nagyon szellemes vagy grat.. am nem csak a ""wow"" létezik a wow a világ legszarabb grafikájú mmo -ja milyen fos már nemértem miértmindneki awowohoz hasonlítgat csomó jobb van nála..
2008. okt. 15. 15:26 | válasz | #50
nah az már ténleg kocka aki ugy képzeli el a világot, mint egy mmorpg, húdesokat wowzhatott XD
2008. okt. 10. 08:13 | galéria | válasz | #49
A főhős ilyen figura? Nincs családja vagy mért antiszociális? Kijött a börtönből és mmorpg zik? Nem láttam és azért kérdezem.
sonic333   "Rest in Peace sonic333" 
2008. okt. 09. 21:52 | galéria | válasz | #48
Látom a cikkíró se tudja mit jelent az antiszociális szó, mert egyáltalán nem azt jelenti hogy pl. valaki egész nap számítógépezik, nem megy emberek közé stb.
Hanem teljesen mást jelent a szó, és sokan helytelenül használják de egy cikkben nekem nagyon szúrja a szemem.


Az antiszociális szó egyébként ezt jelenti:
"Az ilyen egyének folyamatosan figyelmen kívül hagyják mások jogait, a szociális normákat megsértik, gyakoriak a bűncselekmények, a törvényszegő magatartás. Frusztrációs tűrőképességük alacsony, gyakoriak az agresszív, erőszakos, olykor kegyetlen megnyilvánulások, akár saját családtagjaikkal szemben is. Cselekedeteik miatt megbánást nem éreznek, bűntudatra képtelenek, a tapasztalatokból, büntetésekből nem okulnak. A zavar a börtönlakók 75 %-ra, főleg férfiakra jellemző. A disszociális személyiségzavar gyakran szövődik alkoholizmussal vagy más pszichoaktív szer abuzusával"
2008. okt. 09. 19:52 | galéria | válasz | #47
Még nem láttam teljesen:) de amikor játszik akkor még mindenfle csili vili fények is vannak körülötte amikor használja a képességeit vagy olyan játékkal játszik amiben nincsenek efektek. Még a wowban is van, tehát ha azt a szintet nem üti meg akkor nem nézem meg, mert nem játszik valós játékokkal, mivel azok tele vannak ilyen színekkel, most nem a menü szineire gondolok, hanem arra amikor bármihez hozzányúlok és villog, mint egy atomháború. Ilyen a film vagy csak filmből filmbe?
YMan  
2008. okt. 09. 00:27 | válasz | #46
jabocs, most látom DVD-n jelent meg. Akkor mégse bánom hogy letöltöttem :)
YMan  
2008. okt. 09. 00:27 | válasz | #45
Megnéztem, szerintem NAGYON JÓ!
Aki szereti a mondanivalóval rendelkező filmeket ne hagyja ki. Bár kicsit nehéz volt felíratot szerezni a letöltött filmhez ;) ... én bánom hogy ezt nem moziban néztem meg, de az ajánló alapján nem mertem volna. KÁR.
Borgi  
2008. okt. 08. 22:02 | galéria | válasz | #44
nem tetszett nekem sem a vége
2008. okt. 07. 19:58 | galéria | válasz | #43
mar le is adtak tv be
2008. okt. 07. 15:59 | galéria | válasz | #42
Remélem, hogy pixeles és vonalkás lesz amikor mmorpg vel játszik, mert mátrixból már van elég és ha ilyen lenne akkor nem hinném el, hogy játszik, ja és tuti megint egy komoly film lesz és ebben sem lesz böff-büff, miközben a halyón rumoznak. Nem hiszem el, hogy az játék grafika amit megnézek vagy a következő életemben kéne megnézni és akkor már csak a másik részét nézném meg. Viszont a south park már annyira gagyi, hogy én is beállok tőle és időm nincs arra a sok hülyeségre figyelni amit látok, de filmes játék grafikával, nem is lenne értelme megnézni, ha nem topulást akarnék látni. így vagy úgy, de nagyon halvány hármast adok a filmre.
2008. okt. 07. 14:10 | válasz | #41
Az lehet. De valahogy nem érdekel. Én meg kézzel gyúrom a mákostésztát.
Főleg úgy, hogy ő is pontosan tudja, hogy az amerikai filmkritikák sincsenek híján publicisztikai tollcsattogtatások. Az újságírás meg továbbra is tág fogalom.
Chocho  
2008. okt. 06. 15:03 | válasz | #40
LOOL :DDDD

Amúgy IMYke-t nem bántani. A magyarításai istenek.
Chocho  
2008. okt. 06. 15:02 | válasz | #39
Na neeeee, komolyaaaaan?? Nem, ezt nem tudom feldolgozni. Ugrom, viszlát!
Bith  
2008. okt. 06. 14:33 | válasz | #38
A szabadságszobor francia. Legalábbis tőlök kapta amerika ajándékba.
:))
2008. okt. 06. 14:21 | válasz | #36
Köszi! Tervezem.
2008. okt. 06. 14:18 | válasz | #35
Lehet, hogy igazad van, egyik filmben sem gyűjtöttem össze a pszichológiai rendellenességeiket, hogy aztán pontosan beazonosítsam, hogy milyen betegségben szenvednek, de mindenképpen ajánlom, hogy tedd meg, mert mint említettem, szerintem jó filmek :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. okt. 06. 13:34 | galéria | válasz | #31
úhh lehetek a barátod? :D
2008. okt. 06. 11:36 | válasz | #29
Annak szeméthalomnak biztos nincsen, viszont az elődjének igen. :P
2008. okt. 06. 11:30 | válasz | #28
"ahoz képest, hogy nem bírod a nem mozgó képeket, csak elolvastad az összes SW képregényt. Most ennyire megerőltetted magad, vagy ennyire keveset találtál?"
Ennyire SW fanatikus vagyok. ;P
winnie  
2008. okt. 06. 10:59 | válasz | #27
egy csomó jó európai volt már idén, nyilván ízlés kérdése, de a szerzők tényleg nagyon jó, a zöld hentesek is ott volt, a terror ügyvédje is alap, bár a legjobb szerintem az ádám almái volt.
2008. okt. 06. 10:23 | válasz | #26
"..., mindkettő antiszociális figurákról szól és mindkettő nagyon tetszett."

Antiszociális (szociopata):
-patalógiai hazudozás
-mások jogainak a semmibevétele
-a helyes és a helytelen között nem tud különbséget tenni
-számító, mannipulatív
-empátiára képtelen
-impulzív
-nehézen tud magán uralkodni
-megbízhatatlan
-nem tud előre tervezni
-nem törödik saját és mások biztonságával
-nincs lelkiismerete
-szexuális alulfejletség (az átlagosnál jelentősen több szexuális partnel)
-felszínes érzelmek
-parazíta életmód
-felszínes báj, símulékony modor

Biztos ilyen figurákról szóltak a filmek? Nem inkább skizoidokról vagy méginkább skizótípálokról?
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. okt. 06. 10:08 | galéria | válasz | #25
Tudtommal a Ben 10-ből is készül valami élőszereplős film.
...bakker nincs hányós szmájli?!?... akkor képzeljétek ide -->
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. okt. 06. 10:06 | galéria | válasz | #24
"Az évből eddig eltelt 9 hónap mérlegét megvonva, bizony ismét csak a papírformát állapíthatjuk meg azzal, hogy kijelentjük, az európai és nem-amerikai filmes kínálat simán überelte a hollywoodit."

Lásd: Dark Knight vagy Indiana Jones. Amugy milyen europai filmről beszél, ami emlékezetes az elmult 9 hónapban. Kihagyatm valamit?
Chocho  
2008. okt. 06. 09:49 | válasz | #23
Az a Ben 10 című szeméthalom, ami annyira amcsi, mint a szabadságszobor. Köze sincs a japánokhoz és ehhez a filmhez sem.
2008. okt. 06. 09:30 | válasz | #22
2008. okt. 06. 09:07 | válasz | #21
Megnézném, de félek, hogy nagy csalódás lesz, és nem olyan, mint amilyennek képzelem.
DarkEvilPiccolo: ahoz képest, hogy nem bírod a nem mozgó képeket, csak elolvastad az összes SW képregényt. Most ennyire megerőltetted magad, vagy ennyire keveset találtál? :)
2008. okt. 06. 01:49 | válasz | #20
Jó, tudom, nagyon lol vagyok. De amúgy nem szokásom ám az ilyesmi.
2008. okt. 06. 01:41 | válasz | #19
Jah szerintem is keverem. :D Hát van az a rajzfilm asszem a Jetix-en meg a Cartoon Network-ön és annak is Ben X vagy Ten vagy 10 a címe nem is tudom (végülis ugyanazt jelenti mind a 3 :P). Nah arról olvastam, hogy manga volt eredetileg. Bevallom őszintén, nem is nagyon olvastam el a cikket, csak ránéztem a címre azt már noymtam is a hülyeséget.
Amúgy nem mangát, hanem animét látok mindenben. ;P Nem vagyok oda a képregényekért, csak a Star Wars képregényeket olvastam el az összeset amit eddig megtaláltam neten, meg jó pár Marvel-t esetleg DC-t de amúgy nem bírom a nem mozgóképet. :)
winnie  
2008. okt. 06. 00:38 | válasz | #18
huhh, te mindenben mangát látsz?:) valamivel kevered erőteljesen.
2008. okt. 05. 20:52 | válasz | #17
Nem teljesen értem hogy überelheti ez a film az amerikai kínálatot, ha cikkíró szerint nem nyújt semmi újat, nem szórakoztató, de nem is elég elborzasztó, plusz a befejezése is gyenge. Lehet hogy majd megnézem, de a cikk nem hozta meg hozzá a kedvem :) Azért is érdekes, hogy szóba hozza az amerikai filmeket, mert 2007-es a Lars and the Real Girl és a He Was a Quie Man is, mindkettő antiszociális figurákról szól és mindkettő nagyon tetszett.
2008. okt. 05. 20:46 | válasz | #16
A Ben X eredetileg egy manga volt, szóval Japán cucc, de ha jól látom, ez sehol sincs megemlítve...
2008. okt. 05. 20:23 | válasz | #15
Tegnap néztem, friss az élmény. Remek film, mindenkinek ajánlom. Amit Viktor ír az igaz, sok film használja fel a bully-témát, ellenben ebben azt szeretem, hogy átlagon felüli átélhetőséggel tálalta a dolgot: nem kíván nézői azonosulást, mégis annyira sikerül bevonnia a srác világába, hogy amikor a külvilág bánja Bent, szinte nekünk, nézőknek kezd fájni.
Egyébként meg tényleg minden bully kapja be!
Cat  
2008. okt. 05. 19:40 | galéria | válasz | #14
Egy jó kritika nem is lövi le a film poénját.
Ry0K3N  
2008. okt. 05. 18:22 | válasz | #13
IMDB-n megkapta a 7.7-es értékelést ami azért nem mondható középszerűnek.
Rocko  
2008. okt. 05. 17:43 | válasz | #12
nem egy új film, csoda, h most előkerült :D
2008. okt. 05. 17:15 | válasz | #11
inkább az a vicces hogy ez már a sokadik cikk amiben az elején le van írva hogy milyen jó film lepipálja az összes amerikai alkotást stb, aztán a történet olyan szinten van körülírva hogy pont a lényegről nem tudsz meg semmit és a legvégén persze lehúzzák hogy hú mégiscsak mekkora szar közhelyes tanmese az egész
2008. okt. 05. 16:42 | válasz | #10
Attól valaki nem lesz beképzelt, hogy leírja hol tanult(szerintem). Azzal amit előtte írt meg teljesen egyetértek. Szerintem nem kéne ennyire támadnotok.
2008. okt. 05. 15:48 | válasz | #9
akkor azt is tudhatnád hogy az hogy TE mit nem szeretsz, tulajdonképpen senkit sem érdekel, mert az csak 1 a 6,5 milliárdból. ennyi
2008. okt. 05. 13:15 | válasz | #8
Valóban nem a bölcsész beszél Szekeres Viktorból. Akkor talán normális cikkeket írna.
Herczi  
2008. okt. 05. 13:13 | galéria | válasz | #7
Jól van, nagyképű, nagyképű, de nem kell mindenkinek neki esnie.
2008. okt. 05. 12:55 | válasz | #6
Ez itt Európa, ha nem vetted volna észre.
Herczi  
2008. okt. 05. 12:34 | galéria | válasz | #5
Valaki leírná nekem, hogy mi tett Ben? Természetesen spoilerek között. Kíváncsi lettem, de a film nem nagyon érdekel:D
2008. okt. 05. 12:08 | válasz | #4
Akkor írogass amerikai oldalakra. Miért rontod itt a levegőt?
2008. okt. 05. 12:04 | galéria | válasz | #3
Én meg a pacalt nem szeretem és mégsem kérdi tőlem senki, mert hát ki a f@szt érdekel?
Narxis  
2008. okt. 05. 11:27 | válasz | #2
Most le kéne borulni előtted? Amerikai újságírás, jaj.
2008. okt. 05. 11:12 | galéria | válasz | #1
Nem szeretem ezt az erősen bulváros, felesleges hasonlatokat halmozó újságírói stílust.
[Amerikai újságírást tanultam. Miami Egyetem-i tanároktól.]