 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
yes.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
Hát igen más kultúrák, vagy csak a sajátunk múltbeli megítélésében sem látunk tisztán. Pl. az ókorban is eléltek akár 80 éves korukig az emberek, Pláton, Seneca is kb eddig éltek. Persze nagy volt a gyerekhalandóság, és ma simán túlélhető balesetek/ferőzések, akkor halálosak voltak. De egy nyugodt életvitelt folytató, jó körülmények között élő ember, akkor is addig élhetett mint manapság. Közben persze statisztikailag jól néz ki, hogy az átlagos születéskor várható élettartam akkor a 40 évet sem érte el, ma meg ugye 70 év átlagosan a fejlettebb országokban.
Az is csoda (mai szemmel), hogy a Római birodalom legnagyobb kiterjedése idején a pireneusi félszigettől a mai Iránig terjedt miközben még valami távíró szerű telekommunikáció sem volt, még is több száz évig fennmaradt. Büszkék vagyunk a saját társadalmainkra, de azok már belső feszültségekből következően sem lennének képesek ilyen állandóságot felmutatni. Az egyén a család és a közösség viszonya volt valszeg az ami ezt lehetővé tette. De a mi demokráciánk csak azt jelenti, hogy az egyént kiemeljük a saját környezetéből, a családot és a szükebb kultúrális környezetét elsorvasztjuk, azt mondjuk ez erősíti az egyén szabadságát. Az így lecsupaszított embereket pedig belökjük a farkasok (gyak cégek) közé, hogy boldoguljanak az ő szabályaik szerint. Max az államtól kaphatnak valami segítséget. Viszont az állam jóformán nem követel, és nem is követelhet semmit az egyéntől, persze adózunk, de ezt nem mint az egyén társadalmi szerepvállalását éljük meg. Sokkal inkább mint személytelen gazdasági atomoktól szedi be az állam, ami fennmaradásához szükséges erőforrást, nincs ebben sem semmi emberi, semmi felelősség vállalás, csupán automatizmus. Mindent feláldozunk, ami emberi. Seneca, vagy Marcus Aurelius csodálkozna hogy ez a rendszer bármeddig is működőképes, nemhogy évszázadokig.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Hat igen, a definiciok mar regen osszekeveredtek.. Ma pl kommunistanak hivjuk a legnagyobb kapitalistakat. Regen sem volt soha sehol kommunizmus, mivel csak utopia, hasonloan a demokraciahoz..
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
A polusvaltasok 1ertelmuen hatottak az evoluciora, igazad van. Sok faj fejlodeseben okozott "palacknyakot" amit vagy tulelt a faj, vagy nem. Ha tulelte, az emlitett esemeny valtozast hozott a tulelesi kepessegeiben is. ;) Szal 1et gondolunk.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
nezopont kerdese.. szvsz az okori gorogok jobban eltek mint ma a magyarok. a foldon jelenleg kb 800millio ember ehezik, olyan nagyvarosok mint Sao Paulo v Mexikovaros szarabb infrastrukturaval rendelkezik mint az okoriak (persze akkor nem volt optikai kabel, de pl Roma lakosai jobban eltek, nem haltak annyian szomjan mint ma egy brazil varosban.) Volt fejlodes az tagadhatatlan, de szégyen h milyen kevés, v merrefelé tartó..
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
tudom csak vicceltem ill magas volt a labda :)
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
Nekem sem hiányzik, épp ellenkezőleg! A 80-as években a svédeknél sem volt "kommunizmus/szocializmus", még is a világon a legjobb szociális rendszerük volt, más kérdés, hogy azóta ők is igazodnak a trendhez, meg ugye, ha romlik a helyzet, akkor még akár németből is menekülnének át szociális okoból az emberek, azt meg azért ők sem bírnák.
A szocializmus gyak a modern diktatúra egy formája, az meg amit Marx-Engels elképzelt az meg valójában a svéd jóléti modellhez hasonlít a legjobban.
Ha azt hiszed, hogy az a jó, hogy mindenki csak magáért felel, és a gyengéknek meg tessék szépen szelektálódni, az nagyon rossz gondolkodás. Ráadásul épp arra akarok kilyukadni, hogy szükségtelen, nem olyan szigorúak valójában a feltételek. A szoc időkben politikailag próbáltták korlátozni az embereket, erre irányult az ideológia és a propaganda, a mai időkben a gazdasági/pénzügyi/jogi oldalról qurják át a dolgozó fejét ezerrel. Ez az elnyomásnak egy roppant összetett formájú megnyilvánulása, de akkor is elnyomás, hiszen valamilyen szempontból kihasználnak, kizsákmányolnak, elrabolják azt ami megfizethetetlen, az idődet!
A múlt század arról szólt, hogy az emberiség társadalmi szinten azt tanulta, hogy milyen vékony a határvonal az értékekkel megtámogatott ideológiára épülő jó társadalom, és az összetett értékrendszerű ideológiával megtámogatott rossz társadalom között. Azt, hogy az egyikböl viszonylag könnyen, nem túl sok kis lépések sorozatával el lehet jutni a másikba, és az ember nem veszi észre, hogy mikor történt az áttérés.
Ha majd a jövőből visszatekíntünk azt látjuk, hogy jelenleg egy szinte középkori jellegű társadalomban élünk, ami irányított félelemre, és az egyébként korlátlan források korlátozására épül, mint ahogy minden diktatúra is.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Eldönthetnénk már végre, hogy most akkor akarjuk-e azt a kurva kommunizmust... Nekem kurvára nem hiányzik. Sőt, igazán leépíthetnénk azt a szociális hálót is, ami van, a lehető legszükségesebb minimumra.
Steam: Zero_hu
Live!: Zero HUN
|
Nem a Nap ciklusairól, hanem a Föld mágneses pólusváltásairól gondoltam ezt. Elég infóm erről nincs, úgyhogy akár lehet igaz is felőlem. Nem központi kérdés az életemben...
Steam: Zero_hu
Live!: Zero HUN
|
"Mert a szülők egyszerűen Nem tudják finanszírozni a gyermekük oktatását."
Hülyeségeket irkálsz. Ha ma valami olcsó, akkor a tudás tényleg az.
A szülőnek nem pénze nincs, hanem barom. Mert ha megvenne egy 300 forintos magyar nyelvtankönyvet, legalább írni meg tudná tanítani a gyerekét. Nem beszélve a tévékben mutatott ismeretterjesztő filmekről, azok is ingyen vannak.
Csak ugye, egyszerűbb kicsapni a gyereket, mint libát a rétre. Ezt főleg a cigányok művelik, még az alapvető KRESZ szabályokra sem tanítják meg a gyerekeiket.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Itt tényleg ellentmondások vanak. Az emberi történelem 10 000 éve folyamatosan arról szólt, hogy születtek népek küzdöttek mint állat, az eberek 90 százaléka széthajtotta magát, aztán elvitte a pestis, vagy a következő háború. Aztán a nép is eltünt. Aztán megint született egy nép, ha szerencséje volt akkor az elődje néhány tudásmorzsáját örökölte, de az embereknek továbbra is folyamatos küzdelem volt az élet. Általában töbet éheztek, mint nem. Kb a múlt század 60-70-es évekre elértük azt, hogy az emberek nagyrésze akkor is életben maradhatna, ha egyáltalán nem dolgozna, mert a termelőeszközök ezt lehetővé teszik, nincs éhinség, van elég energia fűteni, mert van áram, gáz olaj szén dögivel, vannak telekommunikációs eszközeink, internet, amit mindenki szinte ingyen használhat. Ehhez képest az emberek nagy része széthajtja magát, növekszik a szegények aránya, akik gyak egzisztenciálisan is veszélyeztetve vannak. Mert a szolgáltató simán kikapcsolja az áramot, gázt télen is, oszt faggyál meg. A nyugdíjkorhatár, munkaidő meg nem hogy csökkenne, még növekszik is. Jó öregszik a társadalom, de ez egy öngerjesztő folyamat. Ha az embereknek nincs idejük/pénzük 1-2 gyereket sem felnevelni, akkor nem vállanak 3-4-et.
Szal mi van itt?
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Hát igen, amikor a legfőbb főspekuláns Soros György is azt mondja évek óta, hogy ácsi, mert a pénzvilág, meg a reálgazdaság már olyan mértékben eltávolodott egymástól, hogy abból csak gond lehet, akkor ott már tényleg nem stimmel valami.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
Már biztos láttátok a Star Trek című filmet, az egyik részbe amikor visszamennek a múltba és az űrhalyó fedélzetére kerül a földről e hölgy; megkérdezi Pica-t, hogy miből finanszírozzák ezt a nagy hajót, ugye? Szép lenne, ha még az ott használt technikát nem is értve, de legalább a életfelfogásukat tudnánk implementálni. Logikus, hogy ez nehéz, főleg ebben a pénztől, ... satöbbi dologtól züllött világba ... gondoljuk csak bele milyen szép lenne, amikor a, csak példa: a kisgyerek iskolába jár Ingyen tanul, hogy aztán a tudását felhasználva ő is hozzájárulhasson az emberi életszínvonal emeléséhez. Ami pedig most van? Nyavajgás, hogy nincsen elég képzett munkaerő! Miért is? Mert a szülők egyszerűen Nem tudják finanszírozni a gyermekük oktatását. Akkor meg mit vár az állam.
|
Csak egy példa volt baz..művészek (nem győzike féle alja média "művészekre gondolok ofkórz),városok, technológia, tudósok, stb...(várom ezekre is az állatok megfelelőit :D:D:D:D:D ) A problémánk "csak" annyi, h túlságosan önzőek vagyunk nah (némelyik csoport dúrvánkapzsi)..Bár lehet, a sok jó mellett ez lesz a vesztünk..Ha nem lépünk ezellen semmit.
Q6600 3.3G " HD 6850OC 900/4600 " 4GB DDR3 CL8 " CTG 450W80P
|
rossz párhuzam.Nyílván nem egy közvetlen 100%-os bizonyítékot kértem, csak valamivel materializálódottabbat (loál) whaha :D Mert ennyi erővel én is mondhatnám, hogy cifrafosás írtotta ki 70.000 évvel ezelőtt az emberiség 99%-át.Feltehető, de ilyen találgatás szinten se cáfolni, se bizonyítani nem lehet..Persze találgatni lehet..De azért fentartással kezelném ezeket..
Q6600 3.3G " HD 6850OC 900/4600 " 4GB DDR3 CL8 " CTG 450W80P
|
Te beszélsz hülyeséget. A piac már csak ilyen: vállalatok jönnek, mennek. Nem látom be, miért kellene megmenteni pár korrupt bankot, van belőlük elég. Maradjon meg az, amely jó üzletpolitikát folytatott. A betéteseik meg úgyis jobbára spekulánsok ezeknek.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Hülyeséget beszélsz. Ott nem arról a 700 milliárdról van szó. Ha összeomlik a tőzsde, csődbe mennek a bankok akkor jóval többet bukik rajta az állam. És nem is csak az USA. Valamiért nem csodálom, hogy könnyebben találnak erre pénzt.
|
Igen. azért az felháborító, hogy a karvalyorrú bankároknak adna Bush 700 milliárdot, annyit, amennyi pénzzel simán el lehetne küldeni a Marsra 7 űrhajóst.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Hát sajna tördelni nem tördeli, de legalább ne nyomja ki baloldalra az egészet, mint a Ex-proletár.
Amúgy valamennyire kívülről szemlélve tényleg gázok vagyunk. Nézzük pl a jelenlegi helyzetet. Amcsiban van ez a hitelválság. Kb 2-3 éve mindenki arról beszél, hogy ez nem lesz jó, mert ez gyak egy piramisjáték, és minnél tovább megy annál nagyobbat fog mindenki bukni. És mint a mesében így is lett. Most ott tartunk, hogy megszámlálhatatlan milliárdok szálltak el a levegőbe, az amcsi gazdaság pang, nincs semmi ami előre vinné. És ez szépen ki fog hatni a Világ egészére.
Na most, ha pár éve eldöntik, hogy elvonják ezeket a pénzeket és beindítanak egy űrkollonizációs projektet, de nem ilyen Apollo-2 szintű valamikkel, hanem rendes űrszállító infrastruktúrával, akkor az kb ennyibe került volna, és a gazdaság is dübörügne. Azonkívül nem azon kéne izgulni, hogy mi lesz az emberiséggel, ha valami a Földet fenyegető kozmikus katasztrófa közelegne. De ezt bármelyik nagyobb háború helyett, annak költségén meg lehetett volna tenni.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Te a varosokra vagy buszke? :) A hangyak megeloztek minket..
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
Jelenleg kritikus idoben vagyunk (ugy nez ki). Ha tuleli a civilizacionk ezt a nehany tizezer evet, akkor nincs gond, akkor olyan fejlett lesz a tudasunk a kornyezetunkrol, h utana nehez lesz orbitalis hulyeseget csinalni. Ma viszont barki, barmikor.. annyira szelsoseges vilagnezetek es tudaskulonbsegek vannak, meg (teljesen felesleges) gyulolet, ami valszeg az ultraszar felepitesu tarsadalmunk eredmenye, h nem csodalkoznek, ha holnap lenne egy 3. vilaghaboru. Az utan mar nem olyan lenne mint a 2. utan.. Einsteintol kerdeztek egy interju alkalmaval (akkor nagy hype volt az atomnak meg hidrogenbombaknak, meg ugy altalaban a modern fegyverkezesnek), h o szerinte milyen fegyverekkel vivjak majd a 3. Vilaghaborut? Einstein azt mondta, h fogalma sincs, de a 4.-et mar kobaltakkal. Szal legnagyobb ellensegunk mi magunk, es ha nem kerulunk bele ilyen ismetlodo fejlettsegi ciklusokba, akkor talan van is ertelme a letezesunknek. (Kulonben mi lenne?) Amugy a lentebb emlitett kozeli szupernova siman eltorolheti fajunkat akar felmillio ev mulva is, a csillagkozi utazast a jovoben mindenki 1ertelmunek veszi, pedig qrvara nem az. :)
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."

|
Nekem a firefox sem tordeli a sort.. gorgetni kellett a szelesvasznu kijelzomon. :P
Azert az durva lenne, ha 50 millio (v 5?) ev mulva kihalnank egy pici bolygo polusvaltasa miatt.. v mas hsonlo termeszeti jelenseg miatt. (Feltetelzve h addig tobbe-kevesbe fejlodik a civilizacionk.)
Bar egy kozeli szupernova, v egy rank iranyult pusztito gammakitores ellen talan a csucsfejlett technika sem lesz elegendo, megis milyen ironikus lenne mar, ha a 100milliardos nepesseg a Naprendszerben birtokaban lenne az Univerzum (fizikai es egyeb) torvenyenek, (szinte) mindent tudna mukodeserol, az elorejelzesek pedig mar nem csak a bolygokon levo csapadekot jelezne hanem a csillagkozi esemenyeket is. Es az okoskak latjak a naptarban a vegzetuket.. LOL
Az mondjuk nemtom mennyire segithet, ha egy urallomas v vmi "nagyobb" :) mindig pl a Fold takarasaban lenne. (?)
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."

|
lol az evolucio menetere sok minden hatassal van, igen akar a napciklusok is, de meg annyi milliofele esemeny es parameter van hatassal ra (vmelyik pozitiv, vmelyik negativ visszacsatolassal) es az osszeallt kombinaciok is modositjak a hatast h nem olyan 1ertelmu meghatarozni az evolucio menetet (akar elore). Persze vannak fo befolyasolo tenyezok, de a napciklus az nem ilyen.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
szvsz a 2000 fo emberkebol lehetetlen h kifejlodhetett a mai ember. Az mar olyan kis populacio h fizikai keptelenseg.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
Nexus6 valszeg tulzott a szammal kapcsolatban, hiszen azert van nehany millio bolygo ami lakhato lenne akar szamunkra is, de teny h ez a Vilag1etem 1 nagyon piciny resze.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
Ez a hozzaszolas olyan mintha a szabad szemmel akarnad latni az atomokat, kulonben nem hiszed el h leteznek.. A magnesvaltasokra van bizonyitek es valoszinusitheto h komoly problemak lepnek fel (a legtobb faj eseteben) kozben. Bar ugy tudom az utobbira is van bizonyitek nemely fosszilia alapjan. De amugy meg 1ertelmu h polusvaltaskor nagyon legyengul a magneses mezo fluxussurusege.. es az baj. ;) A kozmikus sugarzas meg a napszel is bizonyitott..
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
Gondolom egy szimmetrikus gorbekent tunik el, majd jon elo a magneses ter, nem hirtelen.. ami 100-200evet jelent (bizonyos kutatasok alapjan).
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
LOL ha Magyarorszagon a kozeposztaly lenne az adofizeto reteg, akkor nem lenne allami bevetel! Mo-on a kozeposztaly minimalis. Amugy otthon az adorendszer is teljesen szar, mint minden. Az a szomoru h kozel 100 eve meg a legprofibb volt.. v kicsit regebben de most a vilag 1ik lexarabb gazdasaga a mienk.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
A sugarzas az orokito szerveket tamadja meg? Ezt nem tudtam. Azt hittem minden szervet. Ha van egy elo populacio, elkezdju oket sugarozni alfa, beta, gamma-val bizonyos dozisban, akkor a populacio legfobb problemaja a sterilitas lesz ill az is felmerul mint komoly problema? Azt gondoltam szimplan a halalozas miatti csokkeno 1edszam a gond, meg az elkorcsosodas ami tovabb megy a generaciokban kisebb életeséllyel rendelkezo utódokkal..
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
A villany kapcsolóig vonszold el magad Epi, meglátod minden "kiderül"
Q6600 3.3G " HD 6850OC 900/4600 " 4GB DDR3 CL8 " CTG 450W80P
|
Nem mindegy, h. mi lesz holnap? Nem mindegy az, ami már megtörtént? Az a fontos, h. MOST mi törénik...a többi meg nem számít...:P
|
Jó sötét lett itt.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Hát tudomásom szerint a mai földi bioszférában pont az egysejtűek vannak messze a legtöbben. (tömegre és darabszámra is)A változatosságuk meg olyan nagy, hogy még 0,005 százalékukat sem ismerjük. A hirtelen kihalásroll meg annyit, hogy már most is tudunk legalább egy olyan eseményt, aminek bekövetkezése esetén, akkor is kipusztítana minket, ha a környező naprendszerek mindegyikét benépesítettük volna 50-100 fényév sugarú kőrben. Ez a csillagászati gamma kitörés.(vagy mi a fenének hívják) A világűr alapvetően, nagyon is barátságos környezet, különben nem jönne létre benne folyamatosan új és újabb dolgok, mert egy ellenséges környezet a pusztulásról és nem a születésről szól. Ha egy a világűr környezetérben fejlődött és ahhoz tökéletesen alkalmazkodó és attól értelem szerűen függő élőlénytől megkérdeznéd, hogy a föld szerinte barátságos környezet-e, valószínűleg azt mondaná, hogy kimondottan ellenséges. (mert például éhen halna a kozmikus sugárzás nélkül, meg különben is a sok kötetlen oxigén azonnal oxidálja az alkotó részeit)

|
Ha holnap következne be egy ilyen katasztrófa, vagy a következő száz évben, akkor úgy fejeznénk be, hogy mi isten fejében csak egy kósza gondolat voltunk, szal azért még van mit izgulnunk.;)
Jelenleg ott tartunk, hogy sehol. Nem tudunk önfenntartó zárt rendszereket élettereket, létrehozni. Nem azért mert nem tudunk olyan energiaforrást csinálni, ami néhány évtizedig elműködne, hanem mert a bioszt nem értjük annyira.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
Így is van, aki hülye halljon meg! Mondjuk bizonyos élőlények már jó pár száz millió éve léteznek, ráadásul nem sokat változva, minden katasztrófát túlélve. Mondjuk azon az egy sejten nem is lehet sokat változtatni. Egy biztos nem mi voltunk az első élőlények ezen a bolygón, de azok se mi leszünk, akik a kaput bezárják!
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
Ajj nekszus, de a cégnél nincs apelláta..vagyis van, de nem akarok bad guy lennei, és rókát használni :W lol. Egyébként meg...Mammutok, és?Volt valami értelmük?VItték valamire? :D :D Hány várost építettek? :wahhahaha Túlélés?Ami nem tud alkalmazkodni,menekülni,túlélni, nyílván kihal  Meglátjuk, mi meddig húzzuk...
Q6600 3.3G " HD 6850OC 900/4600 " 4GB DDR3 CL8 " CTG 450W80P
|
"Kihalunk"... Ehh, ennek annyira nincs értelme. Az emberi faj egészében már csak akkor hal ki, ha az egész bolygó lakahatatlanná válik. Nem kényelmetlenné, károssá, vagy veszélyessé, hanem _lakhatatlanná_ a biológiai élet számára. De gyanítom, hogy akkor is megcsinálnánk a kis atomerőműveinket, meg élnénk Evalmaennyi jelű szintetikus szóján. (Amúgy is azon élünk már...)
Ha meg eljutunk a bolygóközi, vagy esetleg csillagközi terjeszkedésig, akkor meg kb akkor halunk majd ki, ha direkte valaki kiirt minket, "magunktól" már nem.
De ezen annyira fölösleges agyalni, számomra akkor jön el a világvége, ha feldobom a pacskert. Hogy ezt egyedül teszem, vagy 7 milliárd embertársammal egyetemben, az cseppet sem izgat...
Steam: Zero_hu
Live!: Zero HUN
|
"ajjj nekszuS, szétqrtad a totyikot... " Mernem a szexplorerrel kell internetezni, akkor nem lesz szétqrva!
"Egyébként meg..khm, pólusváltás nem azért van mert szennyezzük a bolygót.." Ez most kérdés, megállapítás, kinyilatkoztatás, figyelmeztetés vag mi volt?
Merthogy itt ilyet senki nem mondott. Amúgy felmelegedés is van vagy 12 ezer éve, a mamutkák ki is haltak (ez természetesen nem tömeges kihalás, habár ugye ők elég nagy tömegűek voltak;) valamint a kardfogú tigrisek, dipodoton, meg egy csomó más állat.
Ha történetesen mamutok lennénk, akkor már túl lenénk a világvégén, de mint emberek sem fogjuk ezt elkerülni. (Ha nem most akkor 50 000 vagy 5 millió év múlva. Aztán majd jönnek mások, akik meg minket fognak vizsgálni, és megállapítják, hogy kihaltunk mert nem bírtuk a felmelegedés következményeit, meg ilyenek.;)
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
"Ott a pont. Azért azt tudjátok, hogy 2012-ben kezdödik egy új napciklus nem a kicsi 11 éves, hanem a nagy az valami 5120 éves ciklus, a maják számították ki, és jól, mert a tudósok is ezt vallják."
?????
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Hellóka, hé!
"A váltások érdekessége, hogy szabálytalan időközönként mennek végbe."
A Nap viszont ciklikusan változik, szabályos időközönként. Nem nagyon van koreláció...
Nekem egy ideig az volt a meggyőződésem, hogy ez okozza az "ugrásokat" az evolúcióban, de erre sem találtam semmi összefüggést...
Steam: Zero_hu
Live!: Zero HUN
|
"Az űrben senki sem hallja, ha sikoltasz." :)
War, war never changes...
War doesn't determine who was right, only who is left.
|
Ott a pont. Azért azt tudjátok, hogy 2012-ben kezdödik egy új napciklus nem a kicsi 11 éves, hanem a nagy az valami 5120 éves ciklus, a maják számították ki, és jól, mert a tudósok is ezt vallják. Azt azért furcsának tartom, hogy a nap pólusváltása és a Föld pólusváltása között nem látják az összefüggéseket. Nem véletlen, hogy most ingadozik a mágneses tér amikor a Nap váltani készül. Ez gyorsan le fog zajlódni, nem tudom hogy ennek milyen következményei lesznek, de túl fogjuk élni.
A buta embert gondolatai irányítják, a bölcs irányítja gondolatait.
|
Nincs olyan messze! Valszeg 3000-4000 között lesz a pólusváltás, tehát max. 2000 év van hátra. Nem olyan sok idő az! A legutóbbi pólusváltás 780 ezer éve történt, neve Brunhes-Matuyama pólusváltás. Földrajzi helytől függően 1200-10.000 évig hatott a bioszférára. De lássuk mit ír a Wikike a biológiai hatásokról: "Some speculate that a greatly diminished magnetic field during a reversal period will expose the surface of the earth to a substantial and potentially damaging increase in cosmic radiation. However, Homo erectus and their ancestors certainly survived many previous reversals. There is no uncontested evidence that a magnetic field reversal has ever caused any biological extinctions. A possible explanation is that the solar wind may induce a sufficient magnetic field in the Earth's ionosphere to shield the surface from energetic particles even in the absence of the Earth's normal magnetic field."
Különben mindössze 70 ezer éve - nem tudjuk milyen okból - majdnem kihalt az emberi faj, a létszám kb. 2000 főre csökkent. Szóval, lehet vakarni a fejet.
Kara kánként folytatom tanításom.

|
Jah, a nibiru erre fog olálkodni..én már várom, hogy egy oriási bolygót lássak napközben az égbolton..kíváncsi vagyok..az majd helyre rántja a mágneses mezőt lol :D
Q6600 3.3G " HD 6850OC 900/4600 " 4GB DDR3 CL8 " CTG 450W80P
|
Bizonyítást kérnék arra is, hogy VÉGTELEN világegyetem "99,999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999...%" nem alkalmas a Földi életre.Nyílván erre is van bizonyítékotok hihi Persze az a 0,0000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000001% gondolom..itt az ezsgéről hihi
Q6600 3.3G " HD 6850OC 900/4600 " 4GB DDR3 CL8 " CTG 450W80P
|
Felejtsétek el az 1500 évet. Ezt szeretni fogjátok: 2012 ;)
|
ajjj nekszuS, szétqrtad a totyikot...  Látod, léteznek nem "törvényszerű" anomáliák...Bármi lehetséges :P Egyébként meg..khm, pólusváltás nem azért van mert szennyezzük a bolygót.. :P A világűrmegigen barátságtalan...NEM VÉLETLENÜL
Q6600 3.3G " HD 6850OC 900/4600 " 4GB DDR3 CL8 " CTG 450W80P
|
Ja és a híresztelésekkel ellentétben mindenki örökéletű!
Ez nem riogatás, a világegyetem 99,999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999...%-a nem alkalmas a Földi élet fenntartására. Na most ezt lehet úgy is megélni, hogy úristen milesz még itt, meg gyorsan keressünk valami vallást, esetleg a zufókat. Vagy ellenkezőleg, hogy ki a faxom nem xarja le, csak a sör meg a cigi ára ne emelkedjen! Na most ez egy riogatós cikk, amiben belevágják az ember arcába, hogy jóisten lehet, hogy nem kedvel bennünket annyira mint gondoltuk, mert azért elég határtalan a világegyetem, de kibaxott módon ellenséges is, a maga naturális módján.
Viszont az elkövetkező 100 évben valszeg nem lesz ilyen esemény. Szal mindenki nyugodjon meg! És mindenki térjen vissza a hétköznapi élethez, koncentráljunk szépen az éppen aktuális gazdasági világválságra!;)))
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Aha.Kézzelfogható Bizonyítást kérek, a legutóbbi váltásról.Ha nincs, addig ez is csak találgatás, mégha elméletben zérónak kell lennie akkor is.Egyébkéntmeg..Úgysem fogjuk megtudni :PPPPP
Q6600 3.3G " HD 6850OC 900/4600 " 4GB DDR3 CL8 " CTG 450W80P
|
"Nyílván gyengülni fog a mező, de pontos információk nincsennek, h mennyire"
Ne találgass! A váltáskor pont nullára gyengül. Hogy mennyi ideig tart a váltás, az a kérdés. Lehet 100 év, ezer év is akár. Egy nap alatt biztos nem zajlik le, mert a Föld magjának átrendezéséről van szó, és az anyag nem fog neked hipp-hopp, secperc alatt átrendeződni.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Olvasgass: Sugárbetegség - Kísérlet a kezelésére.
A földi mágneses pajzs hiánya a pólusváltás idején gyakorlatilag ugyanaz, mintha bevetették volna az atomfegyvereket. Nincs azonnali kihalás a robbanás miatt, atomtél, és por, de az atombomba robbanás utóhatásai megvannak.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
nekszuS.Már megint itt riJÓgatod a népet...Komolyan mondom..kész  Bezzeg amikor te ott voltál a legutóbbi pólus váltásnál, csak úgy hulltak alá a meteorok, állatok és ufók égtek porró a napszéltől, a kitőrések szinte a Földig elértek ajj má :D Nyílván gyengülni fog a mező, de pontos információk nincsennek, h mennyire..tulzó következtetéseket meg fölösleges szajkózni még most :P 1000-2000 év múlva..Hol leszünk mi már?Ha leszünk még...lol :D
Q6600 3.3G " HD 6850OC 900/4600 " 4GB DDR3 CL8 " CTG 450W80P
|
Ajánlom figyelmedbe a #27-es hozzászólásban belinkelt cikket. Nem a mágneses mező okozza a sugárzást!
Pl ne tévesszen meg az sem, hogy jelenleg az űrhajósokat nem éri halálos sugárzás, mert ez a mágneses mező eltéríti a nagy energiájú töltött részecskék nagy részét, és e fölé nem mennek. Viszont a jelenlegi űrhajóépítési technológiánkkal azért nem tudnánk többek között a Mars utazást végrehajtani, mert az űrhajósokat az alatt elég veszélyes mennyiségű sugárzás érné, ha nem is halnának meg az út végéig, de nem sok maradna már hátra az életükböl!!!
A mágneses mező megszűntével, ugyan ez vár minden élőlényre!
Azt se mondta senki, hogy egyik napról a másikra áll vissza a mező, lehet, hogy ugyan annyi időtvesz igénybe, mint amennyi idő alatt leállt!
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
"Ha ez most megfordulna, szerinted milyen extra sugárzás alakulna ki, ami legyalulna mindent?"
A megfordulással nincs gond, még mindig nem érted.
A megfordulás alatt, akár száz évekig, nincs jelentős mágneses tér, tehát főleg a napszél meg a kozmikus sugárzás is szabadabban juthat le a felszínre. Szép kis sarki fények (aurora borealis) lesznek láthatók mindenütt. Hosszú távon ez súlyos megbetegedéseket (bőrrákot, vakságot, genetikai mutációkat stb.) fog okozni. Védőöltözetet kell majd viselni a szabadban. Nagy kaland lesz majd a kirándulás, olyan, mint egy-egy űrséta. Persze drága is.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
A félreértések elkerülése érdekében azt azért tisztázzuk, hogy jelenleg is nagy faj-kihalási fázisban vagyunk! Ez ugyan nem jelenti azt hogy hullahegyeket látsz mindenhol, amik aztán szépen tudnának fosszilizálódni és elismerő hümmögésre késztetni a tudósokat néhány 10 millió év múlva, viszont azért folyamatosan és jelentősen csökken a biodiverzitás.
Ha az adott geológiai rétegben nem maradnak markánsan elkülönülő jegyek, pl vulkáni porból, jelentős geológiai változásokból következő jegyek, akkor utólag nem elkülöníthető az adott korszak, pedig lehet hogy pár 10 ezer év alatt jelentősen megváltoztak a fajok.
Ezek más léptékű változásik, mint ahogy az ember általában gondolkodik. A Főld eseményeit általában nem halivúdi sztárrendezők rendezik, nem kell 1,5 órába beleférnie az eseményeknek.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
Vagy esetleg átalakítják a teljes építkezési technológiát. A proliknak az állam épített ingyen paneleket, ma hőszigetelik ezeket szintén ingyen (10% önrész), és 100 év múlva kicserélik az ablakokat, meg pár dolgot, és kapnak a prolik védőruhát, szintén ingyen, az adófizetők pénzén. A gazdagok pedig a Rózsadombról lemennek a Rózsavölgybe, igazából a Rózsabarlangba, az adófizetők pénzén. Az adófizetők (középosztály) találékonyabb - kisebbik - része túléli, a többség meg kihal. Kialakul egy új, élősködő faj, amely aztán saját magát fogja kiirtani.
Egy lehetséges forgatókönyv a sok közül.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Hát a sugárzás elsők között az örökítő szerveket támadják meg.
A Föld mágneses tere most is hat, de ez nem nagyon zavarja élőlényeket. Ha ez most megfordulna, szerinted milyen extra sugárzás alakulna ki, ami legyalulna mindent?
|
Nem tudsz megemészteni, látom. :) Sebaj.
|
Persze, hogy nincs szó kihalásról.
Pár millió ember, akit beengednek az atombunkerekbe, majd csak túléli valahogy.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
En sem hallottam meg errol. Erdekes cikk nekem uj. Szoval ma reggel is okosabb lettem valamivel:)
|
Így van. Egyesek megint nem gondolkoztak. Okozhat gondokat, de kihalásról szó nincsen...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Hát a sugárzás elsők között az örökítő szerveket támadják meg. A több mutáció elsősorban az újszülöttek halandóságánk növekedésében mutatkozik, merthogy a mutációk többsége káros, nem életképes egyedeket eredményez. Kisebb részük viszont hasznos, az alkalmazkodást segítő tulajdonságok megjelenését erősödését eredményezi.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
Félig OFF: Sokan írjátok, hogy régi cikk így, régi infó úgy. Vannak sokan (pl. én is sokan vagyok :) ), akik nem nagyon olvasnak tudományos lapokat, csak néha pl. felnéznek ide. Nekünk nagyon jó, ha egy ilyen másoknak ,,régi'' cikk jelenik meg, mert még máshol nem olvastam (tuk).
|
1500 ev mulva valszeg mar odivatu technologia lesz az elektronika..
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
Mi? mar keso van.. mitol valna sterille?
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
|
Nem fog fájni, mi? Mert te mondod.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Mágneses pólusváltás a Földön?
[mycom: Core2duo E4300,GeForce GT 240 (1GB),2GB DDR2,Sharp 26"(hdtv),Genius SW-HF5.1 5000]
"Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint a nem áram alatt lévő, csak épp a fogása más."
|
Nem lesznek ilyen komoly élettani következmények. Egyszerűen megfordulnak a pólusok, pár dolgot át kell állítani, és rendben is vagyunk. :D Gondolom ez a váltás se egy másodperc alatt megy majd végbe. Kicsit hasonlít ez a Napfogyatkozásra. (Vajon kis 'n' vagy nagy?) Verték a harangot, hogy megbolondulnak a kutyák, baromfik, cigányok, de sehol semmi nem történt. :D
|
nem ugy van h csak másfele fog álni az iránytü azt kész? itt nem a föld forgásárol hanem polusairol van szo :S
|
Hát a cikk eléggé le van maradva a korral :D
Love Sign: MASTAAAAA~ SPAAAAAAAAAAAAAAAARK!!!
|
A hatás megegyezik azzal, amit az űrhajósok éreznek a Hold felé. Persze nekik rosszabb, mert gravitáció sincs, és elolvadnak a csontjaik. Ha elmennél a Marsra, cseberből vödörbe jutnál, mert annak a bolygónak sincs mágneses mezeje. Máshova meg nem nagyon tudsz menni, „itt élned, halnod kell”.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Én ugy tudom hogy az emberek is megkergülnek nem csak az állatok ha ez bekövetkezik. (ergo az ember is állat) :) Állítólag az fog történni hogy mindent elfelejtünk majd, inni, enni , illetve a testünk jelez majd, de nem tudjuk hogy mit csináljunk. Nagy civilizációk is igy tüntek el, állítólag. Mondjuk én már most is érzem ezeket a káros hatásokat :D...
|
Gjøvik Olimpiai Sziklabarlang:
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Különben, fű alatt egyre több ország épít föld alatti létesítményeket. Újabban Katar.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Hű, bolygó elhagyása De jó lenne addig élni és elhúzni innen
|
"1500 év alatt már csak eljutunk oda, hogy el tudjuk hagyni a bolygót" Ne reménykedj!
Kara kánként folytatom tanításom.
|
eddig az Atlanti-óceán - Budapest alagutat fúrták, azon jött a tengeralattjáró is, ami a Pannon reklámban van :)
1500 év alatt már csak eljutunk oda, hogy el tudjuk hagyni a bolygót
|
"Addigra hátha megépül a 4-es metró is Bp.-en."
Te nagyon szereted a Sci-fit, gondolom!;D
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
A bőrrák ellenszerét is meg kell addig találni.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
én azért nem vagyok annyira optimista. 1500 év nem olyan sok, de lehet, hogy annyi sincs hátra. mindenesetre a technika rohamosan fejlődik, tehát az elektronikán van még mit csiszolni. Addigra hátha megépül a 4-es metró is Bp.-en.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
|