Túl szép, hogy igaz legyen - mondhatja sok felhasználó az Oosah ajánlatát hallva. A cég egy terabyte internetes tárhelyet kínál teljesen ingyen.
Hirdetés
Ugyan a szolgáltatásnak egyelőre csak a bétaverziója érhető el, az első benyomás pozitív. A nyitóoldal ugyanis részben magyarul jelenik meg. Az már önmagában örömteli, hogy egy cég gondolt hazánk lakóira, akkor is, ha a megjelenített szöveg fele még angol.
Az elérhetővé nyelvek között találjuk még a spanyolt, az oroszt, a lengyelt, a franciát, az olaszt, a portugált, a németet, a japánt, a svédet és a hollandot.
Kérdéses viszont, hogy lesz-e olyan internetező, aki valóban képes kihasználni az egy terabájtos tárhely nyújtotta lehetőségeket.
Vannak korlátozások is. Ilyen például, hogy az online merevlemezen kizárólag videókat, zeneszámokat és digitális képeket helyezhetünk el, programokat, dokumentumokat és más fájlokat nem.
Az egyes fájlok mérete a videók esetében nem haladhatja meg a 250, a digitális fotóknál és a daloknál pedig az 50 megabájtot. Ezzel a lépéssel az volt a fejlesztők célja, hogy az Oosah ne váljon illegálisan másolt tartalmak csereberélő helyévé.
A támogatott képfájlformátumok között megtalálható a jpg, a bmp, a png, a tif, a gif, a videóformátumok közül az flv, az asf, az avi, az avs, a dv, az ea, a mulaw, az mjpeg, az mpeg, az swf, a mov, az mp4, a 3gp, az nsv, a theora, valamint elvileg a dvd, az scvcd és a vcd is.
Mindenképpen jó pont a RAW fájlok, ezen belül is a cr2, az mrw, a nef, az orf, a raf, a pef, az x3f, a dcr, a kdc, az srf, a raw, a crw és a dng formátumok támogatása.
A zeneszámok esetében viszont kizárólag az MP3 szerepel a listán.
A feltöltéseknél akár több fájl is megadható, ezeket a rendszer egymás után tölti fel az Oosah szerverére. Amikor a folyamat befejeződött, erről az illető azonnal automatikusan értesítést kap egy e-mailben.
A felhasználók meghatározhatják, hogy az adatokat ki láthatja, azok nyilvánosak, vagyis mindenki számára hozzáférhetők, vagy csak az ismerősök számára, esetleg külön jelszóval védettek.
Az Oosah olyan, mint egy online fájlrendszerező. Létrehozhatunk új könyvtárakat, minden egyes mappához és fájlhoz társíthatunk egy külön letöltési linket, amiket szintén megoszthatunk másokkal. Emellett igénybe vehetjük a már jól ismert drag and drop-funkciót. A tartalmak használhatók a Picasában, valamint a Facebook, a Flickr és a YouTube rendszerében. Ehhez csupán néhány kattintásra van szükség.
Maguk a fejlesztők is egy webalapú digitális médiatartalom-menedzselő és hostoló rendszerként írják le a szolgáltatást.
Az Oosah egyaránt használható Windows, Linux és Macintosh alatt, a működéshez azonban szükség van egy Flash-modulra.
A működési költségeket reklámbevételekből fedezik, de az üzemeltetők fenntartják maguknak a jogot arra is, hogy néha hirdetéseket villantsanak be.
A szolgáltatás a Basic Oosah tagság választása esetén ingyenes, a nagyobb tárolóhelyet akaróknak viszont havidíjat kell fizetniük.
Az Oosah egy bíztató kísérlet és amennyiben a feltöltési sebesség, a nyelvi verziók és a menük tovább javulnak, a honlap a jövőben egyre több felhasználó számára lehet majd vonzó.
1. csak mp3? ogg, wave, stb miért nem? 2. ha tömörítek teszem azt zippel egy fájlt, akkor annak minden bájtját végig fogja nézni, fejlécinformációt keresve benne? Ha pl. egy mp3-as albumba, ami kisebb 50 MB-nál és tömörítve van ééés belekreül egy kép (cd cover), akkor azt már fel se engedi tenni?
Hát, nemtom. Magyarországon odáig fajult a helyzet, hogy lassan semmi sincs biztonságban, bármikor jöhet az enbiejcs és elviszi az adattárolóid, mondvacsinált indokokkal.
Szükség van optikai (vagy legalábbis fizikai) adathordozókra. Engem valahogy megnyugtat, ha az archivált dolgaim fizikailag nálam vannak, nem valami mittudomén milyen szerveren.
4shared, itt 5 gigád van, bármit megoszthatsz (max 100 mega/file) és elég jó. Pl a feltöltött zenét online meg tudod hallgatni, és meg is oszthatod a cuccaidat.
és mondja vki h szükség van optikai adathordozókra még :D Egy szélessávú nettel bárhol nagyobb előnyre lehet szert tenni ezzel csak hiába az 1Terás limit, meg a dvd formátum ismerete ha 250megás lehet max...
wOlFbYTe "Minden fájlformátum tartalmaz vízjelet/fingerprintet/headerinfot, azaz bármikor megmondható róluk, hogy milyen állományok valójában."
Na ezt ne adtad volna elo (mivel nem igaz az allitasod). Ugyanis vannak un. titkositott allomanyok is, es amugy sem minden program keszit ilyent (pl: az anyem sem, es nem veletlenul). De meg a darabolo programok egy resze sem (az mas kerdes hogy regi un. neves progik viszont igen).
NB: amugy valoszinusithetoleg valoban csak a mar regi, jol bevalt fejlecezett cuccokat tudod oda kotorni.
Asus P5E; Q6600@3,4GHZ; Dragon 800MHZ 8G, Asus 8600GT; Samsung 1,25T; Dragon haz; Cooler Master M620; Logitech G5; Schyte Ninja 1100 RevB; Canon LBP810 & Lide 600F; LG L226WTQ & Belinea 21"; NEC RW
De vajon ez mennyire biztonságos? Ha most neki állok és töltöm ezerrel a képeimet, kell-e tartsak attól hogy egyszer csak megszűnik az oldal, s a képek meg a többi egyszerűen elvesz?
"És ha egy program kiterjesztését átnevezem avi-ra, feltöltöm és más leszedi majd visszanevezi exe-re akkor nem működik a dolog?"
BMP-be viszonylag konnyen lehet adatokat pakolni. Ott formatumtol fuggoen csak egy fejlec es a nyers binaris adatok vannak, csakugy mint tomoritetlen wav vagy avi eseten. Igy egy megfelelo keretprogram kepes lehet arra, hogy minden elmentett file-t feldaraboljon es becsomagoljon 50 MB alatti bmp-kbe, majd ezeket feltoltse. Kitomoriteskor a file-okbol ki lehet venni a binaris adatokat. A bmp file-ok kepkent is megnezhetoek, bar olyankor (a felhasznalt tomorites fuggvenyeben) csak feher zaj latszik. Klasszikus peldaja ennek az eljarasnak a faxok es a modemek hangja amikor veletlenul valaszolnak egy audio hivasra.
A fenti eljaras fejlettebb valtozata amikor az adatok csak a kep also helyierteku bitjein vannak, tehat a kep tartalma nem valtozik jelentosen csak egy kismeretu zaj jelenik meg benne. Ezt hivjak adatrejtesnek. Tomoritessel es titkositassal kombinalva egy nagyon nehezen felderitheto kommunikacios csatorna alakithato ki ilyen modon. Persze tobbnyire nem eri meg bajlodni az ehhez hasonlo megoldasokkal, mint ahogy a fenti szolgaltatas sem igazan tunik tul megbizhatonak.
Minden fájlformátum tartalmaz vízjelet/fingerprintet/headerinfot, azaz bármikor megmondható róluk, hogy milyen állományok valójában.
A képek felbontása és kiterjesztése megmondja nekünk a várható méretet, ha abba többletinformációt fűzöl az rögtön kiderül a méretből. Ha képet ágyazol bele, a mérete a többletadat miatt akkor is nagyobb lesz, így ezek a fájlok feltöltésnél elvethetőek pusztán a kiterjesztést és a méretet megvizsgálva.
Mellesleg az 50 megás zenefájl méretkorlátozás azért annyi amennyi, mert a ripperek a teljes CD-t egyetlen fájlba szokták menteni, egy .cue állományt mellékelve ami tartalmazza a számok előadóját, címét, illetve hogy hol kezdődnek. Méretük jóval nagyobb 50 megánál, még a legveszteségesebb MP3 tömörítéssel is.
Azért ha belegondolunk, RapidShare és társai részben a warezből húznak hasznot. Ha nem lennének ezek a feltöltések a látogatottságuk jócskán lecsökkenne.
Nem a fileok kiterjesztését nézik, hanem a fejlécet. Abban benne van minden információ. Viszont vannak erre speckó csomagoló programok. Én már húztam le olyan .rar os fileokat, amelyek .jpg fileoknak voltak álcácva, aztán egy speckó programmmal ki lehetett bontani őket. Ugyan így bármilyen fileból tudott .jpg képeket készíteni, úgy, hogy képet is csomagolt bele, tehát egy képnézővel meg is lehetett nézni. Arra is képes volt, hogy ne egyforma méretű kép állományokat készítsen, mert persze az is gyanús.
Szerintem oket nem izgatja mi lesz ott. Ezzel a lepessel siman vedik magukat ugyanugy mint a rapidshare. O is torli neha neha valamites kapok egy uzetet hogy ne uploadozak :) (szep szo) illegalis tartalmat. Szerintem kimondottan arra mennek hogy legyen ott minden. Ujra csak nekik mindegy csak nyissad ki es legyen nekik klikk a reklamon :)
ezzel a korlátozással sokra mennek, már nem azért de melyik mp3 fájl nagyobb 50 megánál? mert attól még mert külön külön felrakom az összeset attól még ugyanúgy letölthetik az emberek és egy filmet is fel lehet darabolni 250 megás részekre