Áramszolgáltató lesz az eBay
2008. szeptember 25. 08:50, csütörtök
A népszerű internetes aukciósház idővel a német árampiac meghatározó szereplőjévé akar válni és már alá is írta az együttműködési megállapodást az egyik szolgáltatóval.

Hirdetés

Az eBay szerint a Vattenfall nevű céggel való kooperációnak köszönhetően a felhasználók olcsóbban juthatnak majd áramhoz. A két cég már ki is dolgozta Easy Privatstrom nevű akciós ajánlatát, amely egyelőre kizárólag a regisztrált eBay-tagok számára érhető el. Az emberek régiónként évente akár 51 és 182 euró közötti összeget is megtakaríthatnak, ha ezt a konstrukciót választják. "Az alacsony áramárak természetesen nagyon érdekesek lehetnek a fogyasztóknak és az áramot a cégünk biztosítja. Ebben a formában minden fajta energianyereség megszűnik, függetlenül attól, hogy az áramot öko-, szén-, vagy atomerőművek állítják elő. Az együttműködésről stratégiai szempontok alapján döntöttünk" - jelentette ki Steffen Herrmann, a Vattenfall szóvivője.

"A német árampiac liberális módon van szabályozva, így egy helyi szolgáltató drágábban kínálja ugyanazt az árammennyiséget, mint egy több régióban működő konkurense. Így van ez a mi esetünkben is, ezért olcsóbb az áram az általunk kínált csomagunkban az eBay-tagoknak. Ugyan első ránézésre úgy tűnhet, hogy az árampiacon való megjelenés nem illik a profilunkba, azonban mégis egybevág az elképzeléseinkkel. Az a lényeg, hogy a szolgáltatás valamilyen többletértéket kínáljon a látogatóinknak. Ez pedig ebben az esetben elmondható" - tette hozzá Alexander Witt, az eBay szóvivője.

A megoldás előnye, hogy az új szolgáltatóval szerződő emberek teljesen online, papírszámlák nélkül intézhetik például a számlázással kapcsolatos ügyeiket, de nyerhetnek évente legfeljebb 55 eurós jóváírást, valamint a számlákból leírható kedvezményeket is. A szerződések határozatlan idejűek.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
ziipp  
2008. szept. 25. 21:35 | válasz | #4
Itthon a gas.hu hasonló jellegű cég.
2008. szept. 25. 16:19 | válasz | #3
höhö licitálni is lehet majd az áramért vagy csak buy it now?
Ugyan első ránézésre úgy tűnhet, hogy az árampiacon való megjelenés nem illik a profilunkba
hát hogyne illene, most mindenki parál a multiktól lassan lehet listát írni, az ebaytől lehet majd mindent venni, multimédiát az appletől a googletól meg a netet és a földet felosztják három részre
2008. szept. 25. 15:57 | válasz | #2
Ez vajon Magyarisztánban is választható lesz?
12346  
2008. szept. 25. 12:08 | galéria | válasz | #1
de jó lesz nekem megin, ha íbéjező német leszek^^