![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Évekig manipulálta a fájlcserélők elérését a Comcast
2008. szeptember 22. 17:55, hétfő
Az amerikai szolgáltatói bírói utasításra tette közzé a fájlcserélő protokollok manipulálására vonatkozó teljes politikáját, annak részletes visszatekintését. Kiderült, hogy éveken át folytatták ezt a tevékenységet.
Eszerint a Sandvine cég által fejlesztett megoldást 2005 májusában helyezték üzembe, a cél akkor az volt, hogy meghatározzák, pontosan mely protokollok és mely régiók esetében figyelhető meg a hálózat túlterheltsége a kapcsolatok nagy száma miatt. Ezen tesztelések során kimutatták, hogy több fájlcserélő protokoll - így például a BitTorrent, az eDonkey, a FastTrack, valamint a Gnutella - esetében is problémákat okoz a nagy forgalom, emiatt pedig 2006-ban megkezdték az említett protokollok működésének manipulálását. Ez nem ment egyik napról a másikra, széles körben pedig csak 2007-től alkalmazták. A megoldás két lépésben valósítja meg a célt. Elsőként minden régióban meghatároz egy tűréshatárt és jelzi, amint a feltöltés céljából két vagy több gép között létrehozott kapcsolatok száma túllépi azt. Ennek bekövetkezte esetén az új kapcsolatok létesítését korlátozza, a cég szerint azonban ez nem minősül blokkolásnak, hiszen amint a mért adat ismét a tűréshatár alá szorul, engedélyezik azok létrehozását. A másik tábor viszont azzal érvel, hogy mivel az eldobott kérelmeket nem engedélyezik automatikusan a zöld lámpa kigyulladásakor, a blokkolás ténye megvalósultnak tekinthető. Az amerikai szövetségi kommunikációs bizottság augusztusi döntése nyomán (amely 3:2 arányban született meg) a szolgáltató köteles minden részletet nyilvánosságra hozni és közölni, hogy miként szándékozik megszüntetni ezen praktikákat az év végéig. A cég korábbi fellebbezésében azzal érvelt, hogy egyes régiókban az összes feltöltések felét-kétharmadát a fájlcserélők teszik ki, illetve hogy 90 százalékban nem befolyásolják ezek forgalmát. Ennek benyújtása ellenére vállalták a rendelkezés megvalósítását. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|