Los Angeles utcáinál is veszélyesebb a web
2008. szeptember 22. 18:26, hétfő
Napjainkban egyre több az online kártevő és a tendencia azt mutatja, hogy ma már bármely felhasználó potenciális áldozat lehet.

Hirdetés

"Ma nagyobb a veszélye annak, hogy valaki online bűnözők áldozatává válik, mint hogy a valóságban az utcán keveredik bele egy bűncselekménybe" - állítja Mikko Hyppönen, az F-Secure számítástechnikai biztonsági cég kutatási vezetője. Az ok egyszerű: a világháló nemzetközi, nincsenek határok. Vagyis ami a normál esetben előnyt jelent, az ilyenkor hátrány. A szakember NIS Summer School keretében megtartott beszéde szerint az egész olyan, mintha minden bűnözőnek szabad repülőjegye lenne mindenhova. A kiberbűnözés professzionálissá válása Hyppönent az évezred elejére emlékeztette.

Elmondása szerint amikor 1986-ban megjelent a Brain.A nevű kártevő, akkor elsősorban a fiatalok és a vírusírók hírnevet akartak szerezni. Akkor még a fizikai adathordozók voltak a fő célba juttatási eszközök és ez a fertőzési módszer emiatt meglehetősen hosszadalmas volt. A web megjelenésével viszont lehetővé vált, hogy akár néhány óra alatt is több millió számítógépet fertőzhessen meg valaki. Azonban ezzel még mindig többnyire a fiatal, de képzett, a fejlett országokból származó emberek foglalkoztak. Számukra még mindig nem a pénzen, hanem a hírnéven, a bizonyításon volt a hangsúly.

Az újabb fordulópontot a 2001-es terrortámadások jelentették. "Akkor jöttek rá ezek a tinédzser-hackerek, hogy nem menő dolog kibertámadásokat folytatni az egész társadalom ellen és felhagytak tevékenységükkel. Ezek az emberek főleg az iparilag fejlett országokban éltek, volt szakmájuk és elhelyezkedtek. A helyükön azonban megjelentek a fejlődő országokbéli társaik. Ma a egtöbb támadás Oroszországból, Kínából és Brazíliából indul. Az ottani emberek általában rosszul képzettek, nem igazán van esélyük az elhelyezkedésre és a kiberbűnözésben látják a kilátástalan helyzetből való kivezető utat. Ráadásul kialakult egy Robin Hood-imázs, hiszen ezek a bűnözők nem tekintik bűncselekményeknek, hogy ellopják a gazdag európai vagy amerikai emberek pénzét. A probléma csak az, hogy a néhány magányos Robin Hoodból egy jól szervezett hálózat fejlődött ki. Az IT-bűnözés a teljes ágazaton belül a leggyorsabb mértékben fejlődő szektor" - közölte Hyppönen.

Feltörekvő üzletág a számítógépes ipari kémkedés. A legegyszerűbb a célszemély egyik kollégája e-mail címének kiderítése, majd arról levelek küldése. Mivel az e-mail egy ismerőstől jön, a címzett nem fog gyanút - vesztére. A csatolt fájlban ugyanis többnyire valamilyen kártevő, billentyűleütés-figyelő vagy trójai van, amelynek a segítségével könnyedén megszerzik az irányítást a számítógép felett. Szintén elterjedtek - különösen a közepes és kisvállalatok ellen - az általában zsarolási célú Distributed Denial of Service (DDoS) támadások. Mivel ezek a cégek gyakran nem védik megfelelően IT-rendszereiket, könnyű prédát jelentenek.

Az F-Secure kutatási vezetője kiemelte, hogy ma már fórumokban kínálják eladásra a lopott hitelkártya-adatokat címekkel és nevekkel együtt. Egy amerikai polgár adatai 2 dollárért már kaphatók, míg egy német hitelkártya-információ 4 dollárt ér. A megszerzett pénzt tisztára mossák, méghozzá nagyon egyszerű módon. Olyan embereket keresnek, akik hajlandók az összegeket a bankszámlájukon fogadni, majd a Western Unionhoz átutaltatni. "A közreműködésért cserébe általában mindenki a pénz 5 százalékát és egy rendőrségi látogatást kap. A másik megoldás az online póker és kaszinó. A bandatagok megbeszélnek egy találkozót egy virtuális pókerasztalnál, majd találkoznak és játszanak. A valóságban a parti a pénz külföldre menekítéséről szól."

"Amíg korábban dicsőséget és tiszteletet jelentett egy programozónak valamely kártevő elterjesztése, addig mai társaik többnyire észrevétlenek szeretnének maradni. Amennyiben ma egy vírus az újságok címlapjaira kerül, az egyet jelent a kiberbűnözők számára a vereséggel" - hangsúlyozta a szakember.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. szept. 23. 18:57 | galéria | válasz | #13
Fuu, OVI! Je, nyomjad!
AzUs  
2008. szept. 23. 18:43 | válasz | #12
Én meg azt hittem van vmi köze az egésznek LA-hez..
NEXUS6  
2008. szept. 23. 11:37 | galéria | válasz | #11
Bakter, már a kínaiakban sem bízhat az ember!;D
2008. szept. 23. 11:17 | galéria | válasz | #10
Helyes...Legalább nem kell mosóba vinnűnük :))))))

A desert amúgy 50-es, de nem gáz... :W :D:D:D Mondjad neki, hogy átvágták a játékboltba
NEXUS6  
2008. szept. 23. 09:11 | galéria | válasz | #9
Ok, jöhettek, tegnap szépen lemostam, csak úgy csillog villog!;)

Amúgy barátom deserteagle 45 is üdvözletét küldi.;)))
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. szept. 23. 08:18 | galéria | válasz | #8
A te hsz-eddel máris előbbre lettünk MSE. Köszi.
2008. szept. 22. 23:11 | válasz | #7
És melyik útcától... a déli, keleti, nyugati rész, vagy a dúsgazdagok utcájában ahol rendszeres rendöri őrség van? :) Fogadok, hogy L.A.-ban van a világ legveszélyesebb (na jó, lehet hogy mégis Szomáliában) és legbiztonságosabb utcája is :) összehasonlítás amelytől mást nem is lehet csak bexarni...
b10  
2008. szept. 22. 21:28 | válasz | #6
Tinman:

Ha kicsit is értenél a témához, akkor nem írnál ilyen hülyeségeket.
2008. szept. 22. 21:24 | galéria | válasz | #5
Már megyünk is a haverokkal, IP bemérve nexus
Moci jöhet, tarozást meg meghagyjuk neked mert jófejek vagyunk
BiG G  
2008. szept. 22. 20:46 | galéria | válasz | #4
4chan ftw
NEXUS6  
2008. szept. 22. 20:24 | galéria | válasz | #3
Hú de bexartam!;)
Vajon hogy fogják ellopni azt a félmillió forintot, amivel a bankoknak tartozok, és pl itt áll az ablakom alatt egy motor képében!;)))
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. szept. 22. 19:40 | galéria | válasz | #2
Üzlet? Akkor mégis a vírusirtó programok létrehozói ennek a töménytelen trójainak ami manapság terjeng?

Nem értem az olyan trójai programok célját ugyanis, amelyek pl. egyszerűen megölik a rendszert, vagy nem engednek usert választani, vagy újraindítgatják a gépet, letiltják a feladatkezelőt.

Mert annak látom értelmét, amikor spywarézik ezerrel a sarokban és klikk ide után 30 dollárért leirtható a szemetjük.... egyenes beszéd, értem.

De a legtöbb a saját terjedését megakadályozza azzal, hogy megöli a rendszert... ergo értelmetlen.
2008. szept. 22. 19:27 | galéria | válasz | #1
múltkor majdnem megkéseltek a wow topicban