Csak részben fedezi az osztrák állam a lehallgatási költségeket
2008. szeptember 15. 18:26, hétfő
Az osztrák állam csak részben hajlandó megtéríteni a szolgáltatóknak a távközlési adattárolás és a lehallgatást lehetővé tévő rendszerek bevezetése miatti pluszköltségeket. A szolgáltatók értetlenül állnak a döntés előtt.

Hirdetés

Ausztriában a távközlési ellenőrzéseket a 2003-ban hatályba lépett úgynevezett Überwachungsverordnung (ÜVO) szabályozza. A telekommunikációs cégek ennek alapján kötelesek a forgalomfigyelést és lehallgatást lehetővé tévő rendszereket az ETSI-szabványok szerint telepíteni. Az internetszolgáltatók és a távközlési vállalatok már régóta kártérítést követelnek, mivel a fejlesztések költségeit nekik kell viselniük.

Maria Berger igazságügyi miniszter most nyilvánosságra hozta az Investitionskostenverordnung (IKVO) nevű dokumentumot, amelyből kiderült, hogy az internetszolgáltatóknak és a telekommunikációs társaságoknak csak a költségek 90 százalékát térítik vissza. Ez önmagában még nem lenne probléma, azonban az erre a célra kifizethető összeget 17 millió euróban határozták meg. A cégeknek októberben, novemberben és decemberben kell jelezniük igényeiket, az összegeket elbírálják és leghamarabb jövő év elején kaphatják meg. Amennyiben a kifizetendő pénz meghaladja a 17 millió eurót, az egyes vállalatoknak fizetendő összegeket arányosan csökkentik.

Simone Keglovics, a 3 nevű mobil szolgáltató vezető jogásza igen csak meglepődött a hír hallatán. "Miért csak a költségeink 90 százalékát térítik meg? A 17 millió euró ráadásul nem lesz elég, hiszen a legnagyobb részt a Telekom Austria kapja majd. Akkor mennyi marad nekünk? Tisztázatlan az is, hogy mi lesz a rendszerek sorsa, hiszen azok sem működnek a végtelenségig" - hangsúlyozta Simone Keglovics. A vállalatok kifogásolták azt is, hogy a 17 millió euró csak az új beruházásokat fedezi, vagyis a fenntartási, karbantartási vagy felújítási költségeket nem.

A mostani szabályozás ugyanakkor nem változtat a korábban már rögzített ellenőrzési díjakon, amelyek alapján az egyes akciókért óránként 40 eurócent és 148 euró közötti összeget kérhetnek a szolgáltatók. Az Osztrák Internetszolgáltatók Szövetsége (ISPA) a Bécsi Egyetem munkatársaival közösen korábban már készített egy tanulmányt, amely szerint, hogy a távközlési adattárolást előíró irányelv betartása akár 500-700 millió euróba is kerülhet az osztrák gazdaságnak. Az eco német szakmai szervezet pedig idén márciusban a telekommunikációs adatok megőrzésének költségeit 330 millió euróra becsülte.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. szept. 16. 17:45 | galéria | válasz | #7
Látom, hogy valamiért töretlenül próbálja valami "titokzatos erő" ELHITETNI az sg.hu tisztelt olvasói táborával, hogy az internet általánosságban véve lehallgatható, pedig ez NEM így van, és hányszor kell még elmondanom, hogy titkosított böngészőket senki a világon nem tudja visszakódolni? De én pontosan annyiszor fogom megtenni a titkosított böngészők használatának ajánlását, ahányszor ez a bizonyos "titokzatos erő" azt próbálja sugallni az sg.hu olvasóinak és az átlagos internetet használó böngészőknek, hogy : "egy cs*cska senki vagy, úgyis bármikor bármit megtudhatunk rólad"

Nos ez ez nem így van:

XeroBank
endale  
2008. szept. 16. 16:33 | válasz | #6
Simán számlázzák ki az előfizetőnek! :)
A számlán ott szerepelhetne:
Lehallgatás: 5 alkalom összesen 26:17 perc = 97,23 Euro + Áfa

Hogy örülne mindenki
2008. szept. 16. 12:37 | galéria | válasz | #5
fogjuk meg elvtársak és vigyétek ! shalom
Tetsuo  
2008. szept. 16. 00:55 | válasz | #4
vegso soron mindent az adofizetok fizetnek, megha nem az allam fizetne ki, akkor is; hiszen az adofizetok 1ben fogyasztok is..
Viszont ez utobbi esetben van 1 kis halovany dontesi jog.
2008. szept. 15. 23:05 | válasz | #3
Nem mintha eddig maskepp lett volna. Eleg, ha csak kis hazankra gondolsz.
2008. szept. 15. 19:12 | válasz | #2
Szóval most az adófizetők kiperkálják, hogy lehallgathassák őket?