Lumix DMC-G1, egy új Panasonic SLR
2008. szeptember 12. 14:04, péntek
A Panasonic új fényképezőgépe mind kialakítását, mind tulajdonságait tekintve az új mikro 4/3-os szabvány szerint készült.

Hirdetés

Bár a cserélhető objektíves digitális tükörreflexes fényképezőgépek nemzetközi piaca folyamatosan bővül, a vásárlók sokszor mégis inkább a kompakt modellek mellett döntenek, mert a DSLR gépeket túlságosan nagynak, nehéznek és bonyolultnak tartják. A Panasonic néhány héttel ezelőtt éppen ezért jelentette be egy teljesen új cserélhető objektíves fényképezőgép rendszer megalkotását, melyet LUMIX G Mikro Rendszer névre kereszteltek. Az új szabvány a négyharmados rendszer lekicsinyítése, a méret és súly csökkentését teszi lehetővé amellett, hogy a gyártó szerint megtartják a tükörreflexes készülékek által nyújtott kiváló képminőséget.

Az új szabvány azonban nemcsak a vázak méretének és tömegének csökkentését teszi lehetővé, hanem a objektívekét is. Ez különösen az átlagosnál nagyobb látószöget nyújtó- és a teleobjektívek vonatkozásában igaz. A normál 4/3-os objektívek adaptergyűrű segítségével erősíthetők fel a mikro 4/3-os szabvány szerinti vázakra, ezáltal rendszer-váltás esetén nincs feltétlenül szükség a meglévő objektívpark cseréjére. Ma megjelent a szabványra épülő első első cserélhető objektíves, de nem tükörreflexes digitális fényképezőgép állandó élőkép funkcióval, a Panasonic Lumix DMC-G1.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az új modellel a Panasonic tükörmentes felépítést vezet be a cserélhető objektíves digitális fényképezőgépek világába, ami a készülékek méretének jelentős csökkenését eredményezi. A méretcsökkenésnél azonban jóval többről van szó. Az új rendszer lényegi tulajdonságaiból fakadóan számos új technológia és funkció készülékben való alkalmazása oldható meg. Ennek köszönhetően a G1 a cserélhető objektíves gépeknél szokásos optikai kereső helyett állandó élőképet biztosító elektronikus keresővel rendelkezik.

Az LVF az optikai keresőkhöz hasonló képminőséget, jó láthatóságot biztosít, miközben a felvételi információk is megjeleníthetők rajta, sőt a beállítások, így pl. a fehéregyensúly 2-tengelyes koordinátarendszerben való módosításának közvetlen hatása is ellenőrizhető. Felbontása 1.440.000 képpont, a nagyítási arány pedig tiszteletre méltó 1,4-szeres (0,7-szeres 35 mm-es filmes egyenértékre átszámítva). Egy beépített szenzor automatikusan érzékeli, ha a felhasználó a szeméhez emeli a gépet és a keresőbe néz, vagy ha épp ellenkezőleg eltartja magától a készüléket. Ez utóbbi esetben bekapcsolja a kihajtható és nagy szögben forgatható 3 collos LCD-t, mely 460 000 képpontot tartalmaz. A Live MOS szenzor valós időben közvetíti a róla érkező jeleket, és 60 kép megjelenítését biztosítja az LCD-n másodpercenként. Mind a kereső, mind az LCD 100%-os látómezőt nyújt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A gépben egy 12,1 megapixel felbontású Live MOS szenzor van, melyet a Panasonic képfeldolgozó szoftvere, a Venus Engine LSI-k legújabb generációja egészít ki (ez végzi pl. a zajcsökkentést). Az objektívek cseréje során a fényképezőgép belsejébe jutó port szuperszónikus hanghullámokkal rázzák le, ez meggátolja, hogy szennyeződés rakódjon a képérzékelőre. Az egyszerű használatot hat különböző, egymással összhangban működő érzékelő és korrekciós technológia biztosítja: az optikai képstabilizátor, az intelligens ISO-vezérlés, az arcérzékelés, az automata témamód-választás, az intelligens kontrasztvezérlés és az AF-követés. Mindezek együttesen biztosítják, hogy a felhasználó minél egyszerűbben és kényelmesebben készíthessen nagyszerű fotókat bármilyen fényképezési szituációban.

A felvételek megtekintése HDMI-kimeneten keresztül is lehetséges. Szintén érdekesség, és nagyban megkülönbözteti a G1-gyet a szokásos digitális SLR gépektől, hogy a fekete mellett két másik színváltozatban is kapható; vörösben és kékben.
Kapcsolódó linkek
Népszerű videókamerák

Már 19 900 Ft-tól!

Tükörreflexes fényképezőgépek

Már 99 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
gosub  
2008. szept. 16. 16:09 | válasz | #27
Szerintem tök értelmetlen ezeken a szavakon lovagolni, annak egy fórumot kéne nyitni, hogy 'Téves fogalmak a digitális fotózásban' meg 'Tévedések az sg.hu cikkcímeiben':) Sokkal lényegesebb, hogy mi a szupi, vagy javítani való ebben a gépben. Pl. az EVF-e egyedülálló! 800X600-as felbontása van és jó fényerős. A tükröt feláldozták emiatt, de emiatt micro4/3. Emiatt kisebb is... Tök jó dolog lehet a sorozatmód állító karocska, nem kell menüzni (bár ilyen már más gépben is feltűnt)...
2008. szept. 15. 22:09 | galéria | válasz | #26
Persze erre a gépre nem áll az SLR.(Single Lens Reflex)
De azt tudod e hogy az SLR kifejezés is hibás? Ugyanis a típus: Egy lencsés tükörreflexes gép.( single lens mirror reflex, SLMR volna a pontos) Ugyanis van két lencsés tükörreflex gép is. Ugyanis nem a lencsében jön létre a reflex hanem a tükörben. A Magyar kifejezés pontosabb mint az Angol.
papajp  
2008. szept. 15. 21:23 | válasz | #25
Möci: "Csak a címben fogalmaz helytelenül."
Te is elismerted hogy helytelenül fogalmaz ennek az ismertetőnek írója...
Elolvastam, nem csípőből írtam. De az SLR megnevezés akkor is helytelen...
2008. szept. 15. 19:53 | galéria | válasz | #24
A szuperszónikus az sebességet jelent az égvilágon semmi köze a frekvenciához. Nem lett a neve hanem olyan nevezte el aki nincs tisztában a fizikai alapfogalmakkal. A szuperszónikus a hang levegőben való terjedésénél gyorsabbat jelent. A vízben gyorsabban terjed a hang pld.
gosub  
2008. szept. 15. 19:32 | válasz | #23
Ez most a szavakon való lovagolás. Hát Supersonic lett a neve, a Concord is szuperszónikus vagyis hang feletti, szerintem megállja helyét hisz 35000Hz a hallható felett van. Persze ez így nem korrekt, de talán nem is ez a lényeg.
Ez a micro4/3 nagyon jókis rendszer lesz!!
Möci  
2008. szept. 15. 12:48 | galéria | válasz | #22
Én sem vagyok SONYbuzi, de az "alfa 350" nagyon jó.
Möci  
2008. szept. 15. 12:21 | galéria | válasz | #21
Csak a címben fogalmaz helytelenül. Éppen az, hogy a cikk további részeiben különbségeket és párhuzamokat von az SLR-ekhez viszonyítva. (Figyelmesebben kéne olvasni és nem csípőből lövöldözni az ismeretlenbe!)

Szerintem igenis nagy durranás lesz, de egyenlőre nagyon BETA verziónak tűnik.
-A vaku hatásfokáról nem írtak semmit.
-Vakupapucsot pedig láttam már -mondjuk úgy- komolyabbat is.

Az, hogy ennyire szoftver függő egy kicsit valóban zavaró, mert nagyon emlékeztet a "lopakodó"-ra, amit senki sem tudna vezetni számítógépek nélkül. Ez a Pana is önmagában (szoftverek nélkül) életképtelen. Ez számomra azért disszonáns, mert olyan, minthogyha egy születő gyermeket arra "terveznénk", hogy csak inkubálva élhessen.

Mindenesetre a későbbiekben ez a gép nagyon sok (akár profi) gép alapja lehet.

2008. szept. 14. 23:22 | galéria | válasz | #20
Szuperszónikus hang szűrő? Hogyan szűrik a hangot? A 35kHz -es rezgést pedig ULTRAHANG-nak hívják még nálunk is!
Flashy  
2008. szept. 14. 20:43 | válasz | #19
néha elképzelem, hogy a Panasonicnál miután beleöltek milliókat a fejlesztésbe, idenéznek az sg.hu hozzászólásokra és rájönnek hogy "basszus, ez tényleg szar, hogy ezt mi mér nem láttuk" és megsemmisítik az egész készletet a piacra dobás előtt :)
papajp  
2008. szept. 14. 16:33 | válasz | #18
"Lumix DMC-G1, egy új Panasonic SLR"

azt az "SLR" szót (rövidítést) jólenne kitörölni, ugyanis ez nem egy SLR-gép mivel nincs is benne tükör, se tükrös kereső...
2008. szept. 14. 14:21 | válasz | #17
Szerintem jól áltgondolták és van létjogosultsága egy ilyen gépnek és venni fogják.
gosub  
2008. szept. 14. 09:14 | válasz | #16
Amúgy meg a Supersonic Wave Filter(SSWF) nem az érzékelőt rázza hanem az egy baromi véknya kerek üveglap vagyis szűrő, nem véletlen hogy filternek híjják! 35kHzen dolgozik s 0,1mm-t k kitérése:
2008. szept. 13. 21:24 | galéria | válasz | #15
"fényképezőgép belsejébe jutó port szuperszónikus hanghullámokkal rázzák le, ez meggátolja, hogy szennyeződés rakódjon a képérzékelőre."

Hülyeség hülyeség hátán! A hangnak van elsősorban FREKVENCIÁJA. A terjedési sebessége meg a közegtől függ még az ultrahangnak is. És hogy szennyeződés rakódjon le a képérzékelőre semmi nem akadályozza meg.
gosub  
2008. szept. 13. 21:19 | válasz | #14
A VGA (800*600) felbontású keresője a csúcsminőségű Panasonic videokamerákból való, 60Hz-es képfrissítéssel! Ráadásul emiatt nagy fényerejű és a mérete is olyan mint egy jobbfajta DSLR-nél.
gosub  
2008. szept. 13. 21:12 | válasz | #13
Ha az ára rendben lenne/lesz, kajolni fogják nagyon a népek. Nagyon pici, 1kg alatt van a gép+ 2db optikaistabis obi +2aksi! Ilyet nem tud más rendszer s az eddigi tesztképek szerint jó képminőséggel.
2008. szept. 13. 20:58 | válasz | #12
a piros egyértelműen bazári hangulatot áraszt magából ...
2008. szept. 13. 11:38 | válasz | #11
"szuperszónikus hanghullámokkal"? az ultrahangot mióta fordítják?
2008. szept. 13. 11:37 | válasz | #10
"...ezáltal rendszer-váltás esetén nincs feltétlenül szükség a meglévő..." "...cseréjére"
Tetsuo  
2008. szept. 13. 02:38 | válasz | #8
Nagyon jol nez ki! Egy amatornek -aki csak belepislantana a fotozasba- v gyerekeknek nagyszeru lehet.
Kompaktot viszont (tobbnyire) csak a full antitalentumoknak es a kemeknek ajanlanek..
2008. szept. 12. 23:53 | válasz | #7
Nekem tetszik! Az ára viszont még elég magas...
gosub  
2008. szept. 12. 22:40 | válasz | #6
Ez a gép az eddigi DSLR-hez képest lényegesen kisebb a tükör pentaprizma hiánya miatt és mégis cserélhetőobis!! És maguk az obik is jóval kisebbek. Nagyon nagy a valószínűsége hogy sok-sok bridgegép vásárlót fognak evvel elcsábítani (ha majd lemegy az ára)
Flashy  
2008. szept. 12. 22:18 | válasz | #5
a ma "tükörreflexesnek" hívott gépeknek több előnye van a "kompaktnak" hívott gépekhez képest: pl. cserélhető objektív, tükrös/prizmás kereső, nagyobb érzékelő. ez a gép ebből 1-et levált egy másik megoldásra más előnyökért cserébe. ha ez a másik megoldás és a vele járó egyéb "tünetek" (pl a mechanikus zár eltűnése) használható gépet eredményeznek, akkor mi baj? nem olyan nagy baj, ha megpróbálják leváltani a régi mechanikus örökségeket. biztos nem ez az első gép lesz az, amire mindenki azonnal átnyergel, de korai még a fika.
2008. szept. 12. 21:07 | válasz | #4
full automatika... ezaz amitől megőrülök, automata minden... tükör nélküli tükör reflexes? mivan? fosszukmeg mindattól amimiatt jó egy tükörreflex masina... na ezt nevezem, a pana tud... (mielütt még engem is leszonibuzáznának kijelentem a sonyról sincs jó véleményem)
2008. szept. 12. 15:55 | galéria | válasz | #2
Ja amúgy a pirosnak tök profi kinézete van!!!4 :D:D:D:D:D:D:D:D LOLOLOLOLOLOLOL
2008. szept. 12. 15:54 | galéria | válasz | #1
Mijeza fos máááá megin??? :D LOL