A tengerentúlon a 8 és 12 évesek csaknem fele használ rendszeresen mobiltelefont, és a szülői korlátozások ellenére ez lehet a következő nagy piac a szolgáltatók számára.
Hirdetés
A Nielsen Mobile felmérésének ismertetésére a CTIA Fall 2008 rendezvényen került sor a hét közepén. Ebből többek között kiderül, hogy a "tween" kategóriába sorolt tinik körében egyre nagyobb arányban megtalálhatók a hordozható készülékek és az új felhasználók minden bizonnyal többet várnak el az egyszerű hívásoknál - a különböző kiegészítő szolgáltatások gyors terjedését egyelőre a szülői szigor korlátozhatja.
Az Egyesült Államokban a 8 és 12 év közötti gyerekeknek immáron 46 százaléka használ rendszeresen mobiltelefont. A fiatalok átlagosan 10 és 11 évesen jutnak hozzá első készülékükhöz, amit a szülők a legtöbb esetben azzal indokolnak, hogy ez kitűnő megoldás vészhelyzet, illetve valamilyen váratlan, kedvezőtlen fejlemény esetére. A legtöbbször persze nem segítségnyújtásra használják a mobilokat, a korán bekapcsolódó új felhasználók pedig nyilván az egyéb funkciókat is szívesen igénybe vennék - amennyiben a szülői szigor ebben nem szabna korlátokat. Az biztos, hogy a szöveges üzenetek népszerűségének növekedését ez nem fogja vissza, a gyerekek 55 százaléka küld és fogad rendszeresen ilyen üzeneteket.
A csaknem 10 millió főre rúgó (összesen mintegy 20 millió 8 és 12 év közötti gyermek van az USA-ban) vásárlói tábort illetően a szülők 92 százaléka nyilatkozott úgy, hogy valamilyen formában megszabja a mobilhasználat betartandó pontjait. 69 százalék tiltja a játékok és csengőhangok letiltását, a felügyeletben pedig nagy segítséget jelent, hogy 65 százalékban valamilyen családi csomag keretében állják a díjakat, így azonnal kiderülnek a turpisságok. A mobilpenetráció egyébként az országban megközelíti a 85 százalékot és ennek további növekedése várható - annak ellenére, hogy a vezetékes telefon rendkívüli olcsósága miatt a hagyományos készülékek sem mennek majd ki egyhamar a divatból.
A fentiek alapján jól látszik, hogy a gyártók és a szolgáltatók következő nagy dobása a tinik teljes meghódítása lesz. Az új, menő kütyükre kifejezetten vevő vásárlói réteg másik fele is rákaphat a mobilhasználatra, ami további dollármilliókat jelent majd az érintett cégeknek - és a szülőknek is, hiszen ők állják majd a cehhet.
Ami a hazai helyzetet illeti, júniusban tovább nőtt az előfizetések száma, meghaladva ezzel a 11,5 milliót. Egy év alatt 1,3 millióval nőtt a három szolgáltató bázisa, ami persze nem jelenti azt, hogy itthon mindenkinek van mobil készüléke.
Amerikaban a tween 8-12 evest jelent, mig a teen 13-19 evest. A lenyeg, hogy az uj celkozonseg a 8-12 evesek, mivel aki ennel idosebb annak mar tobbnyire van telefonja, legalabbis ha anyagilag lehetosege van ra.
Nyomorult kisköcsögök csak pattognak a telójúkkal, de szemtől szemben mukkani sem tudnak egymással. Ez olyan mint Csemőn a digitiális óvóda. Ahelyett, hogy egymással játszanának a gyerekek, egymás mellett bámulják a monitorokat mint a zombik. Javaslom megnézésre a plakátot. Szánalmas.
Asus P5Q Deluxe, Core2Duo E7600 3.06(4.0)Ghz, 4GB Corsair XMS(1066Mhz) RAM KIT, Sapphire Vapor-X Radeon 5750 (DX11) 1GB, FSP Zen 300W (!!!) táp, Nexus Breeze csendes ház
Utálom ezt. Nem rég a busz végében ácsorogtam, amikor odajött 4 kiscsaj (ilyen 11-12 évesek) és elkezdtek zenét hallgatni, aztán bluetoothon áttöltögették egymásnak a jó számokat. Az tök jó, hogy ennyire értenek hozzá - bár szerintem gyakorlatilag sejtelmük sincs róla, hogy mit is csinálnak - viszont irritál amikor a buszon, vonaton, utcán hangosan hallgatják a zenét a mobilokon. De amin a leginkább kiakadtam, amikor az egyik kiscsaj elmesélte, hogy ő egy tök gagyi telefont kapott, és ezért "földhözbaszta". Ehhez inkább nem is fűzök semmit.
A coca-cola meg legközelebb a 3-5 éves korosztályt fogja célozni, mert ha kellően korán beléjük égetik a coca-cola iránti feltétlen imádatot, akkor egész életükben hűséges fogyasztók lesznek...
engem kicsit felbasz amikor a kis szarosok a legujabb csucsmodellel rohangálnak az utcán én meg 4 éve nem tudok egy rohadt készüléket cserélni vagyis tudnék, de másra kell a pénz:P