Letöltések és stream a Zune lejátszóknál
2008. szeptember 10. 11:27, szerda
A Microsoft a lejátszók külseje és összetétele mellett a szoftveres oldalon is változtat, elérhetővé téve a gyors letöltéseket, valamint a stream funkciót, illetve a rádióállomásokon hallott zeneszámok megjelölését.

Hirdetés

A fenti három funkció emelhető ki a tervezett változások közül, mint a legfontosabb lépések. A kiszivárgott hírek szerint ugyanis a szoftvercég a korábban bejelentett hardveres újítások mellett a funkciók bővítésén is dolgozik, ezek között pedig néhány igen érdekes kezdeményezést is találunk. A vezetéknélküli elérés mellett az FM-tuner további felhasználási lehetőségei bővülnek a közeljövőben.

Azt eddig is tudtuk, hogy az eddig a legnagyobbnak számító, 80 GB-os merevlemezzel szállított példányokat a 120 GB kapacitású változatokkal szeretnék lecserélni, mégpedig 250 dolláros áron. 200 dollárért jelenik meg a 16 GB-os flashtárolóval szerelt készülék, amely a 8 GB-os példányokat váltja le, a mindössze 4 GB-ot kínáló megoldást pedig szép lassan kivonják a piacról. Szeptember 16-án ezt követi majd a szoftver és a firmware frissítése, amely a már említett újdonságokat teszi elérhetővé a Zune Marketplace portálon, illetve magukon a lejátszókon.

A vezetéknélküli (Wi-Fi) elérés eddig csak az asztali PC-vel történő szinkronizálás, illetve az egymás közelében lévő lejátszók közötti zenemegosztás esetén volt hasznos. A jövőben ez kibővül a gyors letöltésekkel, valamint a stream funkcióval, amelynek révén könnyen és egyszerűen bővíthetjük ki meglévő gyűjteményünket. Megjelenik további egy óra, két kisebb játék, valamint az audiobook támogatás is, a kezelőfelület pedig szintén módosul, ezúttal magába foglalva a felhasználók által legjobbnak tartott zeneszámok listájával, valamint ajánlásokkal.

Igazán érdekes megoldás az FM-rádión hallott számok megjelölése. A hétfőn megjelent közlemény szerint a tengerentúli állomások mintegy 9 százalékát (mintegy 1200 állomást) birtokló Clear Channel támogatni fogja az ehhez szükséges RDS tagging technológiát, a további partnerek (CBS Radio, Entercom stb.) révén pedig ez a szám tovább bővül. Ennek révén a felhasználók megjelölhetik a készüléken a rádión éppen meghallgatott zeneszámokat, ezt követően pedig a jelölést felhasználva a Zune Marketplace oldalon megvásárolhatják azt. Mindez a Microsoft szerint a szolgáltatás és a partnerek számára is kedvező újítás lesz, amely növelheti mindkét oldal bevételeit.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. szept. 11. 14:36 | válasz | #5
Még véletlenül sem lehet felvenni , csak megjelölni.
Esetleg az már jobb volna , ha keresne nyitott hálót , és egyből le is töltené , na az már egy jó dolog lenne

2008. szept. 10. 18:04 | galéria | válasz | #4
Az csak doboz... amúgy szerintem nem néz ki rosszul, meg nekem kipróbálni is volt szerencsém, és nekem tetszett. Akinek nem jön be az érintőképernyő, annak ez mindenképpen jó.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. szept. 10. 14:03 | galéria | válasz | #3
ja mint az ipod
Tetsuo  
2008. szept. 10. 13:54 | válasz | #2
v az a fekete keret csak papirdoboz??
Tetsuo  
2008. szept. 10. 13:52 | válasz | #1
A cikket nem olvastam el, csak a kepen a Zune ranezesre igen gagyinak tunik.. kb mint egy tiz eves kinai lejatszo..