Lelki terror telefonon és interneten
2008. szeptember 8. 10:53, hétfő
Egy féltékeny bécsi férfi pokollá akarta tenni egy, a légiközlekedésben dolgozó házaspár életét. Kis híján sikerült is neki, nem mindennapi termést vizsgálnak a hatóságok.

Hirdetés

A zaklató célja egyértelmű volt: addig molesztálja a házaspár mindkét, 40 évesnél fiatalabb tagját, amíg előbb vagy utóbb be nem dobják a törülközőt, idegbetegek lesznek és elveszítik a munkahelyüket. A 45 éves alkalmazott nem ismert határokat és gyakorlatilag csak a szerencsének köszönhető, hogy a hatóságoknak sikerült elfogniuk. Az alsó-ausztriai tartományi bűnügyi hivatal jelenleg is több száz SMS-t, telefonbeszélgetést és mobil tartalmakat vizsgál, melyek között vannak pornóképek és fenyegető írások is.

A féltékeny Casanova azt akarta elérni, hogy a fenyegetések hatására a nő hagyja el a férjét és vesse magát az ő karjaiba. A férfi teljesen megőrült, már nem csak a nő lelki jó barátja akart lenni, hanem sokkal többet akart. Azt képzelte, hogy ő a bátor lovag, aki megmentheti szíve választottját a gaz urától. Az eredmény: maguk a nyomozók is azt mondták a bizonyítékként lefoglalt anyagok első tanulmányozása után, hogy sok mindent tapasztaltak a karrierjük alatt, de ilyen fokú lelki terrort még nem láttak.

A bosszúhadjárat 2004-ben néhány ártatlannak tűnő anonim telefonhívással kezdődött, amelyeket később névtelen SMS-ek és levelek követtek. A telefonhívások alkalmával a férfi megpróbálta kitalálni, hogy a házaspár tagja éppen hol tartózkodik. Csak a letartóztatását megelőző utolsó hat hónapban a bécsi féltékeny Casanova 650-szer hívta fel a pilótát, illetve a légi utaskísérőt. Hogy megnehezítse a lebukását és további bizonytalanságba taszítsa a házaspárt, ő is az ismeretlen zaklató áldozatának állította be magát. Szavainak alátámasztására megmutatta nekik a saját maga által korábban írt SMS-eket és leveleket. Utóbbiakat egyébként - szintén a lebukás elkerülése miatt - mindig nyilvános internetterminálokról írta.

A végén teljessé vált a bosszúhadjárat. A világhálón megkereste a légi utaskísérőre a legapróbb részletekig hasonlító nő meztelen fotóit. Ezeket elküldte egyrészt a férjnek, mondván, lám a felesége ekkor és ekkor és ezekkel a személyekkel hált, másrészt pedig a szerencsétlen nő főnökének is. A főnököt tájékoztatta arról is, hogy a pilóta alkoholista és minden gondolata a félrelépő párja körül forog. Magyarán szolgálatra alkalmatlan és veszélyt jelent nem csak az utasokra, de a személyzet tagjaira is. A légitársaság azonnal reagált, állandó ellenőrzéseknek vetette alá a férjet, akinek ez volt az utolsó csepp a pohárban. A helyzet a házaspár számára elviselhetetlenné vált és feljelentést tettek.

Az ügyet a St. Pölten-i nyomozók kezdték vizsgálni, akik kiderítették, hogy a hívásokat több száz különböző telefonfülkéből bonyolította le az ismeretlen elkövető. Végül számítógépes elemzéssel sikerült kimutatniuk, hogy melyik öt telefonfülkénél bukkanhat fel legvalószínűbben a zaklató. Ezeket folyamatos megfigyelés alatt tartották és Bécs-Brigittenauban elfogták a 45 éves férfit. Az a kihallgatások során megtört, minden részletre kiterjedő beismerő vallomást tett. Olyan információkat is elmondott, amiket valóban csak az igazi tettes tudhatott. Ellene szóltak a távközlési szolgáltatóktól beszerzett e-mail és SMS-adatok is. Azonban miután kiengedték az előzetes letartóztatásból, már mindent letagadott.

Az ügyben várhatóan zaklatás és veszélyes fenyegetés miatt emel vádat a helyi ügyészség. A férfi akár több éves börtönbüntetést is kaphat.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. szept. 11. 10:04 | válasz | #9
Pl mert céges telefonra és emailcímre küldte.
2008. szept. 09. 16:49 | válasz | #8
megesik, de azért nem lennék a helyükben :)
acdc  
2008. szept. 09. 09:41 | válasz | #7
Na nemhogy az en mobilomra kuldozgetne a porno kepeket
Narxis  
2008. szept. 08. 22:59 | válasz | #6
Fejezd már be a szemetelést.

Amúgy szerintem nem ítélik el hanem megy a diliházba.
2008. szept. 08. 22:28 | válasz | #5
Beteg világban élünk :S
2008. szept. 08. 20:00 | válasz | #4
Ha ennyit zaklatta őket, miért nem cseréltek telefon, e-mailcímet, stb?
Szerintem éppen a tisztelt házaspár a lókötő, valszeg kerestek egy idegrokkantat akit könnyedén megtör a rendőrség, miután a nő leveszi a lábáról, hogy ráhagyja a bécs-belvárosi lakást.
2008. szept. 08. 17:15 | válasz | #3
Ennek a figurának nem börtön kell, hanem kényszerzubbony, és élethosszig a vigyorgó ház....