Az SG Films-nél a Sötét utcák
2008. szeptember 9. 05:37, kedd
Füstös, blues musicallel akar hódítani az SG Films, ráadásul olyan filmmel, mely már a Las Vegas-i, CineVegas filmfesztiválon is sikert aratott. Sőt, a film zeneszerzője most először rándul át a blues világából a filmes közegbe.

A Samuel Goldwyn Films fogja Amerikában forgalmazni Rachel Samuels 30-as években játszódó blues-musicaljét, a Dark Streets-et, s ezzel az eddigi parányi esély kissé megnőtt a hazai forgalmazásra is. A film Glenn M. Stewart zenés darabja, a The City Club alapján készült és hiába nyerte el a CineVegas-on a zsűri nagydíját, eddig még nem talált forgalmazóra.

A szerelmi háromszögbe csalt naiv playboy történetének főbb szereplői: Gabriel Mann, Bijou Phillips, Izabella Miko és Elias Koteas, míg Etta James, Natalie Cole, Dr. John, Aaron Neville, Solomon Burke és Richie Sambora a hanganyagban vállalt szerepet, melyet B.B. King fog szerezni, akinek a Dark Streets lesz az első filmes munkája.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. szept. 10. 19:09 | válasz | #4
az acél az egy ötvözet:P
2008. szept. 09. 12:43 | válasz | #3
Ez volt a cél :)
Seth   2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. szept. 09. 12:34 | galéria | válasz | #2
2008. szept. 09. 10:14 | galéria | válasz | #1
hirtelen azt hittem, hogy az SG beszállt a filmiparba