Itthon már hetedik hete első a Mamma Mia!
2008. szeptember 7. 19:49, vasárnap
Ritkán látható sikersorozatot fut be idehaza az ABBA-musical, a Mamma Mia! filmverziója. Miközben a legtöbb országban még az első helyet sem érte el, nálunk bemutatásának hetedik hetében is vezeti a bevételi listákat.

A július 17-én bemutatott Mamma Mia! augusztus 28. és szeptember 3. között újabb 18023 nézőt könyvelhetett el, így csak Budapesten 300 ezren tekintették meg a filmet, mely már majdnem 300 millió forintot jövedelmezett a fővárosban (ehhez pluszban vidéken is majdnem megvan már a 250 millió). Összehasonlításképpen az éves toplista második helyén az új Indiana Jones-film egyelőre "csak" 192 millió forintot jövedelmezett Budapesten.


Egy biztos, bár még hátra van pár hónap az évből, meglehetősen nehéz lesz a koronát elvenni Phyllida Lloyd musicalfilmjétől (tavaly mindössze 2 film, a Harry Potter 5. és a Shrek 3. része ért el több nézőt az évben, mint a Mamma Mia! 7 hét alatt). A nagy kérdés már csak az, hogy a hatalmas siker után az Operettszínház vagy a Madách színház kaparintja meg a musical színpadra állítás jogait.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. szept. 08. 09:10 | válasz | #7
Broafka, np. Ezek a "divatfikázók" Sz. Viktor cikkjein nőttek fel:)A film rendben van, bár igaz, egy kicsit furcsa, hogy egy musical feldolgozás vezeti a 7hetes listát, de evva. Végre sikerült kirángatni a hétköznapokból a középkorúakat is.
2008. szept. 08. 01:10 | galéria | válasz | #6
miért is? de komolyan?

anynira szánalmasak ezek a divatfikázók, lefogadom hogy nem is láttad a filmet!
2008. szept. 08. 01:00 | válasz | #5
Nekem tetszett, könnyed kis délutáni szórakozásnak ígérkezett, és az is lett.
2008. szept. 08. 00:35 | válasz | #4
Tény hogy nem SG kockáknak való :P
2008. szept. 07. 23:21 | válasz | #3
ez mekkora szar film...
meszi3  
2008. szept. 07. 20:53 | válasz | #2
elég szomorú
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. szept. 07. 20:40 | galéria | válasz | #1
pompás.