Egy új égitest fejtheti meg a Halley-üstökös rejtélyét
2008. szeptember 7. 06:42, vasárnap
Az égboltot 75 évente beragyogó Halley-üstökös egy régi tudományos rejtély, amire talán a nemrég felfedezett, a Naprendszerbeli égitestekkel ellentétes irányba haladó 2008 KV42 jelű objektum segíthet magyarázatot adni.

Hirdetés

Az új objektum 103,5 fokos pályahajlást mutat a Föld keringési síkjára. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a bolygókkal ellentétes irányba halad. A szokatlan égitestet májusban észlelték először a Brit Kolumbia Egyetem Brett Gladman által vezetett kutatócsoportja. Megfigyeléseik szerint a kósza objektum 50 kilométeres átmérővel rendelkezik, pályája révén 20-70 CSE távolságban kering a Naptól (1 CSE a Nap-Föld távolságnak felel meg).

A csillagászok szerint pályája látszólag több százmillió év óta változatlan, a szakemberek azonban úgy vélik, nem feltétlenül a Naprendszer szülöttéről van szó. "Az egyik legérdekesebb kérdés, hogy honnan származik" - mondta Brian Marsden, a Massachusetts állambeli Cambridge-ben működő Kisbolygó Központ munkatársa. Gladman szerint nagy a valószínűsége, hogy ez az objektum is ugyanott keletkezett, mint a Halley-típusú üstökösök, amik szintén fordított, vagy nagyon elnyújtott pályákon közlekednek, viszont jóval kisebb távolságban haladnak el a Nap mellett, mint a 2008 KV42. Mindeddig tisztázatlan, honnan érkeznek ezek az üstökösök. A számítógépes modellek kizárják a két legfőbb keletkezési helyet, a Kuiper-övet és a jóval távolabbi Oort-felhőt, utóbbi jeges testei 20000 és 200000 CSE közötti távolságban találhatók a Naphoz viszonyítva.



Gladman csapata kiszámította, hogy a 2008 KV42 jóval a Kuiper-övön túl, azonban az Oort-felhőnél közelebb keletkezhetett, egy a Naptól 2000-5000 CSE-re eső területen. Egyes csillagászok ezt a zónát a belső Oort-felhőként emlegetik. Ez megmagyarázza furcsa, ellentétes pályáját is. Amennyiben a gömb alakú Oort-felhő környezetéből eredeztethető, ott bármilyen dőlésszögű pályát felvehetett, ellentétben a többségnek számító, a Naprendszer síkján keletkezett üstökössel, melyek pályájának összhangban kell lennie az ekliptikával, a nappályájával.

A kutatók elmélete szerint egy gravitációs zavar lökhette ki a 2008 KV42-t a fent említett területről jelenlegi pályájára. Gladman úgy véli, az objektum jelenleg egy "átmeneti fázisban" van, egy napon ezt a pályát is elhagyhatja, és akárcsak a Halley-típusú üstökösök, közelebb kerülhet a Naphoz és üstökös válik belőle. A Brit Kolumbia Egyetem csapata több mint 20, más kuiper-övi objektumot talált rendkívül meredek pályahajlással, azonban ezek egyike sem halad a szokásossal ellentétes irányba.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. szept. 08. 07:31 | válasz | #16
Elég ha a Gemet látod, majd küldök róla fotót, ha nagyon vágyol reá.
Amúgy is szüreti szezon van, tetszeni fog...

2008. szept. 08. 07:08 | válasz | #15
Inkább fogalmazásban gyenge...

Egy újonnan felfedezett égitest az nem új égitest, pongyola a megfogalmazás, azért kötözködtem...
Piel  
2008. szept. 08. 06:25 | válasz | #14
Az már lehetetlen, hogy a csillagközi űrben száguldozva messze-messze egy távoli galaxisban találkozott egy erős gravitációs mezővel, ami módosította a pályáját és a nap felé terelte? Lehet, hogy a pályamódosítást végző bolygó vagy gravitációs mező nem is a naprendszer része! Lehet, hogy van még olyan kisbolygó, aszteroida amit nem láttunk még és olyannyira ritkán jön a naprendszer közelébe, hogy mi még nem találkoztunk vele...
2008. szept. 07. 20:30 | válasz | #13
Ha igen, összedobjuk a zsetont és megszerezzük az ásatási koncessziót ... és mindenkitől bekaszáljuk a JEGY árát. :D
2008. szept. 07. 18:40 | galéria | válasz | #12
nyaSGemet mégse láthatok...
loky  
2008. szept. 07. 17:54 | válasz | #11
Sztem ha vesznek egy bazi nagy kukkert és jobban meglesik...tuti az lesz ráirva hogy "Made is China"
2008. szept. 07. 17:25 | galéria | válasz | #10
""Az egyik legérdekesebb kérdés, hogy honnan származik""

Természetesen a terroristáktól, csak most a hivatalos szervek terelnek, nehogy PÁNIK LEGYEN
2008. szept. 07. 17:24 | galéria | válasz | #9
Te Isten vágy báttya
Mikor húzzák a koronát arra az "überokosbuksidra"?
2008. szept. 07. 16:35 | válasz | #8
Fallos Epikurosz,

Mért látsz te mindenben Nibirut?
2008. szept. 07. 14:39 | galéria | válasz | #7
Nibiru - hun vagy?
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. szept. 07. 14:07 | galéria | válasz | #6
A keletkezése pedig ha pár száz millió éves, akkor ugyancsak újnak számít, galaktikus méretekhez és időhöz viszonyítva.
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. szept. 07. 14:06 | galéria | válasz | #5
Új objektum = idén fedezték fel.

Nem csoda, hogy a szövegértésben alulteljesít a magyar nép -.-
NEXUS6  
2008. szept. 07. 13:23 | galéria | válasz | #4
Ez nem az Átjáró véletlenül?;)
2008. szept. 07. 09:49 | galéria | válasz | #3
Ahogy olvastam a cikket, aszittem hogy olyan objektumot találtak - végre - amely egy másik csillagrendszerből idetévedt, de utána jött a kiábrándulás...
2008. szept. 07. 09:19 | válasz | #2
Galaktikus szempontból biza nagyonis új.
2008. szept. 07. 08:24 | válasz | #1
Ha több százmillió év óta változatlan a pályája, akkor nem is annyira új az az égitest...