![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Korlátoznák a német fájlcserélők sávszélességét
2008. szeptember 5. 17:32, péntek
Ismét közös kampányt indított a szerzői jogsértések elkövetői, elsősorban a fájlcserélők ellen a német filmipar és a GVU szerzői jogi társaság.
Egy másik elképzelés szerint az internetszolgáltatóknak nem kellene segédrendőrökké válniuk, hanem a GVU-val és a többi szerzői jogvédő társasággal közösen deríthetnék fel az illegálisan másolt tartalmakat letöltő személyeket. Ezzel a német szervezetek, ha nem is egy teljesen új, de más módon közelítenék meg a problémát. "Olyan megoldást akarunk találni az internetszolgáltatókkal közösen, ami praktikus. Azonban elítéljük az ügyészségek álláspontját, miszerint csak a nagyobb esetekkel hajlandók foglalkozni, mivel egyetlen letöltés is több kárt okozhat, mint sok kisebb értékű fájl megszerzése. Ráadásul továbbra is tisztázatlan, hogy mi számít kereskedelmi célú tevékenységnek. Ezt alighanem majd a bíróságok állapítják és még hosszú évekig vita lesz ebből" - tette hozzá a szakember. "A mostani kampányunkkal két célunk van. Az egyik, hogy tudatosítsuk az elkövetőkben, hogy az interneten sem bújhatnak el. A másik, hogy felhívjuk a jogalkotók és a jogalkalmazók figyelmét arra, hogy már most is vannak lehetőségeik a fájlcserélők elleni fellépésre" - közölte Jan Oesterlin, a Zukunft Kino Marketing GmbH ügyvezető igazgatója. A ZKM korábban több kampányt is indított. Az elsőt még 2004-ben, a legutóbbit pedig idén januárban. Az akció ellenére úgy tűnik, hogy az európai uniós tagállamban a korábbiakhoz képest más szelek fújnak. Ezt támasztja alá, hogy idén augusztusban Észak-Rajna-Vesztfália három főügyésze megállapodott, hogy ezentúl a kisebb szerzői jogsértési ügyekben nem indítanak eljárást. Az egyezményhez várhatóan csatlakoznak a bajor, a baden-württembergi, a szászországi és a szász-anhalti tartományi főügyészségek is. A jövőben csak azután indítanak eljárást fájlcserélők ellen, ha bizonyítható, hogy nagy számú kalózmásolatot töltöttek le és hogy céljuk a haszonszerzés volt. A határérték 3000 euró, vagyis csak azokban az esetekben indul nyomozás, ahol az okozott kár elérte ezt az összeget. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|