Itthon ismét az Internet Explorer vezet
2008. szeptember 4. 09:37, csütörtök - Forrás: SG.hu
Az Adverticum július havi mérése azzal a meglepő eredménnyel zárult, hogy a Firefox gyakorlatilag beérte a nagy rivális Internet Explorert.

Hirdetés

A cég már akkor is jelezte, hogy ez az eredmény vélhetőleg ideiglenes, és a mostani mérés ezt igazolta is. Ugyanis az Adverticum augusztus havi felmérése a hazai felhasználók alapvető szoftverhasználatáról a visszarendeződést mutatja: az Explorer 58,6 százalékával szemben a Firefox 38 százalékon áll. Ez közel 11%-os visszaesést jelent az előző hónaphoz képest. Ilyen eredményeket sokan fogadnak bizalmatlanul, kételkedésre azonban nincsen ok.

"A felmérés módszertana semmit nem változott, úgy a júliusi, mint most az augusztusi eredményeket többszörösen ellenőriztük." - nyilatkozta Szutor Ferenc, az Adverticum Zrt. kereskedelmi igazgatója. Érdekesség még, hogy ez az első hónap, amikor megjelent a statisztikában az Adobe Flash legújabb, 10-es verziója. A Firefox 3 pedig annak ellenére javított múlt havi eredményén, hogy a teljes Firefox arány csökkent, és a böngésző iránti kezdeti lelkesedés is visszafogottabbá vált a felhasználók nem teljesen pozitív tapasztalatai miatt.


A mérésben 2,4 millió böngésző adata szerepel, az adatok augusztus közepén kerültek rögzítésre. Az Adverticum AdServer azon böngészőket "látja" és méri, amelyek megjelenítik az Adverticum AdServer által kiszolgált hirdetéseket, így torzíthatják az adatokat adblockerek, mobiltelefonos böngészők. A torzítás azonban nem befolyásolja az időről időre megismételt mérésekből kiszámítható trendeket, sőt alapvetően az arányokat sem, magát a mérést egy - a maga nemében egyedülállóan széleskörű - mintavételes eljárásnak lehet tekinteni. A minta mérete valóban óriási: a mérés során több mint 3 milliárd hirdetést jelenített meg az Adverticum.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. szept. 06. 20:53 | válasz | #12
1. Majd ha kulturalt modon reklamoznak bekapcsolom.
2. Lehet kozossegi portalt uzemeltetni adomanyokbol is - lasd HUP + uj szerver. Igy meg lehet sporolni az olvasok modszerek atvereset is a cikkek cimevel, mittomen "Lecsuktak a finn informatikai minisztert", cikk folytatodik: "... legalabbis majdnem".
3. Van egy moralis vetuelete is a dolognak, ugyanis az oldal nem er semmit kliens gepek nelkul. A reklamfeluletet pedig az olvasok szamitogepe jeleniti meg. Jogom van azt latni az altalam fenntartott eszkozon amit en akarok. Ha ebbe a reklam nem fer bele akkor pa.
4. Lehet fizetos cikkeket is irni a reklam elhagyasaval.
5. Ki kene mar debugolni az oldal CMS-et mert egy kalap szr.
6. Nem artana lektoralni is a cikkeket.
7. Meg neha illene adni a moderaciora - lasd: anno arrakistor tanyasi beszolasai.
Narxis  
2008. szept. 05. 10:07 | válasz | #11
Element Hiding Helper amit még tegyetek fel FF-hez. i betű lenyomása után azt tüntettek el amit akartok, én egy darab reklámot nem látok sg-n de máshol se.
czyi  
2008. szept. 05. 09:53 | válasz | #10
tényleg kiváncsi vagyok, mit fognak mérni szeptembertől....
2008. szept. 04. 23:17 | válasz | #9
nekem adblock plus-szal minden reklám kivan tiltva itt az SG.hu-n

talán sokan nem tudják, h amikor adb.-ban létrhozunk egy szűrőt, van ugye egy url(www.akármi.hu/blablabla?=314stb) na itt a végétől kitörlöd a .hu-ig, vagy ha van benne banner szó, akkor elég addig(vagyis a banner is ki legyen törölve) ilyenkor nem csak azt az egy reklámot blokkolja, hanem minden bannert ami arról az oldalról érkezik.

remélem segítettem ezzel a "tutorial"-lal
2008. szept. 04. 19:02 | válasz | #8
Nekem is megy az adblock, mégis van az oldalon egy reklám (és ahogy nézem négy reklám blokkolva van).
Vorpal  
2008. szept. 04. 17:46 | válasz | #7
És ezt mivel kompenzálják? - hogy a látóknak még több rekláámot basznak az orra alá - amikor én kikapcsolom az adblokkot megrémülök és bekapcsolom ujra és ezt mivel kompenzálják?

juteszembe -nemrég volt itt sg.hu n csinnadratta, hogy blokkolhatatlan reklámokról irtak alá szerződést - na most azok már megjelentek csak én blokkolok? vagy egyszerüen szartak rá.
Amcir  
2008. szept. 04. 17:11 | válasz | #6
Mé kerül pénzbe az áramon kivül a linux is jó mégse kell fizetni érte tehát reklám nélkül is ellehet csak jó stratégia kell hozzá:). És nem lopás ilyen alapon ha áttekerem a tv-ben a reklámot az is az
2008. szept. 04. 15:52 | válasz | #5
Az opera 9.5 0,5%, a 9.51 meg 0,8, az összesen 1,3%, mégis az opera csak 2,6%

Pedig szinte minden pcn kívüli eszközben opera böngésző van, mint pl Nintendo gépek, mobiltelefonok, néhány TV készülébe is be van építve, mégis csak 1,3% használja azokon keresztül (vagy kevesebb, mert pcn is lehet valaki régebbi operát használ)...
b10  
2008. szept. 04. 15:52 | válasz | #4
mousee:

Tudatos felhasználóként tehát szart arra, hogy szinvonalas tartalom elkészítése pénzbe kerül, a pénzt reklámokból szerzik meg az oldalak, tehát tulajdonképen meglopod a netoldalak üzemeltetőit.



Amcir  
2008. szept. 04. 15:47 | válasz | #3
és még így is 40 % asszem ez a legelterjetteb nyiltforású vagy tévedek?
mousee  
2008. szept. 04. 12:17 | galéria | válasz | #2
Legalapabb addon... szerintem nem egy tudatos felhasználó használja ezt... ennyi
drwho  
2008. szept. 04. 11:40 | válasz | #1
Ha valaki adblock plust használ a mozillában az Adverticum tiltható... Ennyit az objektivitásról...