Sony: a Blu-ray az utolsó optikai szabvány
2008. szeptember 3. 18:56, szerda
A cég egyik vezetője nyilatkozatában elárulta, hogy az optikai technológiát már nem lehet tovább tökéletesíteni, így amennyiben valamilyen új fizikai formátumot fejlesztenek ki, annak formája is megváltozik.

Hirdetés

Taka Miyama, a cég európai részlegének termékstratégiáért felelős igazgatója elmondta, hogy az otthoni videózás terén forradalmi újdonságok már nem igazán várhatók, legalábbis ami az esetleges új optikai szabványok felbukkanását illeti. Véleménye szerint ugyanis ennél "rövidebb" lézer már nincs, így a megszokott lemezeket nem lehet tovább finomítani, kapacitásukat drasztikus mértékben megnövelni. A Blu-ray tehát valószínűleg az utolsó a sorban, ezután valami valóban új következik majd.


Ami a formátumot illeti, a Sony egyelőre továbbra is optimista, hiszen jelenleg uralják a nagy felbontású piacot, több partnerük (lásd például a TDK és a Pioneer fejlesztéseit) pedig extrém tartományba emelné a lemezek kapacitását, pusztán a rétegek számának növelésével, ami egy ideig biztosan elegendő lesz. Nem mehetünk el azonban szó nélkül amellett, hogy más vállalatok pedig egy merőben más szabványon dolgoznak, amely a Super Hi-Vision nevet kapta, 7680 x 4320 pixeles felbontásával és 22,5-75 MB/s közötti bitrátájával pedig lemoshatja a Blu-rayt a pályáról - amikor elkészül. Az persze még kérdés, hogy egy ilyen szabvány pontosan milyen fizikai formátumon kapnak helyet, ebből nyilván a Sony sem szeretne kimaradni.

Az extrém fejlesztésekkel még egy ilyen szabványt is kiszolgálhatna a Blu-ray, ez azonban dilemmát jelent a szövetség tagjai számára, akik arról is szeretnének gondoskodni, hogy a formátum eredetije meglehetősen hosszú életű legyen és a vásárlók ne kényszerüljenek túl korán az újabb váltásra - márpedig a jelenlegi lejátszók és írók nyilván nem birkóznak majd meg a sokrétegű lemezekkel. Arról nem is beszélve, hogy a nagy felbontású generáció tagjaiként érkező készülékek egyelőre lassan terjednek, szó nincs forradalomról, a korán váltók a teljes piac egy kis szegmensét teszik csak ki.

A Blu-ray az utolsó
Igaza van, én már csak letöltök (37%)
Sokáig élni fog még fizikai formátum (32%)
A DVD mindenre elég (29%)
Én még csak a CD-nél tartok (2%)
Összesen 890 válaszadó.
A Sony tehát még maga sem biztos abban, hogy mi következik majd az optikai korongok után - legalábbis hivatalosan erről nem beszélnek. A holografikus tárolók még mindig távolinak tűnnek, így akár valami teljesen újjal is előrukkolhatnak az érintett cégek az elkövetkező években.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Power  
2008. szept. 08. 13:41 | válasz | #37
Te tudod, hogy mire válaszolsz?
Mainframe-re nem áldoznak, jóval olcsóbb nekik x86(márpedig csak annyit költenek amennyi éppen szükséges).
Egy szót sem írtam a backupról.
2008. szept. 05. 15:06 | válasz | #36
"A cég egyik vezetője nyilatkozatában elárulta, hogy az optikai technológiát már nem lehet tovább tökéletesíteni"
Na most egy időben azt gondolták, hogy a hangsebességet élve nem lehet túllépni, még régabben meg azt, hogy a föld korong alakú és a szélein lefolyik az óceán a semmibe....
uniu  
2008. szept. 05. 12:14 | válasz | #35
Eszerint a magyar bankoknak nincs penzuk ?:) Az OTP-nel biztosan magnesszalagos backup van. Megbizhatosagi szempontokbol is. 5 evre le kell archivalni mindent, es talalkoztam mar azzal a problemmel, hogy a rendkivul gondosan megirt CD-s backupok beszartak 2-3 even belul.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. szept. 05. 11:52 | galéria | válasz | #34
2005 földi halandóknak. De kb 2002 óta cégeknek.

floppy meg jó rég létezett. A sony csinált egy kisebb meretűt. Ez nem találmány, max enyhe fejlesztés.
Power  
2008. szept. 05. 11:34 | válasz | #33
JTBM!
Szerintem ne folytasd, egyre jobban égeted magad.
Semmiféle tárgyi tudásod nincs a mainframekről, csak mások meséit szajkózod.
A mainframe nem olcsóbb megoldás, pont nem azok veszik akiknek nincs pénzük, épp ellenkezőleg. A magyar bankok pont ezért nem alkalmazzák.
Dzson  
2008. szept. 05. 11:28 | galéria | válasz | #32
Lásd 3,5" floppy - sony találmány. :)
Dzson  
2008. szept. 05. 11:28 | galéria | válasz | #31
Mikortól lehet kapni BD lemezeket...?
eax  
2008. szept. 05. 00:29 | válasz | #30
"amik egyertelmuen a magnesszalagos tarolast hasznaljak"
Ja, backupra. Folyamatos hasznalatra vannak eleg szep FICON-os diszkes storage-k, pl. a DS8000.
eax  
2008. szept. 05. 00:19 | válasz | #29
LOL, "fejlettebb". Mondj barmit, ami fejlettebb egy z10/ec-nel.
dez  
2008. szept. 04. 22:16 | válasz | #28
Flash? Az még odébb van, hogy az jobban megérje adattárolásra... Jelenleg még a vinyóknál is sokkal drágább.

Gyári, műsoros lemezeket meg sosem fogja leváltani (csak talán valami más, hasonló, de fejlettebb dolog): 1. gyártási költség 10-100x annyi, mint a műsoros lemezek, 2. a flash-ra rá kell másolni az adatot, ami több perc, a műsoros lemezekre viszont préseléssel kerül az adat, egy pillanat alatt.
baajos  
2008. szept. 04. 19:31 | galéria | válasz | #27
A SONY szabványai a legidőtállóbbak. Valahol olvastam, hogy titokban fejlesztenek és asztalfiókban van már több végleges technológia csak az időpontot várják, hogy a legmegfelelőbb pillanatban ugorhassanak. A legjobb készülékeket a SONY gyártja!
shabba  
2008. szept. 04. 16:58 | válasz | #26
Azok az LCD-k egészen más területre készültek, nem TV, multimédia felhasználásra. De mostanában demóznak techológia vásárokon az LCD gyártók 4K-s készülékeket, persze szintén nem mainstream felhasználásra. Oda azért még soká fog elérni, ráadásul tartalom sem igazán lenne rá, ami képes lenne kihasználni.

Egyedül a digitális mozi szabvány az ami ma ekkora, 4K-s felbontást tud felmutatni, viszont azt nem otthoni használra tervezték, hanem digitális mozitermeknek. Én még nem igazán olvastam arról hogy annak a szabványnak készülne egy lightosabb, otthoni felhasználására szánt 4K-s változata. Az eredeti szabványból meg nem nagyon hiszem hogy egyhamar otthoni szabványt lehetne csinálni, mivel 300 Mbps feletti bitrátájához erősen 500GB körüli korongokra lenne szükség, az pedig széleskörű elérhetőséggel még elég távoli jővő.

Az UHDV 8K-s felbontása pedig pláne távoli jővő, az NHK 2025 előtt nem igazán valószínűsíti az elérhetőségét. És ha akkor el is startol onnantól még legelább egy évtizedbe, ha nem többe bele fog telni mire szélesebb körben elterjed, ahogy a HD-nek is kellett ennyi idő. 2-3 évtized múlva pedig a lemezes technológiák már talán csak ugyanolyan emlékek lesznek, mint mondjuk ma egy floppy. Az UHDV 600 Mbps körüli bitrátája mai szemmel még nagyon magasnak tűnik de 2-3 évtized múlva mire elérhetővé válik, az akkori hálózati technológiákkal már nem lesz akkora kihívás. Addigra szerintem már rég online alapú lesz a filmterjesztés.
akosf  
2008. szept. 04. 16:42 | válasz | #25
"7680 x 4320 pixeles felbontásával"

"Ehhez meg tiz evig biztos nem lesz megfelelo TV."

Hm... Ötéve láttam az IBM-től egy mindössze 22"-os WQUXGA ( 3840x2400 pixel ) felbontású LCD monitort. Szerintem nem kizárt hogy azóta már van ilyen felbontású kijelző is...
JTBM  
2008. szept. 04. 16:08 | válasz | #24
A BD kb. 4 éves. Legfeljebb te hallottál róla először 1 éve.
JTBM  
2008. szept. 04. 16:06 | válasz | #23
Szerintem azért vesznek mainframe-et, mert nincs pénzük áttérni fejlettebb rendszerekre és inkább foltozgatják a régi rendszereket.

A 11,8% kb. ezt is tükrözi. Ebből szvsz. 11% az US-ban kel el, a többi a világ egyéb részén.
JTBM  
2008. szept. 04. 16:04 | válasz | #22
A bankok többsége unix (esetleg windows) alapon fut. Most kezdenek ők is áttérni ERP megoldásokra a drága in-house megoldásokról.
Dzson  
2008. szept. 04. 15:17 | galéria | válasz | #21
Mi van?

Most fejleszették ki és terjesztették el a blu-rayt...
Mi az, hogy elég nekik a mostani rendszer, ami alig több, mint 1 éves?
Lokids  
2008. szept. 04. 14:46 | válasz | #20
bant=bank
Lokids  
2008. szept. 04. 14:46 | válasz | #19
És te ezt a baromságot kitől hallottad?

Szerintem nincs olyan bant a világon ahol ne mainframek végeznék a műveleteket.
Ezenkívül egy csomó másik cég is használja.
Attól mert a mainframe nagy gép, meg nem ma találták ki... A pc is több évtizedes elv, mégsem elavult...
Power  
2008. szept. 04. 12:20 | válasz | #18
JTBM!
Amiről te nem tudsz az nincs is.
2008Q2-ben a globális szervereladások bevételének 11,8%-át a mainframek adták. Biztos azért vesznek új gépeket, hogy ne használja senki, sehol...
JTBM  
2008. szept. 04. 11:31 | válasz | #17
A Sony kijelentette, hogy nekik elég a mai rendszer, egy centet sem akarnak fejlesztésre költeni.

A Sony sajnos már eléggé régen haldoklik, szvsz. ez a mentalítás elterjedt lehet a cégen belül.

Ha a futóversenyen valaki leül és nem fut tovább, akkor nagy valószínűséggel elveszíti a versenyt...
JTBM  
2008. szept. 04. 11:29 | válasz | #16
"Vicces, hogy a bankok es a nagyobb vallalatok meg mindig a (jobbara IBM) mainframet favorizaljak, amik egyertelmuen a magnesszalagos tarolast hasznaljak. Igaz, sebessegben valoszinuleg joval elmarad, akar egy mai DVD-tol, de megbizhatosag tekinteteben jocskan tulaszarnyalja azt."

Ezt a baromságot kitől hallottad???

Senki sem használ már mainframe-t. Sehol. Már az US-ban sem...

Nálunk archiválási célokból van egy mainframe emuláció, de az sem mainframe, hanem egy unix szerver...

Szerintem Magyarországon kevesebb, mint 10 valódi mainframe működik még, azoknál a kevésbé nyereséges cégeknél, ahol nincs pénz lecserélni őket...
Turdus  
2008. szept. 04. 10:58 | válasz | #15
Tévedésben vagy, a szalagos egységek jelenleg a leggyorsabbak seqvenciális írás/olvasásban, azért használják. Random access elérésük rettenetesen rossz, de archíválásnál nincs is rá szükség. Kb 5 évvel ezelőtt a saját szememmel láttam, amint pár másodperc alatt felírt egy ilyen IBM szalagos egység 2G-t, és azóta nem hiszem, hogy lassultak volna... :-)
2008. szept. 04. 01:46 | válasz | #14
biztonsági tárolásra a legjobb jelenleg szerintem a mágnesszalag... backupokat erre éri meg csinálni, ha van a cégnek rá pénze... sebességben sem rossz pár példány, de ne feledjük, ezek backupra jók, illetve arra, ha pár(száz) gigát vissza kell tenni hdd-re, ugyanis seekelni nem tudnak (ugyebár mire odateker...stb) szóval csak nagyobb mennyiségű adat visszamásolására szokták tudtommal használni (legalábbis amit én ismerek, az tényleg csak backupra megy)
kvp  
2008. szept. 04. 00:57 | válasz | #13
Ha mar lemezes optikai formatumokrol van szo, akkor ott az olcso holografikus lemez, ott az usa altal kritikus adatok archivalasara hasznalt hd-rom (platinakorongra ionsugarral) es ott van meg 3d-s holografikus tarolas is. (gyakorlatilag tobbretegu holografikus tarolo)

Valoszinuleg a sony a betamax idejen is hasonloan nyilatkozott a formatumrol.
2008. szept. 04. 00:24 | válasz | #12
Én a flashben hiszek. Már 16 gigányihoz 7000ért hozzá lehet jutni, 64 gigához meg cirka 20 000ért. Ugye ehhez nem kell író, nem kell lemezeket venni és azért elég nagy. Ja meg gyors. Meg kicsi. Meg könnyű. Meg nehéz tönkretenni. Meg....
2008. szept. 04. 00:14 | válasz | #11
Azert meg a lemezes tarolas nagyon messze van attol amire egy egyszeru 200 gigas LTO kazetta kepes (es meg a sebessege sem rossz)....
2008. szept. 03. 23:18 | galéria | válasz | #10
Ja. Az összes korongos adattárolási biztonsága egy vicc.
Tetsuo  
2008. szept. 03. 21:50 | válasz | #9
szemuvegben meg megannyit sem tudnak..
2008. szept. 03. 21:42 | válasz | #8
Hat jah.
Kijelzok teren meg siman lehetnek elorelépések akár a 3d-s megjelenites terén,
és a fejlbontás terén is.
Egyébként meg kitudja nem biztos hogy tv lesz, lehet hogy szemuveg lesz, amit mobilként is használhatsz :)
2008. szept. 03. 20:29 | galéria | válasz | #7
"7680 x 4320 pixeles felbontásával"

Ehhez meg tiz evig biztos nem lesz megfelelo TV.

2008. szept. 03. 20:16 | válasz | #6
Ha mindezt komolyan is gondolják, akár be is zárhatják a boltot.
2008. szept. 03. 20:12 | válasz | #5
a jobb oldali meg európai:D
de egyébként még mit akarnak? majd ha drasztikus lesz a TVk újbóli növekedése és már nem lesz elég a HD akkor jöhet valami nagyobb mint a BD, addig simán jó
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. szept. 03. 20:09 | galéria | válasz | #4
a bal oldali csajnak nem őszinte a mosolya :\
2008. szept. 03. 19:52 | galéria | válasz | #3
Az a holografikus adattároló lehet majd az utód, bár azért a BD-ben is van tartalék, ha a jelenleg prototípus több száz GB kapacitású lemezeket sorozatban is fogják gyártani.
2008. szept. 03. 19:38 | válasz | #2
Vicces, hogy a bankok es a nagyobb vallalatok meg mindig a (jobbara IBM) mainframet favorizaljak, amik egyertelmuen a magnesszalagos tarolast hasznaljak. Igaz, sebessegben valoszinuleg joval elmarad, akar egy mai DVD-tol, de megbizhatosag tekinteteben jocskan tulaszarnyalja azt.
Ferrer  
2008. szept. 03. 19:14 | válasz | #1
Jáj, én meg még mindig videóra veszem fel a filmeket :D