|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Microsoft-per: Jogszerű volt a közbeszerzés az FB szerint
2008. szeptember 1. 22:55, hétfő - Forrás: MTI
Elutasította a Fővárosi Bíróság hétfőn első fokon az úgynevezett Microsoft-perben a felperes keresetét, s megállapította, hogy a Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF) által kiírt közbeszerzés során jogszerűen alkalmazták "a Microsoft, vagy azzal egyenértékű szoftverek közbeszerzése, cseréje, vétele és a programokhoz kapcsolódó szolgáltatások" kitételt.
A bíróság a felperest kötelezte, hogy az alperesnek 60 ezer forintot, illetve az alperesi beavatkozó részére 40 ezer forint perköltséget fizessen. Korábban három magyar cég megtámadta a kiírást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, ám kifogásukat a döntőbizottság elutasította. Az elutasító határozatot a Közbeszerzési Tanács versenyügyekért felelős tagja, Morvayné Vígh Katalin, a Gazdasági Versenyhivatal által delegált tag támadta meg felperesként a bíróságon. A felperes a hétfői bírósági döntést követően úgy nyilatkozott, hogy nagy valószínűséggel fellebbeznek az első fokú ítélet ellen. A felperes a hétfői tárgyaláson ismét kifejtette, hogy a kiírás sértette a versenyt. Hozzátette: ha a KSZF beszerzési politikája nem változik, akkor a különböző szoftverek között soha nem alakul ki verseny. Így a nyílt forráskódú programok sem lesznek képesek versenyezni a domináns Microsoft szoftverekkel. A szóban forgó tendert egy 4 éves időszakra írta ki a Központi Szolgáltató Főigazgatóság: ez idő alatt a központi közbeszerzésben érintettek - mintegy 3.000 intézmény - elviekben 25 milliárd forintért szerezhetnek be szoftvereket. Ám mivel keretösszegről van szó, elképzelhető, hogy ennél kevesebbet fordítanak programok vásárlására a szervezetek. Az idén januárban kiírt központi közbeszerzési pályázatot 4 olyan konzorcium nyerte el, amelyeknek a tagjai a Microsoft partnerei és dealerei is. A konzorciumokat, a szoftverbeszerzési feltételektől függően különböző összeállításban, az Aquis, a HP, az Atigris, az Albacomp, az M&S, a Humansoft, a WSH, az EuroOne, a Delta, a VTSOFT, a KFKI, a Getronics, a Rufusz Kft., a Rufusz Computer Informatikai Zrt., a Synergon, a Systrend, az Aloha, a Nádor, a Noreg, a Racionet, a Trendex, a Grepton és a Montana hozta létre. A közbeszerzési döntést három magyar vállalkozás, az Open SKM, az ULX és a Multiráció támadta meg azért, mert a kiírt pályázatban az állt, hogy a nyertesnek Microsoft, illetve vele egyenértékű szoftverterméket kell szállítania. Azaz a kiírás megnevezett egy céget, s ezzel az versenyelőnyhöz jutott. A korábbi tárgyaláson a felperes, illetve képviselője kifejtette: a döntőbizottság helytelenül járt el akkor, amikor elutasította a 3 cég kifogását. A verseny tisztasága és az esélyegyenlőség sérült ugyanis a kiírásban foglaltak miatt. A alperes döntőbizottság képviselője a tárgyaláson elmondta: alaposan, minden szempontból megvizsgálták a tenderkiírást, amit jogszerűnek tartottak, s ezért utasították el a 3 cég beadványát. Az alperesi beavatkozó, a KSZF képviselője kifejtette: a Microsoft nevét, illetve a szoftverrel egyenértékű meghatározást azért kellett leírniuk, hogy a pályázóknak egyértelmű legyen, milyen terméket várnak el tőlük. A meghatározás ilyen leírása pedig azért elkerülhetetlen, mert a szoftverekre nincsenek nyilvánosan hozzáférhető, teljes körű szabványok és egyéb műszaki leírások. A Microsoft a perben és a pályázatban csak áttételesen érintett, hiszen nem a magyar leányvállalata indult a tenderen, hanem a partnerei által létrehozott konzorciumok. Ráadásul a per nem a konzorciumok, hanem a közbeszerzési döntés ellen indult. A pályázatot pedig a Központi Szolgáltató Főigazgatóság írta ki. A Microsoft Magyarországon közvetlenül nem értékesíti termékeit sem a kormányzatnak, sem az üzleti szférának, sem pedig a lakosságnak. A három cég így olyan magyar kis- és közepes vállalkozásokat támadott meg, amelyek az Open SKM-hez, az ULX-hez és a Multirációhoz hasonlóan szintén multinacionális szoftvercégek termékeit értékesítik a piacon. A Microsoft korábban közölte: általános gyakorlat, hogy a közbeszerzési kiírásokban a közérthetőség kedvéért nevesítik a nagy számban felhasznált, benchmark-ként működő termék vagy vállalat nevét. Így konkrétan megjelölték például egy párhuzamosan indított közbeszerzésben a Novell, vagy korábbi eljárásokban az Oracle, az IBM és a Symantec, nevét is. A szóban forgó eljárásban tehát több, nemcsak Microsoft termék nyerhetett volna: a kiírás szerint bármelyik olyan magyar cég lehetett volna ajánlattevő, amelyiknek a terméke megfelel a tenderkiírás kritériumainak. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|