Sikeres razzia az IFA-n
2008. szeptember 2. 13:27, kedd
Az idei Nemzetközi Híradástechnikai Kiállítás (IFA) sem maradt botrány nélkül. A német vám- és pénzügyőrök ugyanis több tonna hamis termékeket találtak a berlini vásárterületen.

Hirdetés

Nem kevesebb mint öt teherautónyi hamis rakománnyal lettek gazdagabbak a német vámosok a hétvégén. A termékek között tucatszámra voltak hamisított MP3-lejátszók, multimédiás berendezések és lapos kijelzős televíziók. Az eszközöket a hivatal munkatársai lefoglalták és elszállíttatták. A helyiek már talán meg sem lepődtek a felhajtáson.

A razziának ezúttal is a Sisvel volt az első számú célpontja. A Sisvelre igencsak rájár a rúd, hiszen a legutóbbi CeBIT-en és az IFA-n is meglátogatták a kiállító pavilonjait a vámosok és tucatszámra foglalták le a hamisított eszközöket. Ahogy tavaly, az ok idén is az volt, hogy a Sisvel termékei szerzői jogi licenceket sértenek és hogy a vállalat nem fizetett jogdíjat például az MP3 technológia után sem.


A razzia még a múlt héten pénteken reggel kezdődött. A vámosok első, öt fős csoportja már öt perccel a vásárterület megnyitása után megjelent a Sisvel egyik partnercégének standjánál. Megdöbbenést keltett, hogy a hivatalnokok egyike jól fel volt fegyverkezve, bár az nem derült ki, hogy erre mi szükség volt. A csoport tagjai a már említett licencdíjak fizetésének elmulasztására való hivatkozással megkezdték a kiállított winchesterek lefoglalását, majd elszállítását. Az már pénteken kiderült, hogy az adott vállalat nem hibázott, rendben befizette a jogdíjakat, csak a Sisvel munkatársai nem könyvelték le időben a tételeket. Ezután a vámosok visszaszállították a merevlemezeket.


Azonban a razzia ezzel nem ért véget. Hasonló élményben volt része többek között az MSI-nek és több más cégnek. Az ellenőrzés összesen 69 gyártóra és kiállítóra terjedt ki. Norbert Scheithauer, a berlini vám- és pénzügyőrség szóvivője elmondta, hogy a végül lefoglalt öt teherautónyi rakományban helyet kapott 170 televízió, 140 MP3-lejátszó és 43 autórádió. Emellett lefoglaltak bizonyítékként több tucatnyi szórólapot, katalógust, valamint 30 mobiltelefont. Az akcióban összesen 187 vámos és 27 rendőr vett részt. Az érintett gyártók többsége Ázsiából, valamint Észak- és Dél-Európából származik és eljárást indítottak ellenük.

A német hatóságok a kisebb vétségekért pénzbüntetést és az elmaradt licencdíjak befizetését, a nagyobbak esetében pedig akár öt évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak. A kiállító cégeken kívül egyébként az IFA szervezői sem örültek a razziának. Szerintük ugyanis fontos a törvények betartása, de az akciót inkább a kiállítás hivatalos megnyitója előtt kellett volna lebonyolítani és nem a látogatók szeme láttára.
Értékeld a cikket
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
hypno  
2008. szept. 04. 06:27 | válasz | #18
A laikus most azt hiszi, hogy ócska bóvli volt kiállítva, pedig nem is tévedhetne nagyobbat.
Az adminisztáráció nem volt rendben. Nem könyvelték le, hogy befizeték a jogdíjat valamilyen cucc után. Az is elég, ha nem a kijelölt kereskedőtől vásároltak. Hogy finoman fogalmazzak, át kéne gondolni kicsit a szerzői jogok védelmét és a védelem időtartamát.
Ezzel az erővel akár az Intel, AMD, IBM, stb vackait is el lehetne vinni, ha valahol a világon beperelik egymást valamilyen licensz megsértésére hivatkozással.
2008. szept. 03. 20:58 | galéria | válasz | #17
ffxi  
2008. szept. 03. 17:41 | galéria | válasz | #16
Hű de szexis az a vámuniformisban virító hölgy
2008. szept. 03. 09:57 | válasz | #15
"Több tonna hamis termékeket" Hmmm.. Kicsit sántít a megfogalmazás.
No meg a "lapos kijelzős televízió" is nagyon finom. LOL.
Egyébként meg monnyon le aki kitalálta...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. szept. 03. 09:10 | galéria | válasz | #14
tröhtröhtröhcöhöhötröhtrhötrhötrhötrhöcöhöhöhplakplakplakplaktröhtröhtröhcöhöhö
(miközben szokás szerint félodalra dőlve döcög)
duke  
2008. szept. 02. 22:55 | válasz | #13
En is azt kerdem mi a fenet lehet razziazni egy ilyen elavult csotroganyon ?
2008. szept. 02. 18:29 | válasz | #12
Szegény vén IFA. :( És a Tatra, Kaz, UAZ, ZIL az már smafu?
WiZe  
2008. szept. 02. 17:58 | válasz | #11
Nagyon jól csinálták! Helyes.
2008. szept. 02. 17:52 | válasz | #10
gondolom tcsinkungra ráirják hogy sony :) és attól lesz hamis..
2008. szept. 02. 17:39 | válasz | #9
Na ez az a tipikus német mentalitás, amit többször is volt szerencsém megtapasztalni! Nah inkább nem is írok többet csak még annyit, hogy egyetértsek az előttme szólval. Miszerint akkor mi a büdös........ engedik meg, hogy szereptesse magát egy ilyen rendezvényen!
05lampard   1 db büntetőpont 
2008. szept. 02. 16:02 | válasz | #8
Nah most lennék német vámos :D Hazavinnék pár HD-tvt az asszonynak.
2008. szept. 02. 16:00 | válasz | #7
magyarázza már el nekem valaki, hogyha valamilyen szerzői izét sértenek ezek a sisvel srácok, akkor miért kell lefoglalni a winchestereiket? még életben nem hallottam róluk, szerintem feltűnne, ha egy sisvel winyót vágnának utánam, és én noob is simán gondolkodóba esnék, hogy mondjuk nem hasonlít-e ez wd-re? .. tehát nem hiszem, hogy egy winyót átcímkéztek volna vagy ilyesmi.
továbbá, milyen az a hamisított mp3 lejátszó? ha egy samsung zenekavicsot átcímkéznek az igen feltűnő, ha meg csak az mp3 joglicenszet nem fizették, akkor nem hiszem, hogy ettől fognak leállni, hogy elszednek tőlük 2 talicska mp3 lejátszót. ugyanez a problémám a tv-kkel is. hol tud az hamis lenni? mi hamis azokon? egyáltalán ha valaki sejti, hogy bóvlit árulnak, miért engedik őket egy ilyen heppöningen megjelenni?
egyáltalán, egy bóvlit áruló cég minek megy ifa-ra meg cebit-re??
Tpe  
2008. szept. 02. 14:09 | válasz | #5
Szerintem meg így volt a leghatékonyabb. Ha egy gyártó nem elfogadható módszerekkel nyomja le a konkurenciát, akkor kapja meg úgy a magáét, hogy legközelebb meggondolják, hogy szerződjenek-e vele.
2008. szept. 02. 13:50 | válasz | #4
Mekkora taplosag mar direkt alenagyobb nyilvanossag elott csinalni ezt, a cegek helyeben siman perelnem a hatosagot az intezkedej milyensege miatt.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. szept. 02. 13:32 | galéria | válasz | #2
"A kiállító cégeken kívül egyébként az IFA szervezői sem örültek a razziának. Szerintük ugyanis fontos a törvények betartása, de az akciót inkább a kiállítás hivatalos megnyitója előtt kellett volna lebonyolítani és nem a látogatók szeme láttára. "

De hát akkor nem lett volna ekkora reklámja