A NASA Opportunity marsjárója közel egy esztendő után kievickélt az eddigi kutatási helyszínéül szolgáló Victoria-kráterből, hogy újabb felfedezetlen területek után nézzen.
Hirdetés
"A marsjáró újra sík talajon van" - jelentette be az Opportunity-t távirányítással vezető mérnök, Paolo Bellutta a küldetés tudósokból és mérnökökből álló nemzetközi csapatának.
A marsjáró ugyanazt a 6,8 méteres útvonalat tette meg, amin 2007 szeptemberében leereszkedett a 800 méter átmérőjű kráterbe. A küldetés vezetői egy hónappal ezelőtt döntöttek úgy, hogy a marsjárónak el kell hagynia a "munkahelyét", a technikusok ugyanis ugyanolyan elektromos ingadozásra lettek figyelmesek az Opportunity bal első kerekénél, ami a Spirit jobb első kerekének meghibásodása előtt jelentkezett. A küldetés tervezői a távozás mellett voksoltak, a kráterfalon való felkapaszkodáshoz ugyanis minden kerékre szükség volt.
Az Opportunity sikerrel zárta a Victoria-kráter felderítési munkálatait, összegzett a pasadenai Sugárhajtómű Laboratórium (JPL) projektjének vezetője, John Callas.
A sokat látott szerkezet a Meridiani síkságán barangolhat tovább, megvizsgálva többek között a kráter környezetét és a területen található öklömnyi kőzetdarabokat, melyeket a geológusok szerint erőteljes meteorit becsapódások hozhattak a felszínre. Ezek a kövek színükben és összetételükben is eltérnek a terület felső rétegeit alkotó homokkőtől, amit a Mars viszontagságokkal teli közege inkább porrá zúz, mintsem feldarabol. Ezért gyanítják a kutatók, hogy a töredékek valahonnan máshonnan származnak, tehát vagy meteoritokról, vagy több száz kilométerrel távolabbról kilökődött törmelékről lehet szó.
Az Opportunity 55 hónap marsi szolgálat után tért vissza a leszállóhelyéül is szolgált Meridiani Plánumra, ahol utolsó célpontja fogja várni. Ennek mibenlétéről csak a kőzetek vizsgálata után fognak dönteni a küldetés tervezői. A legesélyesebbnek két erodált kráter számít, melyek csak néhány kilométerre fekszenek a Victoriától északra.
Bruce Banerdt, a JPL tudósa szerint a málladozó kráterperemek olyan kőzetekből állhatnak, amik egykor mélyen a felszín alatt helyezkedtek el, a krátereket kialakító becsapódások azonban a felszínre emelték azokat.
Egy másik lehetőség, hogy a marsjárót átirányítják a Victoria-kráter déli oldalára, erre könnyebb lenne a jármű haladása is, mivel a síkság némi lejtést mutat a déli irányba, illetve szintén ennek köszönhetően a déli oldalon jó esély van az eddig tanulmányozottaktól mélyebb geológiai rétegekből származó kőzetek felfedezésére, melyek sok újdonsággal szolgálhatnak a bolygó földtani múltjáról, tette hozzá Banerdt.
Ha a három hónapos szolgálatra tervezett marsjárón még ezután sem mutatkoznak a krónikus fáradás jelei, akkor négyévnyi kutatómunka után eljuthat egy valóban hatalmas kráterhez, ami 15 kilométerre található a Victoriától déli irányba. Ez azonban már Banerdt szerint is nagyon optimista feltevés.
Bátyám Horvátországban járt 1 hete és éppen belefutott egy számítógép kiállításba. Voltak ott olyan cuccok amik a C64 és Amigához képest is vénnek minősültek. 90%-uk működött.
"Milyen típusú az a 16 éves laptop? Amiga? C64? :D És milyen még ma is használható program fut rajtuk? Vagy mire lehet egyáltalán ma használni?"
A regebbi Toshiba gyartmanyu, ibm 486slc25 processzorral. 10 inches gep, 8 inches 480p-s tft-s szines lcd-vel. (akkora mint egy asus eee) Ezen egy sajat embedded rendszer fut ami rs232c-s soros porton kommunikal a vezerelt hardverrel. (oke, nem mindenki epit robotokat, de nekem erre eppen megfelel, a mars roverek is csak 33Mips-esek)
A masik egy sima 400Mhz-es PII-es thinkpad. Ha van eleg ram a gepben (pl. fel giga), akkor alapvetoen egy 400Mips-es gep is boven eleg bongeszeshez. Regen ezt hordtam lanparty-kra, a diablo es a starcraft azota is fent van rajta. Anno a kenyelmes billentyuzete miatt vettem meg.
"Na ezt a marhaságot meg honnan szedted ? De tényleg?"
A tervek pulbikusak...
"Azzal tisztában vagy hogy mi történik a műanyagokkal vagy a fémekkel mikor kiküldöd őket az űrbe ?"
Nem mind szereti azt a kornyezetet. Tobbek kozott ezert van a kis robotok elektronikajanak jo resze egy vedett dobozba csomagolva. A tudomanyos muszerek egyedi fejlesztesuek es maga a jarmu is, de a felhasznalt alkatreszek jo resze sima kereskedelmi termek. A kozponti egyseget peldaul 1996 ota lehet kapni, alapvetoen egy katonai minositesu embedded ibm ppc-rol van szo vxworks-el. Meg a gondot okozo hirhedt filerendszer kodot is keszen vettek.
A lenyeg, hogy nem annyira a specialis technologia tehat rola hogy mukodnek, hanem a tervezok kreativitasa es a meglevo technologiak helyes hasznalata. En szurkolok nekik, hogy meg jo ideig ott rohangaljanak a Marson.
Milyen típusú az a 16 éves laptop? Amiga? C64? :D De komolyan érdekel.. És milyen még ma is használható program fut rajtuk? Vagy mire lehet egyáltalán ma használni?
Common sense,based on a strict construction of the term,consists of what people in common would agree on:that which they"sense"(in common)as their common natural understanding.
Go buy some!
Ahhoz kepest, hogy azert kuldtek le a kraterbe, hogy vegre le lehessen irni es belekezdhessenek egy uj project-be, egesz jol birja. A mernokok kozzul nem sokan gondoltak, hogy a szokasos eves pihenes utan meg fel is tud jonni, de ugy nez, hogy nagyon kitarto jarmuvekrol van szo. Egyebkent az alkatreszek jo resze kereskedelmi termekekbol van, tehat semmi kulonleges nincs bennuk, csak jol lettek megtervezve es osszerakva.
"ezzel szemben az egy év garanciaidős laptopom egy év egy hónap után adta meg magát"
Gyartotol es tipustol fugg. En egy halom regi hardvert hasznalok meg mindig, azzal a felkialtassal, hogy ha elromlanak akkor csere. Ehhez kepest van mukodo 16 es 10 eves laptopom (mindketto viszonylag durva fizikai behatasok utan, de egyben) es hasonlo koru gepem is (napi hasznalatban). Egy filleres aron vasarolt 4 centi hosszu 35 eves jatekmozdonyrol mar nem is beszelve. Neha elofordul, hogy valami jobban sikerul, mint amilyennek a tervezo szanja.
A földi termékeket az üzlet hívta életre, így azokon spórolnak, hogy nagyobb legyen a profit. De ez szerintem nem feltétlen baj mert aztán az a spórolós többlet pénz is allokálódik a piacon és abból még több, újabb földi termék lesz. A baj az hogy azon is spórolnak amin nem kellene.
szóval azért ez tényleg sokmindent kibír. ezt nem úgy csinálták meg, mint a legtöbb "földi" terméket. gondolom a három hónap az elvárt minimum volt... ahhoz képest lassan öt éve üzemel. ezzel szemben az egy év garanciaidős laptopom egy év egy hónap után adta meg magát (alaplap) pedig semmi extrém hatás nem érte soha...
Elösször lőjünk rájuk atomot, aztán valami DURVÁT!