Németországban is internetblokádok várhatók
2008. augusztus 28. 18:07, csütörtök
Jörg Ziercke, a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) elnöke azt szeretné, hogy a helyi internetszolgáltatókat kötelezzék az internetblokádokra.

Hirdetés

A BKA első embere berlini sajtótájékoztatóján elmondta, hogy így akarják elérni, hogy a gyermekpornográf és más tiltott tartalmakat kínáló oldalakat látogató személyek a jövőben ne férhessenek hozzá a képekhez és videókhoz. Jörg Ziercke azzal érvelt, hogy más országokban már komoly sikereket értek el az ilyen internetblokádokkal. Ráadásul a keményebb fellépést indokolja az is, hogy 2006-hoz képest tavaly több mint 50 százalékkal emelkedett a gyermekpornográfiával kapcsolatos esetek száma.

2006-ban összesen 7318 ügyben kerültek elő pedofil képek és videók, addig 2007-ben ez a szám már elérte a 11 357-et. Egyre többen érdeklődnek a tiltott tartalmak iránt. Az interneten ez a folyamat még inkább megfigyelhető. Míg 2006-ban 3271 esetben találtak számítógépeken gyermekpornográf felvételeket, addig 2007-ben ez a szám 6206-ra emelkedett. A BKA illetékesei úgy vélték: ez egy eurómilliós üzlet, ami ellen sürgősen tenni kell valamit. A tiltott fotók és videók többségét teljesen átlagos weboldalakról terjesztik, vagyis kezd megszűnni a pedofilok elszigeteltsége.

Az Access-blocking eljárást jelenleg Svájcban, Olaszországban, Új-Zélandon, Nagy-Britanniában, Dél-Koreában, Tajvanon és a skandináv országokban alkalmazzák. Hollandia, Belgium, Írország, Izland, Lengyelország, Ausztrália és Japán tervezi a pedofil honlapok blokádját. Norvégiában például naponta 15 000 ilyen oldalhoz való hozzáférést blokkolnak a hatóságok. Az Egyesült Államokban több internetszolgáltató önként vállalta a tiltott portálok blokádját. Ugyanez azonban nem figyelhető meg Németországban, ezért a hivatal mielőbb megfelelő törvény elfogadtatását sürgeti. Megfigyelhető az is, hogy az áldozatok egyre fiatalabbak, az elkövetők pedig egyre brutálisabbak.

A különböző akciók sikeresek voltak, amit a letartóztatott, illetve gyanúsítottként felmerült személyek növekvő száma is jelez: Operation Smasher 98, Operation Mikado 322, Operation Marcy 530, Operation Penalty több mint 1000, Operation Himmel 12 000. A BKA tájékoztatása szerint egy másik terület, ami komoly aggodalomra ad okot, a bankkártyákkal elkövetett csalások piaca. Tavaly a bűnözők - különböző módszerekkel, például a POS-terminálok manipulációjával - 70 000 esetben 21 millió eurós kárt okoztak. Csak az idei esztendő első félévében 440 esetben regisztrálták a bankautomaták módosítását vagy feltörését.

A Német Internetgazdasági Szövetség (eco) szerint ugyanakkor kétséges, hogy ezek a lépések valóban sikert hoznának, mivel a blokádoktól ezek a tartalmak nem tűnnek el a világhálóról, csak a hozzáférést nehezítik meg.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
tar86  
2008. aug. 29. 19:41 | válasz | #9
Vajon kiskorúak teherbe ejtése nem társítható a megrontáshoz, pedofil cselekményhez?
2008. aug. 29. 13:25 | galéria | válasz | #8
semmilyen adatot tkp. semmit nem lehet blokkolni a neten ilyen rendszerek mellett mint a xerobank , a wuala és a torrent se szerver se kliens oldalról, se fel, se le ! ebbe jobb ha már most egészen beletörődnek ezek a ök] és hazamennek sírva kirázni azt a kis igazított f*tyk*s*ket
2008. aug. 29. 09:24 | válasz | #7
ezt most a cikk melyik részéből vezetted le?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. aug. 29. 09:17 | galéria | válasz | #6
ne legyen, így is túl sokan vannak.
tar86  
2008. aug. 29. 09:15 | válasz | #5
11 éves cigány lányoknak legyen ezután is joguk gyereket szülni, mert ez az ő kultúrájuk része.
2008. aug. 29. 07:43 | válasz | #4
Látom vakok vagytok. Nem a pedofil oldalak itt a lényeg, hanem a blokád. Ha már megvan a blokád lehetősége, akkor már azt blokkolnak amit akarnak. Nagy Német Tűzfal. A nyugat az emberi jogok bajnoka, ugye?
2008. aug. 28. 22:07 | válasz | #3
?? ezek hol élnek? attól hogy blokkolják még ilyenek maradnak az emberek. Legalább vissza lehetne keresni kikkel van gond és ha bűncselekmény történik, akkor ezeket elővenni. De ez így csak megint egy jó politikai lépés lessz valsz amit sokan elfogadnak majd, de javítani nem fog javítani a helyzeten. Lehet én látom rosszul, de ez megint nem tűzoltás max terelgetés.

A másik fele ha ennyien vannak, és ez betegség, akkor az ilyenekre jobban oda kéne figyelni, és foglalkozni az egyénekkel, de ez megint nem ezen az úton érhető el amit terveznek.
DOGMAN  
2008. aug. 28. 20:55 | galéria | válasz | #2
Méghogy bolkád... Halál a pedofil gec.kre!!!!
2008. aug. 28. 19:33 | galéria | válasz | #1
Azt várom, mikor támadnak már meg egy országot, nem az olaj hanem a szerzői jogok megsértése miatt.
:DD