Doktor House: Nagy durranás készül
2008. augusztus 27. 13:16, szerda
A legtöbb sorozatnál az évad vége szokott ütős lenni, de a Doktor House esetében a szezonpremierben csap be a ménkű. Öveket becsatolni!

A jól megérdemelt nyári szünet után visszatér a TV2-re Magyarország második legnézettebb amerikai sorozata, hogy megpróbáljon még egy hellyel feljebb lépni az USA-sorozatok képzeletbeli rangsorán. Az más kérdés, hogy a TV2 ezt elősegítendő nem nagyon erőltette meg magát, hiszen az uborkaszezonban még csak véletlenül sem ismételgette a kórházban játszódó sorozat régebbi epizódjait, hogy megtartsa közönségét. Sőt, a gyenge nézettségű egyéb sorozatokkal, inkább furcsa mód elszoktatta a szerda estéktől a potenciális rajongókat.


Ez is egy filozófia, mint ahogy az is, hogy a Doktor House. 4. szezonjának premierjét nem előzte meg különösebb felhajtás, mindössze egyetlen, nyúlfarknyi előzetes cirkulált főműsoridőben, ráadásul abban mondhatni meg sem jelent a sorozat főszereplője, Hugh Laurie. Persze mindezt azzal is lehet magyarázni, hogy az az 1,1-1,2 millió néző, aki főszezonban hetente a TV2-t választja szerda este, pontosan tisztában van vele, hogy augusztus 27-én indul útjára a sorozat újabb 16 része, amely a 4. évadot jelzi, de erre nem vennénk mérget.

A 4. évadra ígért nagy durranást pedig már a 3. szezon is megalapozta azzal, hogy Gregory House-t faképnél hagyták kollegái (egyet ő rúgott ki) és a sorozat készítői úgy gondolták, hogy nem nézik hülyének a nézőket, hogy visszahozzák őket az új részekben, hanem a premierben hagyják, hogy House egyedül próbáljon gyógyítani, bár azért egy meglepő karakter személyében még így is szert tud tenni segítségre a jó doktor.


Az évad további részében viszont, ahogyan arra a 4. évad nyitórészének zárása rávilágít, House egy össznépi versenyt rendez osztályának három megüresedett helyére, s ennek révén fogja minden bizonnyal kiválasztani az új munkatársakat. Legalábbis, mi, nézők ezt hihetnénk, de az írók jó pár csavart is tartogatnak tarsolyukban. Egy biztos, az új felállás révén egy teljesen új szerkezeti felépítést fog tartogatni a sorozat, még a legedzettebb rajongóknak is. (Mi pedig több információt nem merünk elárulni, nehogy elrontsuk valaki szórakozását.)

Egyébként, a 2008/09-es évadban a TV2 úgy döntött, hogy végre kihasználja a Doktor House erejét és a Született feleségeket rakja be utána, este tízes kezdettel. A lépés mindenféleképpen üdvözlendő és haladás, főleg, ha arra gondolunk, hogy egy évvel ezelőtt még a Jericho iszonyatosan alacsony nézettsége fogadta csütörtök reggelenként a hümmögő csatornafőket.


Ezen fejesek pedig csak az atomos sorozat 16. része környékén eszméltek, hogy ez így nem lesz jó - az más kérdés, hogy a Jerichót nem csak egyszerűen elpakolták más időpontba, hanem 4 héttel utána el is tüntették a csatorna műsoráról. Talán örökre. (Rossz nyelvek szerint az Aktív segédszerkesztőinek helyetteseit érte az a megtiszteltetés, hogy szalonnázhattak a kópiák segítségével keltett tűz lángjai fölött, az évenként egyszer megrendezésre kerülő "Tegnap este legyőztük nézettségben az RTL Klubot"-bulin.")

Ma este, még a Született feleségek folytatása előtt, az elmúlt hetekben este 11 utáni időpontra száműzött Hősök 2. szezonja fejeződik be, egy feltehetően izgalmas epizóddal.

Hirdetés

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. aug. 29. 13:30 | galéria | válasz | #24
LOOOOOL :-D

Jól látom? A Jericho és az eredetiség egy mondatban?

Tudom mi a Jericho? Egy hatalmas nagy ötlet, amiből egy ócska Barátok Közt lett minimális akcióval.
Nekem Casper Van Diem, meg Steven Segal hiányzik már csak belőle...
szinv  
2008. aug. 29. 09:51 | válasz | #23
winnie!

Kifotgatod a szavaimat! Nem aztírtam, hogy a legeredetibb, hanem azt, hogy az egyik legeredetibb, a kettő között nagy különbség van.

Egyébként azért tartom jónak és eredetinek a Jerichot, mert az emberi oldalról közelít, úgy ahogy nagy valószínűséggel cselekednénk egy valós helyzetben.
szinv  
2008. aug. 29. 09:48 | válasz | #22
Bizony nincs ott vége:) És jó lett a folytatás, kár, hogy csak 7 rész:(
smv  
2008. aug. 28. 21:39 | válasz | #21
Azt mondod, hogy nincs vége a "jön a tank" jelenetes résznél?:D Akkor kell!
winnie  
2008. aug. 28. 15:01 | válasz | #20
a tv2 20 részt adott le a 22 részből, szóval idő előtt leszedták.

"A 2. évad után ismét csancelt akartak neki adni, de most úgy áll a helyzet, hogy lehet lesz 3. évad is."

természetesen nem lesz harmadik évad - többek között azárt, mert a nagy felbuzdulás után még gyengébb lett a nézettség, pedig még a sztrájk is segített a jericho-nak. tavaly is, most is a cbs legkevésbé nézett sorozata volt...

a jericho koncepciójával nincs bajom érdekelt is, de a jeremiah szerintem sokkal jobb, ha posztapok, viszont az, hogy a legeredetibb lenne? miért eredetibb egy posztapok egy magát nővé átoperálni akaró családapáról vagy egy érintésével halottakat feltámasztani képes pitekészítőről szóló sorozatnál?:)
szinv  
2008. aug. 28. 14:54 | válasz | #19
Tévedsz, a Jericho-val kapcsolatban. Egyértelműen a TV2 hibája, hogy nem folytatták. A Jericho 1. évada 22 részes, a 2. évad pedig 7 részes. cancelt akartak neki adni, de a stúdiók elé a rajongók által rendelt 9 tonnányi mogyoró meggyőzte a vcsatornát, hogy folytatni kell:)

A 2. évad után ismét csancelt akartak neki adni, de most úgy áll a helyzet, hogy lehet lesz 3. évad is.

A jericho az utóbbi évek egyik legeredetibb sorozata, sajnálnám, ha vége lenne.

Ajánlom mindenkinek, aki kedveli az összesküvés-elméletekkel fűszerezett posztapokaliptikus drámákat.
2008. aug. 28. 14:43 | válasz | #18
Sztem ez lett a legjobb évad!
2008. aug. 28. 12:50 | válasz | #17
Lehetne azért gyakrabban is House, nem csak hetente... :)

Egyébként ne hurrogjatok le, de nekem tetszik Kulka hangja. Irritáló ;) (Tehát jó :D)
2008. aug. 28. 11:22 | válasz | #16
Hehe én is már azt hittem ,hogy az 5. évad.
Leírjam ,h. mi lesz az elején , de leírhatom a végét is.

Pontosan mikor indul az 5. évad??
smv  
2008. aug. 28. 11:12 | válasz | #15
A Jericho nem a TV2 miatt nem ment le végig, hanem azért, mert cancelt kapott usákiában, ergó nem is készült belőle több rész.
2008. aug. 28. 09:34 | galéria | válasz | #14
tegnap megnéztem egy house részt a tv-ben - kiváncsi voltam milyen ha már ennyien szeretik

olyan jó volt, hogy valszeg jövőre is megnézek legalább 1-et :D
2008. aug. 27. 17:05 | válasz | #13
Nekem elég erős kétségeim vannak affelől is, hogy te láttál egyetlen House-t is. Ilyen cikket összedobni. Mint a Blikk...bravó
2008. aug. 27. 15:55 | válasz | #12
QpaQ  
2008. aug. 27. 15:43 | válasz | #11
A 15. rész a legjobb, amit eddig láttam, kicsit elborult az agyuk:D. Megnéztem már vagy tízszer, de még mindig nem tudom megunni.
2008. aug. 27. 15:07 | válasz | #10
Köszi az infót!
winnie  
2008. aug. 27. 14:57 | válasz | #9
véget ért az 1. évad. több részt amerikában sem mutattak be még. ott ősszel, nálunk gondolom nyáron jön a folytatás.
2008. aug. 27. 14:51 | válasz | #8
Nem tudjátok véletlenül, hogy mi lett az "életfogytig zsaru"-val?
Hétfőnként volt....
2008. aug. 27. 14:51 | válasz | #7
Jómagam jobb szeretem az eredeti hangot... Egyszerűen sok az olyan nyelvileg jellegzetes poén, ami a szinkron alatt elvész, ez tény. Persze megérdemel egy esélyt. Amennyiben elég jól fordítanak és a szinkron színészhez igazítva, akkor okozhat meglepetést is.
Ha Hulka hangját eltudom viselni, akkor már bármit, de ettől függetlenül az 5. évadot is angolul nézem. Aztán a jobbakat bepróbálom később magyarul is.
winnie  
2008. aug. 27. 14:44 | válasz | #6
jaja, teljesen más a hangja - ez tipikus példája annak, amikor a rendező a karakterhez választ hangot, nem a színészhez. ez talán jellemzőbb idehaza, így ez is elsülhet jól. más kérdés, hogy az angol house-on edzett füleknek nehéz lesz megszoknia:)
2008. aug. 27. 14:33 | válasz | #5
Ehhh... én meg azt hittem az 5. évadról van szó. Azért odalehetett volna bigyeszteni a címbe, hogy "a tévékettőn". Véleményem szerint Amber szinkronhangja eléggé elüt az eredetitől, olyan kislányos, mikor az eredetiben a kezdetektől ércelődős... House nőben féleség. Nem akarok szinkron kontra eredeti vitát indítani, csak egy megjegyzés volt.
Amúgy ha az író szerint az évadnyitó nagydurranás... mit fog szólni a 4. évad záró dupla részre.

2008. aug. 27. 14:21 | válasz | #4
Egyetértek.
2008. aug. 27. 13:53 | válasz | #3
én várom, már nincs sok:P
dstern  
2008. aug. 27. 13:45 | válasz | #2
Kedves Vitya, nem gondolkodtál el-é azon, hogy egy új állás után nézel? Cikkeid egyre inkább bulvárosodnak a kifejezésmódot tekintve... Egy blogban ez még elmegy, de itt az SG-n azért mást várnék. Bocs
2008. aug. 27. 13:41 | válasz | #1
A nagy durranás az lenne ha nemlenne több része!