3D-s moziélmény akár a szobában is?
2008. augusztus 25. 17:15, hétfő
Számos cég és szövetség szeretné világszerte elterjeszteni a háromdimenziós megjelenítést. Igazán használható megoldásokból még mindig kevés van, illetve ha léteznek is, azok meglehetősen drágák.

Hirdetés

Két német vállalat a 3D-t és az interaktivitást szeretné ötvözni. Ugyan már léteznek IMAX-színházak és idén január óta immár Budapest is büszkélkedhet a mozizás technológiai csúcsával, egy IMAX-teremmel, ahol a háromdimenziós filmek tekinthetők meg, azonban sok fejlesztő még többre vágyik. A digitális mozik legnagyobb hátránya, hogy egyrészt kevés a 3D-s film, másrészt az ezek vetítésére használható digitális projektorok meglehetősen sokba kerülnek.

A Kary Multimedia és a VR Space Theatres már a jövő évtől piacra akarják dobni technológiájukat, amely a különleges szemüvegek nélkül lehetővé teszi a 3D-s filmek megtekintését akár egy monitor előtt ülve is. A technológiát bemutatták a most zárult lipcsei Games Convention kiállításon és túlzás nélkül állítható, hogy aki látta, csak ámult és bámult. Úgy tűnt, hogy a halak a monitor szélén úsznak, a lepkék a monitor előtt lebegnek, karnyújtásnyira a nézőktől. A speciális hatás eléréséhez egy szoftverre, egy képfeldolgozó technológiára és egy különleges kijelzőre van szükség.



Az első monitorokat 2009-től a Kary Multimedia szállítja majd, áruk az első TFT-képernyők árával fog vetekedni, vagyis finoman szólva nem lesznek túl olcsók. Első ránézésre úgy tűnik, hogy a technológia inkább használható prezentációkhoz, mint a lakásokban és a filmszínházakban. Az egyik partnercég, az Intenium jövő ősszel egy kifejezetten a monitorokhoz kifejlesztett játékot jelentet meg. A program ára 39 és 59 euró között lesz, és lehetővé teszi a gesztusokkal való irányítást. Így a képernyőn megjelenő tárgyakat akár odébb is lehet majd tolni. Legalábbis az alkalmazott technika ezt a hatást fogja kelteni.

Josef Striedl, a VR Space Thetres vezetője azonban ennél is merészebb terveket sző. A szakember a különleges 3D-s óriáskijelzőkön futtatható interaktív játékokról álmodik. Így valósulhat meg az úgynevezett social gaming. "A mozi utolsó sorában ülők határozhatnák meg a játék sebességét, az előttük ülők pedig a mozgás irányát" - közölte Josef Striedl. A nézők mindannyian kapnának egy gamepadot, hogy bármikor közbeavatkozzanak és ők is részt vegyenek a közös játékban. Emellett kiosztanának 3D-s szemüvegeket is, amelyeket vezeték nélkül kapcsolnának a központi rendszerhez.

Nem véletlen, hogy a projekt máris felkeltette számos konszern érdeklődését, az AMD és a Logitech pedig már most a program partnerei. Ezen kívül a fejlesztők további két nagy IT-vállalattal állnak kapcsolatban. Egy közösségi játék átlagosan 45 percig tartana, az első tesztekre a berlini Multiplexben kerül majd sor 2009-ben.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Turdus  
2008. aug. 26. 16:46 | válasz | #44
oooops. Jogos. :-)
emerte  
2008. aug. 26. 16:29 | válasz | #43
te meg olvashatnád az előtted szólókat is :)
pl. #3
Turdus  
2008. aug. 26. 16:26 | válasz | #42
Megvan az url is:holografika.com
Ezt egyébként megemlíthettétek volna a cikkben is, ha már egyszer magyar fejlesztés...
Turdus  
2008. aug. 26. 16:10 | válasz | #41
"A szemuveg nelkuli monitorokon annyi a trukk, hogy a szuro benne van a kijelzoben"

Bocs, de ez hülyeség. Ha benne van a szűrő, akkor hogy különíted el a két csatornát, hogy az egyiket csak az egyik szemed lássa?

Amennyit én olvastam róla, egész más megoldást használnak a szemüveg nélküli vetítők, lásd holomachine.
dez  
2008. aug. 26. 14:13 | válasz | #40
Ezek miatt az okok miatt:
- Nincs különösebb kereslet a stereo3D-re -> kis sorozatú gyártás.
- Csak 3D-re jó monitort főleg nagyon kevesen vesznek, ezért kikapcsolhatónak kell lennie a 3D módnak. Szűrős megoldásnál egy újabb, monokróm pixel-réteg kell a másik közelében (optimálisan mögötte), ami főleg megdrágítja az egészet.
- Erősen sötétíti a képet, így erős háttérvilágítás kell.
- Normál állásban alkalmazva minimális oldal irányú elmozdulásra (tehát amikor még meg sem cserélődik a két kép) elszíneződik a kép, mert könnyen leárnyékolódik a piros v. kék szubpixel. Ezért egy idő után inkább így alkalmazták, de így ki játszik:


A lentikuláris lencselemezzel sokkal jobb kép nyerhető, így ma már inkább az utóbbival próbálkoznak, pl. újabban nagyobb sorozatban gyártani készült 3D-s tévéknél (lásd Philipsnél).
kvp  
2008. aug. 26. 13:01 | válasz | #39
"Még egy dolog, amit nem értek. Különleges szemüveget nem igénylő technológiák piacra dobásáról van szó, majd pedig az szerepel a cikkben, hogy kiosztanának 3d-s szemüvegeket is..."

A szemuveg nelkuli monitorokon annyi a trukk, hogy a szuro benne van a kijelzoben. Ettol ugyan kisebb lesz a 3d-s betekintesi szoge, mint a polarszuros szemuveget hasznalo kombinacional, de cserebe nem kell szemuveg. A lenyeg, hogy a parallax barrier az lcd normal retege folott van. Nemelyik dragabb tipusnal ez kapcsolhato, igy kikapcsolt allapotban a vizszintes felbontas a duplajara novelheto, ugyanis a ket kep valojaban vertical interleave-ben van osszefuzve. (egy oszlop az egyikbol, egy a masikbol)

ps: Csak azt nem ertem miert kerul ez a technika olyan sokba? A sima lcd gyarto rendszerek is kepesek eloallitani, csak egy fix szurot kell a feluletere felvinni. Video driver tamogatas mar az nvidia tnt-k idejen is volt ehhez a megoldashoz.
dez  
2008. aug. 26. 12:23 | válasz | #38
Pedig ilyennel is próbálkoznak, mármint szó szerint: egy helyen megy a színdarab elő színészekkel, de mivel így korlátozott a nézőszám, a világ más tájain is 3D-ben követhető, akár valós időben (mert így mégis csak megérintőbb, mint felvételről - mint ahogy 3D-ben is jobb, mint simán 2D-ben, ami eddig sem nagyon vált be, mármint azért nem megyünk moziba, hogy 2D-ben színdarabokat nézzünk).
Xmas76  
2008. aug. 26. 11:53 | válasz | #37
Még egy dolog, amit nem értek. Különleges szemüveget nem igénylő technológiák piacra dobásáról van szó, majd pedig az szerepel a cikkben, hogy kiosztanának 3d-s szemüvegeket is...

Úgy vélem, ez a cikk nem túl átgondolt alkotás. Lehet, hogy csak egyszerű szövegfordítás, anélkül, hogy átnézték volna.
Xmas76  
2008. aug. 26. 11:44 | válasz | #36
"léteznek IMAX-színházak"

Erről nem is tudtam! 3D-s színészekről már hallottam, valódi színházakban játszanak. Vannak filmszínházak, amiket mozinak hívunk, ezekből akad IMAX-os. No de sima színházból még nem hallottam IMAX-osat...
2008. aug. 26. 08:38 | válasz | #35
Pont a napokban gondolkodtam ilyenről, fasza lenne!
bundee  
2008. aug. 26. 08:08 | válasz | #34
Igaz, még csak vízszintes irányokban használható - és nem két fillér... De milyen komoly már :)
dez  
2008. aug. 26. 01:29 | válasz | #33
Ugyanis ez az ilyen-olyan LCD v. polárszűrős projektor alapú stereo3D-s, vagy akár több nézetes 3D-s megjelenítés hátránya, tehát hogy a képernyő síkjára kell fókuszálni, hiszen azt élesen kell látni a képekhez, miközben a megjelenített virtuális térben közelebbi v. távolabbi tárgyat szemlélünk. Ez tud okozni egyeseknél pl. fejfájást, szédülést. A valódi holografikus képekkel pl. nincs ilyen probléma.
dez  
2008. aug. 26. 01:21 | válasz | #32
Vanni van, csak állati drága... És nem az újdonság varázsa miatt, hanem mert tényleg "sok anyag" kell bele.

Egyébként úgy tudom, ez sem full holografikus, hanem sok-nézetes, és ezek pusztán horizontálisan eltolt nézőpontúak, tehát nem tudod alulról v. felülről nézni a dolgokat.

Vannak ehhez hasonló megoldások az olcsóbb autoszereo (szemüveg nélküli) LCD-k alapjain is, csak kettő helyett hasonlóan több nézettel. Bár itt korlátozottabb a nézetek száma.

Most nem tudom, a Holografika-féle működik-e lézerrel (bár úgy emlékszem, itt sima projektorok működnek a háttérben), mindenesetre a lézer előnye, hogy megfelelően kezelve nem lesz fix fókusztávolság, azaz nem kell a képernyő síkjára fókuszálni a szemünkkel, miközben nem is oda nézünk a szemtengelyeinkkel (hanem közelebbre v. távolabbra a megjeleníett virtuális térben).
bundee  
2008. aug. 26. 00:24 | válasz | #31
Na, mégegyszer, van olyan 3d megjelenítő, amihez nem kell szeműveg, mozoghatsz a monitor előtt ahogy kedved tartja, full 3d mozgó képet tud adni - és MAGYAR!!!!!!

Jópár éve csinálják, az első verziók még csak állóképet tudtak, de mostmár full-full-full az egész... www.holografika.com... És ha jól rémlik, a sony társtulajdonos a szabadalmakban...
dez  
2008. aug. 25. 23:54 | válasz | #30
Ja igen, az az. Persze, "szerkezetileg" egyszerű, de jó, mert több program is kezeli.

A cikkben ott van a link az eredeti cikkre (utolsó előtti bek.), meg néhány másik is.
2008. aug. 25. 23:44 | válasz | #29
Valóban nem tudom, de örülök, hogy ti sem vagytok tökéletesek :)
2008. aug. 25. 23:15 | válasz | #28
Wow, kedves ANÁLmaly, ezt aztán jól megmondtad, süt belőled, hogy azt sem tudod mi a f@szról van szó.
emerte  
2008. aug. 25. 22:45 | válasz | #27
igen, soronként van a trükk, ergo a felbontás a felére ugrik sajna.
a képeimet 2 fényképezővel készítem.
van 2 olympusom is, melyeket barkács módon kötöttünk össze, de most van két új canon, melyek 1/20000 sec szinkronban vannak!
JVS? Nem JPS-re gondolsz? Mely egy sima JPG kép, csak side-by-side formátumban, vagyis egymás mellett van a bal és jobb kép!

Egyébként erről a lipcsei kiállításról nincs egy bővebb angol/német cikk?
Mármint ami ezzel a 3d-vel foglalkozik. Alaposabban érdekelne a téma :)
dez  
2008. aug. 25. 22:35 | válasz | #26
Tényleg jók a képek. (Én is foglalkoztam vele régebben.) Esetleg feltehetnéd .jvs (ha jól emlékszem, ez a kiterjesztés) formátumban is, akkor más módszerekkel is meg lehet nézni.
2008. aug. 25. 22:31 | válasz | #25
Hat ezek a kepek eleg utosek.
Milyen kameraval csinaltad?
dez  
2008. aug. 25. 22:31 | válasz | #24
Közben néztem: soronként.
Említsük meg, hogy az Nvidiának van stereo-3D drivere, ami kompatibilis ezzel, és automatikusan a legtöbb játékkal is - mivel leegyszerűsítve csak annyi a dolguk, hogy a játék által küldött 3D-s környezetet nem csak egy, hanem két nézetből renderelik le. (Persze külön kell kezelni a célzókeresztet, menüket, stb., mert azok 2D-s objektumok.)
dez  
2008. aug. 25. 22:26 | válasz | #23
-a
dez  
2008. aug. 25. 22:24 | válasz | #22
Ez hogy működik, a soronként v. oszlopontként vannak váltogatva egymásra merőlegesen polarizáló szűrő-csíkok?
dez  
2008. aug. 25. 22:20 | válasz | #21
Az írásodból úgy jött le, hogy számodra a 3D-s egyben interaktív is.
emerte  
2008. aug. 25. 22:16 | válasz | #20
gombabácsi, de hát épp most terjednek a polárszürős lcd-k:
Zalman trimon néven!
100e fölött vannak.
Keress csak rá (pixel, ebolt, stb).

manapság elég "high quality" térhatású képet lehet elérni az anaglif technikával is. Akinek van szemcsije, nézzen ide, én követtem el :)
3d fotók
2008. aug. 25. 21:57 | válasz | #19
Nem. Hanem miért írtad le nekem azt amit én is leírtam?
dez  
2008. aug. 25. 21:50 | válasz | #18
Mármint a "bácsikát"? :)
2008. aug. 25. 20:32 | válasz | #17
dez, miért is írtad ezt nekem?
dez  
2008. aug. 25. 20:08 | válasz | #16
Azon a vonalzón lentikuláris lencse-lemez volt.
dez  
2008. aug. 25. 20:05 | válasz | #15
Bácsika, lehet úgy is 3D-s, hogy nem interaktív. Ugyanúgy egy jelenetet teccik, nézni, csak éppen térhatású.
2008. aug. 25. 20:01 | válasz | #14
A polárszűrős megoldás elterjedhetne az otthoni felhasználásban. Nemrég olvastam egy hírt, hogy csináltak ilyen lcd monitort, és ráadásul szinte annyiba került mint a sima lcd. Nem értem miért nem terjed el.

Az igazi 3d-s monitornak semmi értelmét nem látom filmek esetén. Ha egy filmet akarok nézni, akkor nem akarok interaktív lenni, hanem hogy magával ragadjon az amit a film készítői csináltak. Mekkora hülyeség itt az hogy ha innen nézem akkor mást látok?! Pont nem fogom érteni a jelenetet, mert nem láttam ki kit lőtt le? Na nehogy már ezt bárki is komolyan gondolja...

Interaktív játékok esetén persze más a helyzet...
dez  
2008. aug. 25. 19:46 | válasz | #13
Még a piros/kék módszernél sem "csak pirosat és kéket csúsztatni jobbra és balra". Értsd: nem ugyanannak a képnek a piros és kék összetevőjét csúsztaják el. Annak semmi értelme nem lenne.

Hanem a két szemnek megfelelően 2 nézőpontból számolják ki a két szem számára a két képet. Innen kezdve az a kérdés, hogyan érhetik el, hogy a képek a megfelelő szem számára legyenek láthatók, és a másik számára nem. Erre többféle módszer van, a legolcsóbb a piros/kék, de vannak más módszerek is, amik két teljesen színes kép látását teszik lehetővé.

A full holografikus megjelenítés, ami teljesen valósághű 3D-s hatást ad, ami bárhonnan nézhető, bárhová fókuszálhatsz, stb., az sokkal komolyabb dolog, ilyen moziban sem lesz egyhamar, nem hogy otthon.
2008. aug. 25. 19:32 | válasz | #12
Ami az IMAX technológia vetítőjét illeti, nos, még 2003-ban, Pozsonyban az IMAX mozi előtt volt nagy betűkkel kiírva, hogy "a vetítő olyan erős fényt sugároz, hogy a Holdon is lehetne látni, ha arra irányítanák rá". Ezzel gondolom a hatalmas összeget akarták közölni, amelyet ezen masina megvételére szántak... S elmondhatom, naon tetszettek a különböző 3d-s filmek, bár zavart, hogy átlagban csak 45 perc körüliek voltak. (állítólag ha hosszabb lenne ártana az emberi agynak???) Viszont voltak, akik rosszul is lettek a moziban az egyik filmtől.
Amúgy meg már évek óta árulnak méregdrága 3d monitorokat, még emlékszem amikor vagy 3000 dolcsiba került az egyik, és az nvidia oldaláról lehetett több infóhoz jutni róla.
Kíváncsi vok mit hoz a cikkben leírt darab
kvp  
2008. aug. 25. 19:32 | válasz | #11
Ez gyakorlatilag egy szabvany 3d-s kijelzo, ami lcd-s parallax barrier-t hasznal. A szoftver a mozgasi vektorok alapjan general hozza melysegi adatokat, de jatek kozben ez rendelkezesre all a melysegi bufferbol, tehat valos adatokat lehet megjeleniteni. A valodi 3d-s filmek eseten is ugyanez a helyzet, ott a ket kep kulon-kulon van tarolva. Eddig csak nagyon keves embernek volt erre a technologiara penze, de amiota az lcd gyartosorokba integralhato a 3d-s szuro is, azota elfogadhatobba valt az ara.

Aki azt gondolja, hogy ez piros-kek, az meg nem latott truecolor sztereo videot. Hasonlot lehetett a regi asus sztereoszemuvegekkel is generalni amiket a dragabb nvidia kartyakhoz adtak, de mostanra sikerult a szemuveg helyett a monitorba integralni a technologiat. Jatszani pedig ugy lehet rajta, hogy mindenki vesz egy ilyen monitort otthonra, es felrakja azt a directx szurot, ami a sztereokepet hozza letre a jatek framebuffer-be generalt adatai alapjan. Eredmeny: valodi 3d-s kep a monitoron. Persze azok akiknek orvosi okok miatt nincs terlatasuk, nem fognak eszlelni semmilyen kulonbseget, de az embereknek csak kis resze nem lat terben.

Az interaktiv mozizas pedig arrol szol, hogy a kozonseg szavazhat, hogy mit akar latni, es a tortenet abba az iranyba megy tovabb. A technika ugyanaz mint a japan kattogtatos szerepjatekok, ahol egy tortenet van, de tobb lehetseges szalat lehet kovetni. Igy egy tortenet elvileg tobbfelekeppen is megnezheto, es tobbszor kell megnezni, hogy az osszes esemenyt lassuk.

ps: En anno osszeraktam egy hagyomanyos osztott kepernyos sztereorendszert egy fejre rogzitett tukor segitsegevel, de ott meg nagyon pontosan kellett a monitor kozepenek a vonalaban ulni, hogy a kep stabil legyen. A mai megoldasok sokkal jobbak, mivel a szuro magaban a monitor feluleteben van, tehat nem tud elmozdulni a kephez kepest. Az uj megoldas a 80-as evek gyerek vonalzoira hasonlit, ahol a betekintesi szog fuggvenyeben lehetett latni vagy az egyik vagy a masik kepet. Ha pont szembol neztuk, akkor az egyik szem az egyik kepet, a masik a masikat latta. Ha ezt a vonalzot kicsereljuk egy ugyanilyen szuroju lcd-re, akkor az emberek egyik szemukkel a sztereokep ket kepe kozzul az egyik kepet a masikkal a masikat latjak.
2008. aug. 25. 19:15 | válasz | #10
A 3D-s mozi tényleg szuper (persze nem a piros/kék szemüveges).
Meglátjuk, hogy ezek milyen minőséget tudnak majd hozni..
2008. aug. 25. 19:13 | válasz | #9
hát faszikáim azért elképzelem amint egy gémet 20-30-40-ember akar egyszerre irányítani, eredmény: full káosz
Mcsiv  
2008. aug. 25. 19:01 | válasz | #8
Faszikám én meg benned nem látok egy cseppnyi értelmet sem, mert egyrészt nem tudsz olvasni, vagy ha tudsz is, a logikus gondolkozás nem az erősséged. Senki nem beszélt piros/kék toszigálásáról jobbra balra. Majd ha szorul beléd egy csöppnyi értelem, olvasd el megint a cikket, aztán faszikázzál;]
2008. aug. 25. 18:50 | galéria | válasz | #7
Hehe. Nekem erről a Felejtés bére című film ugrik be. Abban csinálta Ben Affleck a TFT-ből a 3D-s hologramot , ráadásul asszem még a monitort is elvette mögűle. Aztán persze kitörölték az agyából, hogy hogyan is csinálta. Lehet, hogy mégis valahogy emlékszik rá :D Nemsokára jön a jövőmondó gép is. :D
Lami  
2008. aug. 25. 18:47 | válasz | #6
Hát persze. Elvégre Wrihgték után már rögtön Chuck Yeager röpködött...
2008. aug. 25. 18:34 | válasz | #5
Faszikám abban nem látok értelmet, hogy a 2d-ből erőltetik a 3d-s hatást ahelyett hogy ténylegesen 3d-s alapokat próbálnának létrehozni nem csak pirosat és kéket csúsztatni jobbra és balra.
2008. aug. 25. 18:01 | válasz | #4
Ha abban nem látsz értelmet, hogy 3D-ben nézz filmeket/játszál (ha nem értenéd: nem csak egy lapos vásznon/képernyőn mozgó színfoltokat látsz, hanem teljes térérzetet ad), akkor miben látsz????
bundee  
2008. aug. 25. 17:35 | válasz | #3
http://www.holografika.com/
2008. aug. 25. 17:31 | válasz | #2
Ebbe mindent látok csak értelmet nem.
jeti00  
2008. aug. 25. 17:21 | válasz | #1
majd meglátjuk mi lesz belőle, kíváncsian várom