Bezárta kapuit a Sziget fesztivál
2008. augusztus 18. 13:23, hétfő - Forrás: MTI
A Sziget fesztivál zárónapján, vasárnap este a The Killers koncertje után megkezdték a Nagyszínpad bontását, hétfőn napközben pedig az utolsó látogató is elhagyja a Hajógyári-sziget területét - közölte Vető Viktória, a fesztivál sajtófőnöke.

Hirdetés

A nulladik nap és a fesztivál öt napja alatt a látogatók száma elérte a 2005-ös és 2006-os, akkor még hét napos fesztivál 385 ezres rekordját. Három napon is megdöntötte a fesztivál a korábbi napi látogatórekordot, azaz több mint 65 ezren látogattak ki a Hajógyári-szigetre. A legtöbben az R.E.M. fellépésének napján voltak, összesen 70 ezer fesztiválozó - így szombaton ki kellett tenni a "megtelt" táblát. A fesztiválról 314 külföldi médium tudósított, melynek képviselői 44 országból érkeztek a Szigetre.

A fesztivál egészségügyi bázisának beszámolója szerint komolyabb problémák nélkül telt a Sziget. Az orvosok és ápolók a "szokásos" sérülésekkel - bokaficammal, zúzódásokkal, horzsolásokkal - találkoztak leginkább, és a korábbinál kevesebb fiatalt kellett ellátniuk azért, mert többet ittak a kelleténél. A sajtófőnök szerint a fesztivál programhelyszíneinek bontása és a Hajógyári-sziget takarítása 2 hetet vesz igénybe, és utána indulnak meg a kertészeti helyreállítási munkálatok.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás