Lipcsében sem csökken a PS3 ára
2008. augusztus 19. 08:22, kedd
A Sony gyorsan lehűtötte a kedélyeket, leszögezve, hogy a Leipzig Games Convention alatt sem terveznek árcsökkentést. A konzol gyatrán szerepel a riválisokkal szemben.

Hirdetés

Nick Caplin, a Sony Computer Entertainment szóvivője a Reuters hírügynökségnek adott interjúban sietett kijelenteni, hogy árcsökkentésre Lipcsében sem lehet majd számítani. Az augusztus 20. és 22. között megrendezendő kiállításon így a rajongók hiába várják majd a nagy bejelentést - erre a Sony szerint továbbra sincs szükség, igaz a korábban tervezett eredményt nem sikerült elérni. A márciusban lezárult pénzügyi évben 11 millió helyett 9,2 millió darabot adtak el a család harmadik tagjából, bár szerintük az idei évre tervezett 10 milliót sikerül majd tartani.

Márpedig a legfrissebb hírek szerint a cégnek igenis szüksége lenne meglépni az árcsökkentést, hiszen ez a konzol rajtját követő helyzetben is segített, a nemrég beérkezett legújabb eladási adatok pedig a PS3 visszaesését, illetve a riválisok erősödését jelzik. A múlt hónapban beszámoltunk arról, hogy júniusban az USA-ban igencsak megugrott a PS3 eredménye, ezzel pedig jócskán lehagyta az Xbox 360 konzolt és némileg megközelítette a Wii-t. Ez most sikerült teljesen elveszíteni, a PS3 a rövid kitérő után gyakorlatilag visszatért eredeti helyére, alig megelőzve első számú riválisát.


Ennél is fájóbb lehet a Sony számára, hogy a hónap elején a rajt óta első alkalommal hagyta le az Xbox 360 a heti eladások terén a konzolt Japánban, amely pedig a cég hazai pályájának számít. Az augusztus 10-én véget ért héten egészen pontosan 28116 Xbox 360 kelt el a szigetországban, miközben a Sony mindössze 10705 darabot tudott értékesíteni. Ezt a piaci megfigyelők a Tales of Vesperia szerepjáték számlájára írják, ez ugyanis augusztus 7-én mutatkozott be Japánban.

Az Ascii Media Works jelentése szerint a Wii itt is mindent besöpört, hiszen ugyanezen hét nap alatt 41044 darab kelt el belőle, ami jól mutatja az olcsó megoldás fölényét. Kérdés, hogy miként alakulnak majd az eladások az USA-ban, ahol a kizárólag Xboxra megjelenő Tales of Vesperia a hónap végén, 26-án rajtol majd el.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. aug. 31. 20:08 | galéria | válasz | #19
Takagina Akira.
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. aug. 26. 09:37 | galéria | válasz | #18
Jaaaa, hogy van náluk PS3 is… ez eddig fel se tűnt. Bármelyik japán csaj jó lesz.
Amúgy balról a második az nem Ogura Yuko?
NEXUS6  
2008. aug. 22. 16:30 | galéria | válasz | #17
Én állva szoktam;)))
Tetsuo  
2008. aug. 22. 00:14 | válasz | #16
Elfektetnem a szonyegre es addig tolnam amig birnam sztan megint..
A PS3-t persze :)
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. aug. 21. 21:52 | galéria | válasz | #15
Egy másik kép róluk:



Má', hogy a PS3-ról... miről másról?!
2008. aug. 21. 15:20 | válasz | #14
Ti bénák nekem mind a négy csaj kell
Alien!  
2008. aug. 21. 09:48 | válasz | #13
igen...itt egy bejelentés,havi eladási szám máris óriási hírt ver,komoly következtetéseket levonva a jövőre nézve....az meg,hogy gyatrán szerepel -tekintve,hogy mennyi az ára,és nincs rá warez- kis túlzás.
NEXUS6  
2008. aug. 20. 22:20 | galéria | válasz | #12
Azért volt egy két érdekes dolog a Sany konferenciáján, érdemes lenne annak külön cikket szentelni, ha már az hír, hogy nem csökken a PS ára!;)))
2008. aug. 20. 16:42 | válasz | #11
Na majd utánanézek már ennek a gémnek: Tales of Vesperia.
Legalább a kiállításokon csökkentenék, az is reklámfogás lenne.
Jó játékokat kell nyomni, nyomni kizárólagosan, az viszi előre.
Moyko  
2008. aug. 20. 08:47 | galéria | válasz | #10
K*rvára nem érdekel senkit sem a hír.. mindenki a csajokat pontozza:
jobbról 2. - hegeszteném
2008. aug. 19. 16:42 | válasz | #9
jobbról a második és az első valamint a bal 1. az enyém:D
2008. aug. 19. 16:33 | válasz | #8
adnak a csajokat is melle,mindenki 10esevel venne a gepet:D
Fbn Lx  
2008. aug. 19. 16:11 | galéria | válasz | #7
balról harmadik dugásravaló
ffxi  
2008. aug. 19. 14:20 | galéria | válasz | #6
Balról a második stipi-stopi
dez  
2008. aug. 19. 13:44 | válasz | #5
"A konzol gyatrán szerepel a riválisokkal szemben."
vs.
"a PS3 a rövid kitérő után gyakorlatilag visszatért eredeti helyére, alig megelőzve első számú riválisát."

LOL? Tálalás...?

Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. aug. 19. 13:43 | galéria | válasz | #4
Nekem erről a bukkake jutott eszembe... a PS3-at a kezüben hosszú percek után vettem észre. Valami elromlott bennem végképp??
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. aug. 19. 12:16 | galéria | válasz | #3
uhuhu jobbról a 2. dejónőe
Dzson  
2008. aug. 19. 11:02 | galéria | válasz | #2
Egy klasszikus sorozat darabja, ha mosógépre jelenik meg azt veszik jobban miatta. Nem jelent semmit, mikorfosnak ez nagyságrendekkel többe került mint amennyit nyert vele.

Ráadásul csak annyit tudtak elérni a pénzükkel, hogy a PS3 verziót később jelentik majd be. :)))))))))))

ToV PS3
JL666  
2008. aug. 19. 08:48 | válasz | #1
akkor sem viszik le az árát ha veszek 2-t?!