Nem kerül moziba Heath Ledger utolsó filmje?
2008. augusztus 19. 05:43, kedd
Hiába volt Heath Ledger utolsó filmje a The Imaginarium of Doctor Parnassus, az amerikai stúdiók nem bíznak a színész nézőfelhajtó erejében és egyelőre ódzkodnak attól, hogy megvegyék forgalmazásra a Gilliam-filmet.

Bár Terry Gilliam pár éves filmje, a Grimm nálunk meglepően sikeres volt, de ettől még az ex-Monty Pythonos angol 1995 óta, a 12 majom sikere óta csak a bukásokat szállította, már, ami persze a mozis bevételeket illeti. A 2005-ös Grimm mellett, az utána készült Tideland sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és bizony annak idején a Johnny Deppes Félelem és reszketés Las Vegas-ban is csak utólag futott be, megérdemelten. (A becsődölt Don Quijote-prdukció történetét pedig mindenki ismeri...)


Ledger a Bob Dylan életei és a Sötét lovag után The Imaginarium of Doctor Parnassus-ba kezdett bele, melyet már nem tudott befejezni és Johnny Depp, Colin Farrell, valamint Jude Law ugrott be a helyére. Jelen állás szerint azonban, bár lehet, hogy a Parnassus Amerikában nem kerül mozikba, de a nemzetközi piacon már sikerült a legtöbb országba értékesíteni a filmet - igaz vakon.

Hirdetés

Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. jan. 16. 11:39 | válasz | #10
Gilliam művészetét nem sokan értik meg, nekem örök favorit az ő filmjei. Sosem unom meg.

Mi az a Black Knight? LOOOL XD
Kemuri  
2008. aug. 20. 11:30 | válasz | #9
Monsters Ball valaki? Aránylag rövid szerepe ellenére ritka ütős alakítást nyújtott ott is. Brokeback, film végi lakókocsis jelenet... még most is itt él bennem.
Chocho  
2008. aug. 19. 16:54 | válasz | #8
A Black Knight-ban? Biztos?

De amúgy ja, a The Dark Knight-ban tényleg zseniális volt.
winnie  
2008. aug. 19. 16:42 | válasz | #7
persze, de ott még csak "senki" volt, nem róla beszéltek, bár nyilván emlékezets volt számomra is a 10 dolgos dalolása. a grimmet és tsait azért is mondtam, mert ott tényleg kitűnt.
blitzy  
2008. aug. 19. 15:54 | válasz | #6
A Casanovában is jót alakított, nekem kifejezetten tetszett az a film. És persze a Lovagregényről, vagy épp a 10 dolog amit utálok benned c. filmekről sem feledkezhetünk meg a felsorolásban.
winnie  
2008. aug. 19. 14:05 | válasz | #5
az utóbbi filmjeiben (grimm, lords of dogtown, borkeback, i'm not there) mind nagyon nagyon erős volt. a candy-t ls a casanovát nem láttam.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. aug. 19. 13:54 | galéria | válasz | #4
OMG a black knightban isten volt! Ahogy beszélt, meg ahogy játszotta az egészet, hihetetlen, tényleg egy igazi pszichopata beteg állat volt benne.
akyyy  
2008. aug. 19. 11:51 | galéria | válasz | #3
gyóó:D
2008. aug. 19. 11:06 | válasz | #2
Nálam a Túl a barátságon vitte a pálmát
Yutani  
2008. aug. 19. 09:59 | válasz | #1
Ettől függetlenül Ledgerből lassacskán legenda válik. Én nem bánom, mert számora bizonyított, és nem egy filmmel.