Vége a nyári uborkaszezonnak, jön az őszi tévés hajtás és a nagyobb tévék már tudják, hogy milyen produkciókkal fogják igába hajtani a közönséget.
Hirdetés
Az RTL Klub egyik fő attrakciójának egy meglehetősen réginek mondható angol valóságshow formátumot szán, mégpedig az I'm a Celebrity, Get Me Out Of Here-t, melynek címe ékes magyarsággal a következőféleképp fog hangozni: Celeb vagyok, ments ki innen! A játék egy egzotikus, de korántsem összkomfortos tájon játszódik, aholis a hírességek próbára tehetik túlélőösztöneiket és a nézők türelmét. A békés vagy kevésbé békés egymás mellett élésen túl még különböző feladatokat is végre kell hajtaniuk, többek közt azért, hogy ételhez jussanak.
A kiesést azonban nem egymásra szavazva oldják meg, hanem a nézők dönthetik el, hogy melyik celeb kínjainak vetnek véget és kiket hagynak még szenvedni a tévé által cudarnak lefestett körülmények között. (Érdekes csavart adhat a szavazások eredményeinek az, hogy valaki a neki ellenszenvest sztárt tenné ki minél több szenvedésnek, míg mások éppen a negatív figurákat takarítanák el minden áron a képernyőről.) Egyelőre Falusi Mariann, Palik László, Soma és Kiss Ramóna bólintott rá az RTL Klub felkérésére.
A TV2, miután sikerrel megbuktatta a tavasszal nagy dérrel és dúrral beharangozott Kiválasztottját - egyedül Magyarországon nem aratott eddig osztatlan sikert Uri Geller utódkeresése - és az Igazság ára sem okozott szinte semmilyen felhördülést, úgy döntött, hogy ismét egy tehetségkutató valóságshow-ra szavaz. A spanyol Operacion Triunfo mintájára újraindítják a Megasztárt, melyet összedolgoznak egy cseppet a Big Brotherrel, így a jó hangokra és a játékosok együttélésére kíváncsiak is kielégíthetik igényeiket és szurkolhatnak, hogy végre sikert arasson idehaza az énekestehetségeket felkutató reality. A zsűri tagjai ezúttal Eszenyi Enikő, Mester Tamás és Fenyő Miklós lesznek.
Persze mindkét adó hozza magával őszre az eddigi sikerműsorokat, -sorozatokat és -valóságshow-kat is, tehát a RTL Klubon a Barátok közt, a Miami helyszínelők, a Vészhelyzet, a Pókerarc és a Vacsoracsata rajongói sem maradnak új epizódok nélkül. A szabadidejükben csupasz testrészeikre TV2-s emblémát tetováltatók is örülhetnek, hiszen visszatér a Doktor House, az NCIS, a Hal a tortán, sőt, még az Aktív is meg fog újulni.
A két gigásznál kevésbé nézett, de attól még dobogóközeli teljesítménnyel bíró Viasat 3 és m1 is szolgál újdonságokkal. Utóbbi a több sajátgyártású produkció mellett a Mad Men - Reklámőrültek című Golden Globe-díjas amerikai sorozatot, valamint a Tűzvonalban 3. szezonját és a Sas Tamás-féle Presszó sorozatosított változatát küldi csatába. Külön meglepetésként a tavasszal a TV2-ről száműzött Beugró is az m1-en kerül adásba, az ígéretek szerint megújult formában.
A Viasat 3 a sokkal jobb sorsra érdemes Lúzer FC, Sofőrök és Kordáék a világ körül bukása után visszanyúlik a gyökerekhez és feleleveníti a csatornának annak idején fazont adó Bár című napi valóságshow-t Majoros Péterrel és Kustánczi Liával. Számunkra is hihetetlen, de annak idején bizony sikk volt szeretni a Bárt - kiderül, hogy idén is így lesz-e. Aggódni a rajongóknak mindössze azért érdemes, mert a Bár 2.0-t az az Interaktív gyártja, amely annak idején a Big Brother-t, egy a világon szinte mindenhol több évadot megért játékot idehaza két évad alatt eltüntette a süllyesztőben.
Természetesen egy efféle felsorolás sem lehet teljes, a csatornák egyébként is szívesen titkolják legújabb meglepetésprojektjeiket, így csak annyi biztos, hogy a hazai tévénéző közönség több mint 80%-a idén is az említett négy csatornát fogja nézni. Aki pedig nem, az minden bizonnyal széles mosollyal, magára büszkén dől hátra a monitor előtt.
"körül bukása után visszanyúlik a gyökerekhez és feleleveníti a "
mit csinál??????
Talán inkább visszanyúl
Az oké, hogy ide bármilyen újságírói képzettség nélkül irkálhatnak emberek, de ha már nem tud pontosan magyarul írni, átnézethetné valakivel, aki a nyelvhelyességi hibákat ki tudja szűrni.
Legyen szíves!
"Now, let's kill that fucking band. ... Fuck you everybody, good night! "
A cikkírónak gratulálok, ritkán olvasok ilyen szép befejezést: "Aki pedig nem, az minden bizonnyal széles mosollyal, magára büszkén dől hátra a monitor előtt."
"A spanyol Operacion Triunfo mintájára újraindítják a Megasztárt" lol ennek a műfajnak az eredetije nem az az amerikai műsor, amiben David Hasselhof az egyik zsűritag?? (neki megfelelően itthon fenyő miki.) a címe sajna nem jut eszembe. a Showder Klubbot és a Beugrót tehetnék 8-9 órai kezdetre és külön napokra. a viasat3 meg előkotorhatná a boszorkánykardot egy értelmes időpontba, ahol a dolgozni/suliba járó egyének is másnapi teljes agybénulás nélkül megtekinthetnék, de ugyanígy a csillagközi rombolót, ház dokit és a nemköpenyes hősöket is. hétvégére meg gondolom úgyis jön csillagkapu, atlantisz, ki vagy doki és egyébb sci-fi rajongók szivét is megdobbantó sorozat az ezerszer ismételt többi mellé.
"A békés vagy kevésbé békés egymás mellett élésen túl még különböző feladatokat is végre kell hajtaniuk, többek közt azért, hogy ételhez jussanak. "
A magyar verzónak tragikus vége lesz; Soma megeszi a többi versenyzőt.
"Gőzben, vízben, még 500 méteres tengermélységben is kifogástalanul működő karóra. Pontos, elegáns, megbízható!
Lepje meg vele vízbe fulladt kedveseit!"
"csak annyi biztos, hogy a hazai tévénéző közönség több mint 80%-a idén is az említett négy csatornát fogja nézni. Aki pedig nem, az minden bizonnyal széles mosollyal, magára büszkén dől hátra a monitor előtt."
Ez most cinikusan akart hangzani?
"Az élet egy elég szar játék, de a grafikája nagyon ott van."
Nem, én is. Egyébként ha már annyira muszáj "speciális" szavakkal helyettesíteni a híresség szót, akkor legalább ne celeb legyen hanem mondjuk promi(németek is ezt használják) ugyebár a prominens szóból eredően.
A Beugró a jelenlegi legjobb és legnézhetőbb műsor, csak eddig rettentő hülye időpontra tették. Hátha a királyi TV normális időben adja le, és akkor lesz nézettsége is.
"Érdekes csavart adhat a szavazások eredményeinek az, hogy valaki a neki ellenszenvest sztárt tenné ki minél több szenvedésnek, míg mások éppen a negatív figurákat takarítanák el minden áron a képernyőről."
"Ha az emlősök, akiktől származunk, tudták volna, hogy egy napon politikusok kerülnek ki a génekből, fent maradnak a fán és rossz ötletként elvetik az evolúciót!"
Röhögőgörcsöt kaptam, úgy érzem:D:D:D pffff, szánalmas
"Ha az emlősök, akiktől származunk, tudták volna, hogy egy napon politikusok kerülnek ki a génekből, fent maradnak a fán és rossz ötletként elvetik az evolúciót!"
...engem valahogy az egész hidegen hagy... LoL a felsorolt műsorokat soha nem is néztem... van köztük amiről azt se tudom mi vagy ki volt az... bár én még a sztárokat se ismerem... nekem tök8 mit csinálnak a kereskedelmi tévék.. meg a többik... én asszem inkább átalszom az esti műsoridejüket :P ...legalább időben lefekszem majd :)
ilyen feltételek mellett nem éri meg... ez az egész nem tetszik..
..-ohh.. már látom a fényt az alagút végén!.. -te h*lye.. az csak a vonat!...
Szánalmas a kereskedelmi TV-k próbálkozása. Gagyi produkció hegyek várhatóak az ősszel. Az egyetlen ezek közül a Beugró, ami hozza a nézhető kategóriába való besorolást. És az sem kereskedelmin
"Az élet egy elég szar játék, de a grafikája nagyon ott van."
Ez kb. ennyi volt: 1. RTl új realityt indít 2. Megtudtuk kik lesznek a megasztár zsűriei idén 3. A Beugró az m1-en lesz 4. A Viasat előveszi a Bárt, immáron 2.0-ás szériaszámmal.
Söt ha mázlink van akkro lesznek SZUPERMOZIK is .... ami a Hallmark channelen bemutatot filmeket jelenti... RTL Klub TV2 menjenek csak hiányoznak a csillagközi.. vagy elveszett... (a pontok helyére bármi beirható) filmjeitek. Remélem leadjátok az újraszinkronizált csúnyaszó mentes Utolsó cserkészt meg ilyenek.. amit lehet meggyaláztatok.. A Kreativ igazgatótok annyira kreativ mint a két hete döglött egér. Ne probálkozatok, szerezzetek sorozatokat (hogy milyeneket... az illegális letöltések amiket a ASVA szemmel tart segit) és csináljatok bulvár mentes hiradót.... Ha esetleg jó sorozat van akkor nem 23óra után vetitsétek szerencsétlenek... (The Shield, Stargate-Eureka ismétlés) A képirók sorozatot este vasárnapra.... NOOORMÁRLIS???? Elöbbi idö nem lehetne?
Ettől a felhozataltól kéne a falnak menni? Na ne röhögtesen senki.
Foskategóriás, mondvacsinált médiapatkány műsztárok ostoba, undorító, értelmetlen vetélkedői lennének az ősz blockbusterei a kereskedelmi adókon? :DDDD Intelligencia? Mávészet? Produkció? Igényesség? Tehetség?Ismeretlen fogalmak ezeknél a szaroknál.
Soma meg... :D Ketrecben kéne mutogatni, olyan kurva ronda szegény és ami a legkomolyabb, az hogy meg van győződve arról, hog ymárpedig szexszimbólum. :DDD Szegény elmebeteg hülye barom! :D
Ha a Somát meglátom becsukom a szemem és azt képzelem hogy én vagyok Dexter (nem a cartoon networkból) és nagyon-nagyon csúnya dolgokat teszek vele.... :D Tudom sokaknak ez beteges de gyülölöm... utálom.. a hangja, a látványa egyaránt a STILUSA ehhh undorító... Nem szabadna tvképernyőre engedni... műénekes undormány.. a nők és az emberi faj szégyene... A Cikkhez hozzá szólva a reality nem igazán jön be a magyaroknak (helyes!!!) ( bár a survivor... ) a Magyar televizió jó vásárt csinál a Mad Men és a Tűzvonalban 3. szezonjával.