Tolmács feladatokra használják az iPodot Irakban
2008. augusztus 11. 11:27, hétfő
A hordozható mp3 lejátszókat egy különleges fordítószoftverrel látták el és így segíthetnek a helyiekkel való kapcsolattartásban. Az aprócska hangszóróval kiegészített eszköz sok száz utasítást tárol.

Hirdetés

Az Egyesült Államok Haditengerészetének kutatói egy 4 millió dolláros program keretében már 2003-ban elkezdték egy olyan parányi tolmácsgép kifejlesztését, amelyet a legfejlettebb beszédfelismerési, fordítási és beszéd szintetizátor technológiákkal vérteztek fel. Míg a projekt eredményt termel, az Irakban és Afganisztánban szolgáló amerikai fegyveres erők a tolmács feladatokra addig is iPodot használnak. Erre a célra néhány eszközre feltelepítették a VCommunicator Mobile nevű programot, amelyben megtalálhatók a legfontosabb katonai kifejezések helyi megfelelői.

A szoftver az utasításokat egyetlen gombnyomásra felolvassa, így a helyi lakosok megtudhatják, hogy a katonák az autójukat akarják átvizsgálni vagy éppen a papírjaikat kérik. A különlegesen felkészített lejátszókhoz egy a katonák karjára erősíthető kis méretű hangszórót, valamint hangosbeszélőt (megafont) is csatlakoztatnak. A készülékeket napelemek segítségével működtetik.


Az amerikai hadsereg 800 000 dollár értékben eddig több mint 700 Irakban és Afganisztánban szolgáló katonát látott el az átalakított iPodokkal, amelyek szoftvere egyaránt jól boldogul a különböző nyelvi dialektusokkal és nyelvekkel, például az arabbal, a kurddal vagy az Afganisztánban beszélt darival és pastuval. A szoftver könyvtáraiban nyelvenként 4 gigabájt adat, valamint az intézkedéseket bemutató és arab nyelven elmagyarázó videók helyezhetők el. Az eszközt bárki használhatja, a kezeléséhez nem szükséges külön tanfolyam elvégzése.

Az amerikai hadsereg 2001 óta használ tolmács célokra számítógépeket, főleg laptopokat és PDA-kat, az iPod azonban mindegyiknél jobban bevált. A katonai szakértők szerint sok iraki ismeri, sőt maga is használja az mp3 lejátszót, és annak katonai alkalmazása lenyűgözi őket.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2008. aug. 13. 00:12 | válasz | #6
a C4 es a semtex az nem ua?
2008. aug. 12. 09:52 | válasz | #5
Na ja. Az most mindegy, hogy ipod vagy más kütyü. Az a lényeg, hogy a nyelveket tanulni lusta amcsik ne lőjjék már szitává a helyi őstermelőt, mikor csak a kecskéjét viszi a piacra, és nem 3 tonna C4-gyel vagy semtexszel készül elpakolni egy egész katonai bázist.
2008. aug. 11. 22:30 | válasz | #4
Ez jó ötlet. Könnyebben megérthetik egymást, kevesebb lehet az áldozat.
2008. aug. 11. 13:56 | válasz | #3
ez szánalom ...
2008. aug. 11. 13:47 | válasz | #2
harcolnak az amcsik és közben CS Fragmoviet néznek ájpodon
2008. aug. 11. 13:44 | galéria | válasz | #1
Namosmá a megszállt arabokat is lenyűgözi az ájpod, beszarás. Valószínűleg az ősembereket is lenyűgözte az üveggyöngy, pedig gondolom az sem volt a civilizáció akkori csúcsa... :D