John Carmack PSP-ölőnek tartja az iPhone-t
2008. augusztus 7. 21:15, csütörtök
A QuakeCon alkalmából Carmack elmondta véleményét a jelenlegi hardvertrendekről, a következő generációs Doomról és az Apple iPhone-ról is.

Hirdetés

John Carmack az id Software társalapítója, elnöke és műszaki igazgatója továbbra is mindenek felett állónak tartja a billentyűzet-egér párost az FPS-ek kezelésénél, mindazonáltal elismeri, hogy a nappali közepén nem ez a legjobb eszköz. "A játékosok egyre inkább elhagyják a PC-ket, de az továbbra is egy tökéletes platform marad. Számtalan téren felülmúlja a konzolokat, például webes statisztikák böngészésében, események követésében soha nem lesz a konzol hasonlóan hatékony. A PC a jobb internetes eszköz, az egér-billentyűzet páros a hatékonyabb."

Személy szerint nem zavarja, hogy játékait a kritikusok agyatlan lövöldözésnek titulálják, számára csak az számít, hogy a Quake Arena kilenc évvel kiadása után is viruló közösséggel bír. A Rage és a következő Doom tervezésénél a szórakozást tartják szem előtt, nem céljuk a játékosok frusztrációjának növelése, a bonyolult feladatok kiagyalása. "Csak a játékokat vásárlók kis százaléka szeretne kihívást, és tudatában vagyunk, hogy a Quake Arena-szerű versengő játékoknál sokkal több a vesztes, mint a győztes. Ezért a csapatjáték mindig is népszerűbb lesz, mint a mindenki mindenki ellen alapvetésú deathmatch, mert ilyenkor az emberek fele győztesnek tekinti magát. A kooperatív játéknál viszont mindenki győz, hiszen itt közösen harcolnak a környezet ellen." Emiatt a Rage kooperatív játék lesz, sokkal inkább "indítsd el és élvezd", mint "ranglistás-statisztikás" tipus, egyes helyeken megosztott képernyővel, sok izgalommal. A Doom ezzel szemben továbbra is gazdag egyjátékos élményt nyújt majd, de a multiplayer szegmens is jelentős szerepet kap.


Mind a PS3-mat, mind az Xbox 360-at kiváló konzoloknak tartja, de megítélése szerint a 360-ra sokkal egyszerűbb fejleszteni, könnyebb kihozni a benne rejlő teljesítményt, ráadásul grafikus egysége jóval gyorsabb a PS3-ban rejlőnél. "Szimulációkban a Cell processzor sokkal nagyobb elméleti telejsítményt nyújt, mint a 360-ban lévő magok, de ez csak elméletben van így. Lehet a PS3-ra is kiváló játékot készíteni, de ehhez le kell térni a megszokott útról, ezért a 360-at tartom jobb platformnak. Azonban a tény, hogy a Sony nyerte a DVD utód címéért zajló formátumháborút nagy előny a cég számára; a Blu-ray korongok hatalmas kapacitása ellensúlyozza a hardver gyengeségeit."

Ugyan nem tartja magát nagy médiajósnak, de a PSN és az Xbox Live sikerét látva véleménye szerint megvan minden esély rá, hogy a következő konzolgeneráció mindössze egy hálózati eszköz lesz optikai lejátszóval kiegészítve. "Üzleti szempontból nagyon hatékony a közvetlen terjesztési módszer, és a dobozos termékek igényelte kereskedelmi lánc teljes kihagyása."

Az iPhone-al kapcsolatban problémát jelent, hogy mindössze mozgásérzékelő és érintésérzékelő van rajta, ami megnehezíti az FPS-ekben elsődleges fontosságú célzást. "Egy új platformra fejlesztéskor nem az adott játék átírását kell erőltetni, hanem meg kell nézni a platformot, és hogy mire képes - mi a hagyományos mobil eszközöknél eddig is ezt tettük. Nem írtunk át olyan játékot, ami nem működött volna jól. Minden platformnak vannak korlátai. Ehelyett egy teljesen eltérő játéktipussal jelentkeztünk, és úgy vélem, az iPhone esetében is ezt fogjuk tenni. Számos ötletünk van, de amíg el nem érünk arra a pontra, hogy ebből valamit megmutassunk a nagyközönségnek, addig nem akarok spekulációkat mondani. Az azonban biztos, hogy komolyan gondolkozunk, hogy mi müködne tökéletesen ezen a platformon."


"Az Apple az évek során számtalanszor bejelentette, hogy komolyan foglalkozni kíván a játékszférával. Már a Quake 3-nál előjött ez a téma. Akkor azt mondtam Steve Jobsnak: ha az Apple adoptálja az OpenGL-t a QuickTime3D vagy egyéb megoldás helyett, akkor én személyesen írom át a Quake 3-mat, nem bízom egy partnercégre a dolgot. Az üzlet összejött, minden átíratunk sikeres lett, de ez pénzügyi szempontból marginális összeg volt. A helyzet az, hogy Steve Jobst nem érdeklik a játékok. Ezt már elmondtam más interjúban is, az visszajutott hozzá, és parkolópályára tett amíg nem volt ismét szüksége rám. Mégis ez a véleményem, ő nem egy játékos. Nehéz azt mondani valakinek, hogy álljon valami mögé, amiben nem hisz. Úgy vélem, hogy hisz a zenében, az iTunesben, a médiaüzletben, ezért ezeket nyomja is, csodálatos dolgokat csinál, de nem játékos tipus."

"Vannak emberek az Apple-nél, akik támogatják az ügyet. Nincsenek akadályok előttünk, támogatni fogjuk a Rage Mac változatát, remélem a Quake Live-nak is készül Mac verziója. De a Mac platform nem erről szól, és nem hiszem, hogy ez változni fog, hiszen ki akar magának extra problémákat okozni a külön fejlesztésekkel? Ezzel szemben az iPhone-t számtalan okból nagyon érdekes platformnak tartom, és úgy vélem, hogy akár meg is ölheti a PSP-t. Strukturális okai vannak, hogy a DS-re nem veszélyes, viszont mindenképpen egy olyan eszköz, mely tökéletes modern, minőségi játékok futtatására, új dolgok kibontakoztatására."
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. aug. 17. 23:56 | válasz | #39
"munkába menet előveszem a metrón és játszok egy fél órát"

Ez a kulcs. Sztem erre akár a DS, PSP, PDA és Iphone alkalmas. Ami gond az nem a méret, hanem a kétkezességük.
(Egyikkel sem tudsz egy kézzel kapaszkodni, a másikkal nyomkodni. Szóval ha állsz, akkor marad a mobil+java. Egyébként ülve bármelyik jó. )

A mostani korai Iphone játékok, és a DS, PSP játékok, de még a PDA-s Skyforce is pontosan a "suliba menet tolok egy pályát" feeling jegyében készültek. Egyébként meg John is egy Steve bérenc: tesz egy-két geek-lázító kijelentést, és mindenki már megint a szifon körül tobzódik.
GG  
2008. aug. 17. 10:06 | válasz | #38
napő híre: A Sonyi bejelentette, hogy a következő generációs Sony PSP már John Carmack ölő lesz. .P
GG  
2008. aug. 16. 20:04 | válasz | #37
Én kicsit elfogult vagyok mert PSP felhasználó vagyok. Másodsorban telefonokat adok el úgy hogy ismerem a iphonet. Szerintem túlzó azt állítani, hogy egy multimédiára kitalált telefon készülék feltudja venni a versenyt egy olyan eszközzel ami kimondottan játékra lett kifejlesztvemint a procija mint a grafikus chip szetje(mellesleg akár telefonálni is lehet vele). nincs olyan lehetőség "szerintem" hogy győz egyik vagy másik hisz van a mobil és van a játékgép, nem? Talán az új generációaki most nő fel már nem kell a mozgó alkatrészes kontroller de nekem még igen. :P
2008. aug. 15. 11:27 | válasz | #36
Játékra a PSP a csúcs

Csak azért, mert több "megaflopsot tud" egyértelműen jobb?

Nekem a PSP tetszik, viszont baszott nagy. Nem a mindennapi "munkába menet előveszem a metrón és játszok egy fél órát" felhasználásra lett kitalálva, hanem mondjuk sátorozáskor vagy horgászáshoz, amikor úgyis sok cuccot pakolsz össze, bedobod a hátizsákba mert elfér. De arra meg már inkább egy MSI Windet vagy más hasonló subnotit vennék.

Ha valaki kiadna egy PDA méretű, 3,5-ös VGA kijelzővel szerelt jétékkonzol-telefont, arra befizetnék. Addig meg elvagyok a PDA-val, aminek az oldalsó funkciógombjai és a 4 irányú navi gomb tökéletes Nintendo-életérzést biztosítanak, a SNES játékokkal remekül el lehet lenni, és mégis csak ugyanaz a gép tömi a zsebem amin telefonálok, netezek, navigálok vagy zenét hallgatok.
2008. aug. 15. 11:00 | válasz | #35
Én már alig várom a hazai iPhone megjelenést megyek és tárazok egyet, és majd elválik hogy átveszie PSP helyét nálam. A PSP-met imádom annak ellenére, hogy nagyon nagyon ritkán játszom. Én zenehallgatásra, pdf olvasásra használom elsődlegesen, arra nagyon jól bevállt.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. aug. 12. 16:56 | galéria | válasz | #34
Az N82 kisebb.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. aug. 12. 16:56 | galéria | válasz | #33
A GPS baromi fontos...
NEXUS6  
2008. aug. 11. 18:36 | galéria | válasz | #32
"Tudod milyen cefet jó érzés, hogy egy kis készülék nálad van, ami mindenre jó!"


GregSB  
2008. aug. 11. 16:31 | galéria | válasz | #31
"Amúgy örülök az iPhone 3G megjelenésének, mert a sima iPhone baromi száni volt... a 3G viszont azt kell mondjam, hogy jelenleg a világ legsokoldalúbb készüléke,"

Vicces ezt olvasni, amikor az első iPhone teljesen ugyan azt tudja mint az új egy SW frissítés után, leszámítva a 3G-t és a GPS-t :)
GregSB  
2008. aug. 11. 16:30 | galéria | válasz | #30
Egy forrást lökhetnél ezekhez az adatokhoz..

Egyébkét meg nem dőreség összehasonlítani őket, mert van piaci átfedése a két készüléknek. A játékot és telefonálást leszámítva mindkettő kiváló multimédia-eszköz, mindkettőn jól lehet filmet nézni, zenét hallgatni és netezni. Namost aki ezidáig ilyen készüléket keresett (és nem HC gamer) annak kézenfekvő volt a PSP, most viszont ott van az iPhone egy elég erős alternatívaként.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. aug. 11. 15:49 | galéria | válasz | #29
Tudod milyen cefet jó érzés, hogy egy kis készülék nálad van, ami mindenre jó!
Nekem is van digi fénygépem, gps-em, mp3 lejátszóm, notim, PDA-m, de a n82 óta egyiket sem hurcolászom magammal!

Ja és WLAN is van, állandóan a neten lógok urban környezetben :-)
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. aug. 11. 15:38 | galéria | válasz | #28
Én sem! :-)
De ha most vennék telót, lehet, hogy iPhone lenne belőle, mert így már jó kis masina lett.
NEXUS6  
2008. aug. 11. 13:55 | galéria | válasz | #27
Hát nem tom! Kb 15-ért mérnek egy kis fényképezőt, ami már megveri a legjobb fényképezős telót is, szal nem bizti, hogy ez annyira hiányzik az embereknek. Persze ha már benne van, nehogy kiszedjék belőle!!!;)
TrIp  
2008. aug. 11. 00:11 | galéria | válasz | #26
még csak a feléig olvastam el és pont az n82-t akartam mondani... nem fogom lecserélni egy iphone-ra az tuti
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. aug. 10. 14:09 | galéria | válasz | #25
Lesz DS-re is, pedig a grafikus teljesítménye sehol sincs a PSP-hez vagy az iPhone-hoz képest.

Amúgy örülök az iPhone 3G megjelenésének, mert a sima iPhone baromi száni volt... a 3G viszont azt kell mondjam, hogy jelenleg a világ legsokoldalúbb készüléke, csak a szar 2 Megapixeles kamera piszkálja a csőrömet.

Így én azt mondanám, hogy az érintőképernyő és a nagyobb CPU teljesítmény miatt az iPhone 3G áll a dobogó legfelső fokán, de a Nokia N82 fél lábbal ott áll közvetlenül mögötte /5 MP Carl Zeiss, Xenon vaku, 3G, GPS, TV-out, gyors CPU, jó 3D teljesítmény, etc./
Gnome  
2008. aug. 10. 14:06 | galéria | válasz | #24
War of the fanboys.
NEXUS6  
2008. aug. 09. 14:44 | galéria | válasz | #23
Ebből láccik, hogy ez mind valójában nem szakmai, hanem marketing szöveg.

Pl ugye a PS3 BD meghajtójából kifolyólag szebb textúrákat tudnak a RAGE PS-es verziójába rakni. Legalább is a tudomány mai állása szerint.
De miért is jön elő ez a különbség? Mert a M$ a soklemezes játékokat próbálja elkerülni, mégpedig úgy hogy a soklemeznél növekszik a M$ részesedése a játékból, a kiadóé/fejlesztőé meg evidens módon csökken.
Ezért nem csinálják az X verziót 3 lemezesre, hanem csak kettőre!
Nem mintha az a 100 forint plusz a M$-nek valamit is jelentene egy DVD lemez legyártása esetén, csak utálja hogy cikizik miatta, Carmac meg utálja, hogy nem kap annyi pénzt, és nem tud még egy Ferrarit venni a gyűjteményébe, vagy még egy rakétát építeni valami olyan versenyre, aminél ha győz is, akkor is a költségek töredékét nyeri csak meg.
2008. aug. 09. 12:44 | válasz | #22

PSP CPU: 2,8 gigaflop és 38 millió poligon per sec
Iphone CPU: 300 megaflop és 2 millió poligon per sec
Játékra a PSP a csúcs

Egyébként elég nagy dőreség összahsonlátani egy konzolt, meg egy telefont. Ami közös, hogy van bennük akkumulátor, meg színes kijelző.


2008. aug. 09. 12:42 | válasz | #21
én igazából nemnagyon játszom lovoldozos játékokat, most tettem fel a FEAR-t kiváncsiságbol, az elején tetszett, hogy a szivbajt hozza rám, de már olyan bonyolult és annyira ellehet egyes pályákon tévedni hogy lehetetlen játszani.
2008. aug. 09. 12:23 | galéria | válasz | #20
a kamerával vezérelt golyó vagy a szúnyog lövészet elég régóta megvan symbianra, mondhatni nagy ötlet volt portolni :-)
GregSB  
2008. aug. 09. 11:50 | galéria | válasz | #19
Les iPhonera is Spore.
Cat  
2008. aug. 08. 20:06 | galéria | válasz | #18
itt is sok hülyeséget összehordanak a fórumozók, a különbség az, hogy ő az id Software vezetőjeként komolyan befolyásolja a játékpiacot.
2008. aug. 08. 16:09 | válasz | #17
Mennyi hülyeséget összehord ez az ember,hihetetlen.Szinte egy második Nostradamus.
2008. aug. 08. 15:54 | válasz | #16
Nem, az csak DS és pc.
szacsi  
2008. aug. 08. 14:28 | galéria | válasz | #15
Nem véletlenül fog megjelenni a Spore is iPhonera....
GregSB  
2008. aug. 08. 13:41 | galéria | válasz | #14
Érdemes egyébként elolvasni az eredeti interjút, mert sokkal több infó van benne mint a fent olvasható fordításban.

Pl Carmack azt is mondja, hogy a Doom4 multiplayer részénél a Quake Live alapkoncepcióját akarják követni. Szal meg van rá az esély hogy a D4 multija ingyenes lesz mindenkinek (cserébe a pályákon elhelyezett reklámokért)
NEXUS6  
2008. aug. 08. 13:11 | galéria | válasz | #13
Na igen FPS-ben elkülöníthető a 2 nagy áramlat, ma csak elvétve jön olyan gáme mint az UT3, ahol szintén nem a nagy taktikázás, kasztok szerint leosztott feladatok végrehajtása a lényeg, hanem a hihetetlenül felfokozott ritmusú hentelés, márpedig elég sok embernek pont ez jön be.
GregSB  
2008. aug. 08. 13:07 | galéria | válasz | #12
Pontosan, és ez volt az egyik legnagyobb előnye a D3-nak SZVSZ. Ha valaki csak végig akarta hentelni a játékot annak nem volt kötelező beleolvasni a PDA-kba (max 1-2 kódért), ha valaki viszont jobban el akart rejleni a történetben annak rengeteg háttérinfó állt rendelkezésre az emailekből és voicelogokból.
Indigo  
2008. aug. 08. 13:04 | galéria | válasz | #11
Mellesleg nem kell azért Carmack minden szavát képszpénznek venni, sok-sok évnek kell még eltelnie, mire egy telefonnak szánt eszköz valamilyen szinten komolyabb játékokra is alkalmas lesz...
Indigo  
2008. aug. 08. 13:02 | galéria | válasz | #10
Ez, ami írtál, multira igaz. De egy single FPS ne egy százas szög bonyolultságával bírjon már! Semmi értelme nincs single-ben egy jó szori nélkül botokra lövöldözni (hacsak nem a Serious Sam-ről van szó :)) A "divatos bújócskázás" pedig nekem jobban bejön, mert nem szeretem az agyatlan rambós játékokat.
2008. aug. 08. 11:02 | válasz | #9
"..., vagy egy Doom sztorinál mélyebb kidolgozottság állna az egyjátékos mód mögött."

Hát a régi DOOM-ok sztoria (ha volt-e egyáltalán olyanjuk) tényleg elég gyengék. A DOOM3-é kb. közepes, viszont a háttértörténete, a PDA-s kis részletek viszont hihetetlenül kidolgozottak, tényleg azt az érzést adják, hogy bizony volt itt élet bőven, meg azt is leírják, hogy hogyan jutottak oda szép lassan. Persze ehez el is kell olvasni az e-maileket figyelmesen, meghalgatni a hagfeljegyzéseket nem csak a szám kombinációig és megnézni néhány videót.
2008. aug. 08. 10:56 | válasz | #8
de a Q4 az Raven nem Id...
2008. aug. 08. 10:45 | válasz | #7
Nem mindenki a sztoriért játszik FPS-t. Lehet, hogy a Q4 története egyszerű volt, de szerintem pont megfelelő. Kevés egyszerű, de jól használható fegyver és folyamatos rohanás. Nekem ez sokkal szórakoztatóbb mint a ma divatos bújkálós FPS. A quake arenát pedig a mai napig az egyik legjobb multiplayer fps-nek tartom, bár már régen játszottam vele és akkor sem számítottam egy nagy játékosnak.
Ha valaki nagy sztorira vágyik, olvasson könyvet:)
Ferrer  
2008. aug. 08. 10:35 | válasz | #6
Vannak, én pl. láttam olyat, hogy egy golyót kell a megfelelő lyukba vezetni a telefon döntögetésével :D
Rocko  
2008. aug. 08. 09:53 | válasz | #5
ez is egy jól felfújt cikk, kicsit olyan nesze semmi a dolog... állít valamit majd aztán lehúzza, hogy mégse...
ájfónra vannak értelmes játékok???
NEXUS6  
2008. aug. 08. 09:26 | galéria | válasz | #4
Azért a végén elmondja a frankót, az Apple vezetése nem érdeklődik igazán a játékok iránt és ez nagyban meghatározza azt, hogy tényleg játékplatformmá válik-e az Iphone.

Másrészt a PS3-mal kapcsolatban kb ugyan azt mondja mint a Valve főmágusa, csak sokkal kultúráltabban. Gyak a rendszer speciális architektúrája miatt, abszolút nem tekintik elsődleges platformnak. Szerintem az a PS3 legnagyobb gondja sok fejlesztőnek, hogy Japó gyártmány, csak ezt politikailag nem korrekt kimondani.

Ráadásul szegény Id nem sok sikert tud felmutatni az utóbbi években, bár a Rage mögött álló engine elég bíztató, de soha nem csináltak még csak olyan játékot sem, ahol egy sima CFT-nél nagyobb csapatjátékra lenne szükség, vagy egy Doom sztorinál mélyebb kidolgozottság állna az egyjátékos mód mögött.
2008. aug. 08. 08:51 | válasz | #3
hogy az iPhone lenyomja a PSPt jó vicc, nem tom honnan szedhette ezt Carmack. Ez olyan mintha a PC veszélyes lenne a konzolbusinessre. hiába van az iPhoneba kakaó, ha egyszerűen input annyira nem kényelmes mint PSPn. Persze lehet használni a mozgásérzékelést, de ez szvsz kevés. Lehetne jó gamer mobilokat gyártani, és nem is teljesítmény kell hozzá. Java adott, és a grafika nem minden, főleg marokkonzolnál. De ha az irányítás körülményes hazavágja a feelinges. Olyan mobil kellene, aminek csúsztatható a teteje, a tetején van Dpad, meg 2v4 gomb, egyik oldalán a 2 flippergomb. A tetején levő gombok meg menüvezérlésre is használhatók(ergo a hagyományos beviteli billentyűkhöz csak akkor nyúlnánk ha betűt vagy számot akarnánk bevinni)
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2008. aug. 07. 22:01 | galéria | válasz | #2
kit érdekel mit mond ez a ... úgy is a szoni nagy fehér cápája marcangolja szét a májkroszoft órjásbálnáját
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. aug. 07. 21:50 | galéria | válasz | #1
"Strukturális okai vannak, hogy a DS-re nem veszélyes"

Naaa... az csak egy nagyon picit csak Carmack bátyó.
Valójában a DS-re iszonyat szórakoztató és tartalmas játékok jönnek. Ez a DS titka.