A jövőben a Linux határozhatja meg a mobilpiacot
2008. augusztus 7. 19:17, csütörtök
Az ABI Research piackutató intézet előrejelzése szerint a következő öt évben komolyan előretörhet a mobilkészülékek piacán a Linux.

Hirdetés

A Mobile Linux című prognózisból kiderül, hogy 2013-ra a Linux piaci részesedése meghatározó lehet és évente 50 millió olyan MID-nek nevezett mobilkészüléket adhatnak majd el, amelyen valamilyen Linux-disztribúció fut. A szakemberek azokat a termékeket sorolják a MID-ek közé, amelyek nagyobbak egy mobiltelefonnál, de kisebbek egy laptopnál. A fogalmat az Intel vezette be és mostanában egyre gyakrabban használják világszerte. A piackutató intézet elemzői úgy vélik, hogy a Linux a kezdetektől fogva előnnyel indulhat a piaci harcban és különösen a Maemo, a Moblin és a LiMo Foundation szoftverei számíthatnak nagy sikerre.


"A Maemo a Nokia segítségével már jelen van a piacon, a Moblin az Intellel és az Atom processzorral lévő kapcsolatából profitálhat és ennek köszönhetően válhat erős tényezővé, míg a LiMo szintén ezt a piaci területet célozza meg" - szögezte le Stuart Carlaw, az ABI Research alelnöke. "A Linux rugalmas, jól testre szabható és rendkívül olcsó megoldás a konkurens Windows Mobile operációs rendszerrel szemben. Ezek az előnyök biztosíthatják majd azt, hogy idővel a Linux lesz a piacvezető ezen a területen. A LiMo, illetve a Moblin mellett szól továbbá, hogy akár különböző kategóriákba tartozó készülékekre is telepíthetők. Ez a tény pedig különösen vonzóvá teheti a két megoldást a gyártók számára" - tette hozzá a szakember.

Az ABI Research előrejelzése szerint a Linux az okostelefonok piacán 2013-ra 23 százalékos piaci részesedést szerezhet. A Linux mobilpiaci előretörését jól bizonyítja, hogy július 2-a óta immár Európában is kapható az OpenMoko FreeRunner nevű linuxos mobiltelefon.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Amcir  
2008. aug. 17. 13:36 | válasz | #33
nem érted hogy a linux mit képvisel...
Amcir  
2008. aug. 17. 13:31 | válasz | #32
20 % is valahol van:P
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. aug. 10. 18:22 | galéria | válasz | #31
Mindig ezt a sponsored by m$ grafikont nyomod be?

(már 1 éve ugyanezt csinálja, ugyan ezzel a gagyi grafikonnal) :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. aug. 10. 18:19 | galéria | válasz | #30
Mellesleg az is ott volt mellette, hogy a linux mellett a TÖBBI mostani oprendszer se tud megfelelni :)
2008. aug. 09. 13:32 | válasz | #29
Az 5 milliós dodaddy átállás(egy gépet áttelepítettek, amin ennyi domain volt parkoltatva) és a google különszámolása miatt csökken 2006 óta. Azt sem árt megemlíteni, hogy 100 új domain esetén ez 50 apache, 35 IIS 6 google(apache leszármazott), 1 lighttpd és 8 ismeretlen üzembehelyezését jelenti. Tehát adott idő alatt még mindíg több nem win alapú szerver kerül beüzemelésre.
Nem csodálkozok a netcraft ilyen félrevezető grafikonján, mivel M$ érdekeltség. Az abszolút és nem kozmetikázott adatok sokkal rosszabbul mutatnak.
2008. aug. 08. 19:02 | válasz | #28
olyan, hogy "vírusolhatatlan" sose lesz.
Match  
2008. aug. 08. 15:04 | galéria | válasz | #27
Az aláírásodban lévő szöveget komolyan vehetnéd mielőtt beszedsz valamit.
floatr  
2008. aug. 08. 13:55 | válasz | #26
Ez így egy kicsit necces, nem így érzed?

Az említett cikk arról témázott, hogy hosszútávú trendeknek a linux jelenlegi felépítése nem fog tudni megfelelni, az okok a kernelben keresendőek. Ehhez képest a "linuxnak pedig vége" mást jelent (nem kicsit, nagyon)
floatr  
2008. aug. 08. 13:49 | válasz | #25
Akkor sztem olvasd végig mindkét linket, hátha jobban érthető lesz. A Netcraft statisztika önmagában nem sok mindenre jó, de látom neked ez is elég a lelki békédhez. A domain-alapú statisztika nem mutatna olyan jól egy ms preziben, de elég vicces a 100 legnépszerűbb site statisztikája is.

Itt van egy kis esszé a felmérésekben tapasztalható problémákról.
2008. aug. 08. 13:25 | válasz | #24
A linuxnak pedig vége - ezt modta az atya is (L.T) - vagy itt vagy a prohardveren olvastam.
Szerintem Bill és Linus társulnak és születik egy hétpróbás oprendszer. Mindenki fizetne 15-20 eurót, ha egy használható, driverekkel hivatalosan és alaposan megtámogatott, win32/64 illetve lin32/64 progikkal kompatibilis, 3d-alkalmas eleve vírusolhatatlan rendszerért.
Na ilyen kéne, kéremszépen.
2008. aug. 08. 12:30 | válasz | #23
"Láttam már apache szervert win alatt futni "

ez egyébként igaz, én is láttam már jópárat, igy a valóság még a grafikon adatailnál is rosszabb a linux szemszögéből.
2008. aug. 08. 12:29 | válasz | #22
ez jó vicc volt
tehát az apache 30%-os zuhanását a google 5%-on stagnáló kiválása okozta, meg egy 2006-os pár napos esemény, miközben a grafikonon tisztán látszik a folyamatos apache zuhanás

De ha téged ez megnyugtat, hát kajáld be ezt a maszatolást, a linux pedig csak tör előre renditetlenül, még ha a számok nem is azt mutatják...
Turdus  
2008. aug. 08. 12:18 | válasz | #21
"Jajj ne, csak linuxot ne"
Bocs, de mennyi UNIX-os tapasztalatod van egész pontosan? És mennyi MID-top? És mennyi WinCE?

"Linuxos mobilt tuti nem vennék, tuti kiírná már az elején, hogy nem indul a rendszer, mert függései vannak az akksitöltővel."
Ilyent max akkor csinálna, ha Tajvanból rendelsz sufni hardware-t, és egy router-re szánt német disztribet próbálsz kézzel ráhackelni. A linuxos mobil olyan, hogy gyárilag teszik rá az összes drivert, még csak tudnod sem kell, hogy egyáltalán vannak.

Nekem lassan 1 éve Linuxos PDA-m van, és eddig még KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEN WinCE-s ismerősöm sóvárogva nézte, hogy mennyire stabil, kényelmes és személyreszabható. Na és persze nem fagy le, mint a WinCE, ha +36 helyet 006-al kezdődik egy telefonszám (saját szememmel láttam)

Nesze, skrínsit, hogy lásd, hogy kell kinéznie egy használható MID-felületnek... Ha ezek után még azt hiszed, hogy Linux=csak paranccsor, akkor bocs, hülyeség az gyógyíthatatlan...
2008. aug. 08. 11:26 | válasz | #20
Csak a lényeget nem értetted. Nem véletlenül írtam úgy.
floatr  
2008. aug. 08. 11:10 | válasz | #19
nyilván...

Egyébként ajánlom a kétkedők figyelmébe a legutóbb kavart hírverést az IBM kezdeményezéséről. Red Hat, Novell, Canonical velük egy csapatban vállalati "OEM" konstrukciót kezdenek forgalmazni a vista-ra nem váltás jegyében.
MrImy  
2008. aug. 08. 11:02 | válasz | #18
Linux részvény... neked van agyad?

Ez olyan mintha egy kilőtt fácán agancsáról állítottad volna, hogy nem vennél olyat.
2008. aug. 08. 10:56 | válasz | #17
nyilván általánosságban értettem.
floatr  
2008. aug. 08. 10:34 | válasz | #16
Ha lenne... De sajnos be kell érned pl. Red Hat v Novell részvényekkel, mivel a tőzsdére csak olyan vállalkozás mehet, amely egy jó ideig nyereséges volt előtte.

Nyilván Mac OSX és vista részvényeket sem fogsz találni.
Ferrer  
2008. aug. 08. 10:32 | válasz | #15
Jajj ne, csak linuxot ne... Linuxos mobilt tuti nem vennék, tuti kiírná már az elején, hogy nem indul a rendszer, mert függései vannak az akksitöltővel.
2008. aug. 08. 10:28 | válasz | #14
Az a jó a linuxban, hogy olyan kevesen használják, hogy nem is kell vele foglalkozni. Egy gonddal kevesebb.
Meglátjuk, hogy mobil vonalon mi lesz.. mindenesetre ha lenne olyan hogy linux részvény, én nem vennék olyat.
MrImy  
2008. aug. 08. 10:20 | válasz | #13
LoL

Jó játék az Excel. :D

Fizetnek azért, hogy ilyen hülyeségeket tegyél fel?
floatr  
2008. aug. 08. 10:03 | válasz | #12
Ez a statisztika nem igazán az oprencereket mutatja. Láttam már apache szervert win alatt futni :)

Egyébként nem értem h hogyan is jön a webszerver statisztika a mobile oprencerek trendjéhez.
2008. aug. 08. 09:56 | válasz | #11
domain pontosabban.
2008. aug. 08. 09:42 | válasz | #10
Nem eszik olyan forron
Ha nem csak 10k gepet nezunk
Adamul  
2008. aug. 08. 09:39 | válasz | #9
Pedig még a M$-nál is linux szervereket használnak, csak nem verik nagy dobra...
2008. aug. 08. 09:12 | válasz | #8


Webszervereknél csökken már jóideje a linux, általános szervereknél valahol 20% körül kullog. Desktopon meg, azt inkább ne is emlitsük...
Xmas76  
2008. aug. 08. 08:44 | válasz | #7
Ilyen növekedést már jóval korábban az asztali szegmensre is jósoltak. Nem lett belőle semmi. Valóban van egy enyhe emelkedés, de az a 2,5-3%-os penetráció az op.rendszerek terén igazán nem számottevő ennyi idő alatt. Ezt még váltásnak se lehet mondani.

Egyébként, ha valami váltásról van szó, az azért eléggé "robbanásszerű" tud lenni, 10 év alatt legalább 50%-ot meghaladó, nem pedig ilyen marginális terjedés. Lásd floppy => CD; CD => DVD; CRT => LCD...
Narxis  
2008. aug. 08. 08:03 | válasz | #6
Lassú de stabil növekedés van minden téren a Linuxnál.
Amcir  
2008. aug. 08. 07:28 | válasz | #5
javaslat néz körül szeverügyben:)
2008. aug. 08. 00:11 | galéria | válasz | #4
Nem szórtam magokat, vagy morzsákat, - vagy szórtam, de megették a madarak -, és eltévedtem az erdőben. :-)
KOXX  
2008. aug. 07. 22:51 | galéria | válasz | #3
te sem látod a fától az erdőt...
2008. aug. 07. 21:32 | galéria | válasz | #2
Ha így gondolod, akkor nem figyelsz eléggé oda. Nem robbanás szerű folyamat a váltás...
2008. aug. 07. 19:30 | galéria | válasz | #1
A Linux így, a Linux úgy, ezt mondják már 15 éve, aztán sehol semmi. Minden marad a régiben.