A brit PC-piac növekszik a leggyorsabban
2008. augusztus 2. 18:36, szombat
Nyugat-Európában a brit számítógépes piac növekszik a leggyorsabb ütemben, legalábbis a Gartner friss felmérése szerint, jelentősen meghaladva ezzel az összes többi ország hasonló mutatóit.

Hirdetés

A szigetország 27,4 százalékos növekedéssel érdemelte ki az első helyet - ennyivel növekedtek ugyanis az eladások 2007 második negyedévéhez képest. Mind a professzionális, mind pedig a fogyasztói szegmens igen erős igényeket támasztott a forgalmazók felé, ezt az ütemet pedig csak úgy lehet fenntartani, hogy folyamatosan új vásárlókat találnak, illetve a meglévő számítógépek cseréje is folyamatosan zajlik majd.

Különösen erős volt a mobil PC-k eladási üteme, amit már megszokhattunk az utóbbi időben. Egy év elteltével egyetlen negyedév alatt 60 százalékkal több laptop talált gazdára, ez pedig elég volt ahhoz, hogy az összes PC-eladások immár 64 százalékát kaparintsák meg a mobil változatok. Az asztali számítógépek eladásai ugyanezen idő alatt 8 százalékkal visszaestek, elég nyilvánvaló tehát a hordozhatóság és a kisebb méret növekvő vonzereje. Nyugat-Európa forgalmazói egészében véve sem panaszkodhatnak, hiszen átlagosan 23 százalékos javulást sikerült elérni az egy évvel korábbi periódushoz képest.

Ami a gyártók rangsorát illeti, itt továbbra is a Dell vezet, mögötte pedig némileg lemaradva a HP található - a két vállalat a teljes piac 45 százaléka felett uralkodik. A Gartner kiemeli a HP teljesítményét, ez utóbbi ugyanis csaknem megduplázta korábbi eredményét a fogyasztói szegmensben. A harmadik a némileg gyengélkedő Acer, amely a Packard-Bell termékek iránti kisebb kereslet, valamint az átállási, termékváltási nehézségek miatt kissé rosszabbul szerepelt mint korábban.

A szigetország a fentiek ismeretében magabiztosan nézhet a jövőbe - nyilván erre is építenek az új optikai hálózatokat építő szolgáltatók, amelyek a következő évtizedben szeretnék minél szélesebb körre kiterjeszteni a gyorsabb adatátviteli technológiát.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás