Elkészült a Dell mini asztali gépe
2008. július 31. 08:50, csütörtök
A korábbi ígéreteknek megfelelően a vállalat előállt a mini asztali számítógép pontos részleteivel és árával. Több különböző változatot dobnak piacra, akár egészen nagy kijelzővel és sok memóriával.

Hirdetés

A Dell Studio Hybrid PC névre keresztelte a megoldást, amely a nettopok és netbookok alapötletére épít és elsősorban méreteivel igyekszik hódítani. A cégnek sikerült egy egészen kicsi házzal előállnia, és bár a megoldás kifejezetten asztali jelleget ölt, a processzor feladatát mégis az Intel mobil alkalmazásokba szánt fejlesztése látja el. Lássuk, mivel is szúrnák ki a vékony pénztárcájú vásárlók szemét!


A több színben pompázó burkolat mérete egészen pontosan 196,5 mm x 71,5 mm x 211,5 mm, ez a cég szakemberei szerint 80 százalékkal kisebb, mint egy átlagos asztali PC. Mindegyik modellben ikermagos mobil Core 2 processzor dolgozik, amelyet a Vista Home Basic, illetve Home Premium változata, 1-3 GB DDR2 memória, a drágább modellek esetében a Dell saját 19, illetve 20 hüvelykes kijelzője, 160-320 GB közötti merevlemez, Intel X3100 integrált grafikus vezérlő, 5.1-es hangzás, valamint egyéb finomságok egészítenek ki. Az optikai meghajtó szerepében egy Blu-ray/DVD/CD kombó megoldás jelenik meg, ez opcionális, vagyis akár el is hagyhatjuk.


A processzor órajele típustól függően 1,86 vagy 2 GHz, a legolcsóbb változatnál pedig elmarad a kijelző. Így érték el az 500 dolláros árat, amely kedvezőnek mondható, míg az erősebb testvérek esetében ez fokozatosan éri el az 1100 dollárt, nyilván a pontos belső összetételtől függően. A lényeg amúgy is a méreten van, így a cég reményei szerint azok is beruháznak majd egy-egy ilyen készülékbe, akiket az esetlegesen magasabb ár amúgy elriasztana. Korábban arról is beszéltek, hogy a burkolat teljes mértékben újrahasznosított anyagokból készül, ez azonban a bejelentésből nem derült ki.


A cég arról is beszámolt, hogy az nVidia által leszállított hibás grafikus vezérlők az ő laptopjaikban is helyet kaptak. Utóbbi korábban azt állította, hogy a bibi egyedül a HP-t érinti, a tokozásban felhasznált gyengébb minőségű anyag azonban a jelek szerint már cégeket is lépésekre késztet. A hiba egyébként csíkokban, maszatokban manifesztálódik, illetve az is előfordulhat, hogy a kijelzőn nem jelenik meg a kép.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. aug. 01. 19:10 | válasz | #30
JTBM Média Center a neve, ami külön erre a célra van kialakítva. Nem akarok hazudni, de 40-60 ezer körül mozog. HD filmek nézésére elsősorban.
fflx  
2008. aug. 01. 17:10 | válasz | #29
A commentedben leirt problemara szerintem egy PS3 lenne a legfrappansabb megoldas, de ha mindenkepp PC-t akarsz, akkor ezt a tesztet erdemes megnezni: link
2008. aug. 01. 14:14 | válasz | #28
HTPC-nek pont nem megfelelő a hangkimenet miatt. De ha tartja az 500 dolcsit akkor normális áron van.
lac14  
2008. aug. 01. 11:48 | válasz | #27
ha tv mellé akarná vki,akkor már inkább egy médiaszerver
JTBM  
2008. aug. 01. 10:11 | válasz | #26
Megnéztem a Dell Studio Hybrid gépet, a video kártyája intel X3100.
Nekem soha sem volt, de érdekelne, hogy le tud-e játszani egy 1080p-s filmet...
Attól tartok, hogy a válasz az, hogy nem...
JTBM  
2008. aug. 01. 09:54 | válasz | #25
Már én is régóta keresek olyan kis PC-t, amit hozzá lehetne kötni az 1080p-s TV-mhez és lehet rajta nezetni, HD filmeket nézni és talán játszani is.

A laptopomat szoktam rákötni, de az nekem munkaeszköz és mindig kell.
Ráadásul a laptop éppen csak le tudja játszani az 1080p-s filmeket Core2 Duo 2GHz + 2GB RAM + 8600GT + CoreAVC codec konfiggal.

Van valakinek gyakorlati tapasztalata HD lejátszás tekintetében az új AMD kártyákkal - HD 4850 és HD 4870?
dez  
2008. júl. 31. 20:23 | válasz | #24
"(a vista gui tobbnyire csak a 2d-s texturazoegyseget jaratja a directx-bol, de videodekodolashoz sem kell mas)"

Jobb lenne, ha most már inkább nem írnád le, amiben nem vagy biztos, mert a videodekódoláshoz édeskevés a 2D textúrázás. (Az csak a scale.)
dez  
2008. júl. 31. 20:22 | válasz | #23
" display alatt ha monitorra gondolsz, akkor egyáltalán nem rossz, most miért lenne rosszabb mint egy asztali moncsi?."

Talán mert a legalacsonyabb fogyasztásra törekszenek, ezért kis fényerejű a háttérvilágítás, és az amúgy sem túl jó TN panelek közül is vacak van előtte (legkevésbé szórja a fényt -> vakít és kicsi a betekintési szög), mert az engedi át a legtöbb fényt a kevésből...
dez  
2008. júl. 31. 20:15 | válasz | #22
Inkább mögé. ;)
avman  
2008. júl. 31. 18:33 | válasz | #21
pakolj már szóközt a vesszök elé, köszi... :D (tudom, én meg írjak nagybetűt is néha)
Tetsuo  
2008. júl. 31. 18:01 | válasz | #20
az aztan nagy hatterkep! LOL 1ora alatt jobbat rajzolsz. asonlok vannak a DevianArt-on.
mflex  
2008. júl. 31. 16:50 | galéria | válasz | #19
KLAVI, MONCSI etc...

B+! Nem tudtok normálisan írni,mint a kis hülyegyerekek,akikből egy agyatlan "GGC" lett idővel.

GGC=GayGreatCube

tom235  
2008. júl. 31. 16:37 | válasz | #18
kb olyat mint amennyit a szövegben szereplő gép tud. netezésre, filmezésre tökéletes. és abban már benne van a monitor is, mert ha elolvasod kiderül hogy monitor csak a drágább változathoz jár, tehát nem az 500 dollároshoz. én nem állítom hogy minden esetben a laptop a legjobb választás, de akinek csak netezni meg flimezgetni kell annak jobb mint ez a mini pc.
2008. júl. 31. 16:34 | válasz | #17
valaki nem tudja honnan lehet letolteni az a háttérképet, ami a dell monitoron van? :) dell oldalon nem találom
2008. júl. 31. 16:13 | galéria | válasz | #16
ennyi pénzért milyen normális notit kapsz ?
valami fapados ócskaságot
2008. júl. 31. 15:43 | válasz | #15
"Ajanlom a blade szervereket."
Már néztem, csak nehéz lenne magammal cipelnem mindenhova és egy "kissé" drágább mint egy noti.
Tehát valami hasonló kellene de SOHO piacra (blade for developers).
Gruber  
2008. júl. 31. 15:34 | válasz | #14
Köszi az infot! Meglesem a gf6200-öt akkor.
2008. júl. 31. 15:07 | válasz | #13
énis pont erre gondoltam hogy jéé bambusz olcsó rakjuk a tv mellé kössük rá és kész a multimédiás nappali blablabla, naja csak 1,86 ghz plusz 1 giga ram elbírja a full hd blu-ray-t? mert szerintem nem
2008. júl. 31. 14:58 | válasz | #12
Látom megértetted a lényeget...:)
Fel se merüljön benned, hogy valakinek lehet igénye egy kicsi, de nem mobil számítógépre...csak a sajátbeidegződések és azon kivül nincs világ, nincs kanál

Nekem kifejezetten tetszik ez a miniatürizálási trend!
kvp  
2008. júl. 31. 14:21 | válasz | #11
"Az X3100-as GPU chipset melyik VGA kártyának a teljesítményével felel meg kb???"

kb. nvida gf6200. Az intel gma-k szoftveres tnl-t hasznalnak, csak a 2d muveletek mennek hardverbol, viszont a vista gyorsitashoz ez boven eleg. (a vista gui tobbnyire csak a 2d-s texturazoegyseget jaratja a directx-bol, de videodekodolashoz sem kell mas)
Gruber  
2008. júl. 31. 14:03 | válasz | #10
Mikor lesz kapható itt az országban? PC vásárlás előtt vagyok épp és már biztos, hogy ilyet veszek monitor nélkül. :) De szépen fog mutatni a TV mellett 1 bambusz nádas verzió. Nagyon tetszik! :)

Hozzáértő embertől kérdezném: Az X3100-as GPU chipset melyik VGA kártyának a teljesítményével felel meg kb???
kvp  
2008. júl. 31. 11:39 | válasz | #9
"Szerintem meg jópofa, olyan Mac Mini feeling."

Es a hdmi csatlakozo alapjan foleg a nagykepernyos tv-khez ajanlott. Mondjuk oda jol is mutat.

"Én egy monitor és klavi nélküli notebookot szeretnék, de abból is többet, stackelhetően."

Ajanlom a blade szervereket. Ott meg a hazat sem kell kifizetned, es a kabelezest a kozos doboz hatlapjan levo dokkolo csatlakzokkal lehet megoldani. (betolod a dobozba es kesz)
tom235  
2008. júl. 31. 11:13 | válasz | #8
(látszik hogy még nem volt notid) egyáltalán nem melegszik jobban mint egy asztali, persze nem hardcore gémelésről van szó (a címben szereplő gép sem arra van). nem kell akksiról használni, lehet azt hálózatról is, nameg sokkal kevesebb áramot fogyaszt ugye. a display alatt ha monitorra gondolsz, akkor egyáltalán nem rossz, most miért lenne rosszabb mint egy asztali moncsi?. létezik usb-s billentyűzet és egér is, ezt ugyanúgy meg kell vegyed az asztalihoz is. arra meg hogy drágább. már kapsz 90-ért normális notit ami simán van olyan jó, mint a címben szereplő gép. nameg nem kell már tft-re se költeni.
egyszóval nagy marha aki ezt megveszi....
2008. júl. 31. 10:46 | válasz | #7
Én egy monitor és klavi nélküli notebookot szeretnék, de abból is többet, stackelhetően.
2008. júl. 31. 10:34 | válasz | #6
Szerintem meg jópofa, olyan Mac Mini feeling.
barii  
2008. júl. 31. 10:31 | válasz | #5
mondjuk ha 50%al dtágább, akkor még nincs monitorod, és mondjuk a monitor 50:)
habár kinek mi tetszik, egy irodába mondju asztali gépeket szokás tenni

2008. júl. 31. 10:18 | galéria | válasz | #4
Laptop NEM jó asztali gépnek. Melexik, kinyiffan benne idővel az aksi, ha folyton használod és töltöd, nem túl jó bennük a display, béndzsa a billentyűzet és a tácspad. Ez legalább sima asztali gép, ergó arra van, amire kell.
2008. júl. 31. 10:15 | válasz | #3
És ha nag képernyőt akarsz és kényelmes gépelést, akkor duplán kell fizetned monitor és billenytűzet miatt.
2008. júl. 31. 10:13 | válasz | #2
Egy laptop 50%-kal drágább. ráadásul nem feltétlenül bírja úgy a huzamosabb megterhelést. Bár gyakorlatila gegy beéptett szünetmentes táppal van ellátva :)
tom235  
2008. júl. 31. 09:57 | válasz | #1
nem egyszerűbb laptopot venni?