Olimpia: alacsony szörfölési sebességek?
2008. július 30. 08:06, szerda
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) képviselői újabb egyeztetéseket folytattak a Pekingi Nyári Olimpiai Játékok szervezőbizottságával.

Hirdetés

A NOB vezetői többek között azért kezdeményezték a megbeszélést, mert tiltakozni akartak a cenzúra, illetve a sajtóközpont alacsony internetes sebességei ellen. Utóbbi különösen megnehezítheti majd a tudósítók munkáját. Minderről Kevin Gosper, a NOB sajtóügyekért felelős vezetője beszélt a dpa német hírügynökségnek. Gosper elmondta, hogy a tárgyalásokon Gilbert Felli, a NOB olimpiai ügyekért felelős igazgatója és a pekingi szervezőbizottság vezetői vettek részt. Gosper áprilisban már ígéretet kapott a szervezőktől, hogy a külföldi tudósítók munkáját nem fogja megnehezíteni az online cenzúra. Az elmúlt napokban vált egyre biztosabbá, hogy Kínában az olimpia idejére is marad a cenzúra és továbbra is elérhetetlenek lesznek az emberi jogi szervezetek honlapjai és a helyi hatóságok által kritikus tartalmúnak minősített portálok.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. júl. 31. 16:17 | válasz | #2
ha már annyit ráköltöttek az olimpiára, azt már igazán megoldhatták volna, hogy külön legyen a belföldi és a külföldi sajtósok központja. így a külföldi tudósítók korlátozás nélkül működhetnének, a belföldieknek meg maradna a párt által cenzúrázott tartalom. mert ugye Kína népköztársaság, akárcsak MO a szovjet megszállás idején.
Ajnasz  
2008. júl. 30. 17:07 | válasz | #1
heh, mit vartak, meleg hogolyot?