Korszakváltás előtt az Apple
2008. július 29. 01:20, kedd
A termékskála szélesedésével egyre több probléma van a vállalat gyártmányaival, és ha a cég nem tud úrrá lenni a gyors növekedés okozta gondokon, hamar hasonlóvá válhat Windows-alapú termékekkel házaló konkurenseihez.

Az Apple hírnevét néhány gondosan megalkotott terméknek köszönheti, melynek kialakítását, gyártását szoros felügyelet alatt tartják. A Mac piaci részesedése az Egyesült Államokban már több mint 20%, de világszerte is meghaladta a 10 százalékot. Az emberek az iPod és az iPhone mellé MacBookot is vesznek, ami bizonyára boldoggá teszi a részvényeseket. Elméletben tehát minden szép és jó, egyesek szerint mégis sötét felhők gyülekeznek.

Az Apple sok szempontból úgy működik, mint egy régivágású ipari titán, a meghatározás összes előnyével és hátrányával együtt. Steve Jobs notórius mikromenedzserként működik, jóváhagyása nélkül semmi sem hagyhatja el a cupertinoi központot. Figyelme olyan ezoterikus részletekre is kiterjed, mint a laptopok alján lévő csavarok száma, vagy a monitorok sarkának íve. Hatalmát ellenállhatatlan karizmája ellensúlyozza, miáltal az alkalmazottak mindent megtesznek, hogy tetszését elnyerjék.

A cégnek nincs vállalati blogja, és nem látják szívesen az alkalmazotti blogokat sem. Sokszor a munkatársak maguk sem tudják, min is dolgozik a cég: a szoftver és hardvertervezők külön épületben dolgoznak, így csak a vezetőknek van teljes rálátása a tevékenységekre. A paranoia ellenére mégis sikeresek, és a titoktartás tette lehetővé számukra az új szegmensekbe való betörést még azelőtt, hogy a konkurencia felébredt volna.

Az információhiány miatt a bejelentésekre hatalmas médiafigyelem irányul, például az iPhone bejelentésekor a sok ezernyi címlapos beszámoló több százmillió dollárba került volna. Persze ez kockázatos módszer, ellenkező módon is elsülhet, ha a bejelentett termék a várakozások alatt marad. A MacBook Air megjelenésekor mindenki egy érintőképernyős tábla PC-re számított, amihez képest a szupervékony notebook csalódás volt.

A vetélytársak ha akarnák se tudnák utánozni a céget ebben, hiszen például az Intel és a Microsoft vállalatok százaival működik együtt, hónapokra előre meghatározzák az ütemterveket, hogy partnereik elkészíthessék a termékeikre épülő eszközöket. De mivel az Apple mindent házon belül készít, így megengedheti magának a magába fordulás luxusát. Eközben mindenki kifelé nyit: a Google mobilos operációs rendszere, az Android bármely felkészített készülékre telepíthető, és még a Microsoft is elmozdult a webes alkalmazások, a bármely platformon futattható szoftverek felé. Azonban az Apple nem változtat. Az iTunesről letöltött zene csak iPodon hallgatható, az OS X futtatásához Mac szükséges, az iPhone használatához országonként csak egy - kizárólagos - szolgáltatónál lehet előfizetni. Jobs büszke arra, hogy cége még az Amiga idejében megszokott módszerekre épít, azaz mindent saját erejükből állítanak elő.

A vállalat a számítógéppiacról kilépett a zeneeladás, a videóletöltés és tavaly a mobiltelefonok arénájába is, ami jelentősen megnehezítette a minden szegmensben fontos helytállást. A növekvő számú új, Apple terméket eddig sose látott felhasználó kezelése, problémáik megoldása jelentős erőforrásokat köt le. A frontvonalak hosszabbodnak, például a Sony és a Microsoft E3-mon bejelentett letöltési szolgáltatásai az iTunes egyenes konkurenciái lesznek.


Az elektronikai ágazatban a siker veszélyes dolog. Míkor az Apple még exkluzív vállalat volt, mely speciális termékeket állított elő, a rajongók még a tapasztalt hibákkal is gyorsan kibékültek. A Crunchgear szerkesztője, John Biggs egyenesen átoknak tartja a sikert a vállalat számára, hiszen a piaci részesedés növekedésével együtt egyre heterogénebb, egyre változatosabb a vásárlói kör. "Az Apple most már átlagos Joeval üzletel, és átlagos Joet nehezebb kezelni, mint a SoHo loftlakásaiban lakó rajongót." Analógiaként a Sonyt hozza fel: hasonlóan népszerű, jól ismert márkanév, melyről azonban az utóbbi években csak problémák jelentek meg a sajtóban. Laptop akkumulátoraik felrobbannak, a zenei albumokkal rootkiteket telepítenek, és ezek csak a legjelentősebbek.

Egyre nő azon felhasználói csoportok tábora, melyeknek igényeit ki kell elégíteni: iPhone felhasználók, iTunes vásárolók, iPod tulajdonosok, MobileMe előfizetők, vagy a Mac gépek előtt ülők. Problémák vannak az iPhone 3G képességeivel, bugok vannak OS X Leopardban és a iPhone 2.0-s frissítésében, gyenge a MacBook Air akkumulátorának üzemideje... Vajon bírni fogja ezt a vállalat? - teszi fel a kérdést a Wired cikkírója. Ráadásul az internet révén gyorsan egymásra találnak az elégedetlen Apple felhasználók, ami az eddig elért hírnév gyors erodálodását hozhatja. Persze az elégedetlen Apple felhasználók gyarapodásának egyik legfőbb oka, hogy több vásárlója van a cégnek, mint valaha, és míg egy hangos kisebbség elégedetlenkedik, addig a felhasználóik többsége boldogan használja termékeiket.

Az Apple még nem módosított útján, a vállalat élete továbbra is zárt ajtók mögött zajlik. Hibák esetén - mint például a MobileMe ügy - mindössze egy állapotjelentést közölnek, miközben 20 000 ember email nélkül marad egy hétre, ráadásul ledegradálják a problémát, mondván "alig 1%-ot" érint a kiesés. Nem kommunikálnak, ami a felhasználók számára a probléma megoldatlan volta miatt növekvő frusztrációt is okoz. A cég a médiát szinte teljesen ignorálja. Amellett, hogy Steve Jobs csak újságírók kis csoportjának adja elő terveit, a készülő termékeket hét lakat alatt tartják. Ráadásul érdeklődés esetén híresek arról, hogy semmit nem válaszolnak a megkeresésekre.


Steve Jobs látványosan lefogyott, ami nem tesz jót a részvényárfolyamnak

A médiakapcsolatok teljes hiánya kiválóan meglátszott a minap, amikor a blogoszférában elterjedt a hír, hogy kiújult Steve Jobs, a vállalat egyeduralkódó vezetőjének 2004-ben kezelt rákja. A márka sikere olyannyira a nevéhez kötődik, hogy nélküle sokak számára elképzelhetetlen a további menetelés. A cég részvényárfolyama azonnal 10 dollárt zuhant, és hiába a kiváló negyedéves eredmények, ha a sajtó információ híján maga kezdi el latolgatni a lehetőségeket, "mi lenne ha...". A növekedés okozta gondok sora tehát elméletben könnyen kezelhető, azonban nagy változásra addig nem lehet számítani, míg Steve Jobs áll a kormánykerék mögött - ami ha a betegségéről szóló hírek hamisak, még jóideig fog tartani.

"Az Apple mindig is élvezte a zárt környezet előnyeit, de olyan helyzetbe hozták magukat, hogy egyre több ember kiváncsi rájuk és termékeikre. Ezek az emberek sokkal nagyobb nyitottsághoz, rugalmassághoz és nyíltabb rendszerekhez szoktak" - világít rá a helyzetre Ken Dulaney, a Gartner elemzője. "Ezzel a helyzettel nemsokára szembe kell nézniük. Maradnak továbbra is zártak és szabályozottak, vagy nyitnak a közönség felé?"
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. júl. 30. 14:25 | válasz | #129
Szabvanyositva az van, hogy hogyan fersz hozza libc(vagy testveren) -n keresztul a "kernelhez".

pl. POSIX standard int aio_write(struct aiocb *aiocbp); -ot ad meg, ami Linuxnal
"int io_submit(io_context_t ctx, long nr, struct iocb *iocbs[]);" (sys_io_submit -rendszerhivas) -t fog hasznalni.

Es ahogy nezem, OSX -nel , mintha meg nagyobb furcsasagok lennenek a POSIX api alatt.
Turdus  
2008. júl. 30. 12:59 | válasz | #128
Tévedés. "Currently POSIX documentation is divided in three parts: POSIX Kernel APIs, POSIX Commands and Utilities, POSIX Conformance Testing".

Hogy jön ez egyébként ide? A kérdés, amire válaszoltam az volt, hogy szabványosított-e felület, és a válasz egyértelműen igen.
2008. júl. 30. 12:14 | válasz | #127
POSIX a libc -s interfacet irja elo, nem kernel interfacet.
POSIX nem szol user space driverekrol.
Turdus  
2008. júl. 30. 10:53 | válasz | #126
Nekem a Sony VAIO 2 napig bírta a gyári Vistát. Semmi speciálisat nem csináltam, nem telepítettem (csak egy ff2-őt), nem registryztem, nem tettem fel új drivert, sem codec-et. Ennek ellenére a második nap végére csúnya hexa számokkal teli driver error ablakok ugráltak elő, és lefagyott a billentyűzet, ha bejött a képernyővédő.
Gyorsan leszedtem az egészet, tettem rá Linuxot, azóta is megy, mint a kisangyal, könnyen, kényelmesen használható. (Megjegyzés: a gép a feleségé, aki számítástechnikai analfabéta, és azt mondja, jobb, mint a win, mert szereti a nagy bumszli indítóikonokat a gnome-panelen . Általában webezik (firefox), szövegszerkeszt (ooffice), rajzol (gimp, wine+photoshop) és stúdiózik (audacity) gond nélkül, de van passziánsz és aknakereső is, így mindet tud csinálni, amit winen szokott).
Turdus  
2008. júl. 30. 10:41 | válasz | #125
Azt a részt nem értettem, hogy a driverekről semmit nem ír. Elolvastad legalább a tartalomjegyzéket?!?

"Majd áruld el , hogy POSIX -ot minek linkelted, és azt az user space API -val kapcsolatos pdf-et."

Azért, mert a POSIX az a szabványos illesztőfelület, ami miatt megbízhatóbbak a driverek (gyk: Portable Operating System Interface for uniX). A driverek ezeket a hívásokat valósítják meg (sysctl a legspeciálissabb, ezt küldtem át, a többi triv), ugyanis UNIX-on az API az egész egyszerűen filekezelés. Pl.: ha olvasni akarsz soros vonalról, akkor egyszerűen megnyitod a "/dev/ttyS0"-t, és szabvány file olvasás művelettel olvasol belőle. VAGY: le akarod kérni a processzor paramétereit? Megnyitod a "/proc/cpuinfo"-t, és kiolvasod belőle sima ASCII formátumban. Hangkártya? Dettó, csak a filenév "/dev/audio". stb.

A user space API-t pedig azért linkeltem, mert ha egy drivernek nem kell privilegizált hardware io portokat kezelnie, akkor azt user space-ben kell megírni, így ha el is hasal, semmiképp nem tudja magával rántani a rendszert (ilyen pl a network stack, filesystem driver stb.). Mindezzel arra akartam utalni, hogy a driver csatlakozási felület átgondolt, letisztult, és jól dokumentált, programozói oldalról pedig egyszerű fileműveletekkel kezelhető, ezért sosem lesz akkora gány, mint a winfosos driverek (a Vista esetében pont azért lázadtak fel a hardware gyártók, mert az ilyen illesztési felület specifikációt nem adta ki időben a picipuha).

Ha nem erre voltál kiváncsi, hanem konkrétan a hardware driver programozásra, akkor a nemolyan rég linkelt I/O Kit-et javaslom (bár kétlem, hogy otthon új hardware eszközt forrasztgatsz).
Turdus  
2008. júl. 30. 10:11 | válasz | #124
"De a racionális kitétel nem mindig érvényes, ezért az is érthető, ha szakmabeliként mégis úgy dönt, hogy Apple terméket vesz - akár érzelmi alapon. Biztos van benne valamennyi plusz, ami miatt azt lehet mondani, megérte ezt magasabb árat."

Úgy van, bár nem érzelmi alapon, hanem azért, mert a plusz a minőség. Én rengeteg PC-t raktam már össze (>100), de mindig volt vele valami nyűg. Azért döntöttem úgy, váltok Macre, mert egyrészt megbízható, másrészt mivel kompakt, mindent át lehet srófolni a szervízre. Azt mondhatom, hogy "nem érdekel, a gép és az os is a tietek, működjön". És mivel az árát ígyis-úgyis kitermeli (legrosszabb esetben 3-4 hónap alatt), innentől kezdve nem érdekel, hogy mennyibe kerül. Bőven megtérül, és ez a fő.
2008. júl. 30. 02:00 | válasz | #123
úgyértem val....

2008. júl. 30. 02:00 | válasz | #122
de ez relatív...nekem a Vista is tetszik...de csak Sony VAIO-vak :-D
2008. júl. 30. 01:59 | válasz | #121
ott valami más volt a gebasz...nekem geci gyors a netem, előbb nyílnak a weboldalak, mint a haver Vista PC-jén.... direkt összenéztük...
PDF sokkal előbb nyílik....meg hasonlók..... keresés másodpercek...nem 2 perc winyócsavargatás, mint a windowsnál.
2008. júl. 30. 01:43 | válasz | #120
mac minit próbáltam, szörnyű... netezésre is lassú volt... szerintem szörnyű az egész, összeraknak egy pc-t, rá a saját oprendszert és geci drágán eladják, kösz nem.
2008. júl. 30. 01:19 | válasz | #119
"Problémák vannak az iPhone 3G képességeivel, bugok vannak OS X Leopardban és a iPhone 2.0-s frissítésében, gyenge a MacBook Air akkumulátorának üzemideje... Vajon bírni fogja ezt a vállalat?"
2008. júl. 30. 00:20 | galéria | válasz | #118
Sajnos én sem láttam még mac et ezért nem fikázom és nem is dícsérem, látom jöttek páran a berögzültek, vagy azok akik "kalapácsot akartak fúrásra használni" és az ő rossz döntésükért a mac et hibáztatják, sőt volt olyan is aki a a rossz minőségröl beszéltek, biztosan vannak hibák de ekkor az jut eszembe hogy mikor raktuk össze a gépet elsőre nem volt jó a grafikus msi geforce Fx5700Le,Samsung DDR asszem "csak ennyi" probléma volt vele, de aznap cserélték a hibás termékeket és azóta egyikre sincs gondom, a macal ha van támogatás na nem olyan gyorsan mint itt mondták de lecserélnék gyorsabban és adna annyi garanciát mint dell a laptopokra 3 év , árból faragnának, akkor biztosan nagyon jó vétel lenne.

Szerintem ezek a hibák miatt egy jó összeválogatott gépre egyes linux disztibúciók a legmegfelelőbbek, neki is vannak hibái, nem minden mentalitású embernek való, de nálam a legjobb op rendszer amit csak láttam és használhatok.

Azért az is érdekes hogy a pc szóra mindenki windowsra gondolt...
Mardel  
2008. júl. 29. 22:54 | galéria | válasz | #117
Nem, csak olyan mintha egy teleshop reklámot olvasnék:
Aki teheti szabaduljon meg a windows platform bilincsitől és kezdjen bele egy gondatlan és boldog életbe
2008. júl. 29. 22:44 | válasz | #116
az meg, hogy SJ diktátor.. olvasgass kicsit ez ügyben. elég jó lenne, ha MO-t egy hozzá hasonló diktátor vezetné.

tudom, bőrgyógyászok által tesztelve...
2008. júl. 29. 22:43 | válasz | #115
ha a te véleményedtől eltér az már tuti fizetett hirdetés, mi?


Mardel  
2008. júl. 29. 22:33 | galéria | válasz | #114
Volt rá 6 éved, hogy kinődd "az én apukám erősebb, és okasabb!" stílust.
BRobee  
2008. júl. 29. 22:10 | válasz | #113
Ferrerrel egyetértek, az id3 tag alapú listázás borzasztó... Manapság már elterjedőben van, hogy az id3 tag-ek is szépen megvannak, de még mindig találhatóak filenév alapú copyk. Ez wa*ez, az apple pedig a store-t és a sima cd rippelés híve. Bosszantó, ha van 1x giga zenéd, nem kis munka árán tudod rendezni őket. Ja és ez a folyamatos szinkronizálás erőltetett, de hát ez van.

GregSB  
2008. júl. 29. 21:49 | galéria | válasz | #112
Nem, két sok-sok éve itt fórumozó user hiteles véleményét hallhattuk, amit az újregek fikáznak.
Mardel  
2008. júl. 29. 21:48 | galéria | válasz | #111
Kifelejtetted, hogy 10-ből 9 fogorvos ezt ajánlja.
Mardel  
2008. júl. 29. 21:46 | galéria | válasz | #110
Fizetett hírdetésünket olvashatták.
2008. júl. 29. 21:37 | válasz | #109
Kizárólag egyetérteni tudok veled. Ugyan a felhasználási terület némileg más, de a minőségi változás a PC-hez képest oriási. Vége a perceken keresztül megnyíló PDF okumentumoknak, az időtlen időkig elhúzódó programhibából adódó újraindulásoknak. Ahogy mondtad, egy gombnyomás, és ott folytatom ahol előtte abbahagytam. Nekem egy Ipod-al indult a karrier, aztán év elején jött a MacBook illetve az Iphone. Mind a három termékkel tökéletesen elégedett vagyok, és mivel a játékos korszakon már vagy 4-5 éve túl vagyok, így munka szempontjából szintén csak ismételni tudlak: bár évekkel előbb váltottam volna.
Aki teheti szabaduljon meg a windows platform bilincsitől és kezdjen bele egy gondatlan és boldog életbe:)
DjDano  
2008. júl. 29. 21:33 | válasz | #108
Mindjárt elsírom magam, a cikkíró ügyelt hogy egyetlen piszkálódó szót ne írjon az Apple-ről, bezzeg ha MS-os cikket készítene....

A cikkhez annyit fűznék hozzá, nem biztos, hogy jó ha egyszemélyes diktátor vezeti a céget, és az se biztos, hogy az ő ötletreinél más nem tudna jobbat...

Ferrer  
2008. júl. 29. 21:25 | válasz | #107
Szerintem te egy képviselő vagy :|
2008. júl. 29. 20:54 | galéria | válasz | #106
nem tudom, hogy van e jogom hozzaszolni a vitahoz, mert 15 eves barkacsPC-s multammal szemben csak 4 honap Mac-es tapasztalattal rendelkezem...

soha-semmilyen bajom nem volt a PiciPuhaval, rengeteg gepet epitettem, vettem, csereltem, nem gondoltam soha arra, hogy almas gepem lesz...
iden marciusban meghalt a HP notebookom (XP SP2), magaval rantotta a kulso HDD-m, rajta as epiteszterveimmel, fotoimmal...

ekkor elhataroztam, hogy eleg a jatekbol, nem vagyok fiatal, a geppel penzt keresek, nincs idom a Windows nevelgetesere, epitgetesre...

mivel Londonban elek, nem kellett tartanom az elegtelen - Magyarorszagra jellemzo - szervizhattertol, ezert megrendeltem eletem elso Mac-jet, ugy, hogy soha nem lattam, nem hasznaltam elotte OSX-et sem...

azota nincs kedvem leulni a Win-es gepek ele - miert?
mert az Apple egy tokeletes felhasznaloi elmenyt es munkaeszkozt biztositott szamomra, amit epiteszkent es fotoriporterkent nagyra ertekelek...

nagyon banom, hogy nem leptem meg elobb a cseret, aki nem hasznalta napi szinten, az elkepzelni sem tudja, hogy milyen kulonbseg van egy kreativ ember szamara a ket rendszer kozott: reggelenkent csak felnyitom a MBP tetejet es ott folytatom a munkam, ahol abbahagytam, valtogatom spaces-zel a munkaasztalokat, konnyeden lepek at az alkalmazasok kozott exposeval, nincs hang, nincs lassulas, csak a munka, ami az OSX-nek koszonhetoen majdhogynem szorakozassa valt...

(jah, es ezeket a sorokat egy iPhone 3G-rol gepeltem pillanatok alatt, valahogy kenyelmesebb meg ez is a HP-mnal)
2008. júl. 29. 19:43 | galéria | válasz | #105
És neked mennyi van a FreeFalcban he?
2008. júl. 29. 19:03 | válasz | #104
I/O kit :)
Mert roszfej vagyok.

Ez meg egy igen furcsa rendszernek tunik.
2008. júl. 29. 18:45 | válasz | #103
ha érdekel, miért nem nézel utána gugliban? :)

engem spec nem érdekel, én azért nem. bár lehet egyszer megismerkedem a Mac OS mélységeivel, mindig is érdekelt a programozás :)
2008. júl. 29. 18:45 | galéria | válasz | #102
Lehet hogy kicsit sablonos lesz amit mondok, nem ismerem annyira a Mac-et, de tetszik az egész, főleg hogy a régi Amiga és Commodore időkben megszoktott módszerekkel , mindent ők raknak össze, a géphez az utolsó csavarig...
(Nem biztos egyébként, hogy pl. szoftver esetében ez 100% -ig a legjobb megoldás, mert sok szoftver a valóságós evolúcióhoz hasonlóan, akkor fejlődik a legjobban, ha azonos platformon van kellő konkurenciája, namármost egy szárazföldi élőlény (PC) és a repülő életmódot folytató élőlény (Mac) egymásnak nem lehetnek konkurenciái, mert nem is azonos az élőhelyük, de ráadásul még egy jó kontinens is elválasztja őket egymástól)
Én már a PC-khez szoktam , lehet, hogy azért nem tudnék átállni. PC-k esetében viszont -és különösen igaz ez a hardverelemkre és szabványokra- ez az "evolúció" és konkurenica viszont már nem egészséges, ellenben a szoftverezés terén kiérződik a példa , amit említettem (Linux, Windows /bár erről is megoszlanak a vélemények, mert egyesek szerint a Linux és a Windows még ha azonos helyen is "élnek" , egymásnak ugyancsak nem konkurenciái mert leginkább "szimbiózisban élnek" egymással/ )

A legjobban az azonos életmódot folytató , azonos platformon létező és azonos dologra használható alkalmatosságok, alkalmazások konkurenciái egymásnak.. Ilyenek ugye pl.: a vírusirtók, médialéjátszók, kodekek.. stb.

Visszatérve a Mac-re , egy idő után minden bonyolult rendszer a káosz-elmélet (és a nagy számok törvénye) szerint magába zuhan, összeomlik , illetve megroskad... Nos én nem kívánom ezt a Mac-nek (OSX-nek) és bízom benne hogy a stabil nyílt forráskódú UNIX alapok erősen meg fogják tartani az egyre növekvő felhasználói igényeket a közel-távoljövőben is.

Mindenesetre én már túlontól PC-s vagyok még ha a jelenlegi windowsxp-n használt szkinem Macis is :)
2008. júl. 29. 18:28 | válasz | #101
Köszi.
De ez még elég sovány, főleg, hogy kétszer linkelted ugyan azt csak más dizájnnal, egy 190 oldalas bevezetőt (guide) az OSX kernelről, de a driverekről szinte semmit sem ír (Érdekes olvasmánynak tűnik, elteszem későbbre).

Majd áruld el , hogy POSIX -ot minek linkelted, és azt az user space API -val kapcsolatos pdf-et.
2008. júl. 29. 18:02 | válasz | #100
akkor is külső hangkártyával használták a Mac-et, megtehették volna ugyanezt PC-vel is. Mégis mindenhol (studiókban, etc) csak Mac-et látsz. Vajh miért?
2008. júl. 29. 17:59 | válasz | #99
#1: Jaja. Hivatalos Apple supportot MO-ra!

#2: Szerintem egy hozzáértő ember az esetek 99%-ban csak magát hozzáértőnek nevező ember. Bár szerintem te nem teljesen erre gondolsz, de sokaknak az Apple-hez hasonló szintű rendszer a következőket jelenti: leveszi a polcról azt, amire ugyanaz van írva (pl c2d 2,6GHz), beleteszi egy 'jó kis' házba (ami vagy olyan csiricsáré, hogy a szépre fogékony emberek menten leokádják, vagy nónáme xD plusz codegen tép ugye ugye :D) oszt meg is vagyunk. Hurrá! Ó nem! Kihagytam a kalóz ikszpét vagy visztát :P

#3: Az elméleti specifikációk mondom megegyezhetnek, gyakorlatban viszont valamiben mindig különlegesek (nem, nem azt mondom, hogy aki Apple-t vesz az bármivel is különlegesebb attól, aki örül a 14 forintos hosszúlépésnek). Mert pl össze lehet tenni az iMac-hez hasonló konfigot, de abban is pl a monitorba épített megoldás, illetve a halkság különleges. (arról nem is beszélve, hogy pl 400k-ból gyere ki egy 24 colos monitorral és egy hasonlóan halk géppel). Mac Pro (mert ugye az a másik, az csak egy 'sima' gép): szerintem ezt nem kell senkinek magyarázni, aki nézett már bele egy Mac Pro (vagy akár IBM server) házába. satöbbi.

#4: lejjebb írták amúgy, hogy Grafikai/Audio/video munkákra eléggé sok helyen használják. Többire meg MS elterjedtebb (illetve mérnöki munkára általában valami speciálisan a feladatra összerakott Unix és társai). Mindennek meg van a maga helye.
ziipp  
2008. júl. 29. 17:56 | válasz | #98
Nem szokásom beleavatkozni az ilyen adok-kapokba, de most megteszem.

Azzal, hogy ezt leírtad, semmit nem segítettél a helyzeten, sőt, te is csak egy résztvevő lettél. Erre még rájön az, hogy ebben a topikban most szólalsz meg először, tehát egyenlőre te is csak kötekedést tudsz felmutatni.
ziipp  
2008. júl. 29. 17:54 | válasz | #97
Úgy tudom, hogy régebben volt az, hogy a zenészek nagyon szerették az Macintosht, mert az 1/32-es ütem nem csúszott el, szemben a Windows-szal. De mára ez tovatűnt, mivel ugyanazokból az alkatrészekből készül a Mac is, mint a többi PC.
2008. júl. 29. 17:47 | válasz | #96
komolyan már bocsánat, de gyorsan menj már innen a tapasztalat nélküli kötekedéssel meg az idegesítően gagyi frífalkonoddal thx!
ziipp  
2008. júl. 29. 17:44 | válasz | #95
Ez az, ami Magyarországon hiányzik Apple fronton.

Ha esetleg bővíteni akarja az ember a Macintoshát, rengeteg pénzt kivesznek a zsebéből. Szinte aranyárban adják a perifériákat.

Szerintem egy hozzáértő ember, ha racionálisan áll hozzá, nem vesz Macet, mert képes olyan szintű rendszer felépítésre, amit amúgy készen megkap Jobséktól.

De a racionális kitétel nem mindig érvényes, ezért az is érthető, ha szakmabeliként mégis úgy dönt, hogy Apple terméket vesz - akár érzelmi alapon. Biztos van benne valamennyi plusz, ami miatt azt lehet mondani, megérte ezt magasabb árat.

Ár/érték arányban sosem lesz első a Mac. Nem is ez a céljuk.

#48 concrete:

Azt írtad, hogy céges környezetben azért vesznek Apple terméket, mert megbízhatóan lehet vele dolgozni. Ez egy picit hamis érvnek tetszik, ugyanis erre vannak a rendszergazdák, mindenféle üzemeltetők, hogy ha probléma akad, orvosolják. Szóval csak ezért Macet venni, nem éri meg.
2008. júl. 29. 17:22 | válasz | #94
Szvsz. amíg az Apple képes az elmúlt időszakhoz hasonlóan mindig egy új szegmensben (iPod és annak is több fajtája, mint a shuttlés vagy az érintőkijelzős ; aztán Iphone, stb.) újszerű termékkel megjelenni, addig a titoktartásuk segíti a fejlődésüket.

Viszont az ilyen áttörő, jelentősnek tartott fejlesztéseket leszámítva, a többi helyzetben érdemes lenne nyitottnak lenniük. (bár a nyitottságnak komoly költségvonzata is van, a vele járó aparátus miatt, viszont reklám és PR értéke is)
Turdus  
2008. júl. 29. 17:19 | válasz | #93
Ferrer: szó sincs semmiféle hájpról. Mint írtam, a személyes tapasztalataim alapján mondom, hogy megbízható, stabil. (Egyébként nincs TV-m, és reklámokat se nézek.)

Molnibalage: "Minden futtatható Mac-en ami PC-n" Hogyne :-) Ugyanaz a processzor. Csak épp figyelembe kell még venni az oprendszert is. Bármilyen nem-winfosos program kb fél perc alatt átültethető Macre (éljen a POSIX). Winfosost újra kell írni teljesen (megjegyzem nemcsak Mac-nél, bármi másra is igaz, sőt, ha WinXP-s proggit akarsz WinAlpha-ra tenni, akkor is, pedig mindkettő winfos).

A supportról meg annyit, hogy megfelelő boltba kell menni (gyakorlatilag bárhova, ami nem iStyle), és el fogják fogadni. A World Wide Warranty egyébként semmit nem ér, Mo nem része a világnak, nem tudtad?
2008. júl. 29. 17:18 | válasz | #92
én is jártam pár cégnél, és én láttam jobb helyeken Mac gépeket....
Hangstúdiókban film stúdiókban főleg.... AV platformon a Winfos nem kap lasztit. kérdezd a komoly filmeseket és zenészeket...

De nem általános az tuti.... én szeretem a laptopokat és a designos gépeket.... de nekem le is szűkül két gyártóra ha designról beszélünk... Sony VAIO, Apple...

szervízháttér....ez nem csak az Applenél lehet gáz....hanem másoknál is sajnos.....mert ez HUNGARY!!!

Tény, hogy vannak különbségek is egyik másik rendszer javára, vagy hátrányára...... nekem ami tetszik a Winfosban, az hogy változtathatom a skinjét...ezáltal egyedibbé tehetem számomra... de hiányzik az Exposé kezelőfelület, a Dashboard vagy 4 desktop elkülöníthetősége.(Spaces)... ez a Mac-nél jól el lett sütve.....jó dolog.

Tud jó lenni egy Windows is, ha megfelelően bánnak vele....nekem szokott menni...az első PC-m nagyon szerettem, mert az IBM winyót benne én szereltem össze a fehérvári IBM üzemben, egy ismerős által, szerintetek milyen matrica ment rá???? (amin alma volt!!! mert az apple gépekben IBM lemezek voltak többségében, amin ott volt: MADE IN HUNGARY !!!)
2008. júl. 29. 16:56 | galéria | válasz | #91
"(az apple support magyar földön sz.rt sem ér, ezért veszik ilyen kevesen. lenne lokalizáció és rendes szervíz, más lenne a helyzet)"

És én mennyire vagyok kisegítve azzal, hogy külföldön jó? Magyarán az van amit te írtál. Gond van akkor malmozik az iroda. PC estében meg lemegyeke az első boltba, veszek hozzá cuccot és berakom. Az, hogy egyesek erre nem képesek az nem az én gondom. Jártam már pár cégnél, de egyetlen Apple gépet sem láttam soha sem. Vajon miért?
2008. júl. 29. 16:53 | galéria | válasz | #90
"megbízhatóság - bekapcsolod és megy"

Az én PC-m és Mp3 playerem is és egyik sam Apple. Egy ismerősömnek volt Mac-e, de nem látthattam mert eladta mielőtt meglátogattam volna. Egyáltalán minden futtatható Mac-en ami PC-n?
Ferrer  
2008. júl. 29. 16:18 | válasz | #89
Eleinte én is nyaltam az apple marketinget, de miután láttam párat élőben, meg miután megjelentek azok a hackek, azóta nem is annyira nagy cucc, inkább csak pár túlárazott doboz. De hát legyen boldog vele, aki akar, nyilván dizájnos, passzol a lakásba, jól meg van tervezve, de nekem nem ér ennyit. (n)

Iphone-t is láttam már, használtam is, de nekem maga a telefon, se a zenelejátszó funkciói nem jöttek be. Leginkább a hackelt 3rd partis érintős-térérzékelős játékok tetszettek, meg a jegyzetfüzet, azokkal el lehet szórakozni egy darabig. Először úgy voltam vele, hogy hűűűűűű meg háááá, nekem is kell egy ilyen, de aztán ez elmúlt valahogy, és inkább vettem egy hagyományos mp3-pendrive-ot, ami rendesen kezel mappákat (és nem az idióta ID3 trendet követi, ami amúgy is alig szokot az mp3ak felében helyesen írva lenni), és azóta is imádom, mert teszi a dolgát :) Az viszont beszédes, hogy haverom Iphone-ja az 1 hónapos garancia után kb. egy héttel tökrement. :O

Szóval remélem lejött a lényeg, hogy nekem tököm tele van az összes hájppal.
Koge  
2008. júl. 29. 16:16 | válasz | #88
dehogynem hasznalj linuxot asztali oprendszerkent gagyi hardverekkel:D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 29. 16:12 | galéria | válasz | #87
Hát ezzel most én is egyetértek. Vindózt soha semmi nem fogja felülmúlni hibákban.
mflex  
2008. júl. 29. 15:58 | galéria | válasz | #86
Ilyen hülyeséget csak olyan ember írhat, aki még életében nem ült Mac előtt...

Röviden : egyetértek



2008. júl. 29. 15:26 | válasz | #85
Én is egyetértek veled, annyit hozzátennék hogy már fél éve van kb. a cégnél mac és jó lenne az, ha nem lenne windows előképzettség, mert úgy idegesítenek azok a dolgok amik máshogy működnek Pl. jobb gomb, bezárás x gombra. Ja és a legjobb a szigetelés az imac-en olyan kellenes érzés mikor a billentyűzet megráz feldobja a napom :D
2008. júl. 29. 14:56 | válasz | #84
ez a több hiba?? :-D
Mardel  
2008. júl. 29. 14:50 | galéria | válasz | #83
"DNS rés - nincs még patch az Apple-től"
2008. júl. 29. 14:42 | válasz | #82
Detto vélemény haver
Turdus  
2008. júl. 29. 14:41 | válasz | #81
"több hiba van egy mac oprendszerrel mint egy windowsal."

ROTFL... jaj, könyörgöm, ne bántsatok tovább, már így is sírva röhögök... Ilyen hülyeséget csak olyan ember írhat, aki még életében nem ült Mac előtt...
********************************************************
A továbbiakban kérem tartózkodjanak a vitától azok, akiknek nincs legalább 1 év tapasztalata MINDKÉT architectúrán. Nagyon köszönöm.
********************************************************
2008. júl. 29. 14:39 | válasz | #80
jaj hagyjuk már....... mondj több hibát, ami miatt valami nem működik..stb
2008. júl. 29. 14:37 | válasz | #79
Nagyon egyet tudok érteni. Kiegészíteném annyival, hogy érdemes megnézni pár macről szóló kis blogot. Hamar kiderül belőlük, hogy több hiba van egy mac oprendszerrel mint egy windowsal.

Nekem két éve újra intall nélkül fut az xp a gépemen. Kékhalál egyszer sem volt. Gyors, stabil. Három havonta egyszer ha szokott lenni egy kis lefagyás, de az mindig valami idióta program miatt volt. De az a fagyás is orvosolható volt egy sima ctrl+alt+del el.
Pedig nagyon sok minden csinálok a gépen, játéktól kezdve a komolya fejlesztésekig.
Felhasználókkal van mindig a gond, akik még az msconfigot meg a szolgáltatások meüpontot sem ismerik.
GregSB  
2008. júl. 29. 14:29 | galéria | válasz | #78
"(bár én _tényeknek_ hívom)"

Itt kezdődnek a problémák.
Turdus  
2008. júl. 29. 14:07 | válasz | #77
Tökéletesen értem az álláspontod, én ugyanígy vagyok, csak fordítva. Lementek egy filet winfoson az asztalra, majd órákig keresem a winscp-ben, hogy átmásolhassam. Át akarok rakni egy ttf-et egy másik gépre is, de mivel nem találom a c:/windows/fonts-ban, gőzöm sincs, merre tovább. A konfig fileok szintén. Azon kiakadtam, mikor a hálózati konfigot (ami minden oprendszeren az /etc alatt van) a c:/windows/system32/drivers/etc mappa alatt találtam meg véletlenül. Na, itt tutira nem kerestem volna...
2008. júl. 29. 14:03 | válasz | #76
nem érdekel
2008. júl. 29. 14:01 | válasz | #75
Igazad van..... sajnos sokan felsőbbrendűnek tartják magukat, mert Apple cuccaik vannak...
pl . én hála istennek nem..... mert nem vagyok vaskalapos, mint azt lejjebb írtam......
Turdus  
2008. júl. 29. 14:01 | válasz | #74
Azért drágábbak, mert kevesebbet gyártanak belőle. Az intel alkatrészek jóval olcsóbbak, a nagyobb tömegben való gyártásból kifolyólag.

A sebességről meg: miben műveletben gyorsabb? Nem kell bemutatnod, tökéletesen képben vagyok CISC/RISC téren. Nem az órajel a fontos, nézd csak meg az Amigát, 7Mhz-n (!) avi-t lehet nézni vele... Az intel azzal nyert, hogy olcsóbb, és jobban programozható. Megnézném azt az embert, aki képes mondjuk AT&T syntax SPARC assemblyt olvasni :-D És ne gyere azzal, hogy manapság nem kell assembly, mert egy új procira csak az van induláskor...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 29. 13:58 | galéria | válasz | #73
Egészségedre! Bár nekem nem fáj, csak simán zavar amikor az apple fanok nyomják a felsőbbrendűségégi, énbizonyalegjobbcuccothasználom hülyeségeiket, ezért íroma le a sztereotipiáimat (bár én _tényeknek_ hívom).
2008. júl. 29. 13:56 | válasz | #72
egyébként meg fölösleges civakodni, mindenki használja azt amit szeret, meg amit akar.....
ne legyetek, ne legyünk droidok....

JUST DO IT...
darph  
2008. júl. 29. 13:55 | válasz | #71
Na ez az ipari faszság. A mac egy jó kalapács, a win egy teljes szerszámoskészlet. Egy mac olyan mint egy xbox vagy playstation. Célhardver. Fix konfiguráció erre a fix konfigurációra agyontesztelt oprendszerrel és szoftverekkel. Mac bekapcsol, lehet rajta szöveget szerkeszteni meg képet, filmet nézni, minden másra alkalmatlan kb. De ezzel nincs is baj, mert ez a réteg használja, akiknek van pénze és helye minden faszsághoz újabb és újabb (felesleges) kütyüt venni és nem érdeklik a részletek és soha nem is fog foglalkozni a hogyanokkal meg a miértekkel. Nekik jó, mert egy univerzális írógép vagy rajzlap és még csillivilli is.

Voltam pár ( > 2) multinál életem során. Egyiknél sem volt egyetlen mac sem, pedig nem 20 gépes hálók voltak, hanem 2-300. Szal lehet, hogy mégsem olyan jó a mac???

A maces driver fejlesztésről meg annyit, hogy a windows driver api is public és benne van MSDN-ben 20-30 éve mégis vannak szar driverek meg amik összeakadnak meg nem működnek. Sőt! Winen van WHQL is és mégis van szar driver. Majd akkor pont az Apple driverek lesznek hibátlanok. Amúgy mesélj már Apple driver telepítésről. Mit tennél ha probléma lenne vele? Tudom a válaszokat előre:
- nem kell frissíteni
- a mac soha sem romlik el
- veszek új macet, mert ez már fél éves és elavult
- autoupdate rak fel drivert, nekem kézzel soha semmit sem kell csinálnom
- hívok szakembert aki megcsinálja $$$ért

Szerinted biztos valami véletlen, hogy a legnagyobb szoftvergyártók egy része a mai napig figyelmen kívűl hagyja a macet, a játékipar meg kb 99%-ban.

A "nincs vírus" kijelentés meg perpillanat igaz. De miért??? Mert gyakorlatilag senki sem használ Applet, aki számít... Amint felduzzad a felhasználótábor és hivatalos helyen is használnak majd Apple gépeket, multiknál, állami szerveknél egyből tele lesz vírusokkal és agyon lesz hackelve. Jó példa erre az iPhone. Gyakorlatilag azonnal van/volt az oprendszer minden eddigi verziójához törés. Sokan használják, sokan foglalkoznak vele és ez az eredménye.

Ugyhogy a mac, mire eljut a windows szintjére ugyanazokon a hibákon fog átesni, ha egyáltalán képes lesz valaha a windows szintjére eljutni.
Koge  
2008. júl. 29. 13:53 | válasz | #70
ne haragudj turdus en is ismerem a unixot nem elfogultsagbol beszelek elismerem a macet, csak nekem nem eleg szabad valahogy kenyelmetlenul erzem magam. jobban szeretek "osszetakolni egy szart" mert tudom hogy azon telleg megcsinalhatok mindent a mac nekem idegen nagyon egyszeruen ebben erzem otthon magam, autoval is igy vagyok ha mar nem nyulhatsz bele az mar nekem nem tetszik es ezeket a szarokat is ossze lehet takolni nagyon faszan, csak idoigenyesebb meg ERTENI KENE HOZZA:D
GregSB  
2008. júl. 29. 13:53 | galéria | válasz | #69
Igen, rettenesen fáj hogy minden Apple hírnél nyomatod a hülye sztereotípiáidat.
2008. júl. 29. 13:52 | válasz | #68
Kedves Turdus!!! nézd már meg, hogy a Power alapon fekvő szerverek a gyorsabbak, vagy a drágábbak e:-D, és hogy miért:-D vagy a SPARC.....a Sunnál......nem is tudom miért 2x annyi az ára...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 29. 13:50 | galéria | válasz | #67
Na mivan ez az új menő "márnemtudokmitírniezértírokvalamihülyeséget" szöveg?
Fáj hogy menő vagy, de igénytelen? :D
2008. júl. 29. 13:49 | válasz | #66
Azért ennyire nem korlátozott a dolog.... (hozzá nem értő multimédia felhasználok)
szerintem az nem baj, hogy mondjuk vannak emberek, akik nem baszakodni, telepítgetni, meg szopni akarnak, hanem használni a gépüket........

Én azért PC-n kezdtem pályafutásom régebben......de amikor megláttam, akkor meg is vettem első G4 400 Mhz PowerMac gépemet.......

Nincs hardver különbség ma.....csak alkatrész, SMD-k, kondik egyebek minőségei nem ugyanazok....
Egy Apple gép alaplapján nem azok a leggagyibb alkatrészek vannak, mint a PC_s alaplapokon...
van ott is kivétel..... de nem átlagban.

A testvérem mikro elektronikák tervezésével és fejlesztésével foglalkozik, rögtön kiszúrta a különbségeket.......... Az Apple jobb tervezés, és jobb alkatrészek....elektronikai szinten...
ezalól a HDD és az Opto meghajtó a kivétel, meg RAM és CPU / GPU, amik ugyanazok......SAJNOS
MÁR EZ IS SZAR x86......

Turdus  
2008. júl. 29. 13:47 | válasz | #65
"Macet hozza nem erto multimedia vegfelhasznalok"
Annyira elfogultak vagytok... én nem vagyok multimédia végfelhasználó, programozok, hálózatot menedzselek meg ilyenek, de mégis azt mondom, hogy a Mac jobb erre. Hogy miért? Mert szabványos fordítókörnyezet van rá (bash, make, autoconf, gcc, nasm stb), valamint UNIX-os hálózatkezelés (ifconfig, route, tracepath, stb.). Hol itt a multimédia? Ne általánosítsunk kérem.
GregSB  
2008. júl. 29. 13:46 | galéria | válasz | #64
Aha persze. Köszönjuk Emese :D
Turdus  
2008. júl. 29. 13:42 | válasz | #63
"Az IBM és a SUN chipek mellett a szar Intel/AMD chipek nem igen rúgnak lasztiba......"
Fel kell hogy homályosítsalak, az IBM már több, mint 10 éve, a SUN pedig lassan 2 éve Intel-el szállítja a vasait, és jé, mégis megbízhatóak. Ez az üzenet is egy inteles IBM szerveren íródik
ibm
sun
Koge  
2008. júl. 29. 13:35 | válasz | #62
En lattam mindkettot hasznaltam PC az atlagember-hobbiprogramozo-rendszermernok-halozatiszakember sorolhatnam hasznalja. Macet hozza nem erto multimedia vegfelhasznalok. Nekem kin mac elott ulni annyira korlatozottak a lehetosegeim egy grafikusnak meg nem kell tobb hogy menjen a ps.

Sztem ez eleg ertheto o minek ertsen hozza egy muvesz nem ert semmihez csak csinalja a dolgat. ez az alapfelfogasa a macnek. ha nem ez lenne talan valallati szegmensben is utnenek.
Turdus  
2008. júl. 29. 13:33 | válasz | #61
Senki nem mondta, hogy az Apple gépeknek nem lehet bajuk. Nem is ez a lényeg, hanem az, ha valamivel gondom van, felhívom a szervízt, és pár órán belül ott van a gépben a zsírúj alkatrész úgy, hogy nem kellett csavarhúzót fognom a kezembe meg típusszámokat figyelni, hogy ja, ez az XZ1246/b. ami vajon megy a THJ3462143/a-val? Na, nekem ezért éri meg. PC szervízeknél ilyen nincs, beszerelési díjat kérnek, már ha egyáltalán elfogadják, hogy garanciálisan kell javítani, és nem csukja be az APEH
2008. júl. 29. 13:31 | válasz | #60
audiofil témában konkrétan a számítógép nem jöhet szóba! :-D
2008. júl. 29. 13:30 | válasz | #59
Sanyix....ebben egyet értek veled.... én egy Sony HiMD cuccot jobban megbecsülök......
meg a Sony füleseit hordozhatóban.......
Nekem nem kéne iPod.....nem jön be.... régen a Sony cuccok üzemideje 60 órák voltak, nem rekord HÚÚ már 17 órát megy...mint az iPod meg a MP3 genyák....
2008. júl. 29. 13:28 | válasz | #58
Manapság az Apple minősége sem a régi...

...bár én is Apple felhasználó vagyok, nem vagyok elvakult ebben a témában.... én jobban cspem, mint a Windowst....ennyi
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 29. 13:27 | galéria | válasz | #57
Hallgattam. És az audiofil fórumokon (azért ott mert ott tuti elfogultabbak a minőségre, mint az almácskára, és a menőségre) is simán megmondják hogy az ipod egy közepes/gagyi cucc jó marketinggel.
Ez a véres valóság, díszcsomagolásos szárított kakit veszel jó drágán :)
2008. júl. 29. 13:25 | válasz | #56
mellesleg..... a minőség már ott csorbát szenved hogy Mp3...... hiszen a legszarabb audiotömörítés a világom!!! még a WMA algoritmusa is jobb, meg AAC, OGG, ATRAC.......csak mindig a szar terjed el ennyi...valamiért.

sok példa van erre....... A leginstabilabb OS a Windows, mégis az van elterjedve.
vagy.. X86 alapu minden gép, pedig ez egy önmagában is instabil rendszer... a Power, SPARC, ARM, alapok sokkal stabilabbak...csak mivel ez van elterjedve ezért nem azok fejlődnek...csak szerverekbe...
Az IBM és a SUN chipek mellett a szar Intel/AMD chipek nem igen rúgnak lasztiba......

EZ VAN, EZ JUTOTT!! Ma amikor egy DVD mindent játszó fél kiló, és mindent játszik....és gagyi a 10 kilós CD játszó, de az 100x jobban szól.....

NINCS QUALITY CUCC!!!! CSAK HA NAGYON SOK A LÓVÉD!!!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 29. 13:22 | galéria | válasz | #55
Nálam a megbízhatóság azt jelenti, hogy stabil a gépem, nem fagy, nincs vele gond, ilyet sikerült 4x összehoznom. Persze ahogy egy m$ oprendszer rá kerül, bár fagyni úgysem szokott, de a megbízhatóságnak lőttek, mert kitalál az valamit hogy gátoljon, de ez nem a hardver gondja, és szerencsére nem csak kíndóz létezik.

ok akkor szólok a nasanak hogy álljon össze az apple-el, mert tökéletes, soha tönkre nem menő gépeket csinálnak, remélem küldenek pár milliárdot.
2008. júl. 29. 13:19 | válasz | #54
"Aham... összerakok egy ugyanolyan core2-s gépet, mint a mac, de az akkor is veri, mert van rajta almácska :DD Neeee nee!!
Halgattál már ipodot? És jó minőségű lejátszót?"

Hát....... ma már nincs jó minőség..... előszedsz egy magasabb szériás Sony CD Walkmant, vagy MiniDisc cuccot amiket 2000 körül gyártottak, és lazán mindet szarrá veri ami ma van...hangzásban!!
nekem volt egy limitált Sony DE-J01 Slotos CD Walkman-em, és jobban szólt, mint bármilyen más hordozható genya....... csak sajna lenyúlták.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 29. 13:17 | galéria | válasz | #53
őő hát éppen most is egy hp munkaállomásról írok, azon is dolgozom :D
oppá

Nem irigylem a munkád ha olyan kötbért kell fizetni :D
GregSB  
2008. júl. 29. 13:15 | galéria | válasz | #52
"Halgattál már ipodot? És jó minőségű lejátszót?"

És te igen? Ott volt a kezedben mindkettő, teljesen bitre ugyanazzal az mp3-al, ugyanazzal a fülessel és hasonló EQ beállítások mellett?

Valahogy nehezen tudom elképzelni...
2008. júl. 29. 12:46 | válasz | #51
A neves gyártó méregdrága termékét hasonlítod össze a vérpistike-féle tákolmánnyal? mi lehet a gond, túlhajtottad a videókártyát, és a ramok megfőttek félig - normális embernél ilyen probléma nem fordul elő, arra meg a HP se vállal garanciát ha Gizike a szerver tetejét díszítő cserepes virág locsolása közben két liter vízzel fertőtleníti a workstationt :)
2008. júl. 29. 12:32 | válasz | #50
szerintem a kötbér fogalmát is úgy guglizod ki ...

flame-elj még értelmetlenül pár sort ... előre is köszi