A Jointech szállítja le az első 100 dolláros laptopot
2008. július 29. 13:21, kedd
Bár az olcsó laptopok ötlete az MIT és Nicholas Negroponte fejéből pattant ki, most mégsem ők, hanem egy külső cég szállítja le az első 100 dolláros változatot. Kérdés, hogy a készülék mire lesz használható.

Hirdetés

Jointech a napokban jelentette be, hogy mindössze 99 dollárért árulja majd legújabb laptopját, amely nyilván a nettop, azaz a kifejezetten az alacsony fogyasztásra, könnyű ámde korlátozott használatra kiélezett fejlesztések szegmensébe tartozik. A cég az ár mellett a pontos technikai részleteket is közölte, ez azonban rögtön kétkedésre késztette mindazokat, akik epekedve várták az első valóban olcsó készülék felbukkanását.

A JL7100 néven érkező laptopocska mindössze 680 grammot nyom, semmilyen mozgó alkatrészt nem tartalmaz, a cég pedig elsősorban a mobilitásra helyezi a hangsúlyt. Ez nyilván súlyos kompromisszumokra kényszerítette a mérnököket, akik több szempontból is korlátozott megoldással álltak elő. Ezt jól jelzi, hogy a Samsung által szállított chipkészletet mindössze 64 MB belső memória, valamint szintén 64 MB belső háttértároló egészíti ki, igaz ez utóbbi az USB-n keresztül csatlakoztatható egységekkel akár 8 GB-ra is növelhető. USB bővítőhelyből egyébként három található meg a készüléken.

A kijelző 7 hüvelykes, a maximális felbontás 800 x 480. A beépített akkumulátor 4 óra alatt töltődik fel, működési ideje pedig 4 és 72 óra között mozog, attól függően, hogy igénybe vesszük-e a készenléti állapot nyújtotta előnyöket. Operációs rendszerként a Windows CE 5.0 található meg a gépen, ez nyilván további korlátozásokat jelent a felhasználást illetően, ám azt is figyelembe kell venni, hogy a háttértároló által nyújtott szűkös helyen másik verzió nem fért volna meg. Kérdés, hogy a JL7100-nak ilyen jellemzőkkel mennyi esélye lesz az izmosabb és drágább szereplőkkel szemben.

Ami a Windows családot illeti, több év után újabb verzió jelent meg az XP-ből, hiszen elkészült az XO-laptopokra, vagyis a Negroponte által promotált fejlesztésekre szánt változat. A szoftver szeptemberben áll majd készen a leszállításra, azok azonban, akik tavaly az elsők között jutottak hozzá az olcsó készülékekhez, kimaradnak a jóból.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. júl. 31. 16:12 | válasz | #11
A PDA legalább elfér a zsebemben ennyiért.
2008. júl. 30. 10:35 | válasz | #10
assdf: szóval azt mondod, hogy a gyártó 100 dollárért gyártja és a kereskedőknek 100 dollárért is kell eladniuk természetesen áfával? És azt is állítod, hogy EU-n belül kétszer kell áfát fizetni? Tehát a kereskedő megveszi a beszállítótól az áfával terhelt - teszem azt - német árban ami 15%-os áfát jelent (és elvileg ezzel jön ki az általad említett 100 EUR), majd még rászámolja arra a magyar 20%-ot? Komolyan ennyire hülyék lennének a magyarok? Mert ha az EU-n belül már fizettél áfát akkor azt nem kell újra megtenned másik EU-s országban.
assdf  
2008. júl. 30. 09:12 | válasz | #9
"Nem lesz 40 ezer. 100 dollár az 100 dollár."
Aham...
Ez ugye ugy indul kapásból hogy akkor 100 dollár=100 euro itt az euban.

Máris 24-25 ezer ft.
Aztán rájön 20% áfa=30000 ft
Na és akkor hol a kereskedő haszna? Meg ki tudja még milyen adóterhek sujtják.
Szóval légy pesszimista, lesz ez a küty 40 ezer ft
2008. júl. 30. 07:59 | válasz | #8
Bezony, ez csak egy nagy pda, abból is a gyengébb kategória :)
Ennél sokkal nagyobb tudású pda-k vannak ugyanennyi vagy kevesebb pénzért.
Ferrer  
2008. júl. 29. 21:26 | válasz | #7
Nem lesz 40 ezer. 100 dollár az 100 dollár.
2008. júl. 29. 20:21 | válasz | #6
Hát igen...meg ha belegondolsz hogy 40 000Ft lesz ennek az ára mire ideér, 60 körül meg eee-t vehetsz akkor inkább az utóbbi. Ez valami sub sub noteszként használható.
juhand  
2008. júl. 29. 16:58 | válasz | #5
Amit nagyon nem reklámoznak, hogy ARM9-es van benne, ezért
ez egy nagy PDA nagy képernyővel QWERTY billentyűvel touch paddal és USB Host funkcióval.
Esélye sincs az EEE PC-vel szemben.
Ferrer  
2008. júl. 29. 16:23 | válasz | #4
Ja, pff, ezen ilyen Windows CE van, gondolom mennyi program fér össze vele. Akkor inkább már valamelyik EEEEEEEEPC-klón kicsit drágábban.
Ferrer  
2008. júl. 29. 16:04 | válasz | #3
Hát ha 100 dollár vagy kicsivel több, és van benne wifi, akkor ez tök jó. Azért, mert kicsi :)
JoinR  
2008. júl. 29. 15:55 | válasz | #2
De van olyan verzió, amibe van wifi (honlapon: Built in wifi (optional))
2008. júl. 29. 14:11 | válasz | #1
Wifi nincs benne? :( Lehet jobb lenne ha inkább mobiltelóhoz árulnának külön nagy kijelzőt és qwery billentyűzetet.

Ez is jó lenne mondjuk elektronikus szótárak, meg jegyzettömbnek, na meg PDF-eket olvasni de kb ennyi.