Hamarosan szemétből is tankolhatunk
2008. július 25. 05:07, péntek
Emlékeznek még Brown doki szeméttel üzemelő DeLoreanjére? Két éven belül akár mi is szemétből készült etanolt tankolhatunk az erre alkalmas, alkoholüzemű gépjárművekbe, állítja két bioüzemanyag gyártó cég.

A brit INEOS bio és az amerikai Coskata szerint karnyújtásnyira vannak a hulladékból nyert etanolt kereskedelmi méretű előállításától. A INEOS bio bejelentése szerint két éven belül indítják be a termelést, a Coskata pedig jövő év közepére tervezi egy kereskedelmi bemutató létesítmény beindítását.

A két cég hasonló eljárással alakítja a városi hulladékot üzemanyaggá. Az elő lépés a gázosítás, amiben a hulladékot oxigénszegény közegben hevítik, hogy szén-monoxidot és hidrogént nyerjenek belőle. "Ez nagyban különbözik a hamvasztás folyamatától, ahol bőséges levegővel teljesen elégetjük az anyagot, amiből széndioxid és víz keletkezik" - magyarázta az INEOS bio szóvivője, Graham Rice. "Megpróbálunk egy középutat találni és szén-monoxidot előállítani, aminek szintén rengeteg kémiai ereje van." A szén-monoxid-hidrogén keveréket ezután baktériumoknak adják, ezek alakítják át etanollá, amit finomítanak, és üzemanyaggal vegyítenek. "Ezzel az eljárással bármilyen szénhulladék feldolgozható" - mondta Rice. "Lehet szemét, lehet gumi, lehet biomassza" - tette hozzá egyetértően Wes Bolsen, a Coskata szakembere.

Ami a legfontosabb, ezeket az anyagokat nem használják élelmiszer előállításhoz, ezzel tehát a bioüzemanyagokkal szemben felmerülő egyik fő aggály, az élelmiszer növények bevonása a gyártásba, illetve a termőterületek elvonása előlük máris ki van küszöbölve. Emellett az eljárás fele annyi vizet igényel, mint például a kukorica alapú etanol előállítása, sőt negyedannyit, mint amit az energianövények cellulózának etanollá alakítása emésztene fel, magyarázta Bolsen. "Elemzésünk szerint az üvegházgáz kibocsátás 90 százalékkal alacsonyabb lenne a gázolajéval szemben" - folytatta az előnyök sorát Rice.

Az arkansasi Fayetteville-ben épülő INEOS bio kereskedelmi létesítmény zöld háztartási hulladékokat fog feldolgozni, köztük komposztálható háztartási szemetet, ételmaradékokat, papír és karton hulladékokat. A cég becslése szerint a biolebontású háztartási hulladékokból csak az Egyesült Államokban évente 5 milliárd gallon etanol állítható elő, ami több mint a fele a jelenlegi amerikai etanol keresletnek, ami 9 milliárd gallon körül mozog.

A General Motors támogatását élvező Coskata bemutató üzeme a tervek szerint öt különböző anyagot fog feldolgozni: faforgácsot, cukornád hulladékot, városi hulladékot, természetes gázt és egy potenciális energianövényt. "Várakozásaink szerint egy gallon előállítása egy dollárba fog kerülni, ami felveszi a versenyt a brazil cukornádból származó etanoléval és mindezt itt, az Egyesült Államokban meg tudnánk oldani" - taglalta Bolsen. "Ahol emberek élnek ott hulladék is keletkezik. Szeretnénk elérni, hogy minden társadalom megújuló üzemanyaggá alakíthassa hulladékait" - összegzett Rice.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. aug. 11. 21:46 | galéria | válasz | #67
Épp csak egy a hibája: chamu.
2008. aug. 11. 18:38 | válasz | #66
Van egy találmány (a feltaláló magyar-Gróf Spanyol Zoltán) a hidrogént használja erőforrásként úgy, hogy a szénhidrogén-származékok helyett a plazmaállapotú víz juttatja a hidrogént az égéstérbe, így a motor sokkal jobb hatásfokkal rendelkezik. A projekt alapja a víz nukleáris energiájának hasznosítása a robbanómotorok, kazánok, sugárhajtóművek, áramtermelő aggregátorok, szinkrongenerátorok, stb. üzemeltetésében. A jövőben a különböző járművek a vizet tankolják fel.

A Német Szabadalmi Hivatal a Franhofer Institut Plazmakutató Intézete, 1992. november 5-én elfogadta a találmányt, 13 német szakintézmény és 27 ország véleményezése után 1993. március 3-án emelkedett jogerőre a szabadalom. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium gödöllői Intézete, a Miskolci Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem atomfizikus, plazmafizikus és motortechnológus tudósai is megvizsgálták.

Az ingyen energia az eddigi kiadásokat az élet és a nemzetgazdaság minden területén jelentősen lecsökkenti. A régi energiaforrásokkal működő szerkezetek könnyen és olcsón átalakíthatók vízüzemelésűre. A kizárólagos magyar gyártás és átépítés jogával új nagyipart és munkahelyeket teremthetünk magunknak. Gyártmányainkat, vízüzemű autóinkat, gépeinket konkurncia nélkül értékesíthetjük világszerte, ami több billió forint forgalmat jelent évente hazánknak.

A vízhajtású repülőgépek feltöltik a ózonréteget és megvédenek a klímakatasztrófától. Atomreaktorok helyett a turbógenerátorok meghajtásához szükséges gőzt vízüzemű kazánjaink állítják elő! Megszüntetjük a rákot és genetikai sérülést okozó radioaktív anyagok, és az egészségünket romboló, környezetünket károsító égéstermékek képződését, mert az égés „mellékterméke” a Föld biológiai lényeit éltető víz lesz.

A készülék egyszerűen beszerelhető az autóba. Így az autó tizedannyi vizet használ fel mint benzint. A plazmaállapotó víz égetése során visszaalakul ugyanannyi vízgőzzé.

- minden eddigi, e szakterületi technológiai találmányt felülmúl,

- működik,

- előállítása olcsó,

- nemzetgazdasági értéke nagy,

- kereslet van rá a piacon, a világpiacon,
2008. júl. 29. 10:37 | galéria | válasz | #65
"ha az emberek próbálnának egészségesebben élni, nem kéne annyi erőforrást pazarolni rájuk"
Ezt mondanád a szocializmust volt építőinek (gondolj bele, Magyarországnak öregedő a népessége). Egészségesebben tetszettek volna élni, a munkaegészségügyre jobban ügyelni, nem teljesíteni az x éves tervet (az ráér, nem kell nekünk a vas és acél országává válnunk).
Ráadásul robogó gazdasági mutatóink, vezetőink korruptsága, a "csodálatos helyzetben" levő infrastruktúránk, a "kellően magas" fizetések, nyugdíjak, járulékok, az ország dicsőséges történelme, a szocializmus "sikere", "elhanyagolandó" államadósságunk kihatással vannak az ország lakosságának mentálhigiénéjára is.

Na ennek a romlott mentálhigiénéájú, öregedő népnek próbálj tiltó (ne szemetelj, ne dohányozz, ne igyál), parancsoló (gyújtsd szelektíven a hulladékot, élj egészségesebben) rendelkezéseket hozni. Sikeres leszel, de nagyon.
uniu  
2008. júl. 29. 09:44 | válasz | #64
Az utolso mondatoddal egyet ertek, tkeppen egyrol beszelunk. Csak ez az "A" pont es en mar a "B" es "C" megoldasi javaslatokat tagoltam. tkeppen mar az is sokat segitene, ha a tarsadalmunkon levo "felesleges terheket" ledobnank.
Kornan  
2008. júl. 28. 14:49 | válasz | #63
Griphons:Én fordítva tapasztalom,egyre pesszimistább mindenki,egyre inkább úgy látják a dolgokat ,ahogy te pl.Külföldre akarnak menni, és már közhely lett ,hogy ha valaki politikus akkor csal,hazudik,lop.Pedig szerintem ez nem teljesen igaz.Midnenért a vezetőinket okoljuk,de talán először önvizsgálatot kéne tartani.Félreértések elkerülése végett, csak azt mondom ,hogy nem minden politikus lop,valakik biztos lopnak.De nem mindig kell elhinni amit mindenki szajkóz,attól még lehet alaptalan vagy hülyeség.A média meg sokszor elferdíti a dolgokat.

Uniu:Természetesen külföldhöz képest többnyire rosszabbak a dolgok,voltam már Bécsben,sehol nemláttam egy darab szemetet eldobva vagy kutyaszart a járda közepén,de pl arról,hogy szemetesek az utcák nem a politikusok tehetnek.
Hasonlóan az egészségügyhöz ,ha az emberek próbálnának egészségesebben élni, nem kéne annyi erőforrást pazarolni rájuk , mert nem lennének annyiszor betegek, tehát itt sem teljesen csak a politikusok felelősek az általad említett tarthatatlan helyzetért.
uniu  
2008. júl. 28. 12:38 | válasz | #62
Politikai vonalon pedig erdemes meghallgatni az "oszodi beszedet" vagy Horvath "Mengelica" Agnes szosszeneteit. Ha meg ezek utan is ugy erzed minden OK, akkor Isten hozott itt, pont ilyen eberekre van itt szukseg.
uniu  
2008. júl. 28. 12:34 | válasz | #61
"egészségügyel kapcsolatban nincs sok tapasztalatom" akkor ne mond azt, hogy nem olyan rossz a helyzet. Amugy javaslom, hogy tanulmanyi kirandulas gyanant menj el
Galgagyörkre vagy Olaszliszkara(mondjuk autoval).
Nagyon jo hasonlitasi alap, ha mondjuk valami kozeli varost hasonlitasz ossze Pestel, pl.: Becs.
uniu  
2008. júl. 28. 12:26 | válasz | #60
akkor reszeg lett volna minden hal!:)
2008. júl. 28. 11:43 | válasz | #59
Nem tudom h ti hogy vagytok vele-nagyon érdekes,bíztató adatok vannak a cikkben-viszont biztos van ennek a témának is árnyoldala...mint a bioüzemanyagnak anno...milyen jó...egy kis időre rá meg, hogy egy ember teljes évi élelmiszerellátását fedezné egy tank bioüzemanyag...jah szupi...pár napja volt h a Missisipi-folyón egy hajó ütközött egy bioüzemanyagot szállító tankerrel...szerencsére a tankernek nem lett nagyobb baja...viszont a másik hajó kettétört és a sok ezer liter üzemanyaga belefolyott a folyóba...3km hosszú vonalom egy spec. védőhálóval akarják vhogy az üzemanyagot kivarázsolni...mi lett volna ha a tanker-ami a bioüzemanygot szállította-sérült volna meg komolyabban?----Szóval visszatérve a cikkhez...kíváncsi lennék a folyamat "mellékhatásaira" is.
2008. júl. 28. 07:26 | válasz | #58
Az a baj, hogy egyre általánosabb az a nézet, ahogyan te látod a dolgokat. Így lesz a magyar saját lustaságának, és mulyaságának áldozata. Így teheti meg a felső politikai elit, a pénzharács korrupt vezetés, hogy nyilvánosan kilopja a szemünket.
A legtöbb magyar pedig azt mondja: "áááá biztos csak egyedi eset, csak a sajtó fújta fel, ilyet biztos nem csinálnának velünk..."
Jó lenne ha sokan kinyitnák a szemüket, és nem csak néznének de látnának is.
2008. júl. 27. 10:56 | galéria | válasz | #57
Ráadás:

A közterheket (6 db.) mind külön számlára kell átutalni, így a bank minden egyes tranzakcióra külön költséget (40-100 Ft.) számít fel. Volt szó arról, hogy 1 vagy 2 számlára fizesse be az adózó ezeket a pénzeket, és az állam ossza el utána, de nem lett ebből a javaslatból semmi.
2008. júl. 27. 10:46 | galéria | válasz | #56
Számoljuk ki egy mai egyéni vállalkozó pénzügyi kötelezettségeit:

Bruttó jövedelem: 247 000
- Nyugdíjjárulék 34% = 43.550 Ft.
- Egészségbiztosítási járulék 11% = 14.300 Ft.
- Egészségügyi hozzájárulás 1.950 Ft.
- Vállalkozói járulék 4% = 5.200 Ft.
- Helyi iparűzési adó 2% = 2.600 Ft.
- Személyi jövedelemadó 38% = 49.400 Ft.
Közteher: 47,37% (nem számítva az ÁFA-t, és egyéb adókat, pld. gépjárműadó stb.)

A hülye magyar kezében megmarad: 130.000 Ft./hó. (52,63%)

A "sötét középkorban":
- A királynak fizetendő ("tized"): 10%
- Az egyháznak fizetendő ("kilenced"): 10%
=> Közteher: 20%
=> A "kizsákmányolt" jobbágynak marad: 80%

(Érdekesség: A szicíliai maffia által kért védelmi pénz: 15%)
2008. júl. 27. 10:13 | galéria | válasz | #55
Igen, annak, aki kicsit is valamilyen formában haszonélvezője e rendszernek, aszerint nincs gond.
Kornan  
2008. júl. 27. 08:55 | válasz | #54
Nem tagadom ,hogy vannak komoly gondok ,de azért szerintem nem olyan rossz a helyzet mint amit gondoltok.Pl itt pest megyében valamennyire normálisak az utak,egészségügyel kapcsolatban nincs sok tapasztalatom.Én azt látom ,hogy kicsit "divat" lett azt mondani ,hogy rossz az egész és ,hogy semmi sincs rendben, korrupt mindenki,stb ...
Ezek a dolgok már átmentek általánosítási szintre,tehát ha pl egy-két hibát találunk az utakban ,akkor az egész szar,szar a rendszer,mondjon le,stb...

Mint ahogy már mondtam egyetértek azzal ,hogy nem új adók kivetése a megoldás,hanem a hatékonyság növelése,mert azon van mit.Szerintem sem megfelelő(bár lehetne rosszabb is) az állam újraelosztó politikája,de elviekben működhetne a dolog.Én egész más miatt javasoltam ezeket az új adókat, mégpedig a "fogyasztás" és a fejlődés helyesebb irányba terelésére.Jó lenne elérni ,hogy az emberek ne legyenek annyira hülyék ,hogy mérgezik magukat és még fizetnek is érte.Azok ellen ér valamit a drágulás ,akik nem képesek belátni ,hogy rossz nekik és ,hogy ezzel támogatják mások megmérgezését is.Gondolok itt a cigire vagy a gyakori alkoholfogyasztásra,stb...

qtpman  
2008. júl. 26. 19:59 | válasz | #53
ien már rég van lsd. amcsiban szemét alatt csövek amik lyukacsosak bennük vágum és a szemét alatt létrejövö metánt elégetik igy egy 50 ezres város áramja megvan -.-
2008. júl. 26. 18:25 | válasz | #52
Ja igen ez a fehér galléros bűnözés és a vicc hogy ez ma Magyarországon legális és szabad csinálni. Hogy kapcsolódjon a szeméthez a téma: ezek szemét emberek és a kukában a helyük!!!
assdf  
2008. júl. 26. 17:54 | válasz | #51
Teljes mértékben egyetértek.
Nekem lenne rá megoldásom, csak hát nem biztos hogy eu konform :)
GregSB  
2008. júl. 26. 16:45 | galéria | válasz | #50
Na ez már igen!

400Km 10 perc töltéssel, ez már tényleg jól hangzik!

Ha ez az akksi széles körben elterjed, akkor már csak két dolgot kell orvosolni: hogy a bele töltött energiát ne fosszilis anyagok elégetésével állítsák elő, és az irdatlan mennyiségű elektromotor-akksi gyártás technogiáját környezetbarátabbá kell tenni.

Ha ezeket sikerül áthidalni akkor akár búcsút is inthetünk a belső égésű motoroknak.
2008. júl. 26. 16:40 | galéria | válasz | #49
Köszi a linket, én is láttam valahol és olvastam is, de mindig jó ilyenekről hallani.

Amúgy bocsánat az alábbi OFF-ért, de nemrég beleolvastam a Mohács emlékezete c. könyvbe. Történelemből a mohácsi vész a kedvenc témám, a magyar történelem egyéb kritikus korszakai mellett.
Számszerűleg nem sok ilyen van, bár sokkal több, mint amennyi kellett volna:
1. kivándorlás Etelközből,
2. tatárjárás,
3. XVIII. századi lassú felőrlés a Habsburgok által,
4. az 1848-as szabadságharc bukása,
5. Trianon,
6. II. világháborús vereség,
7. az 56-os forradalom bukása
8. az elsatnyult mostani rendszerváltás

Aki ezeket megérti, az látni fogja a megoldásokat is (mert én itt sokat pofázok, bírálok, de az általam jónak tartott megoldást még nem sikerült rendszerezni, szépen kidolgozni).
2008. júl. 26. 16:28 | galéria | válasz | #48
Nos, erről van szó.
Jelenleg az állam a munkád gyümölcsének legjavát elveszi tőled, és mindenféle újraelosztás (segélyek, pályázatok, támogatások, kedvezmények, kompenzációk stb.) révén odaadja 1. azoknak, akiket valamilyen okból támogatni akar 2. azoknak, akik nem nagyon vettek részt a javak megtermelésében.

Mondok egy példát:
A Magyar Televízió, de mondhatnám a MÁV-ot, BKV-t stb. többször csődközeli állapotba került. Ha egy cég csődhelyzetben van, akkor az ember azt hinné, hogy az alkalmazottai éheznek, rongyokban járnak, alig van pénzük arra, hogy a gyerekeiket iskolába járassák. Ezzel szemben mit lehetett látni? A becsődölt intézmények/cégek vezetői milliós fizetéseket és prémiumokat vesznek fel, méregdrága autókat vesznek, kacsalábon forgó kastélyokat, vidéki kúriákat, lovastanyákat építenek maguknak, nagy értékű cégek részvényesei, igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai lesznek. Lásd: a szárriportereket, de olyan szürke figurákat is, akikről nem sokat lehetett hallani a médiában.

Ezeket a csődbe ment szervezeteket aztán az állam rendre "konszolidálta", értsd fel- és újratőkésítette. Elengedte a TB-tartozásait, mialatt egy szerencsétlen vállalkozót - ha nem fizeti a TB-t - börtönbe zárnak.

Mondok másik példát is. Az Opera állandó pénzügyi gondokkal küzd, de az énekeseknek, táncosoknak sztárgázsikat fizet.

Az MNB elnökének fizetése kb. 15 millió forint havonta, miközben az amerikai jegybank, a FED elnökének fizetése kb. 2,5 millió Ft./hó.

Lehetne sorolni az anomáliákat. A rendszerváltó elit olyan állapotokat teremtett ma Magyarországon, amilyenek kb. Mohács előtt voltak.
duke  
2008. júl. 26. 15:34 | válasz | #47
""Felgyorsulnak az akkumulátorok
2005.03.09. ...A vállalat szerint a technikájuk két éven belül megjelenik a piacon."

Eltelt 3,5 év és még sehol semmi.
Ennyi?"

Itt a jovo: 700 loeros elektromos auto litium titan akuval.
Négy motorral száguld a villanyautó
Ez persze most meg csucstechnika es draga,de par eve meg az lcd monitorok is baromi dragak voltak most pedig fillerekbe kerulnek.A lenyeg,hogy a technologia mar megvan mar csak finomitani,kell es nagy volumenben gyartani,hogy olcso legyen.
ziipp  
2008. júl. 26. 15:09 | válasz | #46
Egy hiba.

Segély a cigányoknak? Megszűnik.

Így helyesen.
ziipp  
2008. júl. 26. 15:07 | válasz | #45
Az adók növelése szerintem nem 'a' megoldás. Nem a bevételeket kell növelni, hanem az kiadásokat csökkenteni. Segély a cigányoknak? Megszűnik? Rabok eltartása a börtönben? Dolgozzanak! Internetadó a kultúra támogatásához? Ne támogassák a kultúrát. Pénz kell a fociba? Ne legyen profi futball. Nagyon nagy összegeket osztanak csak úgy el, majdhogynem felelőtlenül. Példa.

Ahogy assdf is írta, már így is rengeteg pénzt beszednek, de cserébe nem kapunk semmit, vagy csak keveset. Kórházak, utak - még lehetne sorolni. Ez a főbajom az adókkal, nem oda kerül a pénz, ahová kellene. Akkor inkább megtartom magamnak.

> "Valamit csinálni kell nagyon sürgősen mert még nagyobb bajok lesznek. Én már azt tragédiaként élem meg, hogy Romániában lassan jobb az élet színvonal mint nálunk."
Szerinted mi határozza meg, hogy milyen az életszínvonal? Amiket épp adóztatnál, bizony komolyan beleszólnak. Mindezek ellenére egyetértek azzal, hogy az élvezeti (de inkább nevezzük luxusnak) cikkeket kell megterhelni magas adókkal, a mindennapi megélhetéshez szükséges dolgokat pedig békén hagyni. Ezzel párhuzamosan a személyi jövedelem adót csökkenteni, mert UNDORÍTÓ, hogy több mint 50%-ot elvesznek az emberektől. Hadd kezdjen mindenki a saját pénzével azt, amit akar, de ha luxusra költi, akkor nyúljon csak mélyen a zsebébe.
2008. júl. 26. 14:58 | galéria | válasz | #44
só sok = jó sok
2008. júl. 26. 14:57 | galéria | válasz | #43
Na, só sok marhaságot össze-vissza firkáltatok ide. Nem is nagyon látom értelmét vitatkozni veletek. Talán, majd jön BlackRose, neki van türelme elmagyarázni, hogy miért katasztrofális a gondolkodásotok. Én csak egy kapaszkodót adok: azon vitatkoztok, hogy mit, hogyan, mennyire kellen megadóztatni, majd az állam hogyan osztogassa szét az így befolyt pénzeket hasznos célokra. Ha-ha-ha.
Milliószor leírtuk, hogy mennyire korrupt az állam, mennyi idióta furakodott be az állami közigazgatásba, de nem, nem, ti ezektől az idiótáktól várjátok a csodát, hogy majd okosan kivetett adókkal megváltanak titeket az örök kárhozattól. Idióták!
assdf  
2008. júl. 26. 14:38 | válasz | #42
Hát igen. De mint látod a nagy "alternativ" üzemanyag hatásaképp villámgyorsan emelkednek az élelmiszerárak (a biodizelre gondolok).

Amugy az az évi 7 milliárd forint ami bejönne a kávéból nokedli, mint irtam a benzin adójából kb. 360 milliárd jön be. De nem is ez a baj, hanem hogyha most hirtelen lenne 100 milliárd forint többlet pénz az állami büdzsében, akkor nem valami értelemes dologra költenék, hanem csak annyi látszodnak hoy eddig 2 milliárd ft volt 1 km autópálya most meg 4... ugyanazért a minőségért.

És hát a másik meg az, hogy jogos lenne a benzin magas adója, ha az amiket irsz ellenszolgáltatásként valóban müködne. Pl normális egészségügy. Na az nincs. Vagy normális utak. Na az sincs. Normális közlekedésbiztonság. Ez sincs. Normális tömegközlekedés? az sincs. Tömegközlekedés leépitése? Na az van, pedig magas az üzemanyagár.

Etc, abszurdisztánban ez ugy müködik, hogy az összes dolog amit irtál hogy a magas adótartalomnak köszönhető, az itt nem létezik vagy csak minimálisan, elleneben az összes olyan dolog müködik, ami akkor müködne ha alacsony lenne az adótartalom (pl tömegközlekedés leépitése, elbocsátások stb)
Kornan  
2008. júl. 26. 14:14 | válasz | #41
Meg még 1-2 dolog amit nem tudtam leírni mert el kellett mennem:
Ha raknánk nagy adót a káros üzemanyagokra ,akkor ezzel arra ösztönöznénk a cégeket,hogy ne környezetbarát alternatívákban gondolkodjanak, hanem minden alternatívát figyelembe vegyenek.És abba fektetnének bele,ami nekik a legjobban megéri,akár káros akár nem.Például a kőolajkészletek kifogyása után lehet nem környezetbarát irányba "fejlődne" a technika, hanem mondjuk elkezdenének szintetikus üzemanyagokat hasznáni,mondjuk szénből vagy tudomisén miből.Ezt állami szabályozással,törvényekkel adókkal lehet elkerülni.Vagy ha mindenki tudatosan, minden tényezőt figyelembe véve hozná meg döntéseket más emberekre és a jövőre való tekintettel, akkor nem lenne szükség ilyen büntető adóra,sőt még büntetésekre sem, nem kéne rendőrség sem. :) De sajnos nem ilyen világban élünk.
Kornan  
2008. júl. 26. 13:49 | válasz | #40
Abban igazad van ,hogy a befolyt pénzek nem megfelelő kezelése sokkal többet emészt fel mint amennyi új adókból bejöhetne.

De vegyük pl a kávét,tegyük fel hogy 2 millióan megisznak napi egy adag kávét,ha 10 forintal több adó lenne rajta,akkor az napi 20 milla bevétel,évente meg 7,3 milliárd :) Amit elég sok mindenre lehetne fordítani,de valszeg valami hülyeségre költenék.

A bezin adójának kiszámításakor sok mindent figyelembe kell venni.
"környezetszennyezés: ez igaz. de mit tesz ez ellen az állam? "
Közvetlenül nem sokat,de azért is gondoltam jogosnak ,mert aki autóval megy a károsítja környezetét azok egészségét.Szerintem jogos ,hogy akkor kicsit többel szállnak be az emberek egészségügyi kezelésének támogatásába.Tehát fel lehet fogni a környezetszennyezés hatását minimalizáló adónak is az egyik részét. :) Aztán foglalkozni kell egy csomót a közutak biztonságával,rendőrségnek külön erőforrásokat kell erre áldozni.Aztán ha növeljük az adókat és a befolyt pénzt közlekedési eszközök fejlesztésébe fektetjük,valamennyire tehermentesíthetjük az utakat,hosszútávon persze.
Ha nagyon megerőltetném magam biztos ki tudnék találni 1-2 dolgot ,amiért jogosnak vélem a benzin magas adóját.Ha túl olcsó lenne, akkor majdnem mindenki autóval járna --> tömegközlekedés leépítése --> munkások elbocsájtása --> sztrájok --> :) politikai váláság --> káosz és anarchia --> mad max.
assdf  
2008. júl. 26. 11:41 | válasz | #39
Na jó de gondolod hogy itt azért rossz az életszinvonal mert sok pia,cigi,kávé fogy? Romániában meg nem? Gondolj bele egy 4-es metró 500 milliárd forint...
és akkor most számold ki hogy mennyivel kell emelni a kávé árát hogy ez a pazarlás bejöjjön? megsugom nem 20%-al hanem több ezer %-al kell emelni ahhoz az árát.
Vagy megszüntetni a pazarlást ugye. A te általad emlitett dolgokkat ugyanaz a baj mint amit a politikusok is csinálnak, hogyha 3 milliárd forintból másfél milliárd "elveszik" akkor nem annak az okát és felelősét keresik meg, hanem akkor kivetnek még 25 féle adót hogy bejöjjön a különbözet.

Hidd el nekem, ennek az országnak a legkisebb problémája az hogy sok pia,cigi,kávé fogy. Hja ha ez lenne a legnagyobb gondunk mi lennék a világ legboldogabb barakkja.


ui: kezdhetsz leszokni a kávéról, mert lehet hogy most csak 20%-al adoztatnák meg (anno a benzint is kezdték), majd néhány év múlva már 3-400% adó lenne rajta. Remélem nem vagy kávéfüggö...
2008. júl. 26. 11:23 | válasz | #38
Nem betiltani kell hanem plusz x adóval terhelni. Figy ha a benzin 65% adója ellen senki sem mert háborogni akkor mi az a +10-20% az élvezeti cikkekre? (Pia, cigi...és kávé esetleg.) És ez nem olyan dolog, hogy ez éltet, meg 50 doboz cigi kell naponta.

Ha inni akarok egy kávét, az eddigi 50ft helyett kibírok 60-at(+20% ugye). Persze csak akkor ha tudom hogy igen ez azért van mert akkor a gyógyszerekre van pénz, és nem rinyálnak hogy nincs.

Valamit csinálni kell nagyon sürgősen mert még nagyobb bajok lesznek. Én már azt tragédiaként élem meg, hogy Romániában lassan jobb az élet színvonal mint nálunk. Itt beletörődnek az emberek ha valami szar.

Meg sz összes sztrájk egy vicc. Azt sem így kéne csinálni. Mi az hogy 8-10 órás sztrájk könyörgöm? 1 hétig MÁV azt mondaná, hogy ecsém, megállunk, és gondolkodjatok...vagy a BKV, vagy a dinnye termelők vagy akárki, annak biztos lenne eredménye, mert ez így nem hatékony és nevetséges.

Szemétből üzemanyag...papírból, fémekből, fából nem lesz az. Erről ennyit. A háztartási hulladék nagyrésze nem a környezetben lebomló természetes anyag ami hiphopp nekiállna metánt termelni, vagy csak úgy le lehetne bontani enzimekkel. Meg miről is beszélünk, mikor még a szelektív hulladék gyűjtés sem működik rendesen?
assdf  
2008. júl. 26. 10:18 | válasz | #37
"Megj: Valaki irta ,hogy magasak az adók az üzemanyagon.Viszont azt ne felejtsük el,hogy ezeknek egy része jogos.Például a környezetszennyezés miatt vagy mert egy része visszamegy az autózókhoz útépítés,útfelújítás,stb formájában."

Én irtam, és csak részben van igazad.
-környezetszennyezés: ez igaz. de mit tesz ez ellen az állam? tehát ha beszed az autósoktól x milliárd forintot ez miatt, akkor ő megtisztja a levegőt? nem... és igy tovább. Tehát ez csak akkor lenne igaz, ha az ebből beszedett pénzből az állam komoly környezetvédő berendezéseket üzemeltetne. De nem.
-Út: jogos. Csakhogy nézd meg hogy néz ki magyarország uthálózata... Mifelénk jász nagykun szolnok megyében kb 6-7 éve volt utoljára útfelújitás, a főutak ugy néznek ki (például a megyeszékhely szolnok előtt is) mint valami ocska mellékút. Egyedül az autópályák jók, csakhogy azokért meg fizetsz akkor is amikor ráhajtasz ugyebár... De ugyanez igaz Budapesten is. Valami hihetetlenül szarok az utak. Szóval ha már beszedik a pénzt az utak karbantartásáért (és ugye a benzin árának 65% adó, tehát nem kevés) akkor csinálják már meg azokat a kurva utakat...

És hogy az autópályaépitésekről meg ne is beszéljek, pont most volt valahol cikk hogy az m6-os épitése során alagutakat furnak a nagy semmibe (ami beomlott az is egy ilyen volt). Kb. van egy 50 méter magas domb, és akkor abba alagutat furnak... meg hogy mekkora lopások mennek... szóval ennyit arról hogy hova tünik az adó.

Más:
Rolika, te meg szálj már le az élvezeti cikkekről. Tisztára a sliders jut eszembe rólad, abban volt egy rész ahol olyan világba mentek ahol legálisan nem volt, kávé, tea, üditő, alkohol stb csak viz...
Mert majd ott szopnád be ezeket amikor épp túloráznod kell, aztán no kávé no tea... vagy csak innál egy pohár pezsgőt mert szülinapod van, de hát be lett tiltva... De ennyi erővel meg lehetne adóztatni a szexet is mert hát élvezeti "cikk" meg a marhapörköltet is mert az is élvezeti cikk és még káros is az egészségre a sok zsir miatt... wtf
Kornan  
2008. júl. 26. 09:17 | válasz | #36
"A kávé, cigi, pia, drog-használatot és "gyártást" (termelést?) engedélyzni kellene, lehetne, de csak úgy, hogyha a kedves fogyasztó saját maga termelné meg."
Ez sajna a szervezett bűnözés felvirágzásához vezetne,hasonlóan ahogy például a történelem során az alkoholtilalom tette amerikában.Akkor lenne értelme az ilyesminek ,ha hatékonyan fel tudnánk lépni ellenük.Szerintem is inkább fokozatosan kéne növelni az adókat a káros termékek esetében.Még ebben az esetben is fokozódna a fekete kereskedelem,tehát az "olcsóbb változatok" utáni igény,de talán nem olyan mértékben mintha betiltanánk.

Sajna azzal egyetértek ,hogy politikusok túl sokat foglalkoznak a népszerűséggel és az olyan problémák ,amik megoldása választópolgárok elvesztésével jár, soha nem fognak megoldódni,ha így folytatódik.Nah de mi is volt a téma? :)

Tankolás.

Megj: Valaki irta ,hogy magasak az adók az üzemanyagon.Viszont azt ne felejtsük el,hogy ezeknek egy része jogos.Például a környezetszennyezés miatt vagy mert egy része visszamegy az autózókhoz útépítés,útfelújítás,stb formájában.
ocsieu  
2008. júl. 26. 03:43 | válasz | #35
kimaradt:
súlyosabb esetben (nagy tétel esetén) -életfogytig dutyi,...
ocsieu  
2008. júl. 26. 03:36 | válasz | #34
:D:D
Sok hülyeséget hordasz itt össze..., írok énis párat...
A kávé, cigi, pia, drog-használatot és "gyártást" (termelést?) engedélyzni kellene, lehetne, de csak úgy, hogyha a kedves fogyasztó saját maga termelné meg... Aki kereskedik vele, akár a legkisebb mennyiségben is (mégha csak 1-2 havernak, buliba...), életfogytig dutyi, és DOLGOZZON (a dutyiban) a társadalomért, és önmagáért/családjáért, vagy bánomisénkiért/miért...
Megnézném én azt a pesti/városi emberkét, aki dohányt, bort, sört, röviditalt (kokót, speedet, exet...) "termel", pláne panelban... (persze aki a termelés során súlyosan veszélyezteti a környezetét, azt szintén dutyiba....) Tényleg max füveznének sokan a keménydrogok helyett... Inkább agykontrollt, jógát, relaxációs és "stresszlevezető" technikákat kellene tanítani 4-10 éves korban... Vagy/és csak nagyobb teret, olcsó lehetőséget adni a gyerekeknek (szülőknek?), hogy kialakuljon bennük 1 értelmes hobby, amit rendszeresen űzhetnek...
2008. júl. 26. 01:52 | válasz | #33
Na a lényeg hogy használnak könnyű drogokat meg diszkó drogokat. Jól meg kéne adóztatni, és legalizálni, így a pancsolt halált is okozó szarok eltűnnének talán.

Kávét, meg minden élvezeti cikket megadóztatnék legalább plusz 20%al. És hopp lenne pénz a gyógyszerekre, vagy fejlesztésekre.

Mellesleg jobb lenne most megadóztatni mikor még lenne haszna, mint 4-5 év múlva lesni hogy miért kerül 1 doboz cigi 900Ft-ba..mert annyi lesz csak akkor azért mert annyit fog érni a pénzünk. Szerintem ezekre a dolgokra a +20% elviselhető lenne.

Sör 240 lenne, cigi 480, bor 400Ft-tól fél liter...szerintem ki lehetne bírni..akinek kellenek ezek fizesse is meg.

Ne a kenyeret meg tejet kéne 4* adóztatni hanem ezeket. Ha adót csökkentenek akárhol akkor kiesés van..azt pótolni meg nehéz...mindenki azt ígérgeti hogy csökkentenek de elég hülye megoldás lenne...

Mellesleg az informatikára nagyobb hangsúlyt kéne fektetni. Lehetnénk informatikai nagyhatalom mert ahoz nem kell sokminden...pár tescós gép elég meg pár tanterem. Abból nagyon királyul meg lehetne élni, csak ahhoz oktatók is kellenek.

Azt látom nap mint nap, hogy félnek az emberek a számítógépektől, nem értik, ha van nekik egy vírus megoldhatatlan problémát jelent a számukra de adott esetben egy CD írás vagy file tömörítés is, ami számomra egészen elképesztő dolog...nem így kéne lennie...hú de elkanyarodtam a témától.
GregSB  
2008. júl. 25. 22:54 | galéria | válasz | #32
"drog-szegény Európa"

Ezen most jót nevettem :D

Röviden az a véleményem hogy nincs összefüggés. (vagy ha van is akkor minimális, ezer más dolog is közrejátszik abban hogy gazdaságilag le vannak tőlünk maradva) De erről ne is vitatkozzunk tovább, mert ez itt nagyon OFF.

2008. júl. 25. 22:24 | válasz | #31
A témához csak annyit hogy svájcban metánt állitanak elő belőle(szemétből), amit a cng-s kocsikba tankolnak és működő, létező technológiáról van szó. Csak kicsit körül kell nézni, amúgy ugyanezek a verdák működnek biogázzal és sűritett földgázzal is, minimum 10 éves technológia.
2008. júl. 25. 22:11 | galéria | válasz | #30
Akkor nézzük meg azt is, hogy milyen fejlődést produkált a drog-szegény Európa, és a harmadik világ, ahol szerinted hagyománya van a drognak. Talán van összefüggés...
GregSB  
2008. júl. 25. 22:05 | galéria | válasz | #29
"Kérdés: az alkohol és a cigaretta miért legális??? "

OFF:

Mert amióta az ember ember szeret drogokat használni. (Az alkohol, a nikotin és a koffein is konnyűdrog.) Namost az gondolom nyilvánvaló hogy valami szabályozás, tiltás kell, mert ugye nem kell ecsetelnem mik lennének a következményei ha holnaptól minden (kemény és könnyű) drog szabadon fogyasztható lenne (erre ott van példának hogy az USAban miért tiltották be a kokaint.. mert a 19. század elején még legális volt, aztán egyre nagyobb gondokat kezdett okozni. Érdemes utánna olvasni.)

Az sem megoldás ha mindent tiltanak (lásd alkohol tilalom), szal marad az arany középút: a kevésbé káros könnyű drogokat államilag szabályozottan lehet adni-venni, és még az állam is jól jár. És hogy nálunk miért pont a cigi + alkohol? Ez már kultúra kérdése, európában ezeknek a szereknek (+ kávénak) van fogyasztási hagyománya. Ázsiában (főleg indiában) és dél amerikában a cannabis is sok országban legális (sőt dél amerikában még halucinogén szerek is legálisak), de ezekben az országokban több évszázados múltja van a fogyasztásának.

Szóval ezért. Mert Európába mikor is jött be a fű? Hollandiában valamikor a 70-es években legalizálták (amcsi hippik), előtte csak vadkenderrel kereskedtek, nem voltak nagy fogyasztók soha. Egyszerűen nálunk nincs több évszázadra visszamenő hagyománya a fogyasztásának, az emberek meg óckodnak az új - főleg tiltott- dolgoktól, ennyi. Szerintem még kb 10-20 év, és több országban legális lesz EUban is. A nyugati államokban már most is sokkal enyhébben büntetik a fogyasztását mint mondjuk 10 évvel ezelőtt.
2008. júl. 25. 21:57 | galéria | válasz | #28
"Felgyorsulnak az akkumulátorok
2005.03.09. ...A vállalat szerint a technikájuk két éven belül megjelenik a piacon."

Eltelt 3,5 év és még sehol semmi.
Ennyi?
2008. júl. 25. 21:52 | galéria | válasz | #27
Az ötlet nem rossz, mert a hulladékokkal kezdeni kell vmit. Most összehordják egy kupacba, vagy elégetik, a biomasszás feldolgozás jobb megoldás.
2008. júl. 25. 21:07 | válasz | #26
assdf ez itt Magyarország, miért kéne azt bejelenteni előre egy választási kampányban amit akarnak valójában csinálni? Ha eddig nem lincselt a nép, akkor ezt már észre sem vennék, vagy megindulna az igazi alkeszek serege a parament ellen?

Igen legalizálják a könnyű drogokat pl: cannabis. Legalább az sem a maffia zsebébe menne, bár a parlamentben is a maffia van...

Kérdés: az alkohol és a cigaretta miért legális???
assdf  
2008. júl. 25. 20:53 | válasz | #25
"Igazából máshonnét is simán össze lehetne szedni a kiesett pénzt. Vagy még a többszörösét is, úgy hogy ne fájjon annyira."

Lol rolika, nem vagy te vmelyik párt kampányfönöke? Ez itt abszurdisztán. Itt mindent ugye csinálnának hogy senkinek se fájjon kivéve annak a kb. másfél milliónak aki bejelentve dolgozik és nem minimálbérért. Kb. az lenne hogy nem 20-30-40% lenne a jövedelemadó sávja, hanem 30-40-50... vagy még magasabb. Ez itt abszurdisztán.

Az anglia 1500 ft-os sörröl meg csak annyit hogy jól hangzik, mond csak mennyi is az angol átlagfizetés? Meg aztán gondold csak el, megnyernél-e te egy választást azzal hogy közlöd ezentúl 2-3-szorosára emeled az alkohol árát?
Sokkal könnyebb a bejelentett fizetésből élőket megsarcolni mindjobban, hisz ők csak a választásra jogosultak alig 30%át adják, mint ilyen "népszerü" dolgokat hozni. Szóval ez itt abszurdisztán, hidd el nekem, bármi is lenne a benzin alternativája, ithhon végül magasabb adó terhelné mint előtte a benzint (jó példa rá ugyebár a gázolaj vs benzin árának különbsége most és mondjuk 10 éve... pedig az égegyadta világon semmi sem változott a két termék kapcsán, kivéve az adótartalom...)
Attie  
2008. júl. 25. 19:57 | válasz | #24
Buda felett nincs szmog takaró, csak Pest felett? :-P

A villanyautó olyan jó? Hááát...
Azonkívül, hogy kiveszne egy csomó élvezet az autózásból, és a kipufogósok csődbe mennének :-) nem biztos, hogy olyan környezetbarát az akksi.

Egy kis érdekesség: klikk

Igaz, hogy valszeg kissé ferdített, de azért nem minden arany ami fénylik.
"...azt találták mondani, hogy mindent egybevetve a Hummer környezetbarátabb jármű, mint a zöld autógyártás földreszállt megtestesítőjeként ünnepelt hibrid Prius."
GregSB  
2008. júl. 25. 19:34 | galéria | válasz | #23
Meglátjuk mennyire lesz jó a gyakorlatban.

Még ha be is válik akkor is ott van amit mondtam: az akksigyártáshoz szükséges anyagok bányászása iszonyat energiákat vesz igénybe + környezetszennyező is mivel nehéz és kötlséges az újrahasznosítása és deponálása.

Hidrogént-hajtást miért is kéne elfejteni? A Hondanak már kész van az FCX-e, amit akár holnap sorozatgyártásba tudnának állítani. Már csak a tárolását kell megoldani de ezen is gőzerővel dolgoznak.
bmw  
2008. júl. 25. 19:21 | válasz | #22
Egyet ertek kiveve a drogot
2008. júl. 25. 19:08 | válasz | #21
lítium-titanát akkumulátor !!! Olvass és tájékozódj.

"Hat perc alatt teljesen feltölthető és a maiaknál tízszer hosszabb ideig működőképes akkumulátort mutatott be egy nevadai fejlesztőcég."(2005. március 10)
"a mai akkumulátorok körülbelül négyszáz feltöltést bírnak, ezzel szemben a titanátos anód akár húszezer feltöltést is kibír"
A technika már megvan csak el kéne terjeszteni.
2008. júl. 25. 18:18 | válasz | #20
Tessék a hidrogént már elfelejteni végre! Előbb lesz vízzel hajtott autó mint hidrogénes tömeggyártásban! A víz kötött formában tartalmazza, míg szabad formában gyakorlatilag kezelhetetlen. 1 hét alatt kiürül a tank ha nem használod akkoris, át diffundál a falon.


Vannak jó akksik félórás csepptöltéssel...de akár az is megoldható hogy otthon van egy feltöltött készlet, hazaérsz, kiemel a lemeerült, be az új és kész.
GregSB  
2008. júl. 25. 18:04 | galéria | válasz | #19
Elektronyos autók még messze felejtősek, sajnos az akkumlátorok terén még nagy fejlődésnek kell végbemennie hogy haszálhatóak legyenek. Nem tudom kinek lenne kedve órákat töltenie a kocsiját, hogy utánna 100km-t menjen vele...

Ráadásul az akksik gyártása és mint hulladék is iszonyat környezetszennyező.

Én inkább látok jövőt a hidrogén-meghajtásban.

2008. júl. 25. 18:00 | válasz | #18
Igazából máshonnét is simán össze lehetne szedni a kiesett pénzt. Vagy még a többszörösét is, úgy hogy ne fájjon annyira.

Élvezeti cikkeket rendesen meg kéne adóztatni. Pl Angliában 1 korsó sör 1500Ft. Legyen ennyi...ez is sok gondot megoldana...kevesebb alkoholista, meggondolná az ember igyon-e vagy egyen inkább stb...durván hangzik de nekik bevált.

Cigire is több adó...így is piszok drága már szerintem, de aki dohányzik úgyis megveszi, és + 20-40forintot kibírnak...vagy leszoknak mindegyik megoldásnak pozitív hatásai lennének.

Aztán nagyobb hangsúlyt fektetni az idegenforgalomra és jobb infrastruktúrát kiépíteni...ez sem fájna senkinek, és olcsóbb lennem int a 4-es metró ez is biztos.

És szerintem engedélyezni kéne a könnyű drogokat...ez megint durván hangzik, de iszonyat sok lóvét lehetne beszedni belőle...sokan most is használják sunyiba, miért ne lehetne őket lehúzni? Fizessenek ha használják. Hollandiában 2 euró 1 canabisos csoki...itt lehetne 3...tuti lenne aki venne. És nem fájna ez sem senkinek.

assdf  
2008. júl. 25. 17:44 | válasz | #17
ja és ez csak az autokra vonatkozik, nicns benne a temérdek kamion,teherautó, és egyéb jármü pl repülő,hajó, mezőgazdasági jármü, robogó stb
assdf  
2008. júl. 25. 17:21 | válasz | #16
"z olajat kibányásszák, kamionokkal, vagy hajóval, vagy csövekkel elszállítják, finomítják, aztán megint szállítják, aztán többszörösen adóztatják."

Ja és gondolod, hogyha megszünne a benzin alapú motor és helyette elektromos lenne, akkor nem adóztatnák szarrá az áramot?
A multkor kiszámoltam sacc/kábé hogyha:
-van ma magyarországon 3 millió autó
-mindegyikbe tankolnak havi 1x
-1 tank=50 liter
-1 liter benzin 310 ft
-310 ft kb 65% valamilyen adó=~200 ft adóbevétel literenkét az államnak

na most a fenntiek eredménye a következő:
3 000 000 x 50 x 200 = 30 milliárd ft/hó
x12 hónap= 360 milliárd ft /év bevételtől esne az állam...

Az állami kiadások viszont nem változtak ergó ezt valakin be kellene vasalni ugyebár... és a fennti számolás csak egy optimista becslés, mert ha pl havi 2x tankolnak az emberek, akkor máris évi 720 milliárd ft és igy tovább.
Szóval szép álmokat mindenkinek, ha itt egyszer bejönnek az alternativ energiaforrások, ugyanugy szarrá lesznek adóztatva ha nem még jobban...
2008 abszurdisztán
2008. júl. 25. 16:28 | válasz | #15
Lehet, de előbb utóbb nem tudják ezt mondani, mert nem lesz mit elégetni. Akkor majd jól fog jönni egy-egy ilyen alternatív megoldás az íróasztal fiókban.
2008. júl. 25. 16:06 | válasz | #14
értem. szóval akkor komposztálható hulladékból akarnak üzemanyagot gyártani hevítéssel.

kár, hogy nem vagyok amerikai, akkor lehet elhinném az ilyen ökörségeket.

a komposzt lényege, hogy önmagában a leghasznosabb, vissza lehet juttatni a földre, hogy ne műtrágyával kelljen a mostanra lesoványodott (kiszipolyozott) földeket feldúsítani. az ételmaradék is komposztálható, csak darálni kell.

a hevítés meg gondolom magától megtörténik energia nélkül vagy nem tudom.

lesz ebből még dotkom-bukta. ahogy látom rámozdultak elég szépen az arcok a pénzlehúzásra.

majd ha használt tamponból meg mosószeres vízbűl szedik ki a zénmonokszidot akkor esetleg jópofa.

2008. júl. 25. 15:28 | válasz | #13
Egy masik erdekesseg: Elektromos hajtású Kispolszki.
2008. júl. 25. 15:12 | galéria | válasz | #12
"sivatagokban solár cellákkal"
Azt hiszem ez az, amit felénk napelemnek hívnak.

Egyébként nem úgy tűnik, hogy fillérekből lehet villanyautót gyártani, például a Tesla Roadster majdnem 100 000 $, igaz sportkocsi.

Én arra tartom jónak az ethanolt, hogy egyszer a veterán járműveket ezzel lehessen hajtani.

Kis érdekesség
2008. júl. 25. 14:37 | galéria | válasz | #11
Egyelőre a villanyautó halott dolog még, egy lerágott csont. Sok víz lefolyik még a Dunán, midőn Józsi bácsi is villanysuzukival megyen desznyót kepeszteni!...
2008. júl. 25. 14:10 | válasz | #10
Aki pesti, üljön fel a Móricon az 53-as buszra és menjen el a Sasadi út tetejére. Ahol a busz megfordul. Csodálatosan lehet látni, hogy milyen gyönyörű szép szmog takaró van Pest fölött. Felhő mentes időben is mintha köd borítaná.

SEMMILYEN szénhidrogén elégetést ezért nem támogatok semmilyen formában. Most még pont azzal kéne megfejelni, hogy "felgyújtsuk" az összes szeméttelepet. Nagy ötlet...

Aki nem hisz semmilyen "csodás" energia termelési módban, még ő is beláthatja, hogy az elektromos energia tárolása korszerű akkumulátorokban sokkal olcsóbb, környezetkímélőbb, hatékonyabb, mint ezeket a folyékony szarokat gyártani, bányászni, szállítani...és elégetni.

A villamos energiát ha csak atomerőművekben termeljük meg, és pl sivatagokban solár cellákkal, az hatalmas nyereséget hozhat anélkül, hogy a környezetet szennyeznék.

De nem is azon van a hangsúly hogy környezet szennyezés. Azért gondoljunk bele. Az olajat kibányásszák, kamionokkal, vagy hajóval, vagy csövekkel elszállítják, finomítják, aztán megint szállítják, aztán többszörösen adóztatják.

Az elektromos áram mint olyan...olcsón nagyon ehhez képest. Sőt megkockáztatom, hogy annyiba kerül egy atomreaktor, vagy egy nagy szolár cella mező mint egy finomító. És ugye ezt maximum vezetékekkel kell szállítani, egy rakás bajtól mentesülne az egész kóceráj.

Jó akksik vannak manapság. simén lehet olyan autót gyártani ami nem csak hogy fillérekből megy, hanem egy villanymotor tömege is harmada a benzines társáénak (hasonló teljesítmény mellett), jobb a nyomatéka is...na meg ugye nem tud benne túl sok minden elromlani. Nem kell vízhűtés, olajcsere, gyertya, és még egy rakás vacak. Csomó nyersanyag megmarad. ha tehetném villamosítanám a közlekedést minél előbb. (És akkor értelme sem lenne etanolt meg benzint gyártani)

Villanyautóra fel!
zolis  
2008. júl. 25. 12:54 | válasz | #9
Azokat viszont profi kémiai eljárásokkal akár kőolajjá is vissza lehet alakítani. Az talán más kérdés, hogy ez drágább lehet mint csak simán kinyerni a földből.


Ps1ch0: ebben azért van valami. Szóval az olajlobbi baromira erős.
2008. júl. 25. 12:48 | válasz | #8
"Ahol emberek élnek ott hulladék is keletkezik. Szeretnénk elérni, hogy minden társadalom megújuló üzemanyaggá alakíthassa hulladékait"

Mi van? Ez a megújuló meg honnan jött? Attól, hogy folyamatosan szemetet termelünk, attól ez még nem megújuló. Legfeljebb egy kis része, a kerti hulladékok (már aki kertesházban lakik), meg a kajamaradékok (esetleg még a papír, de azt jó lenne inkább újrahasznosítani). Az összes többi széntartalmú hulladék kőolajszármazék (műanyagok, zacskók, gumik).
endale  
2008. júl. 25. 11:14 | válasz | #7
Nem is szeméttel ment a DeLorean, csak az időgéphez termelt áramot Mr.Fusion, tankolni azt kellett. Biztosan már akkor sem nézte jó szemmel az olajlobbi az efféle ötleteket.
rolika  
2008. júl. 25. 11:13 | galéria | válasz | #6
a delorean fúziós reaktorral ment
L3zl13  
2008. júl. 25. 10:44 | válasz | #5
Ez tipikusan olyan bejelentésnek hangzik, amivel szépen felkínálkozik a cég felvásárlásra, aztán utánna nem lesz belőle semmi.
2008. júl. 25. 10:29 | válasz | #4
Reméljük, kézzel fogható eredménye is lesz a sok kutatásnak és fejlesztésnek.;)
Nonix  
2008. júl. 25. 10:09 | válasz | #3
túl sok dokumentum filmet néztel.
Ps1ch0  
2008. júl. 25. 10:02 | válasz | #2
Na es a sok sejk meg milliardos olajvalalat meg bolint egy nagyot es csak enyit mond: "Kiloni es ne is haljak rola hogy ez valaha is letezett." Az meg hogy nekik es at kell allni valami masra mert elfogy az olaj, hat a mostani fonokok sza...k ra szerintem ok mar megszedtek magukat az utodok meg had igyekezzenek.
2008. júl. 25. 09:56 | válasz | #1
szép gondolat, de sajnos túl sok az ilyen mostanában, eredmény nélkül.