Gyorsan terjed a Blu-ray
2008. július 22. 20:03, kedd
Legalábbis Japánban, ahol az utóbbi hónapokban egyre nagyobb ütemben folytatódott a szabvány térhódítása. A Sony szintén nagy tervekkel készül, összesen 150 millió PS3 konzolt szeretnének eladni.

Hirdetés

A friss adatok ezúttal is a Japan Electronics and Information Technology Industries Association (JEITA) felmérése révén kerültek ki, a szervezet folyamatosan figyelemmel követi a fogyasztói technológiák eladásainak alakulását a szigetországban. Eszerint a Blu-ray formátumot támogató asztali írók első alkalommal szakították át a havi százezres álomhatárt, ami a forgalom további fellendülését jelzi.



Januárban még mindössze 35 ezer ilyen készüléket sikerült értékesíteni a Sony jelenléte révén a szabvány otthonának minősülő országban, ez azonban az ezt követő hónapokban folyamatosan javult. Áprilisban már 81 ezer készülék értékesítését jegyezték fel, amit májusban is sikerült némileg meghaladni, júniusban azonban - hasonlóan a PS3 esetéhez az Egyesült Államokban - meglódultak az eladások. Összesen 122 ezer író talált gazdára, ami elemzők szerint megalapozhatja a Sony további terveit a formátum terjedésével kapcsolatban. Ez persze a pekingi olimpiai közeledtével is magyarázható, ám jó eséllyel végre valóban beindul a nagy felbontású generáció gyorsabb ütemű térhódítása.

A cég terveiről eközben Kazuo Hirai, a Sony Computer Entertainment vezérigazgatója beszélt a Financial Times-nak adott interjúban. Elmondta többek között, hogy a PlayStation 3 hosszabb távon akár a család második tagjának eddigi rekordját is megdöntheti, mivel összesen mintegy 150 millió konzolt szeretnének eladni csak ebből a változatból. Az 1994-es első változat 102 millió példányban kelt el, ezt az eredményt a 2000-ben megjelent utód 140 millióval überelte.

Más kérdés, hogy a PS2 valóban uralta a mezőnyt, míg a harmadik változat esetében ez már korántsem mondható el. A Wii túlsúlya rányomja bélyegét a piacra, így a Sonynak hosszabb időre van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán komolyan vegyék az ilyen kijelentéseket a cég részéről.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
ati711  
2008. aug. 18. 11:36 | válasz | #59
Laptop vásárlás előtt állok éppen - Acer Aspire 8920-as körül gondolkodom - ebben van Blu-ray drive - nem tudom eldönteni mert mindenhol mást irnak hogy most ezzel lehet DVD-t, CD-t írni vagy csak olvassa a korábbi lemezeket. Nagyon nagy segitség lenne

Acer Aspire 8920
Acer Aspire 8920 - 2

Több tipusa is van:
AS8920G-6A4G32BN LX.AP50X.293
AS8920G-834G32BN LX.AP50X.336
AS8920G-934G50BN LX.AP30X.063
AS8920G-6A3G25BN LX.AS60X.018

Bővebb info itt

Vagy van még a 6920-as
ITT
dez  
2008. júl. 24. 16:01 | válasz | #58
"ui: dez, a reszletgazdagsag = elesseg. azert latod reszletgazdagnak, mert eles (akkora a felbontasa amekkora)."

Tudom, tudom. Csak éppen a legtöbben, amikor azt hallják, hogy "sokkal élesebb a kép", akkor egyedül a vonalak, szélek, stb. élességére gondolnak, és azt mondják, hogy "a DVD is elég éles". :P
Tetsuo  
2008. júl. 24. 14:18 | válasz | #57
Azert 1 kicsit en is vitaznek.. :) Ahogy itt latom, van penz dogivel. Ha en keresek 40h-val heti £300-ot betanitott parttime-ban, akkor 1 angol valamivel tobbet.. ha szakmaja van akkor joval tobbet, ha diplomas szakmaja van akkor meg..
A vizdij meg 100valahany font 1evre, mennyisegtol fuggetlenul. Havi £17 egy nagyon jo internet, telefon havi 30-40 fontert beszelhetsz 1 csomot, stb.. van 1 rakas akcio.
Az allam tamogatja az oktatast, a gyerekvallalast, a lakasfelujitast..
Az utakon rengeteg auto tuningolt, meg az oreg neni Celicaja is Yokohaman gurul. Rengeteg Subaru (ami zabalja a benzint), AMG Merci, ha bemegyek a kozpontba biztos h latok 1-2 Bentley-t v Rolls-t, Ferrarit.
A tobb eves autoknak nincs ertekuk, kivetel kb a Lexus.
Azt latom, h az angolok kicsit igenytelenek, csupan a trendek utan mennek azt ennyi. A legtobb boltban ugyanazok a markak vannak, a hypermarketek kinalataban sem talalunk nivos termekeket. Ez ellentmondasnak tunik, de nem az.
Tegnap 1 "hi-fi" boltban 1 huszoneves gyerek kerdezte h melyik a legdragabb tv. -Ez a pl Sony 2300ert. -Melyik a kovetkezo legdragabb? -Ez a Samsunk 1400ert. -Akkor azt kerem. :) LOL
2008. júl. 24. 08:54 | válasz | #56
2008. júl. 24. 08:53 | válasz | #55
Hat en pedig vitaznek,baratom:) Az a csalad jo esellyel fizeti a mortgage-t a lakas utan,a szamlakat(itt sincs am ingyen az aram meg a viz)a kocsi(kat) is fenntartjak (mar ha vannak,mert bizony nem mindenkinek van am..) enniuk is kell(ok is csak emberek)es meg 1000 mas kiadasuk van..nem mondom, hogy nem lehet osszesporolni ra,de kisebb gondjuk is nagyobb lesz ilyesminel,inkabb vesznek negyed annyiert 1 bohom lcd tv-t....
pl ilyet
2008. júl. 24. 08:46 | válasz | #54
eszak devon,exeter es vonzaskorzete:)
gere1  
2008. júl. 24. 08:39 | válasz | #53
4k-s mozikamera eddig 1 fele letezik a vilagon. 4k-s vetioto pedig 1 _darab_ . az is teszt. szoval 4ks mozielmenyt meg egy darabig el lehet felejteni. perpill a digitalis mozivilag csucsa a 1080p. jo ideig az is marad. 7000euros (vagy 7000 usd-s) vetitot pedig egy atlag amerikai v ny.eu-i csalad siman megengedheti maganak. errol (is) kar vitazni.

ui: dez, a reszletgazdagsag = elesseg. azert latod reszletgazdagnak, mert eles (akkora a felbontasa amekkora).
Tetsuo  
2008. júl. 24. 01:31 | válasz | #52
te merre lax? en lancashire-ben.
Tetsuo  
2008. júl. 24. 01:30 | válasz | #51
igazabol a hozzaszolas elso felere vonatkozott a szmajli :)
vagyis a regi analog soxor jobb minoseg volt, mint a mai digitalis, v csak szentimentalis vok? (A cd-s dolog pelda volt amit nagyjabol vagok, hiszen mar beszelgettunk rola ;)
2008. júl. 24. 01:12 | válasz | #50
"a d80 tolunk nyugatabbra atlag csalad 1 havi bere"
Meg az eszed tokja....4500 angol font nem eppen 1 atlag csalad keresete (persze ha 5 tagu a csalad es mind aktiv kereso,akkor siman:D)....no es persze elni is kellene am (nyugaton sincs am kolbaszbol a kerites,csak aranylag konnyebben elnek..persze ez nezopont kerdese:),itt is sirnak am rendesen minden szarert,ado pl(anglia))
eves atlagkeresetek

ez meg hungary...
kivancsi lennek mennyire megbizhato:S
usa...
dez  
2008. júl. 24. 00:51 | válasz | #49
(Vagy tőlem vehetjük simán egy normálisabb autónak.)
dez  
2008. júl. 24. 00:48 | válasz | #48
Én is ilyen 4kx2k-t várnék egy moziban, ha már ilyen digitálisak, de sajnos egyelőre a digitális mozik és ilyen módon terjesztett filmek 1080p-sek, mert nem nagyon van értelmes áron nagyobb felbontású mozikamera. Pedig léteznek.

A CD-s dologra milyen választ vársz? Az okait?
dez  
2008. júl. 24. 00:45 | válasz | #47
Hát, nekem már a könyökömön jött ki a Star Wars (főleg IV-VI., az I-III. meg sosem tetszett túlzottan), mert gyerekkoromban is xx-szer láttam, meg később videón. De HD-ban megnézni, tehát újra úgymond "mozisan", mert persze a mozi is nagyfelbontású (sőt itt úgy érzem, a HD-s kópiák még jobbak, mint ami x-szeres montírozás [vagy hogy nevezik itt] után a hazai mozikba ért...), naszóval újra sokkal nagyobb élmény volt. Nem az "élesség", hanem a részletgazdagság okán.

De persze vannak valódi "jó filmek" HD-ban is, és nem ront rajtuk a dolog...
dez  
2008. júl. 24. 00:38 | válasz | #46
Jó, én csak azt akartam mondani, hogy a 8 milliós high-end fullhd projektor és a "dzsunka lcdn divxet" (vagy inkább valami leharcolt crt-n, illetve 66cm alatti LCD-n, amik TN panelesek többnyire) között azért van még egy pár lépcsőfok...

És itt jön az, hogy egy 0.8-1m-es (akár full, akár 720p, bár 1m-en már azért inkább full), normálisabb LCD-n nézett HD-s anyag azért igencsak egy nagy lépcsőfok a kisképernyős divixezés után. És ugyancsak eléggé ott hagyja az akármekkora megjelenítőn nézett DVD-t is persze.

Ez első volt a jó hasonlat, hogy a (normálisabb) LCD-s HD-zás a BMW, és a 8 milliós projektor a Ferrari. És csak ismételhetem magam: jó dolog a Ferrari, de egy BMW (ha úgy tetszik, 3-as) sem olyan rossz. Mindenképp sokkal jobb, mint egy zötyögős, gyengécske Suzuki. Nem beszélve a Trabiról. :P
Tetsuo  
2008. júl. 24. 00:19 | válasz | #45
Azert neked is csorogna a nyalad ha ilyen popec cuccot kiprobalhatnal! ;)
Tetsuo  
2008. júl. 24. 00:11 | válasz | #44
szvsz 1 yo mozis vetitonek nagyobb felbontasa van, mint 1080p.. es a kontraszt is odabaszos kell legyen.
Hozzateszem h a 80as evekben forgatott Barakanak az analog 70mm-en sokkal reszletgazdagabb kepe volt a moziban, mint 1 BD-nek (akarhol?).

Ellenben persze a high-end CD lejatszonak is joval szebb hangja van mint 1 atlagos DVD lejatszonak.. [valaszokat varo szmajli]
2008. júl. 24. 00:05 | válasz | #43
Ja persze, majd ahoz, hogy egy filmet megnézzek ki fogok baszni cirka 10000000-t az ablakon. Arra, hogy A-ból B-be eljussak, nem fogok Ferrarit venni 100-os áron, mert nem éri meg. Ez itt is igaz. Sztem egy jó fajta nagyképernyős full HD-s elcédé tévé vagy plazma bőven kielégíti még a minőségbuzik 98%-nak az igényeit is. Ilyenre max csak akkor költenék ennyit, ha mocsok gazdag lennék. Sőt, még akkor sem, tutira találnék értelmesebbet.

Egyébként meg: neked ilyened van, hogy így pattogsz vele, vagy csak nagyon okosnak akarsz tűnni?
Tetsuo  
2008. júl. 23. 23:58 | válasz | #42
Azert nem mindenkinek ezek az ertekesebb filmek LOL
gere1  
2008. júl. 23. 23:48 | válasz | #41
nem. a c3x 1080p egy fullHDs highend vetito. otthoni celokra. mas kerdes, h jobb a kepminosege, mint a moziban levo vetitoknek. 3 chipes, 1080p felbontasu, valos 10.000:1 kontraszt. mas ilyet nem tud. ez meg ennyiert tudja.

nade: akit tovabb erdekel, google.com a baratunk.

mindezzel csak annyit akartam mondani, hogy a hazimozielmeny az ez. nem a divx, nem az lcd meg a tobbi cucc. a suzuki is auto, a 3as bmw is auto, meg a bentley is auto. tulkeppen mind3mal Abol Bbe jutsz el. csak nem mindegy hogy milyen modon. lehet nezni dzsunka lcdn divxet, meg lehet nezni egy d80-on vagy c3xen fullhd filmet. sztem folosleges tovabb ragoznom. aki akarja erti.
dez  
2008. júl. 23. 21:08 | válasz | #40
Tehát akkor ez a C3X egy profi mozis vetítő? Mert akkor otthon ilyen használni mégiscsak súrolja a sznobizmust. :)
gere1  
2008. júl. 23. 20:17 | válasz | #39
mondjuk tobbtizmilla nincs, de a c3x 1080 ugy 8m. jelenleg az a highend HD vetitok csucsa. tokeletes keppel. sznobizmushoz meg sok koze nincs. a minoseghez annal inkabb.

ui: a d80 tolunk nyugatabbra atlag csalad 1 havi bere. azert annyira nem megerolteto ott.
http://geizhals.at/a334418.html
http://www.newyorkwholesaleaudiovideo.com/SELECO-SIM2-DOMINO-D80ESIM2-DOMINO-D80E-P24164C1865.aspx
dez  
2008. júl. 23. 19:42 | válasz | #38
Sznobizmusnak azért nem nevezném. Egy profi mozis digitális (és persze HD-s, de az itt alap) vetítő többtízmilla. Meg nem is olyan rég egy plazma volt ennyi.
Dzson  
2008. júl. 23. 19:17 | galéria | válasz | #37
Van 1080-as HD videókazi, a D5 HD! :)

Dzson  
2008. júl. 23. 19:11 | galéria | válasz | #36
D80 - 2milla, C3X 4 milla.

Azért a sznobizmusnak is van határa. :)
dez  
2008. júl. 23. 18:27 | válasz | #35
Jó dolog a full HD-s vetítő, de arra a gazdagabb országokban sem telik túl sok embernek. És ezért egy 0.8-1m-es LCD-vel is jól el lehet lenni, HD-s filmek társaságában.
dez  
2008. júl. 23. 18:23 | válasz | #34
Ugye nem 800x600-as az a plazma (mint a legtöbb)? Esetleg 1024x768-as (mint a legtöbb "HD-Ready" plazma -- a HD-Ready LCD legalább 1280x720 v. 1366x768). Nem mintha akár 800x600-ban nem lehetne látni a kis bitrátás divx tömörítést és a divx ripekre jellemző ~600x350-es kép pixelességét.
JL666  
2008. júl. 23. 17:57 | válasz | #33
"juteszembe, hanyan es milyen gyakran neztek manapsag vhs magnon videot ? "
nemtom de tök ciki volt tavaly, mikor esküvőre azt kellett vinnünk nászajándéknak :-)
gere1  
2008. júl. 23. 15:12 | válasz | #32
termeszetesen igaz. ha suket vagy , mit sem er egy szuper hifi vagy high end cucc, ha vak vagy mit sem er egy ferrari. persze, igaz :)

a szemet szaron meg folosleges vitatkozni. mas kategoria mas vilag. az ossze sem hasonlithato egy highend fullHD projektorral. egyszeruen nem lehet oket egy lapon emliteni. fasza kocsi a 3as bmw, de azert egy ferrari mas ugye...

ha van lehetoseged, menj el legalabb egy bemutatoterembe, ahol hd vetitoket megmutatnak. aztan felejtsd el az lcdt, a divxt, a dvdt meg a tobbieket :)

persze ez most veres kardnak tunik, de efele megy a vilag. ez mind el fog tunni. par even belul fullhd adasok lesznek csak, fullhd filmek X adathordozokon (bluray v hdd, edesmindegy). juteszembe, hanyan es milyen gyakran neztek manapsag vhs magnon videot ?
wolruf  
2008. júl. 23. 14:58 | válasz | #31
Ha nincs helyed kivetíteni, már olyan sokat nem is ér a dolog. Nálam a 102 centis LCD pont jó, ennél nagyobb már annyira nem is jönne össze.
A szemét szaron pedig vitatkozhatnánk :)
gere1  
2008. júl. 23. 14:45 | válasz | #30
gyerekek, plazmat, lcdt meg hasonlo szemet szarokat el kell felejteni.

sim2 d80 vagy sim2 c3x. fullhd vetitok. hozzapasszitani egy tvix medialejatszot es hadd szoljon ! SOKKAL jobb minosegben, mint barmelyik moziban!!!

wolruf  
2008. júl. 23. 13:39 | válasz | #29
Azt hiszem aki később vesz, annak is :)
Egyébként a Gyűrűk Ura DVD-s változata nagyon szépen néz ki az LCD TV-n. Sokkal látványosabb (bár ez inkább a komponens kábelnek köszönhető és a TV képalkotási módjának), mint CRT-n volt.
Dzson  
2008. júl. 23. 12:32 | galéria | válasz | #28
Aki ma vesz HD tv-t vagy HD projektort, annak előbb utóbb le kell cserélnie az értékesebb dvd filmjeit ha kijönnek HD-ban. Gyűrűk ura, Alien, Starwars...
JL666  
2008. júl. 23. 12:10 | válasz | #27
kösz a válaszokat. elfelejtettem mondani, hogy még nem láttam blu-ray-es trailer-t, főleg nem plazmán, pont ezért kérdeztem, mert nincs összehasonlítási alapom. Szemészetre pedig rendszeresen járok, kontaklencsét pedig pont ezen okból hordok, egyébként egyészségi állapotomra való érdeklődést pedig eziránt köszönöm.
wolruf  
2008. júl. 23. 12:05 | válasz | #26
Ez így sokkal autentikusabb:

http://www.sg.hu/cikkek/54388/az_lcd_tv_vasarlas_aranyszabalyai/0

Ha már innen szerezték :)
wolruf  
2008. júl. 23. 12:02 | válasz | #25
Na ja, csak nem van Bluray lejátszóm :) Addig meg nem van sok értelme :)
A PS3-al még várok, egyelőre nem venném még meg.
Marad egyelőre a DRM cselezés :) Egyébként az amazon-ról 1600 Ft volt vadonat új állapotban, szállítással. Legfeljebb egy szép dobozom lesz a polcon :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 23. 11:37 | galéria | válasz | #24
erre azt szokták mondani, hogy igénytelen szarszemétszaralak vagy :)

Amúgy sztem is jobbak voltak a régiek, ma csak néha néha jön egy jó, és általában az se olyan hogy elengedhetetlen lenne hozzá a hd.

főleg mert az okosok azt mondják, hogy tegyünk rá film effektet, meg szemcsézzünk, aztán ugyan olyan szarfos minőséget kapunk mint simán a tvből.
blazsa  
2008. júl. 23. 11:12 | válasz | #23
Ez veszettjó, kösz!!! Atyaég. Ez jobb (sokkal), mint a Wiki! :D
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. júl. 23. 11:11 | galéria | válasz | #22
Én nagy T2 Fan vagyok minden verzióba és minden médiában megvan, ez sem maradhatott ki! ]
Egy ideig én is erre vadásztam, de aztán inkább megszereztem Blu-Ray en. Na a lehető legjobb minőségben került fel a lemezre a cucc!

Ferrer  
2008. júl. 23. 11:11 | válasz | #21
És az égető kérdés: Mire jó a HD, ha egy technicoloros 70-es évekbeli film tartalmilag sokkal inkább "hájhdefinisön" volt, mint a maiak? :O
2008. júl. 23. 11:02 | válasz | #20
...és Blu-ray, de ne kövezz meg :P
2008. júl. 23. 11:01 | válasz | #19
Itt van baromijó leírás a HD-król, sztem érthető. Próba-cseresznye.
blazsa  
2008. júl. 23. 10:57 | válasz | #18
1080i nem is kompatibilis a BlueRayjel?
wolruf  
2008. júl. 23. 10:40 | válasz | #17
Megrendeltem a T2 Extreme (WMV9 HD) DVD-t. Hát nem csak USA-s IP-ről enged hozzá DRM-et beszerezni a kis mocsok?! :-/
NA mindegy, legalább olcsó volt :)
Ki akartam próbálni a FullHD-s LCD-m, de sajnos nem ez lesz az, amivel hatalmas teszteket fogok futtatni. Viszont legalább csinos a tokja :-)
A linken található demo HD-s anyagok (1080p-sek) igen csinosan néznek ki egyébként :)
2008. júl. 23. 10:13 | válasz | #16
Bocs 1080p-s verziók vannak nem 1080i.
2008. júl. 23. 10:04 | válasz | #15
NWZ-A829.? akkor ezt megnézem:D
2008. júl. 23. 10:01 | válasz | #14
Itt találsz 720p és 1080i-s verziót is:

http://www.microsoft.com/windows/windowsmedia/musicandvideo/hdvideo/contentshowcase.aspx
Icegod  
2008. júl. 23. 09:55 | válasz | #13
hol tudok HD demo videókat letölteni?, nem akarok egész filmeket leszedni csak azért, hogy megnézzem, mégis hogy fest ez a képernyőn.
FecaA  
2008. júl. 23. 09:54 | válasz | #12
Hát nemtudom... én 42" plazmán nem vagyok hajlandó megnézni egy divx-et sem, inkább átmegyek a régi 72cm-es crt-re minthogy, itt okádjak a képminőségtől....
2008. júl. 23. 09:25 | válasz | #11
Nekem nincs plazmám, csak egy 22-es 1680-as monitorom, de egy 720-as HD tartalom és egy gány divx között óriási különbségek vannak. Ha te ezt ne látod, akkor úgy kell neked.

Divx: Homályos, pixeles fos.

720: Kiesik a szereplő a képből, az utolsó fing légáramlatait is kristálytisztán látom.

Na, csak ennyi a különbség. Mióta beszereztem ezt a monitort, azóta húzom a számat egy divx-re... És ez csak a 720, milyen lehet az 1080...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 23. 09:18 | galéria | válasz | #10
Én úgy látom 13 ezerért lehet 300 gigás hdd-t venni.
2008. júl. 23. 08:44 | válasz | #9
Hát ha szerinted tökéletes, akkor számodra semmi.

Egyszer tölts le egy 720p release-t egy olyan filmből amit már láttál divx-ben, és hasonlítsd össze - a blu-ray nagyjából azt tudja, csak még szebb. Ha meg nem látod a különbséget akkor javaslom, menj el szemészetre :)
JL666  
2008. júl. 23. 08:24 | válasz | #8
a plazmámon egy 700 megás divexnek tökéletes képe van még közelről is. Valaki felvilágosítana mivel tud többet a blu-ray?! (Azon kívül, hogy archiválásnál nagyobb a kapacitása)
avman  
2008. júl. 23. 07:03 | válasz | #7
gondolom a delete-burn kombó kicsit sem ismerős számodra...
2008. júl. 23. 01:04 | válasz | #6
NWZ-A829.
a piacon lévő egyik legjobb zenelejátszó kb.
duke: olyasmiről hallottál, hogy 2rétegű BD? illetve ha betelik az a vinyó a lejátszódba, mit csinálsz? veszel potom 100ezerért mégegyet?
2008. júl. 22. 22:56 | válasz | #5
a semmihez képest gyorsan.....

dez  
2008. júl. 22. 22:45 | válasz | #4
Bejönne, ha a PS3 nagyjából úgy nézne ki, mint a képen látható cucc (csak nem túl nagy méretben).
duke  
2008. júl. 22. 22:10 | válasz | #3

"Eszerint a Blu-ray formátumot támogató asztali írók első alkalommal szakították át a havi százezres álomhatárt,"

Addig huztak az idot,hogy kozben a merevlemezes iroknak lement az aruk.A 200-300 gigas vinyokhoz kepest nagyon gyenge a 25 gigas lemez,es akkor meg cserelgetni is kell.
2008. júl. 22. 21:50 | válasz | #2
az a walkman képződmény mi pontosan?
2008. júl. 22. 20:51 | galéria | válasz | #1
"Waitstation"